Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-17 / 217. szám
12 BULVÁR - TV-MŰSOR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. SZEPTEMBER 17., HÉTFŐ HIRSAV Furcsa közjáték az örökség napján GÁZRIASZTÓFEGYVERT és kést találtak szombaton egy férfinál a Sándor-palotában. A kulturális örökség napjai keretében megnyílt elnöki hivatalba egy 74 éves férfi próbált bejutni egy engedély nélkül tartott gázfegyverrel és egy 8 centiméter pengehosszúságú késsel. Ezernyi esernyővel takarták el a Lánchidat több mint négyezer ember állt a Lánchídon szombaton kezében zöld esernyővel. Az akció Maider López spanyol művész ötlete volt. A Dunafelfedés elnevezésű program a víz jelentőségére hívta fel a figyelmet. 4300 esernyőt osztottak ki, amit a résztvevők hazavihettek. Komolyzene a Minimaxon játékos komolyzenei animációs sorozat indul a Minimaxon, A Symfollies címet viselő 52 részes rajzfilm könnyed formában, játékosan mutatja be a komolyzenét úgy, hogy az öt perces animációk alatt hallott zenék felkeltsék a gyerekek érdeklődését. @ további hírek: www.reggel.hu Vidéken kísért a fantom mahó Andrea A félezredik előadáson első lemezét is ünnepli Ünnepi hetet rendeznek a Madách Színházban, mert csütörtökön ötszázadik alkalommal kerül színpadra Az Operaház fantomja című Webber- musical. Ez hazai rekordnak számít. A musical főszerepében, Christine- ként, Mahó Andrea négy éve látható. Fábos Erika- Nem unja még?- Ha álmomból felébresztenének, akkor is menne, de amúgy megunhatatlan.- Hogy lehet több százszor lelkesedni estéről estére?- Ez a legkedvesebb szerepem. Imádom az egész előadást úgy, ahogy van. Ha a Fantomot játsz- szuk, akármilyen fáradt és rosszkedvű vagyok, ahogy az első taktusokat meghallom, elönt a nyugalom és a boldogság.- Nemcsak itthon, világszerte nagyon népszerű a Fantom. Mit gondol, mi a világsiker titka?- Először is Webber zenéje és az, hogy ez a történet egy igazi szép mese. Másrészt nagyon erős pozitív sugárzása van ennek az előadásnak. Elkészült a darab Mahő Andrea Az Operaház fantomjával futott be négy évvel ezelőtt koncertváltozata is, amit november közepéig 15 városba viszünk el. Óriási a lelkesedés körülötte.- Az ötszázadikra másként készül, mint az eddigiekre?- Akkora bennem a várakozás, mint amikor valaki a születésnapját várja. Három szereposztásban játsszuk az előadást, és most minden szereplő a színpadon lesz. Ezért is ígérkezik izgalmasnak, és biztosan nagyon ünnepi lesz a hangulat is.- Ön mit ünnepel majd?- Ha líraian akarok fogalmazni, akkor az álmaimat. Azt, hogy négy éve énekelhetem az egyik szerepálmomat, és azt, hogy megvalósult még valami az életemben, amire nagyon vágytam. Elkészült az első önálló lemezem. Azokat a zenéket énekelem rajta, amelyeket a legjobban szeretek. Mahó Andrea 1979-ben született Budapesten. 2001-BEN végzett a Gór Nagy Mária Színitanodában. 