Tolnai Népújság, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-16 / 191. szám

2007. AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZIGET - TV-MUSOR 11 Veszteséggel zárt a Sziget elfogytak Nem lesz több magyar zenekar a nulladik napon A 371 ezer látogató eile nére veszteséggel zárt a jubileumi Sziget Feszti­vál. Gerendái Károly, a Sziget Szervezőiroda ügy­vezető igazgatója szerint a hétvégi esőzések miatt nem dőlt meg a tavalyi nézőcsúcs. Mézes Gergely Minden idők legjobb zenei fel­hozatala ellenére sem tudott nyereséges lenni a jubileumi Sziget Fesztivál: az esőzések miatt kevesebben látogattak ki a Hajógyári-szigetre, mint ahogy a szervezők tervezték. A hét nap alatt 56 ország 250 külföldi előadója és körülbelül 500 magyar zenakar lépett fel. Olyan szupersztárokat láthatott a közönség, mint a Madness, Pink vagy a Manu Chao. Gerendái Károly, a Sziget Szer­vezőiroda ügyvezető igazgatója szerint egyértelmű, hogy a rossz idő tehet róla, hogy a felhozatal ellenére sem sikerült megdönte- ni a tavalyi 385 ezres csúcsot. Gerendái lapunknak elmondta: 80-100 millió forint veszteséggel számolnak. Ennek oka, hogy a 2,5 milliárd forint összköltségve­tésű rendezvény kezdete előtt ki­szállt az egyik főtámogató, és az állami támogatás hiánya, vala­Távozóban. Hiába jöttek világsztárok, az időjárás a hét végén közbeszólt mint az infláció miatt már 550 millió forint hiánnyal indították el a fesztivált. Az igazgató a hiány ellenére elégedett, úgy véli, a fesztivál vé­gig „remek hangulatban” telt, és a rossz idő sem okozott nagyobb fennakadásokat. (Ám emlékeze­tes, hogy áramszünet miatt a Manu Chao koncertje alatt két­szer is sötétbe borult a Nagyszín­pad és környéke.) Gerendái si­kerként értékelte az LGT kon­certjét és az első két napot is. Kérdésünkre, hogy kik lehet­nek a következő években a nul­ladik nap vendégei, azt mondta, nincs több olyan magyar sztár, aki az Illéshez vagy az LGT-hez mérhető tömeget tudna meg­mozgatni, ezért Inkább külföldi sztárokban gondolkodnak. Mint minden évben, most is felmerült a Metallica vagy a Red Hot Chilli Peppers neve, de szeretnék újra vendégül látni a Green Dayt, a Rammsteint, a Coldplayt vagy a System Of a Downt. Jelenleg a helyreállítási mun­kák zajlanak: kedd estig több mint 2100 köbméter szemetet szállított el a Fővárosi Közterü­let-fenntartó Vállalat. A károk felmérése tart, a legtöbb munkát a növényzet helyreállítása jelen­ti. Bár az idén a szigetelők is be­szálltak a szemétszedésbe, a helyszín rendbetétele körülbelül nyolcmillió forintba kerül majd. ICON CERT KRITIKA Repültek az üvegek, törtek a székek AZ ELSŐ MEGLEPETÉS AKKOR ÉRT, amikor a zenekar egyik tagja felkapott egy széket, és addig püfölte vele a színpadot, amíg szét nem esett az ülőalkalma­tosság. „Hát miféle düh mozgat­ja az orosz Leningradot?” - kér­deztem magamban. A Juliette and the Licks koncertjéről ér­keztünk a Világzenei Nagyszín­padhoz - ott inkább csak álldo­gáltak az emberek. Itt azonban még hátul is táncoltak, elöl ment a stage diving, sőt egy sörösdobozszobor is megindult a fejek ßlött. Mert a Leningrad punkja nem az a punk, skája pedig nem az a ska, amit min­denhol hallani - itt a düh mély­ről jön, nagyvárosi frusztráció tör a felszínre a dalokban. Ami­kor visszatértünk a Nagyszín­padhoz a The Killers koncertjé­re, akkor éreztem csak a kü­lönbséget: Brandon Rowers, az énekes csinos kis ingben, mel­lényben nyomta a popot, és mint az öltözetéből sejteni lehe­tett, nem bízott semmit a vélet­lenre. Nézegettem volna tovább a karácsonyi fényekben úszó színpadot, de valami hiányzott Vissza a Világzeneire. A VARTTiNA nem okozott csaló­dást, profi show-műsort nyom­tak suta koreográfiára, a ma­gyar népzenéhez szokott ßlünk- nek szokatlan ritmusokra már- már beindult a láb. Aztán még­sem. Az etnopop éppoly menthe­tetlen, mint a pop-rock. m M. G. Új rekord: a világ leghosszabb koncertje SZERDA REGGELRE felállítot­ták az új Guinness-koncert- rekordot! A nulladik napon elkezdett monstre koncert a Guinness Pódium színpa­dán zajlott: 130 zenekar ját­szott 12 ezer percen keresz­tül. A zenészek 15-én reggel közös örömzenéléssel zár­ták a produkciót. Alvó férfi a talált tárgyak osztályán A TALÁLT TÁRGYAK OSZTÁLYÁRA a szokásos