Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-26 / 225. szám
3 2007. SZEPTEMBER 26., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR Más fűtéssel rendelkezőket is támogatnak Paks A gázzal és távfűtéssel rendelkezők által igénybe vehető központi támogatás kiegészítésére a paksi önkormányzat idén bevezette a fűtési támogatást azon személyek részére, akik az említett lehetőséget nem vehetik igénybe, mert egyéb fűtési móddal rendelkeznek. A jogosultak október 15- ig egy összegben kapják meg a hat hónapra kiszámított támogatást Ennek mértéke az egy főre jutó jövedelemtől függ. A támogatási kérelmet legkésőbb szeptember 30-ig lehet benyújtani a hivatal szociális osztályán. ■ V. T. Most inkább a felnőttek dőlnek ágynak egészség Az iskolákban már kevesebb a hiányzó, lefutott a hiányzási csúcs A szekszárdi Babits általános iskolában egy-két tanuló hiányzik egy-egy osztályból. Mint azt Pappné Kutas Annamária igazgató elmondta, a gyerekek között már lecsengett a betegség. A nyári szünet után, amikor újra iskolába kezdenek járni, mindig van egy kisebb-nagyobb hiányzási hullám, ami általában a tanévkezdés utáni második héten éri el a csúcspontját. Ennek oka az, hogy újra nagy létszámban vannak együtt a gyerekek, és könnyen elterjed közöttük a betegség, amely általában valamilyen felsőlégúti fertőzés. A diákok valóban túl vannak a vírus okozta fertőzés és a meghűlés között jól elhatárolható a különbség. Vírus esetén a torokfájás rendkívül erős, meg fázáskor inkább csak kapar a torkunk. A vírus magas lázzal, már az első hiányzási hullámon, most azonban a szülőkön és a nagyszülőkön van a sor - mondja dr. An tus Éva szekszárdi házierős fejfájással, testi, különösen ízületi fájdalommal jár. Meghűléskor enyhe hőemelkedés, nem törvényszerűen enyhe fejfájás, ugyanakkor erős nátha, orrdugulás jelentkeznek. orvos. Jól érzékelhetően nagyobb létszámban jönnek a páciensek a rendelésre az utóbbi napokban. A felsőlégúti megbetegedések mellett a hörghurut a jellemző. Valószínűleg az időjárás hirtelen lehűléséhez nem mindenkinek tudott az immunrendszere igazodni - véli a doktornő. Azt tanácsolja, hogy akik sikeresen elkerülték eddig a kórt, tartózkodjanak sokat a friss levegőn, és ügyeljenek a táplálkozásra és az öltözködésre. ■ Venter M. Mást okoz a vírus, és mást a meghűlés Paks Második üteméhez érkezett a Dunakömlőd határában álló római kori emlékhely építése. 2003-ban az önkormányzat egy romkertet építtetett, most viszont egy nagyobb mérvű rekonstrukció történik. Az erőd északi falát építik meg, illetve két fatornyot, melyek jelzik az egykori kaputornyok helyét. Ezek nem lesznek hű másai a római kori építménynek, mert nincs pontos információjuk azokról a szakembereknek. A két torony egyébként kilátóként szolgál majd, s a látogatóknak abban az élményben lesz részük, hogy eléjük tárul az a vidék, amit az erődből láthattak az ókori katonák. A falak, ha nem is lesznek olyan magasak, mint elődjeik, jól fogják érzékeltetni, milyen monstrum volt egy ilyen római erőd, mondja a Városi Múzeum igazgatója. Dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna kollégáival feltárást végez az épülő fal tövében. A feltárások egyébként évtizedek óta folynak, dr. Visy Zsolt irányításával, aki felfedezte a Bottyán-sán- con az első leleteket. A mostani beruházás