2003-BAN megkapta Az Operaház fantomja főszerepét 2003-ban az év musicalénekese lett játszott a Rómeó és Júliában, és a Kell egy csapat című musicalben ma is szerepel. Beyoncé a csinos, Kirsten Dunst a rosszul öltözött a sztárok között A People amerikai magazin legfrissebb számában közzétette az év legjobban és legsiralmasabban öltözött sztárjainak listáját. A hölgyek közül három énekesnő, Beyoncé Knowles, Jennifer Lopez, Gwen Stefani vezeti a tíz legcsinosabban megjelenő díva sorát. Őket hollywoodi sztárok, köztük a mostanában inkább Tom Cruise gyermekének any■ A legcsinosabb hölgyeket nemcsak gálaruháikért, de hétköznapi öltözködésükért is díjazta a People magazin. jaként feltűnő Katie Holmes, a spanyol Penélope Cruz, Jessica Biel, Cameron Diaz, Drew Barrymore, Reese Witherspoon követi. A férfiak közül a nemrég Amerikába költözött labdarúgó, David Beckham, mellette pedig olyan színészek, mint Terrence Howard, Johnny Depp, George Clooney vagy Brad Pitt vitték el a pálmát. A lista másik végén a legrosz- szabb estélyinek azt a lila drapériát ítélték az amerikai magazin szerkesztői, amelyben Kirsten Dunst jelent meg egy májusi gálán. Ami pedig a legrosszabb divatot illeti: a People olyan vadhajtásokat idéz fel, mint a fényes macskanadrág, a turbán vagy a térdig érő gladiátorszandál. ■ TELETVE MŰSOR A tiff-Hét AJÁNLÁSÁVAL 2007. SZEPTEMBER 17., HÉTFŐ DÉLELŐTT SlIO LÜB 1 üü tvT^HHBMBB M i VIASAT3 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 8.35 Reflektor 10.05 Top Shop 11.10 Receptklub (ián.) 11.25 Egymásra utalva © (amerikai kalandfilm, 2003) Fsz.: Barry Pepper 6.00 Magellán (ismétlés) © 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka 9.10 Stahl konyhája 9.20 Betűbár 10.05 Teleshop 11.20 Lakótársat keresünk © (francia-spanyol vígjáték) 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Frasier, a dumagép © 10.00 Kalandos nyár © 10.55 Parlamenti napló 11.45 A sokszínű vallás 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Emlékjelek 9.50 Nekem ne lenne hazám? 10.10 Rondó 10.35 Együtt 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.50 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) © 7.50 Ally McBeal © (amerikai sorozat) 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 San Francisco utcáin © 5.35 Gazdakör 6.00 Világunk - Reggel 8.15 Négyzetméter (iám.) 8.45 Kikötő (isn.) 9.45 Sors - váltó (ism.) 10.20 Eszterháza 10.35 Csillagvadászok 11.30 Kívánságkosár DÉLUTÁN 13 .25 Disney-rajzfilm © 13.50 06-91-334-455 15.15 Receptklub 15.30 L. A. Heat - Halálos páros (amerikai akciófilm-sorozat) 16.30 A szembesítőshow © 17.25 A kibeszélőshow © 18.30 Híradó 13.40 Észbontó 14.25 Melrose Place © 15.25 Baywatch Hawaii © (amerikai akciófilm-sorozat) 16.25 Rex felügyelő © (osztrák-német krimisorozat) 17.30 Monk - Flúgos nyomozó (am. krimivígjáték-sorozat) 12.15 Tv-taxi (ián.) 12.30 Roma magazin 13.05 Domovina 13.40 Bolygónk, a Föld 14.35 Múlt-kor (isn) © 15.05 Drága doktor úr © 16.00 Válaszd a mozgást! 16.15 Sophie © 12.10 Záróra 13.00 Közvetítés a parlament üléséről 16.30 Válaszd a tudást! Mentés másként 17.30 Membrán 17.55 Parázsló szenvedélyek © (francia sorozat - 8/1.) 44' 12.05 Nash Bridges © (amerikai akciófilm-sorozat) 13.10 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 San Francisco utcáin 17.25 Jake meg a dagi © 13.50 Duna tér 14.00 Az Adria mélye 14.30 Európa kék szalagja, 15.00 Mediterrán ízek 15.30 Heuréka! Megtaláltam! 