Tolnai Népújság, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-08 / 184. szám
2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. AUGUSZTUS 8., SZERDA Szőlészek tanácskoztak szüret előtt az idei évről gyönk A környék szőlőtermelői találkoztak tegnap a gyönki Simigh-bortanyán. Növényvédőszerek forgalmazói, a szekszárdi Cser- nus Péter és Takács Attila azt vitatta meg a termelőkkel, milyen volt a szőlő élete az idei nyáron. Mint mondták, a kevés eső és a kánikula miatt korai az érés mindenütt, de aki jól permetezett, reménykedhet a jó termésben, (mi) Emléktáblát készíttettek Szekeres Istvánnak DECS A Gyöngyösbokréta Hagyományőrző Egyesület emléktáblát készíttetett a 2002. augusztus 20-án elhunyt Szekeres István emlékére. Az egykori egyesületi elnök 10 évig vezette a szer- J vezetet. Bálint Gyöngyi jelen- | légi elnök elmondta, a táblát j Szekeres István halálának 5. | évfordulóján avatják. A család kérésére az egykori elnök sírboltjára kerül, (bk) Gyalogos zarándoklat egy kevéssé ismert kegyhelyre turbék A pécsi egyházmegye közelgő, ezeréves jubileumához kapcsolódóan nép- [ szerűsíti a kevéssé ismert kegyhelyeket. Ilyen Turbék is, a Szigetvártól 6 kilométerre lévő Mária-kegyhely. Gyalogos zarándoklatra hívják a híveket: gyülekező augusztus 25-én 8-kor a szigetvári plébániatemplomban. A zarándokoknak Turbékon | misét celebrál Mayer Mihály j megyés püspök, (wg) Mayer Mihály püspök Új bútorokat kap a gondozási központ pincehely Az idősek gondozási központjának eszközbeszerzésére 2 millió forintot nyert Pincehely pályázaton - tudtuk meg Herdics Béla polgármestertől. Összesen 2,5 millió forintért vásárol- | nak bútorokat, konyhai berendezéseket, mosó- és mo- I sogatógépeket, fűnyírót, (vl) Veszprém megyébe kirándultak az idősek KISMÁNYOK Egynapos kirándulást szervezett a helyi I nyugdíjasklub és az önkormányzat Veszprém megyébe. A húsz szépkorú többek közt a zirci apátságot és arborétumot, valamint a veszprémi állatkertet nézte meg. Az út költségeit a nyugdíjasklub és az önkormányzat közösen fedezte, (ríj @ további hírek: WWW.TOLNAINEPUJSA0.hu DOMBÓVÁR ÉS TÉRSÉGE A legutóbb átadott beruházás a sportmedence volt. Két úszómester figyel a rendre: Jankel Dávid (balról) és Magyari Ferenc Kész terv vizes kalandokra gyógyfürdő A szakorvosok alkalmazását nem támogatja a tébé Hatalmasat fejlődött a gunarasi gyógyfürdő, de nincs megállás: a nagy tervek megvalósulását újabb nagy tervek követik. Erről számol be Szigethy István vezérigazgató-helyettes. Wessely Gábor Három éve került magánkézbe a létesítmény. Azóta egymást érik a fejlesztések Gunarasban. A Gyógyfürdő és Idegenforgalmi Zrt. vezérigazgató-helyettesének régi terve, hogy palackozva is forgalomba kellene hozni ezt a gyógyvizet. De úgy van vele Szigethy István, hogy először az épületek, a medencék és a tó legyen kész. Aztán ráérnek a palackozott víz gyártásán és értékesítésén töprengeni. Mint mondja, igen ritka, alkáli hidrogénes vízről van szó, mely tiszta és szagtalan. Emésztőszervi és egyes mozgásszervi megbetegedések gyógyítására kiválóan alkalmas; ivókúrát is tart sok beteg. A gunarasi víz már európai hírű, legtöbb külföldi vendégük Németországból érkezik. Sokan már üdülőt is vettek itt. Ennek - Szigethy úr szerint - olyan előzménye is van, hogy a német újraegyesítés előtt Gunaras volt a szétszakított családok, az NDK-s és NSZK-s polgárok egyik nagy találkozóhelye. A Dombóvár melletti melegvizes forrás régóta ismert volt. Az első medencéket 1973-ban építették. Egy nagyobb fejlesztés során, 1978-tól alakították ki a jelenlegi gyógyfürdő arculatát. A nyolcvanas években itt adták át az első vízforgatásos strandmedencét és az első vízicsúszdát. Jelentős felújítás történt 1991-ben, aztán 2004-től megkezdődtek a máig tartó fejlesztések. Ülőmedence, élménymedence, kalandmedence, sportmedence, és a járulékos beruházások: újrafúrt termál- és gyógykutak, sétányok, térkőburkolat, vízforgató rendszer, tram- bulin, továbbá az egészségügyi szolgáltatások korszerűsítése. Utóbbival kapcsolatban a vezérigazgató-helyettes sajnálatosnak tartja, hogy a tb-támogatás elég „halovány”. Ott, ahol napi 200- 250 beteg fordul meg, s kap fizikoterápiái, balneoterápiái vagy reumatológiai kezelést, a fürdőt üzemeltetők gyakorlatilag saját zsebből fizetik a szakorvosokat Hét hektáron fekszik a gunarasi komplexum. Ebből egy hektár az élménytó, amit jövőre szeretnének szebbé varázsolni, s mellette külterületi szaunarendszert és játszóparkot alakítanak majd ki. Szerepel a tervek között egy ezer négyzetméteres kalandmedence megépítése és egy műfüves sportpálya létesítése. Ugyanakkor az úgynevezett iker gyógymedencéket egy 1200 négyzetméteres üvegcsarnokkal lefednék, s ezáltal megduplázódhatna télen a vendégek száma. A jelenlegi fedett gyógyfürdőnek meg a tetőterével vannak terveik. Ott elférne egy komplett wellnesscentrum, szaunákkal. A fejlesztések előkészítése már előrehaladott állapotban van. Némelyikre jogerős építési engedéllyel rendelkeznek, némelyiknél most folyik az engedélyeztetési eljárás. S ahogy mondani szokás: a többi már csak pénz kérdése. Pályázati lehetőségekre várnak Szigethy Istvánék, elsősorban a DDRFT felhívásaira figyelnek. Cakk-pakk 3,5 milliárdra lenne szükségük. A korábbiakban is a regionális fejlesztési pénzekből jutottak előbbre. Ám most van egy olyan elképzelésük is, ami ha megvalósul, önerőből is képesek lesznek haladni. Ez pedig egy saját, négycsillagos wellness szálloda. A verérigazgató- helyettes úgy véli, egy Uyen létesítmény már tényleg hozza a pénzt, nem csak viszi. Korábban 60 szobában gondolkodtak, de most már úgy kalkulálnak, hogy 110 is megtelik. A kihasználtsággal nem lehet gond, hiszen Gunaras évi vendégforgalma eléri a 200 ezer főt, és az elmúlt három évtizedben közel ötszáz üdülő épült. Rengeteg víz spórolható meg a vízforgatóval új fürdőmedence ma már csak vízforgató berendezéssel létesíthető. Mentesülhetnek e szabály alól a gyógymedencék, ha vizük értékes, biológiailag aktív alkotórészeit a vízforgatás károsítaná. A gunarasi vezérigazgató-helyettes, Szigethy István a vízforgatás híve. A mindennapos feltöltés helyett csak vízpótlásra van szükség, aminek köszönhetően jelentősen csökken a fogyasztás, éves szinten a korábbi vízmennyiség 5-8 százaléka elegendő. emellett egészségi szempontból is fontos a vízforgatás. A baktériumoknak, algáknak esélyük sincs a megtelepedésre. A cukorrépát is két-három héttel hamarabb szedik dalmand Ugyanolyan gondokkal küzdenek a dalmandi gazdák, mint az ország más agrár- vállalkozói: az aszály miatt satnya a termés, és túl hamar beérik. Csillag Sándor, a Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. igazgatóhelyettese arról tájékoztatott, hogy az idén a cukorrépa betakarítását is két-három héttel hama■ Kérdés, mi a helyzet a nagy kukoricatáblák közepén. rabb kell majd kezdeni. E kultúrnövénnyel 440 hektáron foglalkoznak a kaposvári cukorgyárral szerződve. A termésátlag a tavalyit meg sem közelíti. A kukoricával is ez a helyzet. A hektáronként 8-10 tonna helyett jó, ha 6 tonna lesz átlagban. De gazdaságon belül is elég nagy a szórás; nem tudni mi a helyzet a nagy táblák belsejében. Kukoricát háromezer hektáron vetettek, s a legaszályosabb területeken Csillag Sándor szerint kritikus a helyzet. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a gazdaság fő profilja az állattenyésztés. Az abból származó bevétel talán kompenzálja, amit a növényter- | mesztésen vesztenek. Egy biztos: terményük, árualapjuk lényegesen kevesebb lesz a szokásosnál. ■ Y. R. Szeptembertől minden csibráki diák Kurdra jár kürd Eddig csak a felső tagozatos csibráki gyerekek jártak a kurdi iskolába. Szeptembertől teljesen megszűnik az iskola, sőt az óvoda is Csibrákon. Szentpáli Árpádné kurdi polgármester tájékoztatása szerint vásárolnak egy mikrobuszt, és azzal szállítják majd a diákokat. Összesen 133 lesz a tanulók száma, s közülük 27 a csibráki. Az oktatási intézményfenntartó társulásnak még egy feladata van szeptember előtt: igazgatót választani. Nagy izgalomra nem kell számítani, hiszen Farkas Sándor az egyetlen jelölt. Ötéves megbízatása most járt le a kurdi iskola élén, s a következő ciklusra is pályázott. A kurdi képviselő-testület augusztus 14-i ülésén dönt a jelöltről. ■ W. Y. ____________________________________________HIRDETÉS „K0K0-BET0N” KFT. Dombóvár, Vasút út 1. Telefon: 74/465-768 Nyitva tartás: 7-17 h-ig-> Készbeton Cement, hidrát oltott mész, homok folyamkavics és zúzottkő FUVARÜGYINTÉZÉS HELYBEN! Két jó tánccsoportja van a falunak elismerés Az egyik Kapolcson, a másik a Ki mit tud?-on aratott szép sikert Tíz éve működik a döbröközi Gyöngykoszorú táncegyüttes. A falu közéletében aktívan részt vesznek, a március 15-i ünnepség, a pünkösdi fesztivál és a karácsonyi műsor elképzelhetetlen nélkülük. Dunántúli párostáncokat tanulnak be és adnak elő, művészeti vezetőjük, Andikné Schmidt Mária irányításával. A mintegy harminc táncos között, minden korosztályba tartozó akad: 15-től 50 évesig. Az utánpótlás egyelőre megoldottnak látszik. Az idén már sok felé jártak, legutóbb Kapolcson, a Művészetek Völgyében léptek fel szép sikert aratva. De szerepeltek már külföldön is: Erdélyben és Ausztriában. Döbröközön egyébként több civil szervezet működik - a polgárőröké, a fogathajtóké, a futballistáké, a hagyományőrzőké -, és létrejött két, gyermekek támogatását szolgáló alapítvány. A cigány kisebbség tagjai is aktív hagyományápolók. Vadvirág tánccsoportjuk, az idei Tolna megyei roma Ki mit tud?-on igen jól szerepelt. Egyéni tánc kategóriában első, a csoportosban második díjat nyertek. ■ W. G. A Gyöngykoszorú táncegyüttes járt már Erdélyben és Ausztriában is, nemrég Kapolcson (képünkön) léptek fel i i I