Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-15 / 216. szám
S Z OLGÁLTATÁS - TV- MŰSOR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. SZEPTEMBER 15., SZOMBAT HAJDAN Szeptember 15-én 105 éve, 1902-ben igazi csodának számított, hogy a szekszárdi címzetes apát, Stein- berger Ferenc a megyeszékhelyre látogatott Wosinky Mór plébános vendégeként. 110 éve 1897-ben Kászonyi Mihály paksi polgári iskolai igazgató cáfolta, hogy fogynának intézetében a diákok, pedig a környéken három új középiskola is létesült. Szeptember 16-án 130 éve, 1877-ben Székely Ferenc, a későbbi tudós levéltáros első írása jelent meg: a Végtalálkozás című elbeszéléssel gimnazistaként a pécsi kaszinó pályadíját nyerte el. 105 éve, 1902- ben Gyántpusztán a gőzekével végzett mélyszántásnak köszönhetően Árpád-kori falu és templom nyomaira leltek. ÜGYELETESEK lapszerkesztő: Tóth Ferenc újságírók: Szekszárdon Venter Marianna 74/511- 513; Fax: 74/511-514, Pakson Vida Tünde 06/20/398- 4504, Dombóváron Tulézi György 06/30/993-1096, Simontornyán Varga László 06/30/418-6616, Tolnán Steinbach Zsolt 74/440-660, 06/30/650-3023. terjesztéssel kapcsolatos információ: Szabó Ferenc 06/30/650-3004. Kertészeti vásár Először rendeztek a Szekszárdi Szüreti Napok keretében Környezetünk, köztereink, közparkjaink címmel kertészeti vásárt, amelyhez szakmai előadások és konzultációk is tartoznak. Felvételünk az utcabútorok bemutatóján készült. A képen Töttösi Attila és Vörös Gyula. HOROSZKÓP szűz (VIII.24-IX.23.). Sokan irigylik az életerejét és a sikereit Az ennek érdekében tett tudatos fáradozásait azonban már kevesen vállalnák át Öntől. mérleg (IX24-X23.). Újra érdemes nyitottnak és őszintének lenni. A barátairól és a szeretteiről mégse mondjon rosszakat. Fojtsa el az alkalmanként rájuk vonatkozó keserű megjegyzéseit. skorpió (X. 24—XI. 22.). Amikor összeszedi magát, remekül tud kinézni. Vigyáznia kell, nehogy a féltékenység árnyékot vessen a kapcsolatára. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Vásárolni támad kedve, és nehezére esik most bármilyen alkotó munkát végezni. Elfáradt, de ha megteheti, inkább az aktív pihenést válassza! bak (XII. 22-1.20.). Jelenleg a Szaturnusz befolyásolja döntéseit, ezáltal szinte belső kényszerítést érez a stabilitásra, akár hosszabb vagy rövidebb, jól vagy rosszul működő kapcsolatról legyen is szó. vízöntő (1.21-11.20.). Lesznek nagyobb kiadásai, de bevételre is szert tehet. Lehet néhány ötlete a nyereséget illetően, melyeket mindenképpen meg akar valósítani. HALAK (II. 21-111.20.). Szép profitra tesz szert. Munkáját élvezni fogja, annál is inkább, mert Ön leleményességéből adódóan kezelni is tudja a váratlan helyzeteket, szituációkat. kos (HL 21-IV. 20.). A Tűz-jegyű Mars, az Ön bolygója egészségére nagy hatást gyakorol. Ellenálló lesz a betegségekkel szemben, és hatalmas energiái keletkeznek. bika (IV. 21—V. 20.). Több előrelépésre, fejlődésre lesz lehetősége, mint eddig. Bolygója, a Vénusz nagy hatással van a kapcsolataira, különösen a befolyásos emberekhez fűződő viszonyára. ikrek (V. 21—VI. 21.). Kitűnő hangulatban van, és