Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-03 / 205. szám

3 2007. SZEPTEMBER 3,, HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TÜKÖR Igenis van sütnivalónk! sokszor esik szó arról, hogy megyénk kicsi, ebből követ­kezően nem képes olyan erő­teljesen érvényesíteni érde­keit, mint néhány jóval na­gyobb szomszédvár. Egy te­rületen azonban bármikor alkothatunk óriásit: jelesül a szürkeállományunk hasz­nálatakor. Igaz, ezt a megál­lapítást jeles tudósaink, tár­sadalomkutatóink általában az egész országra vonatkoz­tatják, nem kizárólag Tolna megyére; de ami érvényes egy nagyobb egységre, ugyanolyan érvényes lehet egy kisebb területre is. a múlt vasárnap például lát­ványosan kiderült Zombán, a kastélyparkban, hogy a megyének, minden ellen­kező híreszteléssel szemben, igenis van sütnivalója! Ezt bizonyítja az a számtalan ételköltemény, amit települé­seink készítettek. Konyha- művészetben tehát kifőztük, amit kell: most már csak ar­ra lenne szükség, hogy mie­lőbb más területen is kiforr­ják magukat a dolgok. Vállalkozási területet alakít ki Pári pari Kilenc hektáros majort vásárolt meg az önkormányzat a falu határában, amelyet vál­lalkozási területté alakítanak. Gere Zoltán polgármester el­mondta, a 28 millió forintos be­ruházás révén, amely egy ré­szét hitelből és önerőből való­sítottak meg, kilenc cégnek tudnak helyet adni. Eddig egy vállalkozás vett területet, kettő­vel pedig előszerződést kötöt­tek, így a befektetés egy hánya­da már megtérült. Az infrast­ruktúra adott, de korszerűsí­tésre szorul. Az önkormányzat reményei szerint a befektetés­sel új munkahelyek teremté­sére adtak lehetőséget a falu­ban. ■ H. É. Létszám helyett a gond nő tanévnyitó Az iskolák egy része megvált több pedagógusától A szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola és Grundschule első osztályos kisdiákjai feltűzhető emblémát kaptak a nyolcadik osztályosoktól Sokat mondó számsort kapunk, ha összehasonlít­juk azt, hogy egy adott tanévben mennyien kezd­ték el a megyében iskolai tanulmányaikat. Szeri Árpád Míg az 1990/91-es tanévet 29 ezer 624 általános iskolás és 12 ezer 210 középiskolás kezdte Tolna megyében, addig 2001/02-ben 23 ezer 466 álta­lános iskolás és 13 ezer 579 kö­zépiskolás ült be az iskolapad­okba. Az adatokat közlő Hor­váth Miklós, az Országos Köz­oktatási Értékelési és Vizsga- központ dél-dunántúli igazga­tója aláhúzta: jól látható az ál­talános iskolások létszámának csökkenése. Tíz esztendő alatt több mint 6 ezerrel - egy kisvá­ros lakosságával - lett keve­sebb ez a csoport. A középisko­lások száma ugyan nőtt vala­melyest - ezerrel - , ám ez az eredmény napjaink számadata­inak ismeretében már nem tű­nik nagy fegyverténynek. A mostani tanévben ugyanis 20 ezer 135 általános iskolás és 13 ezer 534 középiskolás ül be az iskolapadokba a megyében. A 7-14 éves korosztály fogyása megállíthatatlannak látszik, ti­zenhét év alatt több mint 9 ezerrel kevesebb kisdiákot fo­gadtak az alapfokú intézmé­nyek. A középiskolások létszá­mának stagnálása sem ígér sok jót. Az igazgató sze­rint a népesedési hullámvölgy most ér el a tizenévesekhez, a kamaszokhoz és az ifjakhoz, ami azt jelenti, hogy jövőre nagy valószínűséggel ezt a kategóriát sem kíméli a csökkenés. Az általános gondokat jól pél­dázza számos település. Pusz­tahencsén tavaly még nyolc év­folyam vehetett részt a tanév­nyitón, idén azonban már csak négy. - Évről-évre csökken a gyermeklétszám, egy-két felsős osztály már csak öt tanulóból állna - közölte Lengyel Jánosné polgármester. - Ezért a felső ta­gozatosok mostan­tól Paksra járnak. Nehezen éljük meg ezt a változást, is­kolánkat tavaly újí­tottuk fel 17 millió forintért, te­hát intézményünk korszerű. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsan meg kell válnunk a felső tagozattól, velük együtt hat kiváló pedagógusunktól. A szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola Grundschule a megye legnagyobb általános iskolái közé tartozik. Ám itt is tetten érhető a létszámcsökke­nés, még ha az nem is drámai.- Idén 663 tanulóval kez­dünk, a tavalyi tanévnyitón 696 kisdiákot fogadtunk - tud­tuk meg Farkas Pálné igazga­tótól. - Ez azt jelenti, hogy ép­pen egy osztállyal vagyunk ke­vesebben. Ettől az évtől a medi­nai iskola tagintézményünk lett, ami azt jelenti, hogy ott to­vábbra is helyben maradhat 19 tanuló. Hat pedagógus álláshe­lyet kellett feladnunk, de sike­rült úgy intézni, hogy senki ne kerüljön az utcára. Tolnanémediben nem csök­kent a gyermeklétszám, ennek ellenére dr. Balásyné Bárdos Alice iskolaigazgató nem a fel­hőtlen gondtalanság érzésével tekint a jövőbe. - Bár Tolna- némedi kistelepülés, mégis van nálunk alsó és felső tagozat. Sőt, míg tavaly tíz, addig idén ti­zenkét elsős kezdi a tanévet. Ta­valy társultunk Simontornyá- val, immár tagiskolaként műkö­dünk. De minden igyekezetünk ellenére sem tudjuk, hogy eb­ben a formában meddig. A tanévet nyitó honatya szerint nem múlnak a gondok- ÖNÖK, PEDAGÓGUSOK tudják, milyen érzés most, 2007-ben szólni önökhöz - mondta szombaton Tolnán, a megyei tanévnyitón dr. Braun Márton fideszes honatya. - Volt egy g}'enge, 7 százalékot közelítő reálbér csökkenésük egy kis kötelező óraszámemeléssel fi­szerezve. A politikus hangoz­tatta: az állami fejkvóta drasz­tikus csökkenése miatt tudo­mása szerint közel ötszáz ok­tatási intézményt zártak be az országban. FELHÍVTA A FIGYELMET arra is: hiába próbálják nyugdíjazások­kal megoldani a létszámleépí­tést Attól még az álláshelyek megszűnnek, és a most pedagó­gusnak tanulók lesznek pálya­kezdő munkanélküliek, (sk) m Több iskola társulni kény­szerült. A karon kedvelik a médiát főiskola A szekszárdi intézmény félezer hallgatót fogad Egy helyen két órán át szabad a parkolás szekszárd - Az új felvételi rend­szer miatt meg kell becsülni azt, ha valaki részese lesz a felsőokta­tásnak - húzta alá Fusz György, az Illyés Gyula Főiskolai Kar fő­igazgatója az intézmény tegnapi tanévnyitóján. Majd így folytatta:- A szekszárdi kar jó helyzetben van, köszönhetően annak a ked­vező hatásnak, mely a pécsi egye­temmel való együvé tartozásból származik. Az ünnepi rendezvényen Hor­váth István, Szekszárd polgár- a mestere és Bíró Attila Sándor, a | hallgatói önkormányzat elnöke is a köszöntötte az 518 főiskolást Idén £ kevesebben kezdik meg tanulmá- | nyaikat az intézményben, mint ta- 2 valy. Ugyanakkor a hagyományos- óvoda pedagógus, tanító, szoci­ális munka, vállalkozási szakügy­intéző, ifjúságsegítő - szakok mel­lett újdonság is színesíti a palettát: ide tartozik a vendéglátó-szakme­nedzser szak. A legnépszerűbb képzések közé továbbra is a kom- munikáció- és médiatudomány, valamint a turizmus-vendéglátás tartozik. »Sz. Á. Fusz György főigazgató köszöntötte a hallgatókat a tanévnyitón szekszárd A nemrégiben mó­dosított parkolási rendelet ér­telmében az eddigi korlátlan idő helyett a mozgássérült igazol­vánnyal rendelkezők csak leg­feljebb két órán keresztül áll­hatnak egy helyen. Ehhez el kell menniük a Szekszárdi Va­gyonkezelő Kft.