16.00 Világunk 17.00 Csillagvadászok 17.45 Duna tér 19.10 Szeress most! © (magyar sorozat) Esz.: Nagy Enikő (Melinda), Harmath Imre (János), Csótó Klára (Alexa), Román Judit (Ilona), Török Tivadar (Tibor) 20.00 Fókusz © 20.35 Barátok közt © 21.15 Drágám, add az életed! (amerikai vígjáték, 1996) © Esz.: Leslie Nielsen ESTE 18 .30 Tények© 19.00 Aktív © 19.40 lóban Rosszban 20.20 Favorit© 21.00 NCIS© (amerikai krimisorozat) Kincsvadászat 22.05 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat) 23.05 Különleges ügyosztály © (amerikai krimisorozat) 16.45 Körzeti hírek 17.05 Tv-taxi 17.20 Thomas, a gőzmozdony 17.30 Marci 17.50 Kisváros© 18.30 Bűvölet© 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Tv ügyvédje © 21.10 Kék fény® 18.40 Esti mese 18.55 Fekete vipera © (angol vígjátéksor. - 24/11.) 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.05 A Magyar Dráma Hete 20.10 Madách Imre: Az ember tragédiája© A Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadása, felvételről 18.30 Otthonunk (ausztrál sorozat) 19.00 Tuti fuvar (szórakoztató vetélkedő) 20.00 Jó barátok © (amerikai vígjátéksorozat) 20.35 Nevess csak! © 21.05 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisorozat) © 22.05 Szívek szállodája © (amerikai sorozat) 18.00 Híróra 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Derrick © (német krimisorozat) 60' 20.00 Hírháttér 20.35 Sportaréna 21.20 Vámos Miklós Klub 22.20 Gyilkos labda A kerekesszék harcosa (am. dokumentumfilm) © ÉJJEL 23 .00 A vér szava© (am. akciófilm, 1989) 100' 1.15 Reflektor© 1.35 Bundesliga 2.35 AutÓMánia (lan.) 3.05 Fókusz (ismétlés) © 0.05 Dolce Vita© 0.35 Kurázsi 1.05 Tények este 1.35 Paranoid ® (angol thriller, 2000) 90' 3.10 Aktív (ismétlés) © 3.40 Favorit (ismétlés) © 22.05 Hétfő este 22.45 Kultúrház © 23.15 KészPénz 23.45 Hírek. Időjárás 24.00 Tv-taxi (ián.) 0.15 Titkosszolgálat - MI-5 © (angol thrillersor. - 46/38.) 23.20 Napló 23.25 Záróra 0.15 Nap-nyugta 2.50 Titokzatos Násztya 3.35 Kék fény© 4.25 Hitler tábornokai © (német dók.-film- 3/1.) 23.05 A holtsáv © (amerikai-kanadai sorozat) 0.05 A polip © (olasz krimisorozat) 1.05 CSI - A helyszínelők (am, krimisorozat, ism.) © 2.00 Buja gondolatok © 23.45 Cosimo de’ Medici kora (olasz sorozat-3/1.) 1.05 Hírháttér (isn) 1.40 Váltó 1.50 Híróra (ism) 2.25 Nemzetközi Táncverseny - 2006, Budapest '0 1 ÉJLi NÍlÉ T ^jjj^ SB 23.00 A vér szava amerikai akciófilm 11.20 Lakótársat keresünk francia-spanyol vígjáték 13.40 Bolygónk, a Föld angol ismeretterj. sorozat 17.55 Parázsló... francia sorozat 22.05 Szívek szállodája amerikai sorozat 14.00 Az Adria mélye horvát sorozat StTIS*! MAGYAR AXV IWBi HÁLÓZAT BUDAPEST TV i 'HÜB 14.30 Napról napra. 15.05 Péntek 8.16.05 Célpont. 16.30 Paletta. 17.00 Híradó. Sport. 17.30 Vonalban. 18.30 Zöldövezet. 19.00 Híradó. Sport. 19.30 Panaszkönyv. 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21.21.35 Lapzárta. 22.05 Pálya. 22.30 Zöldövezet. 23.05 BBC- híradó. 23.30 Panaszkönyv. 13.50 Többet ésszel! 16.35 Tc;npó. 17.05 Laci bácsi konyhája. 