a Neutron Kft. kivitelezésében zajlik az önkormányzat megbízásából. A 32 milliós költség felét a város állja, másik felét pályázaton nyerte el a Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítványtól. Az átadást november 8-ára tervezik. Korábban a romkert szabadon látogatható volt, most egy kapu készül majd, hogy a vandáloktól megvédjék az építményeket. A romkert a tervek szerint tavasztól őszig lesz majd látogatható. A későbbiekben tovább szeretnék bővíteni az erődöt, ami a múzeum igazgatója szerint Európa-szerte ritkaságszámba megy. A harmadik felvonásban pedig elkészítik majd egy korabeli lakóház mását, ami kiállítótérként funkcionál majd, s nyilván programoknak is helyet adhat. Az itt valaha állt házat szintén dr. Visy Zsolt és csapata találta meg. ■ Vida Tünde ■ November elejére tervezik az átadást. Szép kilátás lesz az épülő tornyokból, azt a tájat láthatjuk majd innét, amit annak idején az itt őrködő római katonák láttak HIRSAV Siker a biztonságos település pályázaton pacánkért Egymillió forintot nyert a fácánkerti önkormányzat egy, a település biztonságát célzó pályázaton - tájékoztatott Orbán Zsolt polgármester. Ennek a támogatásnak a felhasználásával építették ki a faluház riasztórendszerét, tervezik kialakítani a játszótér és a sportpálya környékének megvilágítását, szerelnek fel tükröt a vasúti híd alatti átjárónál, illetve szereznek be térfigyelő kamerát, (sk) Értékesítenék a rönköket Kocsolán kocsola A túl nagyra nőtt, vágásérett fenyőfákat távolít- tatja el az önkormányzat két utcában is. Összesen nyolcvanöt fenyőt vágnak ki a Kossuth és a Dombóvári utcában - tudtuk meg Horváth Zoltán polgármestertől. Az önkormányzat a farönköket összegyűjti és értékesíteni szeretnék a későbbiekben, (tgy) Régi használati tárgyak felajánlását kérik PAKS Régi tárgyak-régi emlékek címmel kiállítást szervez a művelődési központ régi használati tárgyakból. A kiállítás megrendezéséhez a lakosság felajánlásait kérik, amennyiben a kiállítás idejére, azaz október elseje és 16-a között nélkülözni tudják régmúltat idéző tárgyaikat. Ezeket szeptember 27-ig gyűjtik az Ifjúsági irodában, (vt) A nyolcadik hely is nagy sikernek számít tolnanémedi Közel húsz csapat vett részt a Kurdon Tűzkakas címmel megrendezett megyei gyerek tűzoltóversenyen. Gölöncsér László- nétól, a Tolnanémedi gyerekeket felkészítő pedagógustól megtudtuk, hogy csapatuk a 8. helyen végzett, aminek nagyon örülnek. Olyan városok csapatait is megelőzték mint Paks, Bonyhád, ahol jobbak a felkészülési lehetőségek, mert ott tűzoltóság működik és a szakemberek segíteni tudtak a felkészülésben, (vl) @ további hírek: www.tolnainefujsag.hu JEGYZET IHAROSI IBOLYA Reklámszöveg és tejhelyzet A tej élet, erő, egészség, szólt a hajdani reklámszöveg. Most meg elkerülhetetlen a tej felvásárlási árának az emelkedése. Ezt követően pedig a fogyasztói árak további növekedése. Persze, hiszen drága a takarmány, mert kevés termett. Tavaly meg az volt a baj, hogy sok. Egyébként valaki arról is mesélhetne részletesebben, hogy miként nő a tej ára hatvanhat forintról kétszázra, mire meg kellene vennünk. Amúgy nem nehéz elképzelni egy háromgyerekes család költségvetését, ahol több liter tej fogy naponta. Meg kétszáz forintos kenyér. A legújabb reklámszöveg szerint egészsége érdekében egyen mindenki naponta