Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-06 / 208. szám

/ az EGYIK ÚJSÁG azon berzen­kedik, hogy az egyik, igen­csak megkopott sármú sztár, egy igen dekoratív fia­tal lánnyal flörtölt. nem akarok rosszmájú len­ni, de valószínű, hogy a rocksztár pénztárcája okozta a fene nagy szerelmet. De mi ebben a meglepő? Hiszen ilyen világban élünk. Az ilyen nőknek kell a lóvé a Gucci cipőre, meg a tizenha­todik mellplasztikára. Mel­lette meg titokban össze- összejárnak a kertészfiúval. VELEM IS MEGTÖRTÉNT, hogy egy-egy buliban úgy indított a leányzó, hogy milyen ko­csival jöttem. És hogy ő whiskyt inna energiaitallal, ami olcsóbb helyeken is két­ezer. De volt olyan is, hogy csak úgy odajött hozzám egy lányka, és kijelentette, hogy én meghívom egy italra. ÉN SEM VAGYOK ÖREG. de a mai tinik viselkedését gyakran nem értem. A nagydorogi kisdedek az anyukákkal és a polgármesterrel. Szép hagyományt teremtettek a településen a kispolgárrá avatással Évek óta tartó szép gesztus, hogy az újszülötteket Nagydorogon kis­polgárrá avatják. Évente néhány alkalommal ünnepséget rendez­nek az egészségházban, s ott kö­szöntik a csemetéket és szüleiket. Legutóbb tegnap került sor ilyen ünnepi eseményre, mely idén a második volt Az elsőn hét, a mos­tani alkalmon kilenc kisgyerme­ket, öt fiúcskát és négy kislányt köszöntöttek. Jenei Máté, Alexan­der Kárpáti, Sárvári Kristóf, Móri Gábor, Gábori Hanna Sára, Véger Eszter Petra, Forgó Krisztián, Var­ga Jennifer Krisztina és Mogyo­rósi Nóra Hella az újdonsült nagydorogi kispolgár. Dobri Ist­ván polgármester a már hagyo­mányos ajándékokat adta át, em­léklapot, a településről szóló köny­vet, négyezer forint értékű baba­ápolási csomagot. Ezt az alkalmat használták ki, hogy megemlékez­zenek az anya tej világnapjáról, a gyermekorvos és a védőnők kö­tetlen beszélgetésre hívták a kis­gyermekes szülőket. ■ V. T. ■HWKMf BÉR 6.. CSÜTÖRTÖK - XVIII. ÉVFOLYAM 208. S HALLOTTAM RACZ TIBOR Nőknek áll a világ! ZAIK Kylie Minogue Az apró termetű ausztrál énekeslány igazi túlélő. Nemcsak a rákot tudta legyőzni, de énekesi karrierjét Is képes újra és újra a nulláról felépíteni. Még szerelme hűtlensége sem akadályozta meg abban, hogy koncertturnéján megmu­tassa rajongóinak igazi énjét: a ragyogó, mindig bizakodó és életvidám énekest Kilencen kispolgárok lettek nagydorog Hagyomány, hogy az újszülötteket kispolgárrá avatják szűz (Vili. 24-IX. 23.). Jelentős anyagi támogatást kap. A szerelem tá­volinak tűnik, bár a gyermekei nagy örömet szereznek Önnek. mérleg (IX. 24-X. 23.). Kevesebb bevételre és több kiadásra szá­míthat. Valaki nem tudja meg­adni a tartozását, amire pedig számított. Ez komoly viták for­rása lehet. skorpió (X. 24—XI.22.). Álma még ébredés után is kísérti. Egy jó álmoskönyv lehet az idegenve­zető ahhoz, hogy megértse tu­dat alatti gondolatait, és rájöj­jön az álom értelmére. NYILAS (XI.23-XII.21.). A házasságát stresszhatás éri. Rögtön ideges lesz, ha a pénz kerül szóba, HOROSZKÓP vagy a gyerekekkel kapcsola­tos ügyek. A szerelemben a hűség most a legfontosabb. bak (XII. 22-1.20.). Egy ismerőse se­gítő kéréssel fordulhat Önhöz, amikor felhívja. Próbálja meg teljesíteni, de ne kritizálja meg az illető szokásait. vízöntő (1.21-11.20.). Egy idősebb ismerőse túlságosan is aggód­hat Ön miatt, és Ön ezt tolako­dásnak veszi, ami idegesíti. Ne mondjon neki semmi sértőt, mert azt később nagyon meg­bánná. halak (II. 21-111.20.). Ne sértődjön meg senkire. Igyekezzen ha­ladni a saját munkájával. Most nyugodtan költhet több pénzt a szükséges, létfontosságú dol­gokra. kos (III. 21-IV. 20.). Állja meg, hogy ne tegyen fel intim kérdéseket társainak. A pénzügyek terén is legyen megfontolt, igyekez­zen a szükséges dolgokra kon­centrálni. bika (IV.21-V.20.). Munkája érde­kes és nagyon élvezi akkor is, ha nem túl jövedelmező. Vi­gyázzon az Ön körül lévő be­rendezésekre, amik leeshet­nek, mert kárt tehetnek testi épségében. ikrek (V. 21—VI. 21.). A reggeli ro­hangálás, kínszenvedés és stressz után a nap jóra fordul. Később kiderül, hogy nem hiá­ba fáradozott, váratlan megle­petésben lesz része. rák (VI. 22—VII. 22.). Egy komplikált dolgot kell valakinek elmagya­ráznia, ráadásul az illetőnek teljesen más a véleménye, mint az Öné. Ne engedje, hogy ezt a szép napot különböző vi­ták elrontsák. OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.). Az áltü- relmesség nem az Ön stílusa. Ha valaki ma azt tanácsolja Önnek, hogy fogja vissza a harciasságát, annak bátran mondjon nemet. HUMOR Fontos- Meghalt a komám, a kő­műves Jóska.