Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-17 / 217. szám
Iß 2007. SZEPTEMBER 17„ HÉTFŐ-XVIII. ÉVFOLYAM 217. SZÁM MOZAIK tizenkétmillió eladott albummal büszkélkedhet. Milliók hevernek Rosalinda és a többi, általa játszott szappanopera-hősnő lába előtt. Hazájában a színész-énekesnő elnyerte a szépség császárnője címet OLVASTAM HARGITAI ÉVA Ki tudja azt már? az anyák jobban szeretik a gyermeküket, mint az apák, mert ők egészen biztosak lehetnek benne, hogy az övék - ezt már Arisztotelész is megfogalmazta. De nem csak az ókori görög anyák, családok őriztek titkokat. Mint azt a minap olvastam, egy felmérés szerint minden hatodik angol família rejteget valami disznóságot. Lehet ez egy kárpit alá söpört, szaftos kis bűntény, egy házasságon kívül született, vagy azon belül, de nem a hitves génjeit továbbörökítő gyermek. de hát ki róhatná fel a briteknek, hogy néhány asz- szony Lady Chatterly nyomába lépett, Miss Marple- nek meg nem volt ideje minden rejtély kiderítésére. Pláne, hogy állítólag még az acélos Sztálin is hagyott maga után törvénytelen porontyokat a nagy példamutatás közepette. Valószínűleg a magyar családok felmenői között is lehetett itt-ott, elvétve egy tűzrőlpattant, kikapós menyecske. Éppen ezért nem érdemes firtatni a családfát, a származást, hiszen ki tudja azt már, menynyire érezte jól magát az ük- üknagyi a kertésszel vagy aratás után a szalmakazalban egy legénnyel? Ötletgazdag alkotokat vár a Zsolnay Folyamatosan jelentkezhetnek az öüetgazdag alkotók a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pályázatára. Olyan pályamunkákat várnak, melyek a Zsolnay-technológiákat alkalmazva - eozin, pirogránit, porcelánfajansz - megvalósíthatók. Jelentkezhetnek iparművészek, képzőművészek, festők, szobrászok, ötvösök, bútortervezők. Nevezési díj nincs. Munkákat az alábbi kategóriákban lehet beadni: edényáru, díszítő tárgy, kisplasztika, ékszer, bútorbetét, építészeti kerámia. A pályázat értékelése a beadástól számított egy hónapon belül megtörténik. A sikeres pályázó elnyeri a Zsolnay Művészeti Ösztöndíjat. Lehetőséget kap arra, hogy benyújtott elképzeléseit a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. szakmai segítségével - a szükséges anyagok és eszközök biztosításával - valósítsa meg. A megbízatás időtartama a témától függően: 1-3 hónap. Erre az időre a manufaktúra havi 200 ezer forintot fizet az alkotás prototípusának elkészítéséért és annak tervezői díjáért. Részletes információt Markóné Tóth Éva ad a 72/507- 668-as telefonszámon. ■ Y. R. Szüret Dunaföldváron A háromnapos fesztivál csúcspontja a szüreti felvonulás és az azt követő néptáncgála volt, a kiegészítő rendezvények sorában pedig nótaest, tréfás vetélkedők, koncertek és bemutatók közül választhatott a közönség Hiteles tanú vallomása Sas Erzsikéről irodalom Kitüntették Renkecz József helytörténészt a Petőfi-találkozón sárszentlőrinc Több mint száz résztvevője volt a Petőfi emlékhelyek 23. nemzetközi találkozójának, amelyet a hétvégén rendeztek Sárszentlő- rincen a Petőfi társaság és a helyi önkormányzat szervezésében. Mint azt Szüszné Horváth Ilona, az Országos Petőfi Sándor Társaság tagja, a rendezvény egyik helyi szervezője elmondta, Sárszentlőrincen Petőfi 1832-ben kezdte meg tanulmányait a jóhírű gimnáziumban. Szombat délelőtt a művelődési házban három tudományos előadás hangzott el. Dr. Raczky Rita irodalomtörténész, a társaság elnöke Petőfi Ibolyák című kötetéről, dr. Milbacher Róbert egyetemi adjunktus Petőfi és Vörösmarty kapcsolatáról beszélt. Renkecz József helytörténész, a társaság elnökségi tagja pedig a Hiteles tanú vallomása Sas Erzsikéről címmel tartott előadást. Renkecz Józsefet több évtizedes lelkes helytörténeti, hagyományt megőrző, azt tovább vivő munkájáért kitüntette a társaság. ■ V. M. Adományokból is épült A moszkvai balett nyitja Értényben az ifjúság háza a pécsi tánctalálkozót értény Az elszármazottak és a falu lakóinak segítsége nélkül nem sikerült volna átadni az ifjúsági házat - mondta szombaton Máj Zoltán Értény polgármestere. Az épületet a hagyományos falunap keretében adták át. Máj Zoltán hangsúlyozta, az alapokat adományokból sikerült előteremteni és megyei