ez érezhetően áthat szűkebb környezetére is. Változó élményekben lesz része, ám egy új szerelem van kialakulóban, mely teljesen lázban tartja. RÁK (VI. 22—VII. 22.). Lehet, hogy semmi haszna nem származik abból, hogy kedves egy idősebb személlyel. Ön mégis úgy gondolja, hogy ez így természetes, és nem a haszon a fő szempont. oroszlán (VII.23-VIII.23.). A mostani időszakban sokan kérnek teljesíthetetlen szívességet. Arra vigyázzon, hogy mielőtt kimond valamit, alaposan gondolja át. RECEPTVERSENY Lelki laska A receptet Sándor Pálné szekszárdi olvasónk küldte. HOZZÁVALÓK: 50 dekagramm sertéshús, 50 dekagramm vegyes zöldség, 15 dekagramm zsír, 60 dekagramm liszt, 2 darab tojás, 2 deciliter tejföl, só, kevés majoránna. ELKÉSZÍTÉSE: A lisztből, tojásból kis sóval laska tésztát gyúrunk. A vegyes zöldségeket megtisztítva, megmosva egész apró kockákra vágjuk. Zsírban feltesszük párolni. Mikor már puhulni kezd, beletesszük a darált sertéshúst. Az egészet addig pároljuk, míg a hús meg nem puhul. Sóval, majoránnával ízesítjük. A puha húsba beletesszük a megfőtt és lecsepegtetett laskatésztát. Jól átmelegítjük. Tűzálló edényben tálaljuk és tetejére tejfölt öntünk. Továbbra is várjuk olvasóink receptjeit, a receptverseny első három helyezettje értékes ajándékokat nyerhet. Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd Liszt F. tér 3. A pályázók tudomásul veszik, hogy az általuk beküldött receptet a kiadó az elkövetkezendő időben bármelyik termékében megjelentetheti. TELE¥IZI0~MUSOK1 2007. SZEPTEMBER 16., VASARNAP DÉLELŐTT rt l kxjdb 'bmmmm ül VXASÁX3 WÜH BUNA 1——H 6.00 A kis boszorkány © 6.20 Kölyökklub 9.05 A tini nindzsa teknőcök© 9.25 Inuyasha © 9.45 Receptklub 10.00 06-91-334-455 11.00 MeneTrend 5.45 Reggeli gondolatok 6.15 Mókás mechanika 6.45 Tv2-matiné (rajzfilmek) 9.50 Lassie 10.25 Két testőr 10.55 Stahl konyhája 11.30 Mrs. Columbo © 5.10 Pénz-vidék 5.35 Válaszd a mozgást! 5.50 Nap-kelte 8.00 Főtér 9.00 Hawking és az Univerzum 9.55 Vallási műsorok 11.05 Kolibrik 5.50 Nap-kelte 8.00 Nap-kelte plusz 9.00 Válaszd a mozgást! 9.20 Gyerekeknek 10.20 Tinik, tenisz, szerelem 10.45 Szívtipró gimi © 11.30 Egy történet, egy zene 6.00 TV Shop 7.00 Superman (am. rajzfilmsorozat, ism.) 7.30 Szilveszter 8.00 A Degrassi gimi © 9.00 Babylon 5 © 10.00 Star Trek-Voyager 7.35 Lehet egy kerékkel több! 7.40 Castillo, a sárkány 8.10 Hol volt, hol nem volt 8.25 Nyelvőrző 8.45 A Jönsson banda visszatér 10.30 Péter és a farkas 11.15 Az erdő védelmezői DÉLUTÁN 12 .10 Tuti gimi © 13.05 Uniqa magyar autósportmagazin 13.20 Forma-1 - Belga Nagydíj, 16.00 Hatoslottó-sorsolás 16.05 Adadus© (amerikai vígjátéksorozat) 16.30 Tarzan © 17.30 Eltűntnek nyilvánítva © 12.30 Knight Rider © (amerikai akciófilm-sorozat) 13.25 Charlie 14.25 GSG 9 © (német akciófilm-sorozat) 15.25 Smallville © 16.25 Száguldó vipera 17.30 Walker, a texasi kopó © (amerikai akciófilm-sorozat) 12.10 Chaplin kavalkád 12.55 TS - Gyorsasági-motoros- világbajnokság 14.05 Válaszd a mozgást! 