-hez, ahol 300 forint ellenében kapnak egy órát, amelyen beállítják a par­kolás kezdetének időpontját. A szélvédőhöz tett lap alapján tud­ják az ellenőrök túllépte-e az engedélyezett időtartamot, vagy sem. - A rendeletet a blic­celők ellen hozta az önkor­mányzat, hiszen a városban túl sokan, csaknem kétezren ren­delkeznek mozgássérült igazol­vánnyal - mondta Ács Rezső al­polgármester. Hozzátette, vár­hatóan októberben felülvizsgál­ják a rendeletet, és az érintet­tekkel egyeztetve kiszűrik a visszásságokat. A mozgássérültek között azon­ban már eddig is nagy felháboro­dást keltett az újítás. Sokan jár­tak rosszul, csak azért, mert nem tudtak a változtatásról, vagy mert még nem tudták be­szerezni az órát - tájékoztatta la­punkat Schäffler Ádám, a Moz­gássérültek Tolna Megyei Egye­sületének elnöke. Tudomásuk szerint Tolna megyében Szek­szárd az egyetlen város, ahol nem parkolhatnak bárhol in­gyen a mozgássérültek. ■ H. É. Megújult a kistérség internetes honlapja bonyhád Megújult a völgy- ségi kistérségi társulás internetes honlapja. A www.volgysegikisterseg.hu címen az érdeklődők megis­merhetik a szervezetet és munkatársait, a kistérség te­lepüléseit és programjaikat. Turisztikai információk és pályázati leírások is megta­lálhatók a honlapon, (hi) A gerjeni donorok ötödé először adott vért GERJEN Az orvosi vizsgálat után ötvenen adhattak vért a gerjeni véradó napon. Kö­zülük minden ötödik első íz­ben, ami ritkaságnak számít. A véradók fele 25 év alatti fi­atal volt. A sokszoros vér­adók a paksi vöröskereszt jó­voltából egy-egy pár sportci­pőt vihettek haza, az önkor­mányzat pedig egy ebédre hívta meg a donorokat, (vt) Vidám programokkal búcsúztatták a nyarat harc Nyárbúcsúztatót ren­dezett a gyerekeknek a Har­ci Családosok Érdekvédelmi Egyesülete. A művelődési ház előtti téren délelőtt játé­kos ügyességi versenyek, ve­télkedők zajlottak, csokoládé díjazásért. Kora délután habparty volt, később a har­ci íjászklub tagjai mutatták be tudásukat. Két alkalom­mal ingyenes fagylaltozásra is lehetőség nyílt, (sk) Koszorúkat helyeztek el a katonák emléktáblájánál tolna A tolnai gimnázium épületén márványtábla őrzi a katonák emlékét. Sokan in­dultak a volt laktanyából a frontra. A táblánál szomba­ton dr. Sümegi Zoltán polgár- mester az önkormányzat, Pirgi József igazgató a gim­názium, Pap Erika a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, Doni Antal a Nemzetőrség és Doni Ellen Birgitte a Szent György Lovagrend részéről koszorúzott. (wg) Doni Antal nemzetőr ezredes Megkóstolták az iskolát a paksi kisdiákok PAKS Iskolakóstolót tartottak szombaton a Deák Ferenc Általános Iskolában. Steiner Judit és Borsné Kern Mária kis tanítványaikat lu'vták meg szüleikkel. Az első osz­tályosok átvehették tanköny­veiket, illetve megismerked­hettek a tanítónénikkel, az osztállyal és egymással, így az első tanítási napon már magabiztosabban léphettek be az iskola kapuján, (vt) @ TOVÁBBI HÍREK: WWW.TOLNAINEFUJSAG.HD * ft s

Next

/
Thumbnails
Contents