területfejlesztési támogatást is nyer a falu a felújításhoz. A bútorzatra is elkészült már egy pályázat, így rövidesen ping-pong asztalt, asztalokat és székeket szeretnének vásárolni az ifjúsági házba. - A fiatalok életet visznek az épületbe - emelte ki dr. Pálos Miklós. A megyei közgyűlés alel- nöke Máj Zoltánnal együtt vágta át a nemzeti színű szalagot, majd a fiatalok birtokba vették az ifjúsági házat. ■ T. Gy. PÉCS A Moszkvai Kortárs Balett előadásával indul az első Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó szeptember 26-án a Pécsi Nemzeti Színházban. Szeptember 27-én a Budapest Táncszínház Mediterrán estjét, 28-án a Győri Balett előadását láthatja a közönség. A néptánc szerelmeseire számítanak a záró előadáson szeptember 29-én a Kamaraszínházban, ahol az athéni Hellenic tánc- együttes görög estjét láthatják. A díszelőadásokat esténként a művészvilág jeles képviselői köszöntik: Jávori Ferenc zeneszerző, a Budapest Klezmer Band vezetője, Balikó Tamás, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója, Kulka János színművész és Böhm György rendező, a Szombat esti láz zsűritagja. ■ B. K. Premier: Max és Moritz színre lép vásottak A Deutsche Bühne Ungarn életet ad a klasszikus képregénynek Két égetnivaló rosszcsont, két gonosz manó garázdálkodik a szekszárdi Német Színházban, és keseríti meg a komoly, felelősségteljes felnőttek életét. A tettesek neve: Max és Moritz. Ám lelepleződnek, első alkalommal ma 17 órától, a DBU premierjén. Wilhelm Busch híressé vált, sok nyelven újra és újra kiadott sorozata, a Max und Moritz 1865-ben egy német folyóiratban jelent meg. A verses, rajzos, hét csínyből álló történetfüzér az elválaszthatatlan párost alkotó, két vásott gyerekről szól, akik rafinált galádságokkal mindenkit rászednek. A mű népszerűségét elsősorban Busch zseniális rajztehetségének köszönheti, Kristin Becker és Alice Müller alakítja a két rosszcsontot aki így a világ egyik első képregényét alkotta meg. A Deutsche Bühne Ungarn mai bemutatója Bernd von Bömches rendezésében a joggal híressé vált rajzok és versek méltó színpadi adaptációját kívánja létrehozni. Megidézi a képregény eredeti hangulatát, ám a színház eszközeivel egyedire színezi azt. A két gézengúz története azoknak ajánlható, akik nem nőttek még fel, akik szeretnek nevetni, sőt: ki tudják nevetni a világot. Max szerepét Alice Müller, Moritz szerepét Kristin Becker formálja meg, rajtuk kívül a közönség Kispál Gergely, Lotz Kata, Andrei Hansel és Prohászka Dóra alakításának is tapsolhat. ■ Szeri Árpád Sör Két apáca vásárol egy kisboltban, és egy pillanatra megállnak a sörös polcnál. Megszólal az egyik:- Én szívesen innék egy sört, de nem merek venni. Félek, hogy megszólnak.- Bízd csak rám, majd én elintézem. - mondja a másik és betesz a kosárba egy hatos csomagot. Odamennek a kasszához, és mondja az apáca a pénztárosnak:- Veszünk egy kis sört, azzal mossuk a hajunkat. A pénztáros erre berak a kosarukba két perecet, és hozzáteszi:- Akkor ne feledkezzenek meg a hajcsavarókról sem! Állatorvosnál Egy nő ölében egy palotapincsivel kétségbeesetten állít be az állatorvos rendelőjébe.- Doktor úr, kérem segítsen! A kutyám lenyelt egy darab mágnest! Van esély rá, hogy életben marad?- Ne aggódjon, kérem! - feleli a doki. - A kutya egykét napon belül ki fogja üríteni, amit megevett.- Jó-jó, de honnan tudjam, hogy kijött-e már belőle?- Ragassza fel a kutyust a hűtőre, és amikor leesik, akkor már kijött. PROGRAMOK MOZI szekszárd Art terem: Boszporusz felett a híd (magyar film) 16. Férjhez mész, mert azt mondtam (amerikai vígjáték) 18. Kubrick menet (angolfrancia vígjáték) 20. TRAFFIPAX Időpont Helyszín 08.30- 13.00 6-os főút, 130-148 km 08.30- 13.00 55-56-os főút, ____ Várdomb, Pörböly 16 .00- 20.00 6 ss főút, 124 130 km 22.00- 02.00 Paks 09.00- 13.00 61-es főút, Dombóvár ÖTÖS LOTTÓ: A JOKERSZÁM: 308322 HATOS LOTTÓ: Az ötös lottó 37. játékhetén telitalálatos szelvény nem volt, a négyesek nyereménye 1 939 723 forint, a hármasoké 16 935 forint, a ketteseké 1082 forint. A hatos lottón telitalálatos szelvény nem volt, az ötösökre 191 507 forintot, a négyesekre 4 236 forintot, a hármasokra 918 forintot fizet a Szerencsejáték Zrt. á