- Hallottam, szomorú.- Nagy kár, pedig még akar­tam neki valami fontosat mondani.- Aztán mit?- Hogy vigyázzon, mert dől a fal! Teve A gyerekteve az apját fag­gatja:- Apa, miért van ilyen hosz- szú szőrünk?- Hogy beolvadjunk a siva­tag színébe, és az ellensége­ink ne tudjanak felismerni.- És miért van ilyen nagy patánk?- Hogy ne égesse a sivatag homokja a talpunkat.- És miért van púp a hátun­kon?- Hogy vizet tartalékoljunk benne a szárazság idején.- Értem. Csak azt nem, hogy akkor mi a fenét kere­sünk itt, az állatkertben? Hasonló Az iskolában a tanító meg­kérdezi a gyerekeket, hogy kinek az apukája hasonlít valamelyik híres emberre. Az egyik nebuló jelentkezik és büszkén mondja:- Az én apukám Mátyás ki­rályra hasonlít.- Miért?- Mert olyan igazságos. Erre megszólal a másik gye­rek is:- Az én apukám meg Dugo- vics Tituszra!- Miért?- Mert vállalatigazgató volt, és amikor lebukott, tíz em­bert rántott magával. Mobil A szőke nő panaszt tesz a mobilüzletben:- Amikor töltöm a mobilomat, mindig eltűnik a kép, és elkezd szikrázni...- És milyen eszközzel tölti a készüléket?- Tölcsérrel! SKANDINÁV LOTTO GÉPI HÚZÁS: if iJ if 9 & W W MÁSODIK SOROZAT: if y a m 9 ® NYEREMÉNYEK I Telitalálatos szelvény nem akadt, a 76 darab hatosra j 197 993 forintot, a 2824 | ötösre 5328, a 46 713 né­gyesre 859 forintot fizetnek. I" ^ | REGIONÁLIS FEJLESZTÉS OPERATÍV PROGRAM Magyarország célba ér TUDÁS A SIKERES FOGLALKOZTATÁSÉRT! Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány OFA-ROP Hálózata speciális és teljes körű térítésmentes szakmai szolgáltatást nyújt a szociális gazdaság területén működő és a foglalkoztatási partnerségek­ben érdekelt szervezetek és intézmények számára. ROP 3.2.3. központi projekt keretében megjelent szakmai kiadványaink:-Tájékoztatás az OFA-ROP Hálózatról l-ll.- Helyi foglalkoztatási Partnerségek létrehozása és működtetése.- A foglalkoztatási paktumok minősítési követelmé­nyei és segédlet az önminősítés elvégzéséhez.- Angliai tanulmányút tapasztalatai a szociális gazdaság területéről.- Szociális gazdaság kézikönyv.- Projektfejlesztés a szociális gazdaságban - képzési elektronikus segédanyag.- A szociális gazdaság szervezetei Magyarországon- követésre méltó példák a 2006-os esztendőből. Hamarosan megjelenik:- Fenntartható szociális gazdaság- néhány példa Spanyolországból. Célunk, hogy hiánypótlónak számító kiadványaink­ban szereplő ötletekkel, tapasztalatokkal elősegít­sük a szociális gazdaságban és foglalkoztatási partnerségekben érdekelt szervezetek hosszú távú és sikeres működését, a projektek minél sikeresebb megvalósítását. A kiadványaink nyomtatott formában elérhetőek regionális irodáinkban. Elektronikusan letölthetőek az OFA-ROP Hálózat honlapjáról. Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, OFA-ROP Hálózat Cím: 7600 Pécs, Garay utca 31. Tel.: (72) 532-126 E-mail: rop.ddregio@ofa.hu Web: www.foglalkoztatasipaktum.hu www.szocialisgazdasag.hu A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Juhos Markó a Szász Söröző Étterem (Szekszárd, Garay tér 18. tel.: 74/ 312-463) mester- és főszakácsa Egész éven át tartó, fantasztikus játékra hívjuk olvasóinkat ÖNNEK CSAK ANNYIT KELL TENNIE, HOGY BEKÜLDI LEGKEDVESEBB RECEPTJEIT, MELYEKBŐL A LEGJOBBAK NAPONTA MEGJELENNEK A TOLNAI NÉPÚJSÁG HASÁBJAIN. A MEGYE ELISMERT KONYHAFŐNÖKEIBŐL ÁLLÓ ZSŰRIJE KIVÁLASZTJA A HÁROM LEGJOBBAT, MELYEK BEKÜLDŐIRE FANTASZTIKUS NYEREMÉNYEK VÁRNAK. Ml TÖBB, AZ ÖNÖK ÁLTAL BEKÜLDÖTT RECEPTEKET A MEGYE LEGJOBB MESTERSZAKÁCSAI ELKÉSZÍTIK. A RECEPTEKET NOVEMBER 1-JÉIG MINDENNAP KÖZÖLJÜK A TOLNAI NÉPÚJSÁG HASÁBJAIN. CÍMÜNK: 7100 SZEKSZÁRD, LISZT F. TÉR 3. Tolnai Népújság RECEPTPARBAJ Küldje be már most legkedvesebb receptjeit (névvei ésteiefonsrámniai ellátva)! Mi elkészítjük, VELÜNK NYERHET IS! j

Next

/
Thumbnails
Contents