17.35 Kőbányai regionális híradó. 18.10 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Friderikusz most. 21.00 Újságíróklub. 22.05 Az amerikai demokráciáról. 22.35 Világszám. 23.10Többet ésszel! 0.20 700-as klub. 15.00 Biztonsági zóna. 15.30 Kincses sziget. 16.00 Játékhálö. 17.00 Színházi magazin. 17.30Te vagy az életem. 18.30 Csacska angyal. 19.30 Fekete gyöngy. 20.30 Hírháló. 21.00 Gyilkos erőszak (am. film). 23.00 Halálos megadás. 1.00 Hírháló. 1.30 AVidorróljelentjük(3 ). 2.00 Műveltségi kvíz. 15.10 Kékfény híradó. 15.40 Tele-jósda. 17.15 Mesezug. 18.00, 18.30 Gyógyító percek. 19.15 Dinó sporthíradó. 19.30 Esti híradó. 20.00 Rendszerváltás titkai. 21.55 Több, mint egészség. 23.00 Sporthíradó (ism.). 23.15 A vasárnap esti kívánságműsor (ism.). 0.00 Tele-jósda. 1.00 Chat-elj velünk. 11.00 Olasz labdarúgás. 14.00 Spanyol labdarúgás. 16.00 Olaszlabdarúgás. 18.15 Holland labdarúgás. 19.15 Mai helyzet 19.30 Olasz labdarúgás. 20.30 Francia labdarúgás. 21.30 Portugál labdarúgás, 22.15 Spanyol labdarúgás. 23.15 Holland labdarúgás. 0.15 Mai helyzet. 0.30 Olasz labdarúgás. 16.40 Harry. 16.55 Elmo világa. 17,15 A kis királylány. 17.25 Rupert maci kalandjai. 17.40 Arthur. 18.05 Hunyor-major. 18.30Talaljuk ki együtt, apu és én! 18.35 Erdei tanoda. 18.50 Bicsi bocs kalandjai. 18.55 Bombi-torna. 19.00 Charley és Mimmo. 19.10 Maya és Miguel. 19.35 A rút kiskacsa és én. ALISCA RADIÖJ 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00,20.00.6.00-8.00 „Hatra Morgó"- reggeli információs magazin, lapszemle, évforduló-, születésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00-18.00 Zenei műsorok, helyi hírek, állásajánlat, programajánló. 18.00- 19.00 Kívánságműsor, (szerdán 22.00 óráig) 22.00 Nonstop zene. iwminMI FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Bő kívánságműsor. 20.00 Zenegép. 22.00 N-Joy Light FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információsmagazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 DélutániTur- mix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. fobMiMrSi' Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 óráig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00- 9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00-17.00 Pepperoni, 17.00-20.00 Kívánságműsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. SSfoI A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 kHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántúlon - a régió hímiűsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 kHz. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00- 19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.0022.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 kHz-en: 9.0010.30.20.00- 20.30 horvát műsor, 10.3012.00. 19.30-20.00 német műsor, 13.0014.00. 20.30-21.30 szeib műsor. 18.25 Horgászparadicsom az erőmű vonzásában. 19.00 Híradó. 19.30 Hazanéző: Buzánszki Jenő. 20.00 Híradó. 20.30 Kultúrszoba. 21.00 Híradó. 21.30 Vendégségben: Kovács Antal, Paks. 22.00 Rendőrségi Magazin. 22.30 Ismerős?! Illés Tamás, Szekszárd. 23.00 Híradó. í i t *