Tolnai Népújság, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-24 / 197. szám

BULVÁR - TV-MŰSOR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. AUGUSZTUS 24., PÉNTEK HÍRSÁV Százezren látták az inkakiállítást A kincsek a spanyol hódítás előtti Peruból című kiállítás százezredik látogatóját kö­szöntötték tegnap a Szép- művészeti Múzeumban. A szerencsés vendég egy kétszemélyes, madridi utat kap ajándékba. A szeptem­ber 9-ig látható kiállítás a legátfogóbb tárlat, amelyet ebben a témában Magyar- országon rendeztek. Hazai kedvencek játszanak a Hairben a szarvasi Körös Napok fesztiválon mutatták be a Hair című musicalt. Az 1968 óta sikerrel játszott színdarabot a Szindra társu­lat előadásában láthatták az érdeklődők. A tagok között olyan tehetségekre figyel­hettünk fel, mint Kapocs Zsóka, Gallusz Niki, Seres Dániel és Ricky. II. Erzsébet leveleit lopta a postás a brit rendőrség letartóz­tatott egy postást, akit azzal gyanúsítanak, hogy ellopta a királynőnek szánt külde­ményeket. A férfi a család sandringhami birtokán több küldeményt is elásott. @ további hírek: www.reggel.hu Makany Marta (balra) „modelljével”, Táltos Ritával nek, az összeg akár milliós nagy­ságrendig is felkúszhat. „A kö­zelmúltban a Lovegun videójá­hoz készítettem egy kollekciót - így a szemüvegmániás divat- tervező -, ennek értéke félmillió forint volt, mert egyedi, méretre szabott darabokat használtak a show-hoz. A hírességek közül el­sősorban zenészeket öltöztetek, nekik kell megújulniuk fellépés­ről fellépésre. A Back II Black-es i Gurut is én ruházom. Jellegze- i tes bundája körülbelül 49 i ezer forint, akárcsak Bársony l Bálint összevarrt anyagok­ból álló bőmacija” - tudtuk meg Herczeg Zoltántól. To­vábbi részletek a Terefere tegnap megjelent számában. Mit vesznek fel? kollekció Kulisszatitkok a hírességek ruhatáráról Nemcsak a hollywoodi sztárok képesek csillagá­szati összegeket költeni a külsejükre, hanem a honi hírességek is. Bepillantot­tunk a kulisszák mögé. Terefere Makány Márta keze munkáját dicséri a Unique együttes új klip­jének többrétegű és különböző módon hordható kollekciója,va­lamint a Crystal zenekar thaiföl­di videója is - derül ki a Terefere legfrissebb számában olvasható összeállításból. A Viva Comet díj­átadón számos híresség vi- selte Márta kreációit. Ba- f ft logh Edina ruhája (képün­kön) 300 ezer forintba ke­rült, Lola fekete estélyije 350 ezerre rúgott. Hazai sztárokat öltöztet Herczeg Zoltán is, immár 11 éve. Ősszel piacra dob­ja új rock and roll-kollek- cióját, amelyet a hooli- ganses Endyvel közösen álmo­dott meg. A divatpápa elárulta, hogy Éliás Gyula ír. tőle rendeli meg mára már védjegyévé vált hernyóselyem öltönyeit. Ezek az egyedi darabok közel 150 ezer fo­rintba kerülnek. Herczeg elmon­dása szerint amikor egy klip vagy fellépés kedvéért új öltözet­re van szükségük a művészek­Mást akartak kitüntetni Hillerék, mint akit meghívtak Idén sem maradt el a botrány az augusztus 20-i kitüntetéseknél. A kulturális tárca tévedésből For­gács Pétert, a Győri