Tolnai Népújság, 2007. szeptember (18. évfolyam, 204-228. szám)
2007-09-10 / 211. szám
2007. SZEPTEMBER 10., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG 3 MEGYEI TÜKÖR JEGYZET HARGITAI ÉVA A vasárnap a kérdés? el vagyunk kényelmesedve mi, vásárlók. Legalábbis gyanítom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki szereti, ha vasárnap is friss kenyér kerül az asztalra, és ha szombaton elfelejtek valamit beszerezni, ezt még a hét utolsó napján is bepótolhatom. Ugyan meg lehetne oldani a bevásárlást szombaton, vagy akár pénteken is, de valahogy mégis jobb az adott lehetőség. PERSZE MEGÉRTEM, hogy a bolti eladóknak talán jobb lenne, ha nem kellene a hétvégéjüket is robottal tölteniük, de van pár más szakma is, ahol nem feltétlenül adott ez a kétnapos pihenő. Az ugye nem is merül fel senkiben, hogy ne dolgozzon hét végén a buszsofőr, a vonatvezető, a pék, az orvos, az éttermi felszolgáló vagy éppenséggel az újságíró. az pedig, hogy megéri-e feláldozni a vasárnapot, csupán pénz kérdése. Jobb helyeken megadják az ezért járó két szabadnapot, sőt némi pluszpénzzel is kártérítik a dolgozót, ezzel egyenlítve ki a hétvége és a hétköznap közötti érték- különbséget. de olyan helyeket is ismerek, ahol jóformán semmi sem jár, mert a munkáltató úgy véli, a melós azért van, hogy húzza az igát, és mivel kiszolgáltatott, bármit meg lehet tenni vele. Azt hiszem ez az igazi probléma, ez az, amin változtatni kellene. HIRDETÉS —---------------SW P A világ egyik legsikeresebb hallókészülék-fejlesztő cégének felkérésére, keresünk olyan hallásproblémával küzdőket, akik szívesen tesztelnék sikertermékeiket A programban részt vehetnek azok, akik csak most szembesülnek a hallás nehezítettségével, és természetesen azok is, akik már készülékviselők. Legyen Ön is a kiválasztott 1000 fő egyike, akinek tapasztalatát felhasználva alkotják meg a jövő hallókészülékeit. Minden résztvevő segítségét ajándéktárggyal háláljuk meg. A részvételt az ország 20 halláscentrumában biztosítjuk. A programra való jelentkezés az ingyenesen hívható zöldszámon: 06-80-20-44-89 A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát. 7100 Szekszárd, Holub I. u. 12. Tel.: 06-74/512-223 _____________________ Sok új mestert avatnak felkészítés A szakácsot hétközben oktatják, az ácsot hétvégén A mester cím társadalmi elismertségéért dolgoznak: Dombai Gyula, az oktatási bizottság elnöke és Boros Dezsőné szakképzési főmunkatárs Évente 80 - 100 új mestert avat a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (TMKIK). Most azt szeretnék elérni, hogy a mestervizsgát Európa más országaiban is elismerjék. Wessely Gábor Ma Magyarországon 88 szakmában lehet mester címet szerezni. A képzést és vizsgáztatást a megyében a TMKIK koordinálja. A régióban évek óta Tolna megyében adják át a legtöbb mesterlevelet. Ez elsősorban a tanfolyamok szervezését bonyolító Boros Dezsőné szakképzési főmunkatárs érdeme. A helyi és az országos kamara közötti kapcsolattartás Dombai Gyula feladata, aki a helyi oktatási bizottság elnöke és az országos szakképzési kollégium tagja. Mint mondja, a kamara kidolgozta mesterképzési stratégiáját. A hosszú távú cél, hogy a munkaerőpiac mindenkori igényeit és az egyén karrierlehetőségét is biztosító, szolgáltatáscentrikus szakképzési rendszer szülessen. Fontos az is, hogy a mesterképzést az őt megillető helyre illesszék