Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-20 / 220. szám

2007. SZEPTEMBER 20., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG RIPORT 5 vándorköltő Most a szekszárdi utcákon árulja fénymásolt verseit Ébert József. De ha gondol egyet, továbbáll. Mindenütt hagy maradandó emléket. Nem csak írásosat; 27 gyereke van szerte az országban. Sok asszonnyal volt dolga, de egyhez mindig visszatér: egy szegedihez... / / F mm A CSAVARGÓK KIRÁLYA HALNI KÉSZÜL ■ Romániában vett egy házat meg két tehenet, aztán elajándékozta. Ebert József: Ha majd Ha majd szenvedni megtanít az élet, És felemelt fejjel viselsz el kínokat, Acélossá válik benned a lélek, így majd túlélsz mindent és másokat. De ha már az első csapástól megtörsz, Mikor a kín még csak simogat, Gyengévé válsz, vesztesek közé sodor az élet, már kezdheted előre ásni a sírodat. Maga sodorja a cigarettát újság­papírból Ébert József. Most Szekszárdon van, de lehet, hogy holnap már Győrben lesz vagy Szegeden. Övé az ország Legalább ezer hajlékta­lant ismer személyesen, országszerte. Mindenütt otthon van - és sehol. Ébert József harminc éve még élsportoló volt. Egy sérülés után kezdte a züllést. Wessely Gábor Újságpapírból cigit sodor és rá­gyújt. Egy foga sincs. És haja se sok lehet, bár, az nem látszik a matrózkendőtől. A szervezet, ahogy hervad, elhullajtja ékes­ségeit. iWégis: ahhoz képest, hogy 58 esztendős, és harminc éve csavarog, Ébert József jól tartja magát. Egykori élsportoló. Európa-bajnoki bronzérmes ka- ratés. Anyja tanárnő, apja párttitkár volt Baranyában. Ő felsőfokú épí­tész végzettséget szerzett 1961- ben a pécsi Pollackon. De a sport mindennél jobban érdekelte. Na­pi öt edzés. Mint Furkó Kálmán a kyokushinkaisok között, olyan névnek számított Ébert József a dzsitcuban. Feketeöves, két dános mester volt, amikor a 76- os brüsszeli Eb-n bronzérmet nyert. De nemcsak érmet szer­zett, hanem egy súlyos lábsérü­lést is. Mentőhelikopterrel szál­lították haza. S mikor a főorvos közölte vele, hogy sportpályafu­tásának vége, elkezdte a züllést. És a versírást.- Adtam egy százast a nővér­kének, hogy hozzon egy fél liter rumpuncsot, magának meg ve­gyen egy tábla csokit. Anyám­mal hozattam egy doboz Sym- phoniát. Összecsapta a kezét: Kisfiam, te eddig nem ittál, nem dohányoztál! Eddig - mondtam. Az építőipar a kalandorok nagy gyűjtőhelye. Vándorélet, konténerszállás, semmi pipere, inkább pia, mint kaja, szabad szerelem, egy falu, egy nóta. Ébert József itt kezdte kóstolgat­ni a nyolcvanas években a nincs- telenséget. Eleinte csak hó vé­gén, mikor már nem kapott hi­friss gyümölcsöt, aztán vissza­küldte a feladónak. így esett, hogy Lujzi Kalagorban is szűk1 tett egy lánya. Utólag elment ház- tűznézőbe az egyik haverjával. Három napig tartott az út. Eg\ szép női cipőt vittek ajándékba, ám az ifiasszony csak csetlett- botlott benne, mert a bakancs­hoz meg a gumicsizmához szo­kott. Ha már ott voltak, vettek egy házat meg két tehenet, 16 ezer forintnak megfelelő lejért. De külföldi nevére nem írathatták az ingatlant, odaajándékozták hát tehenestül az asszonykának. Ébert József semmihez és senki­hez sem ragaszkodik. Mindenét megosztja másokkal, ezért csó­ró. Egy fix pont van az életében, ahova mindig visszatér: a szege­di cigánylány. Aki decemberben halott fiút szült.- Egyik gyerekemmel se fog­lalkoztam, de ezt nevelni akar­tam. Öregségemre. És most az én örök szerelmem engem okol a történtekért. Hogy nem voltam mellette. Mondom, persze, ki csim, csak azt a nyolc kávét nem kellett volna mindennap vegyes­pálinkával leöblögetni! Olyan rosszul néz ki, alig ismertem meg. Gyomorrákja van, 38 kiló. Két hónapot jósol neki az orvos. Ha meghal, két héten belül me­gyek utána. Nem vagdalom ösz- sze a testemet, nem leszek ön­gyilkos; halálra iszom magam. Most egy üres garázsban vé­szeli át az éjszakákat Ébert Jó­zsef, valahol Szekszárd pere­mén. Mindig van vele néhány szabadságszerető bortárs. Este belülről felfűtik magukat, reggel meg irány az első kocsma. Kér­nek valami lélekmelegítőt, és rá­csavarodnak a radiátorra. Az öreg hobón, a csavargók kirá­lyán nem látni, hogy halni ké­szül. Gitározó vidám zsivány. Száműzi a szenvedést. Nem tud tűrni. Nem ücsörög teheteüenül a rákos élettársa mellett. Nem hagyja, hogy azt műveljen vele a sors, amit akar. Kezébe veszi az események irányítását. Nem vár­ja a halált. Elébe megy. telt a kocsmában, aztán egyre hosszabb intervallumokban. Solton egy nagy sertéstelep, Tö­rökbálinton egy jégkrémgyár építésvezetője volt, de mert túl gyakran szomjazott meg, foko­zatosan kiszorult a munkaerő- piacról. Nem is bánta. Nehezen tűri a kötöttségeket. Ha elege van valamiből, otthagyja. Övé az egész ország. Szesztársak, szere­tők mindenütt akadnak. Leg­alább ezer hajléktalant ismer Győrtől Debrecenig. Pécsről ki­tiltották, Szekszárdon nem me­het be a népkonyhára, de Szé­kesfehérvárt kimondottan jó vá­rosnak tartja. Ott a legkelendőb­bek fénymásolt versei. Tulajdon­képpen folyóiratot ad ki, félbe­hajtott A4-es lapokon. Húsz éve alapította Szegeden a Hajlék - Ta­lán című újságot; a két szó az ál­lapotra és a reményre utal. Árul­ja a lapot az utcákon, aztán vesz valami akciós kannás bort, és vi­gad a cimboráival. Jól gitározik, egy időben Siófokon melózott az éjszakai életben. Hatszáz ma­gyar nóta szerenelt a repertoár­ján.- Ha bekattanok, vonatra szál­lók. Persze jegy nélkül. Nem ér­dekel hova, megyek, ahova a vo­nat megy. A karomon van egy gyászszalag, ha jön a kalauz, azt mondom: Nézze, egy hajléktalan társam temetésére kell eljut­nom, én mondom a búcsúbeszé­det, ha elvisz, megköszönöm, ha nem, a maga lelkén szárad. Sportos múltjának már sok­szor hasznát vette. Egyszer kard­dal támadtak rá, leütötte a fickót, és a fejét a sárba taposta. Pedig a lábsérülése óta már egy gerinctö­rése is volt. A szekszárdi állomá­son esett rá hanyatt a vágányra, nem egészen józanul. Az egyik hajléktalantársa kért narancsos ládát a zöldségestől, és annak a léceivel sínezte be a derekát. Or­voshoz csak akkor fordul, ha na­gyon muszáj. Tavaly nagyon mu­száj volt, mert szívinfarktust ka­pott. S amíg lábadozott Gyulán, addig Szegeden halva szülte meg a fiát az élettársa. A sok nő között az egyeüen, örök, nagy szerelem egy cigánylány. Van már tőle egy 21 éves és egy 17 éves fia. Ébert József első felesége segédmun­kás volt, a második kocsmáros, a harmadik tanárnő. És előttük, utánuk, mellettük meg a hátuk mögött megszámlálhatatlan ka­cifántos kapcsolatba keveredett. Összesen 27 gyereket hagyott szanaszét. Egyszer, még építés- vezetőként azzal engedte el a de­kád végén hazautazó romániai munkásait, hogy hozzanak neki egy feleséget. Azok meg komo­lyan vették, és az egyik elhozta a 16 éves húgát. Ő akkor már betöl­tötte a 44-et, de megkóstolta a TARCA Kofasors LENGYEL JÁNOS z az átkozott macska már megint megette az aludtte­jet. Biztosan összeszövetkezett a háziorvossal, mert ha nem ve­szem be a Cavintont, akkor bt- tos, hogy este a szobában ma­rad, és valami kárt tesz - zsör­tölődött hajnali négy körül Treszka, akit a környék legjobb kofájaként tartanak számon. - Megszoktam már, hogy évtize­dek óta nem csak az történik, amit szeretnék, de hát a kárt megszokni azt nem lehet. Ezért az aludttejért legalább nyolc­száz forintot adtak volna a szerdai szekszárdi piacon. De hát mit lehet tenni. Időnként az embernek az is kárt és fájdal­mat okoz, aki a legjobban sze­reti. De ez a macska a világ leg­ravaszabb állata! Haragudni is csak néhány percig lehet rá. Amikor esténként megjelenik a kamraajtóban, szájában az egérrel, mindent megbocsátok neki. Még beszél is hozzám! Ráadásul olyan, mint a szom­széd öreg, aki naponta kitalál valamit, hogy szóba álljak vele. Mert ennek a macskának az igazi varázsa a bajszában, a dorombolásában van: Az vala­mi csoda. Ha elvinném egy cir­kuszba, biztosan ott fognák, nap még fel sem kelt, és máris mennyi minden tör­tént. Pedig így egyedül még az idő is ólomlábakon jár.