14.25 Szegény gazdagok (magyar kalandfilm) © 15.40 Magyar elsők 15.55 Katolikus mise 17.05 Elisa di Rivombrosa © 12.01 Vallási műsorok 13.55 A 20. század © 14.25 Édes ellenfél (magyar vígjáték, 1941)80' 15.45 Nemzeti értékeink 16.00 Katolikus mise 17.00 Nekem ne lenne hazám? 17.15 Kulissza 17.45 Miért? 12.00 Firefly© 13.05 UEFA Bajnokok Ligája- magazin 13.35 Sokkoló videók extra © 14.05 Rejtélyes igazságok © 15.05 Herkules © 16.05 Kardok királynője © 17.10 Mr.Végzet© (amerikai vígjáték, 1990) 12.05 Élő egyház 12.35 Élő népzene (isn.) 13.05 Csellengők 13.25 Európa nem válaszol (magyarfilm, 1941) FF92' 15.00 Becsöngettek 16.00 Törzsasztal 17.00 Váratlan utazás 17.45 Duna tér ESTE 18 .30 Híradó 19.00 Cobra 11 © (német akciófilm-sorozat) Palimadarak Fsz.: RenéSteinke, 20.00 Apafej© (amerikai vígjáték, 1999) Fsz.: Adam Sandler (Sonny Koufax), Rob Schneider (Nazo), Joey Lauren Adams (Layla Maloney) 18.30 Tények 19.00 Napló © 20.00 Jericho © (amerikai sorozat) Fsz.: Skeet Ulrich, Pamela Reed, Gerald McRaney, Kenneth Mitchell 21.00 Nyerj egy randit Tad Hamiltonnal! (amerikai vígjáték. 2004) Fsz.: Josh Duhamel 18.00 M. 0. M. - Musical- Operett Magazin 18.30 BBC-exkluzív 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.55 Tűzvonalban © (magyar krimisorozat - 2.) 20.55 A szólás szabadsága 22.00 24 - Második évad (amerikai sorozat) © 18.30 Esti mese 19.00 Bravó tv 19.30 Híradó. Sporthírek 20.00 Mindenki haza © (olasz-fr.-am. film, 1960) 21.55 Magán-beszélgetések Juszt László műsora 22.45 Filmcsemegék Oldboy © (dél-koreai film, 2003)115' 18.55 Família Kft © (magyar vígj.-sor. - 20.05 Angyalbőrben © (magyar sorozat) Fsz.: Kálid Artúr, Rajkai Zoltán, Selmeczi Roland, Szerednyei Béla, Usztics Mátyás 21.15 CSI-Ahelyszínelők (amerikai krimisorozat) © 18.00 Híróra 18.10 Heti hírmondó 19.00 Mese 19.30 Anyegin © (angol-orosz film. 1999) 21.10 Ennio Morricone filmzenéi- vezényel a szerző 22.05 Dunasport 22.15 A hetedik pecsét © (svéd film, 1956) FF 92' ÉJJEL 22 .00 Heti hetes © 23.10 Káosz a köbön ® (amerikai vígjáték, 2003) 0.50 Portré © 1.30 Egy amerikai farkas Párizsban © (amerikai thriller, 1997) 85' 23.00 A szex és Lucia © (spanyol-francia film) 123' 1.45 Napló © 2.45 Esküdt ellenségek - Az utolsó szó jogán © (amerikai krimisorozat - 1.) A kút titka 22.50 Hírek. Időjárás 23.00 TS - Sport7 23.55 TS - Motorsport Technikai magazin 0.25 TS- Gyorsasági- motoros-világbajnokság 0.45 Napló 0.50 Nap-nyugta 3.20 Titokzatos Násztya (orosz-am. sor. -127/14.) 4.05 Kulissza 4.30 Hommage a Fischer Annie 4322.15 Mesterlövész © (amerikai western, 1997) R.: Fred Oien Ray Fsz.: Michael Dudikoff, Randy Travis 0.05 CSI - A helyszínelők © 1.05 Szex és New York © 23.50 Nemzetközi Cirkuszfesztivál 1.00 Híróra (ism.) 1.15 Heti hírmondó (ism.) 2.00 Mese 2.10 János vitéz (magyarfilm) AJÁNLÓ v 17.30 Eltűntnek nyilvánítva am.-kan. akciófilm-sorozat 23.00 A szex és Lucia spanyol-francia film ... 22 .00 24 - Második... amerikai sorozat 22.45 Oldboy déFkoreai film 22.15 Mesterlövész amerikai western 19.30 Anyegin angol-orosz film AJÁNLÓ MAGYAR ATV Hürf HÁLÓKAT WM BUDAPEST TV SPORT 1 MINIMAX 14.05 Családmese. 15.05 Ingatlanpiac. 15.30 Garázs. 16.05 Vörös és fehér (bormagazin). 16.30 GyógyHír. 