Nemzeti Szín­ház igazgatóját hívta meg a díj­átadóra, ám a Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét név­rokonának, a Balázs Béla-díjas filmrendezőnek szánták. A baki ■ Forgács szerint egyez­tették adatait a tárcá­nál, a tévedés kizárt. csak akkor derült ki, amikor a szólított már elindult a pulpitus felé - ekkor tették hozzá, hogy a kitüntetést a filmrendező kapja. „Kisunnyogtam az épületből - mondta lapunknak a direktor. - Másnap felhívtam a kitüntetési osztályt, ahol azt mondták, átve- hetem a díjat; fogalmuk sem volt arról, mekkorát tévedtek, s hogy ezzel mennyire megaláztak.” A színigazgató elárulta: Hiller István főtanácsadója már több üzenetet is hagyott a telefonján, ám ő nem hajlandó elfogadni a bocsánatkérésnek ezt a formáját. „Azzal védekeznek, hogy a szá­mítógép tévedett, ám ez hazug­ság. Normális helyeken lemond a miniszter, én megelégednék az­zal is, ha Hiller megkövetne, ám úgy tudom, a tárcavezető nem szeret tévéstúdiókba járni. így jobb híján marad a szégyen - per­sze nem az én szégyenem.” ■ H H <0 H nJ 'H P 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub 11.30 Te vagy az életein © (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro 12.00 Híradó. Déli kiadás 6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.20 Betűbár 9.55 Teleshop 11.10 A blues testvérek © (amerikai akcióvígjáték) Fsz.: John Beiushi 12.15 XXI. század © 12.45 Zűrös majom © (am. családi vígjáték, 1994) 14.25 06-91-334-455 15.45 Disney-rajzfilm © 16.10 Receptklub 16.30 VIP - Több, mint testőr © 17.30 Lost - Eltűntek © 18.30 Híradó 19.00 Szeress most! © (magyar sorozat) u 20.00 Fókusz © rj 20.35 Pasik © tJJ (magyar vígjátéksorozat) ji Utána: Hírek W 21.15 Félholt© (am. akciófilm, 2002) 90" Fsz.: Steven Seagal, Morris Chestnut, Ja Rule 23.15 Kígyók szigete © 1^3 (amerikai-dél-afrikai thriller) |x] 1.20 Reflektor © t-3 1.30 IttHON ►í 1.45 Az elnök emberei © n[x3 (amerikai sorozat) 2.30 Fókusz © 13.40 Észbontó 14.30 Melrose Place © 15.30 Baywatch Hawaii © 16.30 Rex felügyelő © (osztrák-német krimisorozat) 17.30 Monk - Flúgos nyomozó (amerikai krimivígjáték) Mr. Monk és a látnok 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 A fekete város © 10.10 Kalandos nyár © (francia sorozat-142/105.) 11.05 Gőg© 12.20 Egy óra múlva itt vagyok (magyarsor. -14/12.) FF 14.05 Ecranul nostru 14.35 Körzeti magazinok 15.30 Cinecitta © 16.15 Válaszd a mozgást! 16.30 Híradók 16.55 Tv-taxi 5.50 Nap-kelte 9.00 Kerekek és lépések 9.45 Új Magyar Iskola (1.) 10.05 Nyitott stúdió 10.10 Hrvatska krónika 10.35 Ecranul nostru 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.15 Záróra : 13.05 És még egymillió lépés 13.50 Háborús évek 14.20 A kékvércse 14.45 A világ nagy vasútjai 15.35 Az Örök Szövetség 16.05 Válaszd a tudást! 17.40 A Kárpát-medence 18.30 Tények ® 19.00 Aktív © 19.40 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.20 Favorit© 21.00 Okosabb vagy, mint egy ötödikes Szórakoztató kvízshow Till Attilával 22.00 Ennivaló a csaj © (amerikai vígjáték, 1998) 17.10 Álljunk meg egy szóra! 