- A busz indulásáig is van még egy bő óra. Az este már előké­szítettem a piacra valót. Talán öregszem, mert az utóbbi idő­ben a kapkodás egyszerűen ki­készít. Jobb, ha minden előre a helyén van. A tyúkólba még úgyis be kell néznem, pottyan- tottak-e tojást. Jön majd a tanár úr, s neki csak olyan rántottának való kell, amit haj­nalban tojt a tyúk. Furcsa má­niáik vannak a városi emberek­nek. Évtizedek alatt megszok­tam már, semmin sem lepődök meg. Persze azért tisztelettu­dók, meg néha udvarolnak is. Hetven felett már minden nap­nak örül az ember. Hát még a bóknak! Ha a kevéske nyugdíj­hoz jön néhány forint, befoltoz­hatok vele néhány lyukat. A múltkor is csak azért kapott az unokám új iskolatáskát, mert eladtam a Gyurit, a ba­romfiudvar büszkeségét. Sze­gény már betöltötte a második évét. Mégis megkönnyeztem, amikor a kezembe nyomták az árát. Jó kakas volt, kiszolgálta a háremét, folyton udvarolt. Olyan fias tojásokat vittem a pi­acra, hogy a csodájára jártak.- No, most már indulnom kell- hallom az Ikarus hangját. Még szerencse, hogy itt áll meg a ház előtt. Jó nehéz ez a pakk. Csak két lépésben tudom föl­tenni a busz lépcsőjére. Ráadá­sul segítségem sincs. M indenki kifelé néz az ab­lakon. Azt a mokány, nagybajuszú férfit sem látom, aki a múltkor is kinyújtotta fe­lém a kezét. Könnyen fölvette a hatalmas szatyrot, s helyet szo­rított maga mellett. Amikor lát­ta, hogy így már nem férünk el, fölállt. Többször is végigmér­tem. Barázdás, szélfútta arca frissen borotvált, hetyke bajsza kipödörve. Kellemes, férfias il­lata az orromba csapott. Évti­zedek óta nem éreztem ilyet. Mintha zakatolt volna a szí­vem! Gyorsan elhessegettem a gondolatot. Biztosan a ritmus­zavar az oka. Lehet, hogy nem vettem be a tablettát? Szóval hiányzik nekem ez a férfi... zinte repült az idő. Lekászá­lódtam, s gyorsan megke­restem a helyem a piacon. Re­mélem, ma eladok mindent. Ajándékra kell a pénz. Isten bo­csássa meg, nem magamra köl­tőm. Jó beosztással elég nekem a kicsi nyugdíj és a piacozásból származó kiegészítés. Csak egészség legyen. Ma mintha többen lennének, mint az el­múlt napokban. Ismerős han­got hallok, abba az irányba ve­tem a fejem. Ő az, akit hiányol­tam a buszról. Mintha patyolat­ból húzták volna ki. Sudár ter­mete a nagyobb térben még job­ban érvényesül. Nem lehet ez hetven - morfondírozok, ami­kor hozzám lép egy kövérkés asszonysággal. Köszön, azt mondja, hogy valamilyen hatóságtól jött, és ellenőriz. Nem is értettem, mit beszél. Szédültem. Mintha leesett vol­na a vérnyomásom. Azt állítja: látták, hogy a pult alól pirospaprikát adtam el, ezért megbüntetnek. Ha szerencsém van, ez csak ötezer forint. Bam­bán nézek rá. Mit akar, és mi­ért? Diktálom az adataimat, miközben fel sem fogom, hogy mi történt. Ez egy rémálom, azt sem tudom, hogy adtam vagy nem. Vagy mit adtam. De ez nem is érdekes. péntölöm belső zsebében kotorászom. A jegyzőköny­vet ide-oda teszem. Ötezer fo­rint?! Ha kifizetem, nem lesz ajándék. Akkor ma csak 18 fo­rintot kerestem. Letörten balla­gok az állomásra. Még fél óra az indulásig. Jó, hogy a busz ingyenes. A megállóban ösztö­nösen összevissza forgatom a fejem. Mintha várnék válni Pedig a szomorúság r ;; költözött... i k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents