Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)

2007-09-11 / 212. szám

2 ■GS ■) Szakembereket várnak a pénteki találkozóra decs Szeptember 14-én rendezik Decsen a II. Rö­pülj Páva találkozót. Bálint Gyöngyitől, a Gyöngyös­bokréta Hagyományőrző Egyesület vezetőjétől meg­tudtuk, meghívásukat elfo­gadta Ferencz Éva és Fara­gó Laura népdalénekes, dr. Halmos Béla és Bodor Anikó népzenekutató, Lengyelfi Miklós Erkel- díjas szerkesztő, Olsvai Imre, valamint dr. András- falvy Bertalan. A találko­zón fellép a decsi Röpülj Páva kórus, a tákosi asz- szonykórus és a decsi citerazenekar. (bk) Kétszázéves a váraljai református templom váralja Dr. Szabó István dunamelléki református püspök tartott vasárnap há­laadó istentiszteletet vasár­nap az idén 200 éves váral­jai református templomban. Az alkalom tiszteletére mű­sort adott a Gárdonyi Zoltán Református Kórus Lozsányi Tamás orgonamű­vész kíséretében, valamint koncertet adott Erősné Má­té Éva orgonán és Erős Márk trombitán, (rt) Dr. Szabó István püspök A kereskedelmi kamara elnöke a hazai gazdaságról szekszárd Dr. Parragh László, a Magyar Kereske­delmi és Iparkamara elnöke lesz a szekszárdi Vállalko­zói Szalon legközelebbi vendége szeptember 15-én. A Tolna Megyei Kereskedel­mi és Iparkamarával közös rendezvény ezúttal rendha- gyóan, szombaton fél hat­kor kezdődik a Mészáros Borházban. A bevezető elő­adás témája a magyar gaz­daság helyzete, kiemelve a veszélyeket és a kitörési pontokat. Az előadást kötet­len beszélgetés, majd va­csora követi, (ii) Közép- és főiskolásait is támogatja a falu tevel Bonyhádvarasdról, Kisdorogról, Lengyelből, Kisvejkéről, Mucsiból és Závödről is járnak gyere­kek a teveli iskolába. A 215 diák közül 120 teveli. Tavaly csak a helybeliek­nek biztosított ingyen tan­könyvet az önkormányzat, most minden idejárónak. Emellett a középiskolába járó teveli diákok 8 ezer, a főiskolások 9 ezer forint tankönyvvásárlási támoga­tást kapnak, (wg) @ TOVÁBBI hírek: WWW.TOLNAINEPDJSAG.HD TAMÁSI ÉS TÉRSÉGE TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. SZEPTEMBER 11., KEDD Johann Girlinger tulajdonos (jobbról) és társa, Gerald Aichinger vágta el a szalagot az avatón. Közel fél éve termelnek, eddig nem jutott idő az ünneplésre Munka után jött az ünnep gazdaság Mintegy nyolcvan embert foglalkoztat az új húsüzem Nagyszabású ünnepség­gel avatták fel immár hi­vatalosan is a Tamási Hús Kft. új üzemét. Tulézi György tamási A termelés már beindult fél évvel ezelőtt a Tamási Hús Kft. új csarnokában, de most jött el az idő az ünneplésre. Johann Girlinger tulajdonos a megnyitón elmondta, szezoná­lis termékeket gyártanak itt, úgyhogy eddig a munkáé volt a főszerep, és csak most nyílt le­hetőség egy kicsit fellélegezni. Az üzem mintegy 1,3 milliárd forintból készült el. A beruhá­záshoz több mint négyszázmil­lió forint uniós és állami támo­gatást nyert a kft. Az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Prog­ram pályázatán nyert összeg le­hetővé tette, hogy a korábban megvásárolt és régen húsüzem­ként működő épületből egy 3400 négyzetméteres csarnokot építsenek fel. A régi épületet szinte teljesen le kellett bonta­ni, hogy egy modern, a mai kor minden igényének és előírásá­nak megfelelő húsüzemben tudjanak termelni. Mivel az itt készülő termékek jelentős ré­szét a nyugat-európai