Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-24 / 223. szám

TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. SZEPTEMBER 24., HÉTFŐ 10 SPORT Szávay Ágnes hátrányból állt fel a Jankovics elleni pekingi döntőben Csak a bonyhádiak örülhettek labdarúgás Négy vereség: ez nem a Tolna megyei együttesek hétvégéje volt A hatodik helyen kiemelt Szá­vay Ágnes nagy csatában, 2 óra 55 perc alatt, három játszmában legyőzte a második helyen rang­sorolt szerb Jelena Jankovicot a 600 ezer dollár összdíjazású pe­kingi keménypályás női tenisz­torna döntőjében. A 18 eszten­dős magyar tehetség, aki pálya­futása második tornagyőzelmét szerezte meg, a második játsz­mában meccslabdát hárított. Szávay - aki a 23. helyről vágott neki a pekingi tornának - ezzel a remek eredménnyel várható­an a legjobb húsz közé kerül a nők legfrissebb világranglistá­ján. Az első két szoros szettet követően a döntő játszmában a magyar lány esélyt sem adott neves riválisának, villámgyor­san elhúzott 3:0-ra, s a folytatás­ban is szenzációsan teniszezett. Szávay Ágnesnek ez pályafutá­sa eddigi legnagyobb sikere, hi­szen korábban még soha sem nyert ilyen előkelő helyen jegy­zett rivális ellen, aki a harmadik helyen állt a ranglistán. A DÖNTŐ EREDMÉNYE: Szávay- Jankovics 6:7 (7-9), 7:5,6:2. ■ Nyert meccset hagyott elúszni a Szekszárd AC Győzelmet engedett ki a kezéből a Szekszárd AC csapata a női Extra Liga szombati, 3. forduló­jában. Sáth Sándor szakmai igazgató gárdája 5:5-re végzett a Budaörssel a megyeszékhelyen. A párosmeccset megint elbukta a SZAC - a Liu Boyu-Végh ket­tős nem bírt a Szvitán-Recskó duóval -, de a folytatásban gyor­san magához ragadta a kezde­ményezést a hazai gárda, s végig vezetett is az izgalmas partiban. Az utolsó meccset 5:4-nél Végh vívta Vass Tímea ellen, ám a szerdai Szuperliga-meccsel el­lentétben (ahol Végh hozta a győztes partit a Kanizsával szemben) most nem sikerült nyernie a fiatal lánynak, így a lá­togatók bravúros pontszerzés­nek örülhettek. EREDMÉNYEK. SZEKSZÁRD AC- BUDAÖRS 5:5. GYŐZTESEK: LÍU Boyu 2, Wittinger 2, Végh, illet­ve Recskó 3, Vass T., a Recskó- Szvitán pár. ■ (., <XJ ‘ '■ v*TV; *, 5<Vf <•>*» $ •''; t~ ! 'ÉrnimHmé&íS IoÍühKmÉÍ ­Pulcz Istvánt (középen) nem ismert elveszett labdát, de miután kevés társa akadt, a szentlőrinciek könnyedén győztek a tolnai megyeszékhelyen 5 '2 u. Az NB III-as focibajnok­ság Dráva-csoportjában szereplő Tolna megyei csapatok közül a hétvé­gén csak a Bonyhád örül­hetett győzelemnek. Tudósítóinktól PVSK-TRENDCOM-BONYHÁD VÖLGYSÉG LC 1-3 (O-l). PéCS, 100 néző. V: Fodor Gy. pvsk: Tassel- mayer- Balázs P., Jordanov, Csa­bai (Horváth Zs.), Dénes G.- Koleszár, Szakály, Laki, Nagy A.- Polgár (Péter D.), Cornides (Ángyán). Edző: Mink Olivér. bonyhád: Kovács L - Máté N., Tálas, Hosnyánszki Zs., Krausz- Brandt (Máté R.), Mosonyi A., Vizdár (Bozsó), Hosnyánszki T. - Fischer, Pap R. (Dávid). Játékos­edző: Kiss János. A rossz talajú pályán a me­zőnyben jól játszó Bonyhád már az első félidőben eldönthette vol­na a találkozót, ám akkor még ki­maradtak a helyzeteik. A fordu­lás után eldöntötték a látogatók, a hazaiak a 92. percben szépítet­tek. Gól: Ángyán, illetve Fischer, Mosonyi A., Pap R. Jók: Laki, Szakály, illetve Brandt, Tálas, Krausz, Hosnyánszki Zs. Kiss János: - A játék képe alapján sima győzelmet arat­tunk, bízunk a jó folytatásban. ■ Hunyadi István NAGYKANIZSAI TE 1866-TAMÁSI se 3-2 (1-1). Nagykanizsa, 350 néző. V: Hrebik. Nagykanizsa: Benkő- Farkas J., Cserfő, Pozs- gai, Balázs- Kisharmadás, Vis- novics (Poros), Burucz, Bagarus Cs.