be a hazai képzési struktúrába. El akarják érni, hogy a veszélyes munkákat végző, és a tanulóoktatással is foglalkozó vállalkozók legalább mestervizsgával - vagy annál magasabb végzettséggel, technikusi, mérnöki oklevéllel - rendelkezzenek. Továbbá, erősíteni szeretnék a mester titulus szakmai és társadalmi rangját, európai elismertségét. Jelenleg a német ajkú területeken már 10 szakmában elfogadják végzettségnek a magyar mestervizsgát. A mestervizsga európai kritériumoknak megfelelő, emelt szintű - teszi hozzá Borosné -, s a részletes szabályozás is teljesen friss, az idén májusban fogadta el a kamara. A mestervizsga-bizottsági elnökök gyakran vesznek részt továbbképzéseken, megbízatásuk három évre szól, aztán meghosszabbítható. Ez történik most is, november 1- től várhatóan 32 Tolna megyei elnök mandátumát hosszabbítják meg. Ők rátermett iparosok, vállalkozók, akik az egész országban vizsgáztathatnak. Az országos kamara új, számítógépes oktató és nyilvántartó programokat dolgoztatott ki. Ezek használata lehetővé teszi, hogy minden megyében egységes elvek alapján történjen a képzés és az azzal kapcsolatos adminisztráció. A mestervizsga a felkészítő tanfolyamokkal és a tankönyvekkel együtt 300 ezer forintból tehető le, körülbelül fél év alatt. Ez az összeg azonban pályázati támogatással jelentősen csökkenthető. Vizsgázni kell pedagógiai ismeretekből, vállalkozási ismeretekből és szakmai ismeretekből. A kamara rugalmasan szervezi a tanfolyamokat. Azokat a vállalkozókat, akik hétközben dolgoznak sokszor távoli munkahelyeken - kőművesek, ácsok, villanyszerelők -, hétvégére hívják be, és azokat akiknek inkább a hétvégi munka jövedelmező - szakácsok, cukrászok, pincérek -, hétközben oktatják. Dombai Gyula és Boros Dezsőné is úgy látja, hogy a gazdasági szerkezet- átalakulás következtében megnőtt a jó szakemberek iránti igény. Ma már, aki talpon akar maradni, annak érteni kell a szakmájához, méghozzá mesterfokon. ▲ Az idei mesteravató szeptember 27-én lesz Szekszárdon minden évben ünnepélyes keretek között kapják kézhez mesterlevelüket azok, akik sikeresen levizsgáztak. Most 11 szakma 88 új mesterét avatják, szeptember 27-én a szekszárdi Művészetek Házában. S máris indítják az új előkészítő tanfolyamokat 12 szakmában. Várják a megfelelő gyakorlattal rendelkező jelentkezőket a asztalos, az ács, az esztergályos, a gáz- és olajtüzelésű berendezés-szerelő, a hentes, a pék, a szakács, a szobafestő, a kőműves, a pincér, a karosszérialakatos és a villanyszerelő csoportokba. Beiktatták az új evangélikus lelkészt dombóvár Ünnepi istentiszteleten iktatták be Szabó Szilárd lelkészt, a Dombóvár-Kaposszekcső- Csikóstőttősi Társult Evangélikus Egyházközség parókus-lelkészi állásába. Szabó Vilmos Béla esperes szombaton a dombóvári evangélikustemplomban mutatta be a híveknek a fiatal lekészt, majd Gáncs Péter püspök hirdetett igét az ünnepi istentiszteleten, (tgy) Kínai mozgáskultúra egy fotókiállításon paks Pillanatképek egy életmódról: kínai világnézet és mozgáskultúra Magyarországon címmel készített fotóösszeállítást a Paksi Chen stílusú Tai Ji Quan Sportegyesület A kiállítást Lacza János, az egyesület elnöke nyitotta meg a Városi Művelődési Központ első emeletén. Az itt látható képeket hobbifotósok, a helyi Tai Ji Quan egyesületek tagjai - Szűcs Dominika, Műszer Ildikó, Szentes Gábor, Csokonai Gábor, Lacza János - készítették. Második világháborús bombát találtak őcsény Második világháborús repülőgépbombára bukkantak tegnap késő délután az őcsényi repülőtér területén a cég munkatársai szántás közben. Amíg a tűzszerészek ki nem mennek a mintegy ötven kilogrammos szerkezethez, a területet a rendőrség őrzi. Bankot váltott a város, újak a számlaszámok tamási A lakókat és a vállalkozókat is érinti, hogy szeptember elsejétől új bankot bízott meg a számlavezetéssel a Tamási önkormányzat A hónap első napjától a Raiffeisen Bank Zrt vezeti a számlákat, így megváltoztak a költségvetési számlaszámok, valamint az önkormányzat és intézményeinek számlaszámai is, amelyről a polgármesteri hivatalban tájékozódhatnak az érintettek, (tgy) @ TOVÁBBI HÍREK: www.tolnainefijjsag.hu Akinek megéri, az ragaszkodik a vasárnaphoz kereskedelem Nyugaton csak az angolszász országokban divat az egészhetes nyitva tartás Nemrégiben a CBA üzletlánc vezetése is csatlakozott egy tavalyi kezdeményezéshez, mely szerint üdvösebb lenne, ha az élelmiszerüzletek vasárnap zárva tartanának. A kezdeményezéssel kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Neubauer Katalin, a CBA kereskedelmi vezérigazgatója azzal indokolta csatlakozásukat, hogy a kis- és középvállalkozások számára kényszer a vasárnapi nyitva tartás, de nem éri meg. A felméréseik szerint az üzleteik forgalmának mindössze négy százaléka bonyolódik le ilyenkor. A munkavállalók ugyan többnyire plusz pénzt kapnak a vasárnapokért, mégis az üzletlánc megkérdezett alkalmazottai örülnének, ha nem kellene még a hét utolsó napján is dolgozniuk. A vásárlók érdekei sem sérülnének ezáltal, hiszen meg tudták oldani előre a bevásárlást, és több időt tölthetnének családjukkal. Ám az üzletlánc is csak akkor vezetheti be a rendszert, ha erre törvényben kötelezik a többi üzletet is. Neubauer Katalin hozzátette, a napokban folytatott tárgyalásaik során kiderült, hogy a módosítással a Reál Hungária üzletlánc vezetősége is egyetértene. Dr. Fisher Sándor, a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a KISOSZ országos társelnöke elmondta, egy tavalyi felmérésük szerint a vállalkozók ragaszkodnak a vasárnapi nyitva tartáshoz, mivel számukra a vasárnap jelenti a nagy forgalmat. Ennek oka a vásárlói szokások átalakulása. A vasárnapi nyitva tartás a kontinens nyugati országaiban egyáltalán nem gyakorlat, hozzánk is az angolszász területekről, az egyik nagy áruházlánc megjelenésével érkezett a szokás. Az egyik megkérdezett üzlettulajdonos szerint is több problémát vetne fel, ha a vasárnaponként be kellene zárniuk, mégha ez egy szükséges rossz is. Sokkal egyszerűbb lenne az elszámolás, és a szabadnapok beosztása, de valószínűleg leépítéssel járhatna. ■ Hargitai Éva Mit szólna, ha vasárnap zárva lennének a boltok? SOMOS JÁNOSNÉ (57), SZEKSZÁRD Nem szoktam vasárnap boltba járni. Előre felkészülök a hétvégére, így vasárnap nem kell arra gondolni, hogy mi hiányzik a hűtőbőL Pénteken és szombaton van idő minden beszerezni. Az üzletekben dolgozóknak is jár a vasárnapi pihenő, ezért jó ötlet a kezdeményezés. JANKOVICS FERENC (48), PAKS Mivel kórházban dolgozom, a betegeknek szoktam vinni ételt, ilyenkor pedig vasárnap is be kell menni a boltba. Egyébként szerintem nem okozna fennakadást az emberek életében, ha vasárnap zárva tartanának az üzletek, bevásárolna mindenki szombaton, (kp)