piacon szeretnék értékesíteni, szigorú előírásoknak kell megfelelni. Ennék érdekében korszerű gyártósoron készülnek a húské­szítmények. Johann Girlinger hangsú­lyozta, hogy nem építészeti remeket akartak létrehozni, így kívülről egy átlagos csarno­kot láthat mindenki, viszont az üzem belseje olyan fényes gépe­ket rejt, amelyekkel igazán szín­vonalas termékeket tudnak gyártani. A tulajdonos szerint sikerült csattanós választ adni azoknak a hitetlenkedőknek, A tamási hús kft. üzemében a bacon kapja a főszerepet. A másik termék egy igazi helyi specialitás. Egy rövid, sajtos virslit készítenek, amit bacon­nal tekernek be. ezt olajban és grillen is elké­szíthetik majd a vásárlók. A terméket levédették az egész Európai Unióban, úgyhogy Ta­akik az indulás előtt kételkedtek egy olyan üzem sikerében, amely csupán három terméket értékesít. Azt mondta, van létjo­gosultságuk, piacképes és min­denhol elfogadott árut készíte­nek, a bacont és a bemert, vala­mint a göngyölt ba­cont mindenhol sze­retik. - Ha csak arra gondolok, hogy mennyi időt fordítot­tunk a tökéletesítésre, el sem tu­dom képzelni, hogy lehet ezt megoldani több száz termék esetében - fejtette ki álláspont­ját Johann Girlinger. - Olyan cé­get szeretnénk fejleszteni, amely maximum tízféle árut gyárt ötszázmillió vásárlónak. másiból látják el majd a meg­rendelőket. A KÉSZTERMÉK több mint felét külföldön szeretnék értékesíte­ni, de természetesen a hazai boltok polcain is megjelenik majd a tamási specialitás. Ugyanakkor egyre nagyobb körben érdeklődnek az itt ké­szült termékek iránt Oroszországban és Ázsiában is nagy a kereslet ezekre a termé­kekre. Sőt, egyre nagyobb az ér­deklődés Japánban és Koreában is, lehet, hogy nehezen fogjuk bírni a rengeteg megrendelést - tette hozzá a tulajdonos.- Óriási nap ez Tamásinak - mondta az ünnepségen Ribányi József, a város polgármestere. - Nem is emlékszem, mikor volt utoljára zöldmezős beruházás Tamásiban. Ha nagyon kutatok a múltban, talán a Massive-é volt az utolsó. Természetesen nem csak ezért fontos az üzem a városnak. Ez lehetőség az itt élőknek arra, hogy elhelyez­kedjenek, pénzt keressenek, egzisztenciát alakítsanak ki maguknak. Nem máshol kell munkát keresniük, hanem helyben tudnak maradni. Ép­pen ezért szimbiózisban műkö­dik együtt a város az üzemmel. - Ez a kapcsolat akkor kezdő­dött, amikor Girlinger úr ráta­lált Tamásira, és a jövőben is folytatódni fog. A város lehető­ségei szerint mindent meg fog tenni azért, hogy jól és zavarta­lanul működhessen a Tamási Hús Kft. üzeme - zárta mon­dandóját Ribányi József. Fejlesztésre veszi fel első hitelét Ozora ozora Ebben az évben 330 mil­lió forinttal gazdálkodik Ozora önkormányzata. A testület a mai ülésén az első félévi teljesítéseket tekinti át. Schranz Istvánná pol­gármester elmondta, hogy min­den időarányosan teljesült, sőt maradt is pénz a kasszában a ter­vezett 185 millióból, bár csak for­ma szerint. A magyarázat egy­szerű, több - erre az időszakra ütemezett - kifizetés még csak ezután történik meg. A nagyköz­ség 8 millió forint fejlesztési hi­telt is fel kíván venni, ebből a pénzből pótolnák a beruházások­hoz szükséges önerőt A polgár- mester megjegyezte, hogy még soha nem igényeltek kölcsönt, ezért is bízik abban, hogy nem kétséges Ozora hitelképessége. Emellett 5 millió forintot igé­nyelt a település a régiós vis maior keretből. A Zrínyi utcában ugyanis két pince is beszakadt. A múlt hét csütörtöki napján helyszíni felmérést végeztek a BM partfal bizottságának mun­katársai és megállapították, hogy az igény indokolt. ■ Sz. Á. Az Alma Matert este is látogatják az „öregdiákok” tamási Tíz résztvevővel indul má­tól a tamási Béri Balogh Ádám Gimnáziumban az esti felnőtt képzés. Levelezőn eddig is szerez­hettek érettségi bizonyítványt mindazok, akik már rég kinőttek az iskolapadokból: ám ez a forma újdonságnak számít a város pati­nás középiskolájában. Örményiné Pápai Zsuzsanna igazgató el­mondta, hogy az eddigi gyakor­lathoz képest a különbség a nor­matívában van: levelező képzés­nél öt, esti képzésnél viszont két hallgató után jár támogatás.- Ma már az érettségi alap do­kumentum, szükséges feltétele a továbblépésnek - húzta alá az igazgató. - A jelentkezők között több olyan szakmunkás is talál­ható, aki a megnövekedett köve­telmények miatt nem nélkülöz­heti ezt a bizonyítványt. Az Alma Mater kedden és csü­törtökön 14 órától fogadja az „öreg­diákokat”, a tanulás 18 óráig tart Az órarendben a készségtantár­gyak - tehát a rajz, ének és testne­velés - kivételével valamennyi tantárgy szerepel. ■ Á. Sz. ■ Kelet felé is kacsingat a húsüzem. Uniós piacokat vett célba az üzem tulajdonosa Telefon/fax: 74/573-980, ^ mobil: 30/4747-186 TAM OÄ«« if** http.www.tambaukft.hu TAJvi-BAU Kft. .. . . , e-mail: info@tambaukft.hu aj iso9ooij KOMfO*MÜ-Építőipari kivitelezés (magas- és mélyépítés),- Gépi földmunka, gépbérlet,- Bontási munkák, betontörés, -Közúti áruszállítás, trélerezés, kiszállítás, pumpálás, zsákos anyagok, kavics- és zúzaléktermékek, betonelemek, stb. HIRDETÉS Telepünkön autógázkút működik! GÁZOLAJAT ÉS 95-ÖS ÓLOMMENTES BENZINT IS ÁRULUNK. PB-GÁZPALACK csere és házhoz szállítás Bonyhádon és vonzáskörzetében Kiskereskedés Bonyhádon, a Rákóczi utca végén. Nagyon j kedvező árakkal. ? Várom tisztelt vásárlóimat H-P. 6-20 h-ig, SZ. 6-18 h-ig. Popp Miklós üzemanyag-kiskereskedő 30/936-1458 A művészkert alkotásaiból nyílt kiállítás a galériában tamási Pénteken nyílt meg a Ta­mási Galériában a Művészkert meghívásos képzőművészeti al­kotótáborban készült művekből összeállított kiállítás. Augusztus negyedikétől tizenkettedikéig rendezték meg az alkotótábort a városban. A Tamási Nyár 2007 programsorozatához tartozó Mű­vészkert immár hetedik alkalom­mal fogadott képzőművészeket. A Pósa Ede festőművész által vezetett egyhetes alkotótáborban ebben az évben tizenheten vettek részt. Érkeztek művészek Buda­pestről, Kecskemétről, Nagykani­zsáról, Nagykőrösről, Várpalotá­ról, míg Tolna megyét Bonyhád és Iregszemcse révén képviselte egy-egy vendég. Idén először egy fotós is munkálkodott a táborban, ő a Vajdaságból érkezett. Az ide­iglenes műtermet a művelődési házban állították fel, de az alkotók járták a város utcáit, nevezetes helyeit, a környék szép tájait, hogy ihletet merítsenek munká­jukhoz. Emellett Kölesdre is ki­rándultak, ahol megtekintették a helyi művészeti gyűjteményt. Ákvarell, pasztell, akrill és rongyfestmények egyránt készül­tek a Művészkertben, csakúgy mint grafikák, olajfestmények, tűzzománcok és természetesen’ fotók is. Ezek közül negyven alko­tás látható október hetedikéig a Tamási Galériában. ■ Tulézi Gy. 'v

Next

/
Thumbnails
Contents