- Újvári (Fekete), Horváth G. (Iványi). Edző: Tóth Attila, tamá­si: Tóth V.- Filótás, Pintér, Volár, Bozóki- Kosa (Béres), Kovács P., Kovács R. (Szakács), Késmárki (Tóth Z.)- Tolmácsi, Tóth J. Edző: Molnár László. Harcos, küzdelmes mérkőzé­sen a győzelmet jobban akaró hazai csapat megérdemelten szerezte meg a három pontot, 1-2 után érthetetlenül szétesett a vendégcsapat játéka. Gól: Hor­váth G., Bagarus, Cserfő, illetve Tolmácsi (2). Jók: Cserfő, Kis­harmadás, Bagarus, illetve Vo­lár, Tolmácsi. VÁMOSI FERENC ÜGYVEZETŐ: ­A tabella végén álló csapatok el­len nem szabad játszanunk, de hamarosan az ellenfeleink NB 111, Dráva-csoport 1. Balatonlelle 6 6 0 0 20-4 18 2. Sz.lőrinc 6 6 0 0 16-4 18 3. Bonyhád 6 3 2 1 14-13 11 4. Bogád 6 3 1 2 9-10 10 5. Pécsvárad 6 3 0 3 16-14 9 6. Mohács 6 3 0 3 7-8 9 7. Szekszárd 6 2 2 2 14-10 8 8. Marcali 6 2 2 2 13-13 8 9. Beremend 6 2 2 2 8-15 8 10. Nagyatád 6 2 1 3 11-11 7 11. Tamási 6 2 1 3 10-12 7 12. Kaposvár 6 2 1 3 11-14 7 13. Paks 6 1 3 2 10-11 6 . Nagykanizsa 6 1 3 2 10-11 6 15. Csurgó 6 1 2 3 6-11 5 16. Bóly 6 1 2 3 5-10 5 17. Dombóvár 6 1 1 4 10-12 4 18.PVSK 6 1 1 4 6-13 4 mondják el ugyanezt rólunk, csak fordítva: a tabella végén ál­ló csapat ellen jó játszani. ■ Vámosi Ferenc NAGYATÁD-DOMBÓVÁRI FC- rutin í-o (0-0). Nagyatád, 200 néző. V: Kozári. Nagyatád: Gyenes- Prucsi, Tamás, Szabó M. , Bencsik- Akácsos, (Vuk- man), Kiss J., (Hortobágyi), Bre- zovszki, Nagy B.- Ernyes, (Ba­kó), Pintér D. Edző: Bőzsöny Já­nos. dombóvár: Szabados- Ko­vács R., Várai, Kadarkuti, Nagy N. (Steiger G.)- Kőhalmi, Bősz T. (Tolnai Zs.), Pest R., Kázmér P. (Király B.)- Nagy T., Fábián I. Játékosedző: Hopp Krisztián. Sok hibával tarkított, de sport­szerű mérkőzésen nyert a győ­zelmet jobban akaró hazai csa­pat. A DFC kispadján vereséggel debütált a Hanusz Jánost váltó Hopp Krisztián, aki jövő héten a Marcali ellen javíthat. Gól: Brezovszki. Jók: Tamás, Szabó M., Nagy B., Brezovszki, illetve Kovács R., Várai, Pest R. hopp Krisztián: - Döntetlen szagú mérkőzésen szerencsés góllal nyert a Nagyatád. ■ Nyári Róbert SZEKSZÁRDI UFC-SZENTLŐRINC 1-4 (0-2). Szekszárd, 200 néző.V: Bányai. Szekszárd: Hor­váth B.- Csóti, Márton, Pulcz, Torma- Lizák (Panghy), Wéber, Horváth E., Rikkers (Csende R.), Csende I. (Ranga)- Hencz. Edző: Kniesz Mátyás. Szentlőrinc: Horváth Gy.- Zámbó, Leipold, Tamás, Krász- Pincehelyi, Gálf- fy (Lóth), Orlovics (Labricz II A.), Berkics (Varga Z.)- Abou-Warda, Zrínyi. Edző: Labricz I Attila. A mezőnyben gyűrték egymást a csapatok az első negyedórában, majd a rutinos vendégek két szekszárdi védelmi megingást is könyörtelenül megbüntettek. Fordulás után egy szép egyéni megmozdulással tovább növelte előnyét a csoport bajnokesélye­se, amely a hátralévő időben már játszadozással múlatta az időt. A Szekszárd ezúttal nem tudott felnőni ellenfeléhez. A mezőnyben is tetszetősen játszó vendégek a kapuk előtt is érvé­nyesítették a fölényüket. Gól: Hencz, illetve Abou-Warda, Ta­más, Zrínyi, Zámbó. Jók: Pulcz, Wéber, illetve Orlovics, Gálffy, Abou-Warda, Tamás, Zrínyi. kniesz mátyás: - Nagy kü­lönbség volt a két csapat között. ■ Balázs László BALATONLELLE SE-PAKSI FC II 4-1 (3-1). Balatonlelle, zárt ka­puk mögött. V: Kassai Cs. Bala­tonlelle SE: Ország- Balogh, Ke­néz, Mitasz, Végh (Kapitány) - Dede, Valla (Juhász), Meleg, Márki- Takács (Himics), Ko- hány. Edző: Készéi Ferenc. Paks: Csoknyai- Takács, Fehér, Kern (Kozák), Jenei- Széles (Horváth B.), Fritz, Dienes (Tóth), Szabó- Szili P., Hortobágyi. Edző: Dienes Pál. Magabiztos játékkal megér­demelten nyertek a hazaiak a lel­kesen játszó vendégek ellen. A balatonlelleiek a négy gólon kí­vül még jó néhány ziccert ügyet­lenkedtek el. Gól: Kohány (2), Dede, Takács, illetve Fritz. Jók: Mitasz, Márki, Kenéz, illetve Fe­hér, Fritz. dienes PÁL: - Ma egy jobb el­lenféltől kaptunk ki. A 6. FORDULÓ TOVÁBBI EREDMÉ­NYEI: Mohács-Bóly 2-0, Bere- mend-Bogád 2-0, Marcali-Ka­posvári Rákóczi II2-2, Csurgó- Pécsváradi Spartacus 3-2. A hajrában biztosította be győzelmét az UKSE Szekszárd kézilabda Fekete Gabriella volt a mezőny legeredményesebbje, vezérletével izgalmas csatában nyertek a hazaiak NŐI KÉZILABDA NB l/B, NYUGATI- CSOPORT 3. FORDULÓ. UKSE SZEK- SZÁRD-RECTEC VASVÁR 28-26 (15-15). Szekszárd, 300 néző. V: Végh, Szentesi. Szekszárd: Nagy T.- Német 1, Fekete 12 (3), Ko­vács N., Szilágyi H., Jankovics, Beck. Csere: Horváth Sz. 6, Fauszt 4 (1), Hegyi, Uzorás 3, Göttlinger 2. Edző: Beckerné Oravecz Erika. HÉTMÉTERESEK: 6/4, ill. 5/5. kiállítások: 12., ill. 22 perc. Talán a jó idő volt az oka, de bántóan kevesen voltak kíván­csiak az UKSE első hazai mérkő­zésére az ellen a Vasvár ellen, amelyet a marcali felkészülési tornán legyőzött a kék-sárga ala­kulat, a tavalyi pontvadászatban viszont mindkétszer Utasiék nyertek. Nagy Tünde bravúr­jaival kezdődött az összecsapás, a nagy rohanásban mindkét ol­dalon sok volt a hiba, a vendégek eszméltek előbb (10. perc: 3-5). A hazai gárdának nem ment a felállt védőfal elleni játék, Feke­te Gabriella tartotta a lelket a tár­sakban: a beállós csapata első hat góljából négyet jegyzett. Né­met Judit első góljával utolérte riválisát az UKSE (19. p.: 7-7), majd újra a Makóról igazolt ru­tinos játékos villant - ezúttal in­dulásból volt eredményes -, s már a vendéglátónál volt az előny. A védekezéssel keveset tö­rődő csapatok látványos gólok­kal szórakoztatták a nagyérde­Fauszt Éva (jobbról, fent) négy gólt szerzett a vasváriak elleni meccsen műt. A hazaiak ötösével Horváth Szimonetta próbálta meg tartani a lépést, az irányítót nehezen tudták tartani a látogatók. A já­tékrész hajrájában hiába került kettős emberelőnybe az UKSE, ez csak az egyenlítésre volt ele­gendő. Két szélről lőtt találattal kezdték a második felvonást a hazaiak: Uzorás és Göttlinger is cimbalomszögből volt eredmé­nyes. Folytatódott az adok-ka- pok, kapkodott a hazai együttes, amely nem tudta leszakítani ru­tinos riválisát (39. p.: 20-20). A vasiak kettős emberelőnyben megérezték, hogy lehet keresni­valójuk (44. p.: 20-22), ám a me­zőny legjobbja, Fekete másként gondolta (48. p.: 22-22). Szigorí­tott védekezésén a Szekszárd (55. p.: 27-24), amely a feszült és idegőrlő hajrában többször is le­nullázhatta volta ellenfelét, ám a hazai játékosok rendre rossz megoldást választottak a zicce­reknél. Szerencsére a kritikus pillanatokban Nagy Tünde ihle­tett formában tette a dolgát - a Vasvár pedig az utolsó percek­ben talán fejben már feladta a derbit. A rengeteg technikai hi­bával tarkított mérkőzésen, ha nehezen is, de kibrusztolta a győzelmet az UKSE. A játék még döcögött, így elsősorban a küzdeni tudásának köszönheti a győzelmét a hazai csapat. Az UKSE a 4. körben a Vasas II otthonában játszik. ■ B. L. i 1 > 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents