Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-04 / 206. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. SZEPTEMBER 4., KEDD KÖRKÉP A Sári Építőanyag Kft kis- és nagykereskedése építőanyagok széles választékát kínálja vásárlóinak a pincétől a tetőig. Vállalják a megvásárolt termékek házhoz szállítását is, így a fuvarszervezéssel járó bonyodalmakkal a vásárlónak nem kell törődnie. Akciójukban most kedvezményes áron kínálják a Mediterrán, Tondach és Bramac márkájú cserepeket. Cím: Sári Építőanyag-kereskedés, 7140 Bátaszék, Bonyhádi u. 61. tel.: 74/492-296 Cégvezető.: 30/6363-386 sariepker@freemail.hu ▲ Mélyponton az építőipar túlélés Harmadával kevesebb a cégek megrendelése Két hétig csak korlátozottan működik az ügyfélszolgálat Az e.on Hungária csoport minden áram- és gázszolgáltatójánál leáll a számlázási rendszer augusztus 30-tól szeptember 10-ig - tájékoztatott a részvény- társaság kommunikációs osztálya. Ennek oka, hogy az e.onhoz tartozó gáz- és áramszolgáltató cégek önálló cégekbe szervezik a tevékenységeiket. Az átszervezés érinti a Tolna megyei fogyasztókat is. A szolgáltatás jellegében és módjában az ügyfelek szempontjából semmilyen változás nem következik be, de mivel a szolgáltató jogilag megváltozott, az adatok átkerülnek az új céghez. A korlátozott ügyfélszolgálati időszakban csak a korábban beérkezett befizetésekről, a beállított részszámla összegéről, a következő mérőleolvasás időpontjáról és a folyószámla egyenlegről tudnak tájékoztatást adni. Rögzítik emellett a mérőállás-bejelentést, az ügyfélcserét, a számlázással, pótszámlázással kapcsolatos megkeresést, illetve a számlareklamációt. A műszaki hibabejelentés ezen időszakban is zavartalanul működik. Részletes információ olvasható www.eon-hungaria.com honlapon. A telefonos ügyfélszolgálat száma a számlák hátoldalán található. ■ 1.1. Báta elvben részesülhet az európai alapból Befogadta az önkormányzati minisztérium Báta pályázatát. A település az Európai Szolidaritási Alapból részesülhet, hogy enyhítse a tavalyi árvíz okozta károkat. Sziebert György polgármester elmondta, a pályázati pénzből a falu működéséhez elengedhetetlen dolgokat, így utakat, hidakat, járdákat, vízelvezetőket újítanának fel. Egy már elkészült tanulmány szerint csak a legszükségesebbek felújítása közel 36 millió forintba kerülne. Azt, hogy jogos a kérelem, a székesfehérvári vízügyi főfelügyelőség is elismeri, illetve a bátaiak pályázatát a megyei önkormányzat is támogatja. Döntés szeptember végén várható. ■ K. B. Nehéz időket élnek az építőipari cégek hazánkban. Alig akad munkájuk. Tolna megyében, ha lehet, még nagyobb a baj. Sok vállalkozás számára a túlélés tét. Steiner Viktor Az építőipar termelése az év első hat hónapjában országosan 4 százalékkal csökkent a tavaly első félévihez képest. A különbség a tavaly júniusban és ez év júniusban mért eredményeket ösz- szemérve még jelentősebb. A visszaesés ebben az esetben már közel ló százalék - hozta nyilvánosságra nemrég a Központi Statisztikai Hivatal. Statisztikai kimutatások hiányában pontos adat egyelőre nem áll rendelkezésre a Tolna megyei építőipari cégek teljesítményéről. Frei József, a Tolna megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműves tagozatának elnöke lapunk érdeklődésére azt mondta, sosem látott mélyponton van az építőipar. Pedig már tavaly is rossz volt a helyzet. A gyenge gazdasági háttérrel rendelkező Tolna megyében ráadásul még inkább érezhető az országos tendencia, vagyis a megrendelések elmaradása - mondta az elnök. Ezt támasztják alá Frei József értesülései is, miszerint az elmúlt évben közel 200 építőipari vállalkozás csukta be kapuit Tolnában. A visszaesés a lakásépítések területén a legerőteljesebb. Tőkeerős, tartalékokkal rendelkező vállalkozás kevés van a megyében. A megrendelések elmaradásával az ilyen cégek pedig gyorsan tönkremennek. A Tolna megyei vállalkozások mostanság jószerint csak alvállalkozóként tudnak részt venni a jelentősebb építkezésben - tette hozzá. Bár ilyen alig van. A gunarasi fejlesztésektől eltekintve jelenleg csak Bony- hádon építenek néhány áruházát, Szekszárdon pedig egy szolgáltatóházat. A nagyobb megyei cégeknek sem könnyű. Ha találnak is munkát, nyomott, szinte önköltségi áron kénytelenek azt elvállalni. Hasznuk tehát nincs, kiadásaik viszont állandók, vagyis tartalékaikat élik fel. Az 5-10 embert foglalkoztató cégek szinte csak az idénymunkákhoz jutnak hozzá. Amikor nincs munka, alkalmazottaikat elküldik, majd később ismét felveszik. Nem csak a fizikai dolgozókat, de a mérnököket, technikusokat is. Ezért sok vállalkozás - kicsik és nagyok egyaránt - messzebb keresnek munkát, hogy kiutat találjanak. Nem csak Budapesten vagy az országban, néhány megyei cég már külföldön, Írországban és Spanyolországban próbálkozik. A számukra ismeretien környezetben azonban nehezen vagy egyáltalán nem állják meg helyüket. A helyzet további következménye a körbetartozások növekedése, ami még több céget hoz csődközeli helyzetbe. Ráadásul a nemrég felröppent hír hatására, miszerint megvonják az építési hitelek támogatását, még inkább visszaesett az érdeklődés - osztotta meg tapasztalatait az elnök. Frei József szerint egyedül az jelenthetne hathatós megoldást a kialakult helyzetre, ha a kormány szilárdan elhatározná magát az iparág folyamatos támogatása mellett. így az építőipar ismét húzóágazat lehetne hazánkban, mely az állástalanok jelentős részét is képes volna fölszívni. A megszorítások miatt az export is visszaszorult A SZEKSZÁRDI SZ+C STÚDIÓ KFT. munkatársa, Orbán Tamás elmondta, nemrég, két hét alatt értékesítették két eladó üzlethelyiségüket, ám ez őket is meglepte. Év elején ugyanis szinte még érdeklődőik sem voltak. Általánosságban is csak har- madannyian keresnek náluk, eladó, kiadó üzlethelyiségeket, lakásokat, mint korábban. AZ ÉPÍTŐANYAG-KERESKEDÉSEKET is magával húzza az építőiparhanyatlása. Sári József, a Sári Építőanyag-kereskedés tulajdonosa szerint a kereskedések számára az idei, az elmúlt 30 év legrosszabbika. Forgalmuk mintegy 30 százalékkal esett vissza 2007-ben. A hazai építkezések leálltak, az eddigi exportlehetőségeik pedig a kormány megszorítóintézkedései miatt visszaszorultak, így megrendeléseik • szinte nincsenek. Brnóban aratott sikert az ifjú szekszárdi gitáros tehetség Első helyezést ért el a szekszárdi Környei Attila Brnóban, a Gitartalent '07 nevű nemzetközi gitárversenyen. Attila a szekszárdi Garay János Általános Iskola 6. osztályos tanulója, egyben a Liszt Ferenc Művészeti Iskola 6. évfolyamos gitáros növendéke, felkészítő gitártanára édesapja, Környei Miklós Pál. A tehetséges ifjú zenész a múlt évi Váci Országos Zeneiskolai Gitárversenyen már igen szép eredményt ért el, igényesen kidolgozott műsorával bejutott a döntőbe. Ezen felbátorodva határozta el, hogy egy nemzetközi versenyen is megméretteti magát. így vett részt idén áprilisban a Spliti Nemzetközi Gitárversenyen, ahol nála jóval idősebb versenyzők között 5. helyezést tudott elérni. Split után Brno következett, augusztusban Csehország egyik legszebb városában a XVI. Brno-i Nemzetközi Fesztivál vendége volt az ifjú szekszárdi zenész. A Gitartalent elnevezésű verseny a fesztivál keretében zajlott. Á szekszárdi flú az első korcsoport versenyén kiválóan előadott műsorával a nyolc tagú nemzetközi zsűri és a közönség kedvenceként első helyezést ért el. A díjkiosztó ünnepségen az ott fellépő két nemzetközi hírű gitárművész - Jorge Cardoso és Jorge Morel - műsorszámai közötti szünetben Attila játszott nagy sikert aratva. ■ F. K. É. A nők e héten már fogadják az adományokat szekszárd A Nők Szekszárdért Közhasznú Egyesület szeptember 3-tól minden hétfőn és csütörtökön reggel kilenc és dél között fogadja a rászorulóknak szánt adományokat. A könyveket, ruhát, cipőt és ágyneműt a Hunyadi utca 2/R számú helyiségben várják az önkéntes segítők. Az első ruhaneműosztást szeptember 10-én délután négy órától tartják az egyesület tagjai a szekszárdi 5. sz Általános Iskola déli oldalán. A nőszervezet, mely kifejezetten a segítés szándékával alakult, rendszeresen oszt majd ruhát. ■ B. K. Internetezzen INGYEN a tolnai Népújsággal! Internetes médiapontot nyitott a Tolnai Népújság a Sajtóházban Szekszárdi, Liszt F. tér 3. A lap előfizetői és hozzátartozói naponta egy órán keresztül vehetik igénybe ingyenes szolgáltatásunkat munkanapokon 8.00 és 19.00 óra Hozzon magával egy Tolnai Népújság előfizetési számlát! Tolnai Népújság A hír velünk jár! ÖNNEK CSAK ANNYIT KELL TENNIE, HOGY BEKÜLDI LEGKEDVESEBB RECEPTJEIT, MELYEKBŐL A LEGJOBBAK NAPONTA MEGJELENNEK A TOLNAI NÉPÚJSÁG HASÁBJAIN. A MEGYE ELISMERT KONYHAFŐNÖKEIBŐL ÁLLÓ ZSŰRIJE KIVÁLASZTJA A HÁROM LEGJOBBAT, MELYEK BEKÜLDŐIRE FANTASZTIKUS NYEREMÉNYEK VÁRNAK. Ml TÖBB, AZ ÖNÖK ÁLTAL BEKÜLDÖTT RECEPTEKET A MEGYE LEGJOBB MESTERSZAKÁCSAI ELKÉSZÍTIK. A RECEPTEKET NOVEMBER 1-JÉIG MINDENNAP KÖZÖUÜK A TOLNAI NÉPÚJSÁG HASÁBJAIN. CÍMÜNK: 7100 SZEKSZÁRD, LISZT F. TÉR 3. Juhos Markó a Szász Söröző Étterem (Szekszárd, Garay tér 18. tel.: 74/ 312-463) mester- és főszakácsa Tolnai Népújság RECEPTPARBAJ Küldje be már most legkedvesebb receptjeit (némi és telefonszámmal ellátva)! Mi elkészítjük, VELÜNK NYERHET IS! I I I 1