háromszor háromféle zöldséget és gyümölcsöt. A négyszáz forintos szőlőből, az ugyanenynyibe kerülő barackból. A háromszáz forintos paprikából meg az alig olcsóbb paradicsomból. Háromszor. Egy négytagú családban. Ezek után könnyű átélni annak a szlogennek az igazságát, hogy legdrágább kincsünk a gyermek. Meg az egészségünk. Erőd épül a sánc tetején lussonium Már most magára vonja a tekintetet az építmény Pörkölttel nyert a Paprikalovag fesztivál A szekszárdi csapat újra diadalmaskodott Nem pereskednének tovább rákötési díj A polgármesterek már megegyeztek Bronzbogrács díjat nyert a szekszárdi Alisca Borrend csapata a kalocsai Paprikafesztiválon. A fesztivál keretében zajló, megfelelő ételekhez megfelelő bort elnevezésű főzőversenyen már nem először diadalmaskodott a szekszárdi csapat. Tavaly menüsorukkal és a hozzá kínált borokkal a legmagasabb minősítést, a rubin oklevelet érdemelték ki. A szekszárdiak idei versenymenüje a következő volt: szekszárdi szüreti kapirgáló kakaspörkölt sárközi módon, kappanzsírban | dinsztelt paprikás csipetkével. A | hozzáillő bor pedig 1999-es Ka- | darka Kékfrankos volt a Ferenc £ pincéből. Az ínycsiklandó fogást Both Sándor mesterszakács készítette el, a különleges pörkölt pedig kiérdemelte a főzőverseny legkiválóbb paprikás étele címet. Both Sándort a Szent István Kalocsai Paprika Lovagrend tagjává avatták. ■ V. M. TOLNA-DUNASZENTGYÖRGY-GERJEN Várhatóan befejeződik a két éve tartó pereskedés Tolna, illetve Gerjen és Dunaszentgyörgy között mind a tolnai szennyvíztelep ki nem fizetett rákötési díjával kapcsolatban, mind egy ezzel összefüggő kártérítési ügyben - értesült lapunk az érintett önkormányzatoktól. A három település polgármesterei az erről szóló megállapodást nemrégiben aláírták. Már csak a képviselő-testületeknek kell rábólintaniuk az egyezségre. Mint arról többször beszámoltunk, a vita kiindulópontja az volt, hogy Dunaszentgyörgy és Gerjen szennyvizét évek óta a tolnai szennyvíztelep fogadja be, illetve, hogy a két településnek a csatlakozásért rákötési díjat kellett volna fizetnie, továbbá kapacitásnövelő beruházást végrehajtania a telepen. Mindez azonban máig nem történt meg. Dunaszentgyörgy és Gerjen szerint azért, mert a tolnai önkormányzat mulasztott az ügyben: a város nem járult hozzá időben a szennyvíztelepi beruházás munkaterületének átadásához. Emiatt a két község elesett az állami támogatástól, amiből ki tudták volna fizetni a rákötési díjat és a szennyvíztelepi beruházást is. Hosszú vita után Tolna 2005- ben pert indított a várost illető közel harmincmilliós rákötési díjért Az első fokú ítélet elutasította ezt az igényt. Mi több, 2006-ban Szentgyörgy és Gerjen indított kártérítési pert Tolna ellen összesen ötvenmillió forint értékben. Eközben a tavaly ősszel részben megváltozott vezetésű ön- kormányzatok között érzékelhetővé vált a békekötés igénye. Mindkét pert szüneteltették, és most eldőlt, hogy nem is kérik azok folytatását. A polgármesterek által aláírt egyezség szerint Tolnának 200- 200 ezer forint perköltséget kell fizetnie a két önkormányzatnak, az első fokú ítéletben előírt 1,1 millió forint helyett. ■ S. K. Ferenc Vilmos borász (balról) és Both Sándor mesterszakács az oklevelekkel és a lovagi címhez ajándékba járó kalocsai vázával ■ Csak a testületeknek kell rábólintani.