17.00 Híradó. 17.30 BBC Reporters. 18.05 Keresztmetszet 19.00 Híradó. 19.30 Hírvilág. 20.05 Kontraszt. 21.00 Híradó 21. 21.30 Vetítő (dok.-film). 22.40 BBC-híradó. 23.05 Kontraszt. 13.10 Laci bácsi konyhája. 13.40 Közvetlen ajánlat. 15.10 Kaschmir Gold. 15.40 Amerikaimozi. 16.00 Üzlet mindenkinek. 16.35 Világszám. 17.00Természetfilm. 17.35 Haszon. 18.30 Híradó. 19.00 Pont 7.20.00 Esti frizbi. 21.45 Lavina (film). 23.20 700-as klub. 0.05 Csak természetesen! 17.30 Égető borzalom (amerikai film). 19.20 Ízelítő. 19.30 Business-mix magazin. 20.00 Virágzó Magyarország. 2030 Hírháló. 20.55 Ízelítő. 21.00 Nehézfiúk (francia kalandfilm). 23.00 Házibuli Attilával és vendégeivel. 24.00 Hírháló. 030A Krisztus Szeretete Egyház műsora. 1.00 Műveltségi kvíz. 11.00 Közvetlen ajánlat. 12 00 Vendégünk (ism.). 13.30 Vanillya jóga. 14.05 Tele-jós- da. 15.00 Mesezug. 15.40 Jótett helyébe... 17.00 Számmisztika. 18.00 Úton. 18.25 Kisvasutak. 19.10 KaschmirGold. 19.40 Esti híradó. 20.00 Esti kívánságműsor. 22.00 Víz, bor, homeopátia. 00.00 Tele-jósda. 9.15 MKB Heb helyzet. 11.15 Horgászat. 11.45 Olasz labdarúgás. 13.45Testépítő- és fitreszmagazin. 14.15 KQTv. 14.45 Olasz labdarúgás. 17.15 Gillette Wodd Sport. 17.45 Francia labdarúgás. 20.15 Olasz labdarúgás. 2230Amerikai futball.2. játékhét (élő). 2.00 Atlétika.Golden League-verseny. 6.00 Rajzfilmek. 5.15 Bicsi bocs kalandjai. 15.25 Charley és Mimmo. 15.35 Maya és Miguel. 16.00 A rút kiskacsa és én. 16.30 Vándor varangyok. 16.55 Bori bari. 17.05 Arthur. 18.05 Rolie, Polie, Olie. 18.30 Ripper és barátai. 19.00 Charley és Mimmo. 19.10 Mentőosztag. 19.30 Horseland Lovasklub. ALISCA RADIO 91,1 MHz nonstop. Hírek: 7.00, 8.00. 10.00.12.00.14.00.16.00, 18.00. 7.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-18.00 Zenei műsorok, programajánló, névnapló. 18.00- 19.00 Kívánságműsor. 19.00- Nonstop zene. radio Ammmm FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközbemzenés magazin. 12.0018.00 Délutáni Turmix. 18.0024.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. N-JOY RADirn* FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Weekend. 17.00 Élő hétvégi kívánságműsor. 20.00 N-Joy Light. FORTUNA RABI Országos hírek: 6.00,12.00,15.00 órakor. 6.00-9.00 Suki koktél. 9.00- 10.00 Fortuna Unikum. 10.00- 12.00 Aktuális Közéleti Térkép. 12.00-15.00 Vasárnapi desszert. 15.00-19.00 Kívánság- műsor. BEGIO RADIO A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon. Benne: 6.00, 7.00 Kossuth Krónika. 6.15, 7.15 Regionális Krónika. 6.23,7.23 Lapszemle. 6.30, 7.30 Hírek, közlekedés. 6.45, 7.45 Regionális hírösszefoglaló. 6.52, 7.52 A nap témája. 8.00-9.00 Magazinóra. 9.00- 12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00 Déli Krónika. 13.0018.00 Dél-után... Benne: 13 órától Zeneóra! 14 órától magazinok óránként. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika. Háttér 19.00-22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.0010.30.20.00- 20.30 horvátműsor, 10.30-12.00,19.30-20.00 német műsor, 13.00-14.00,20.30-21.30 szerb műsor. DOMBÓVÁR TV 14.00 Mise. 15.00 Heti mix. f i 1