17.25 Kisváros 18.10 Frasier, a dumagép © 18.35 Quinn doktornő © 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.15 Doktor Nagyfőnök (francia sor. - 10/10.) © 21.15 Nézz vissza mosollyal © Zenés ráadás 23.45 Tények este 0.15 Vonzó vér © (amerikai horror, 2004) 92" 2.15 Az igazság napja © (amerikai sorozat) Leszámolás 3.10 Aktív © 22.15 Péntek este© 22.50 Kultúrház (ián.) 23.20 Hírek. Időjárás 23.25 Sporthírek 23.35 Közel a mennyországhoz (francia film, 2002)96" Fsz.: Catherine Deneuve 17.55 Klikkerek © 18.20 Membrán 18.40 Esti mese 18.55 Halló, halló! © 19.30 Híradó este 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.10 Kultúrház 20.40 Volpone © (francia vígjáték, 2003) Fsz.: Gérard Depardieu, Daniel Prévost, Robert Hirsch 6.00 TV Shop 7.00 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) © 8.00 Ally McBeal © 9.00 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat, ism.) 10.00 Gyilkos sorok (isii) © 11.05 Nash Bridges © 6.25 Agora 7.00 Hírek 7.05 Szünidei matiné 8.35 Szörfsuli 9.00 Egy lépés előre © 9.55 Zokogó majom 11.00 Carlo és vendégei 11.30 Kívánságkosár 12.10 Léa Parker© (francia krimisorozat) 13.10 Magnum © 14.15 Halálbiztos diagnózis © 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) 16.20 Baywatch © 17.25 Pacific Blue © 21.15 Félholt amerikai akciófilm 19.00 Aktív magazinműsor 20.15 Doktor Nagyfőnök francia sorozat 15.30 Talking Movies. 16.05 Ingatlanpiac. 16.30 Hírvilág. 17.00 Híradó. 17.35 Európai híradó. 18.05 Lapzárta extra. 18.30 Baran­goló. 19.00 Híradó. 19.30 Hírvilág extra. 20.05 Péntek8.21.00 Híradó21.21.35 Cél­pont. 22.05 Esti gyors extra. 22.40 BBC-hír- adó. 23.05 Péntek 8 MAGYAR ATV 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 Többet ésszel! 16.30 Ingat­lanpiaci panoráma. 17.05 Laci bácsi kony­hája. 17.30 Nézőpont. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Péntek esti koncert. 21.00 Az 1001 éjszaka meséi (am. kalandfilm - 2/2.). 22.40 Energia + HALOZAT 15.30 Biztonsági zóna. 16.00 Játékháló 17.00 Ökoházak. 17.30 Te vagy az életem (arg sor.). 18.30 Csacska angyal (arg. sor.) 19.30 Fekete gyöngy (arg. sor.) 20.30 Hírhá ló.20.55 ízelitő. 21.00Aszokás rabjai (ame­rikai horror, 1997). 23.00 A bosszú dühe (amerikai film, 1994). 1.00 Hírháló. 22.15 Casanova visszatér (francia film, 1992) 93" I 23.45 Napló 23.50 Záróra 0.40 Nap-nyugta 3.15 Klikkerek © 3.45 Válaszd a tudást! 18.25 Otthonunk (ausztrál sorozat) 19.00 Tuti fuvar (szórakoztató vetélkedő) 20.00 Nevess csak! (kandikamera-show­88-89.) 21.05 CSI - A helyszínelők (am. kr,misorozat) © Fsz.: William L. Petersen, Marg Helgenberger 14.00 A Királyi Botanikus Kert 14.35 Az Adria mélye 15.10 Európa csodái madártávlatból 15.35 Bioritmus 15.55 Eurométer 16.40 Zokogó majom 17.45 Duna tér 18.00 Híróra. Hírháttér 19.00 Labdarúgó-mérkőzés DVTK-Budapest Honvéd 21.00 Kikötő 22.00 Hírek. Sport 22.15 Mulholland- Gyilkos negyed © (amerikai krimi, 1996) 102" Fsz.: Nick Nőtte, Melanie Griffith, Chazz Palminteri, Treat Williams, Chris Penn 23.55 Kés/alatt © (amerikai sorozat) Fsz.: Julian McMahon 0.55 CSI - A helyszínelők (amerikai krimisor., ism.) < 1.55 A csábítás trükkjei © (amerikai erotikus film) 22.15 Casanova visszatér francia film 21.05 CSI - A helyszínelők amerikai krimisorozat 10.50 Közvetlen ajánlat. 11.55 Híradó. 12.00 Tele-jósda. 13.00 Közvetlen ajánlat. 14.00 Babaváró. 15.00 Híradó. 15.40 Tele-jósda. 17.15 Mesezug. 18.00 Magyarország nagyító alatt. 19.30 Esti híradó. 20.00 Na, mi újság? 21.00 Beszélgetés tabuk nélkül. 22.00 DDT - Desiré Dubounet testőrei. 23.00 Tele-jósda. 9.45 Atlétika. 10.30 Női kézilabda. 13.15 Ke­rékpársport. 13.45 Gokartmagazin. 14.15 Kézilabda. 16.45 Atlétika. 17.00 Autókrossz- ésquad-ob. 17.30 Kézilabda.Nemzetközi tor­na. 19.45 Vitoriásmagazin. 20.15 Motor- Showl. 21.00 MKB Heti helyzet 22.00 Póker Channel. 24.00 Atlétikai vb. ■evetdó f »»«tértit t 23.55 Molto Vivace 2007 0.25 Holtvágány 0.30 Tetemre hívás (magyar tévéfilm, 2003) 1.05 Híróra. Hírháttér 2.10 Fuss!© (feliratos indiai film) 135" 22.15 Mulholland amerikai krimi MÍNIMAX 6.00 Rajzfilmek. 16.55 Nouky, Paco és Lola. 17.00 Sam, a tűzoltó. 17.15 Elmo világa. 17.30 Tupu. 17.55 Találjuk ki együtt, apu és én! 18.00 Staraoke. 18.15 Miss BG. 18.30 Pettson és Findusz. 18.45 Mini News. 18.50 Bombi-toma. 18.55 Pingu. 19.05 Jane és a sárkány. 19.30 Homeland Lovasklub. 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00,7.00,8.00, 10.00,12.00,14.00,16.00,18.00,20.00. 6.00- 8.00 „Hatra Morgó“ - reggeli informá­ciós magazin, lapszemte, évforduló-, szüle­tésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00-18.00Ze­nei műsorok, helyi hírek, állásajánlat prog­ramajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor, (szerdán 22.00 óráig) 22.00- Nonstopzene. RAMOMTRlfTl|HHI FM 105,1 MHz. 6,00-9.00 Reggeli informá­ciós magazin. 9.00-12.00 Napközben: ze­nésmagazin. 12.00-18.00 DélutániTurmix. 18.00- 24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. N-JOY RADIO FM 98,7MHz. 6.00 N-Joy Reggel 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00 Szórakozol ve­lem? 22.00 MixXL. 2.00 N-Joy Light. FORTUNA HÄDI< Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 órá­ig óránként illetve 12.45-kor. 6.00-9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13,00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánság- műsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. HmÖRAMŐ“ A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon - a ré­gió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-du­nántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00-22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00-10.30,20.00-20.30 horvát műsor, 10.30-12.00,19.30-20.00 német műsor, 13.00-14.00,20,30-21.30 szerb műsor. TOLNATAJ TV 18.25 Dalfaragó - Udvaros Dorottya. 19.00 Híradó. 19.30 Vendégségben: Riff-Raff ze­nekar, Szekszárd. 20.00 Híradó. 20.30 Kultúrszoba - kulturális és művészeti maga­zin. 21.00 Híradó. 21.30 Film -Telihold gimi. 23.00 Híradó. < i ‘ A * 4

Next

/
Thumbnails
Contents