telefonok és háti­zsákok mellé egy alvó férfi is bekerült; két fiatalember talált rá a sátrukban. A Szi­get közleménye szerint be­csületes megtalálók egy ku­tyát is leadtak, amelyről a nyakán lévő oltási szám alapján kiderült, hogy fran­cia nemzetiségű. Az eb azóta új gazdára talált. Elloptak húsz autót a fesztiválról HÚSZ, ZÖMMEL KÜLFÖLDI rendszámú autót loptak el ismeretlenek a Sziget Fesz­tivál résztvevőitől a Hajó­gyári-sziget közelében lévő utcákból. A rendőrség egy német típusra szakosodott bandára gyanakszik. @ további hírek: www.rhggel.hu tvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2007. AUGUSZTUS 16., CSÍ 23.00 Ments meg! © J (amerikai sorozat) M 24.00 Reflektor© ^ 0.15 Infománia © ^ 0.50 Egy sorozatgyilkos 'H nyara © (amerikai film, 1999) 132' 0.45 Tények este 1.15 Titkos rend © (spanyol-német-angol- francia thriller, 2002) 94' Fsz.: Mira Sorvino, Olivier Martinez, LuisTosar 3.00 Aktív © I ■Huflr: 12.45 Ahol a bűn lakozik amerikai film 11.30 Robbantsunk...! francia vígjáték 12.00 Hírek. 12.15 Esti gyors, ismétlések. 15.05 Vetítő. 16.05 Soroló. 16.30 GyógyHír. 17.00 Híradó. 17.30 Eszmecsere. 18.30 Esti gyors. 19.00 Híradó. 19.30 Esti gyors. 20.30 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. 21.35 Talking Movies (mozimagazin). 22.05 Garázs. 22.40 I BBC-híradó. 23.05 Lapzárta (vitaműsor). 10.35 Rajzfilm. 11.05 Közvetlen ajánlat 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Többet ésszel! 16.35 Hal-adás. 17.05 Laci bácsi konyhája. 17.30 Új mezőgazdasági magazin. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.05 Rejtélyek. 21.00 Go, Trabi! 2. (német vígj.). 2240 Forgószél. 22.15 Csütörtök este 22.50 Kultúrház (ián.) 23.20 Hírek. Időjárás 23.25 Sporthírek 23.35 A tánc legendája 0.05 Pengető Pat Appleton koncertje 22.20 Gólyamese © 23.20 Jack és Bobby © (amerikai sorozat - 22/21.) 24.00 Napló 0.05 Záróra 0.55 Nap-nyugta 3.25 Membrán 11.05 Gőg olasz sorozat 23.20 Jack és Bobby amerikai sorozat HALOZAT 16.00 Játékháló. 17.00 Kábelvilág. 17.30 Te vagyazéletem. 18.30 Csacska angyal. 19.30 Fekete gyöngy. 20.30 Hírtiáká. 20.55 Ízelítő - Kukkantson be hozzánk 5 percre! 21.00 A semmi közepén (am. akciófilm, 1996). 23.00 Az élő holtak visszatérnek 2. (am. horror, 1987). 1.00 Hírháló. 1.30 Strandröplabda. BUDAPEST TV 8.00 Fészekhagyó. 9.00 Közvetlen ajánlat 945 HölgySzalon (ism.). 10.50 Közvetlen ajánlat 11.55 Híradó. 12.00 Tele-jósda. 13.00 Közvetlen ajánlat 14.00 Fűben-fában orvosság van. 15.00 Híradó. 1545 Magyarország nagyító alatt (ism.). 1645 Amit tudni akarsz. 18.00 Jog-háló. 19.30 Esti híradó. uiLhiJiu VBBKi TV 2 Ml ’ H’’ • " * VIASAT3 mÉlÉMBIII DUNA *"Y H 5.30 WSTeleshop 6.00 Alexandra-pódium © 5.10 Válaszd a mozgást! 5.50 Nap-kelte 6.00 TV Shop 6.25 Élő egyház (ián.) 6.00 Reggeli 6.25 Tények reggel 5.20 Hajnali gondolatok 9.00 Kerekek és lépések 7.00 Superman 7.05 Magyar elsők J 10.05 Top Shop 6.55 Mokka 5.23 Kárpát expressz 9.45 Az Árpád-kor templomai 7.30 Lety, a csúnya lány © 7.20 Szünidei matiné pí] 11.15 Receptklub 9.30 Betűbár 5.50 Nap-kelte 10.00 Minifesztivál 8.30 Lois és Clark © 8.40 Szörfsuli J (ismétlés) 10.10 Teleshop 9.00 Rózsa Sándor© 10.10 Srpski ekran 9.30 Halálbiztos diagnózis © 9.10 Félix és a vadállatok vpq 11.30 Te vagy az életem © 11.30 Robbantsunk bankot! 10.00 Kalandos nyár © 10.35 Unser Bildschirm (amerikai krimisorozat, ism.) 9.35 Derrick© Q (argentin sorozat) (francia vígjáték, 1963) 85' 11.05 Gőg© 11.05 Kárpát expressz 10.30 Gyilkos sorok (ián.) © 10.35 Egy lépés előre © w 12.00 Híradó. Déli kiadás Fsz.: Louis de Funes 12.00 Híradó délben 11.30 Átjáró 11.30 Nash Bridges © 11.30 Kívánságkosár ^ 12.15 XXI. század © 13.10 Észbontó 12.20 Együtt 12.15 Záróra 12.30 Léa Parker © 14.00 Zazie a metróban Éjj 12.45 Ahol a bűn lakozik© 14.00 Melrose Place © 12.50 Roma fórum 13.05 És még egymillió lépés 13.30 Magnum © (francia film, 1959) 88' (amerikai film, 2002) 104' 15.00 Csillagkapu © 13.20 Főtér - Tisza-tó (ián.) 13.50 Háborús évek (10/4.) 14.30 Halálbiztos diagnózis © 15.30 Az Adria mélye P 14.40 06-91-334-455 16.00 Jóban Rosszban 14.15 Önök kérték! 14.25 Apátságok és kolostorok 15.30 Gyilkos sorok © 16.00 Világunk - válogatás M 15.45 Disney-rajzfilm © (magyar sorozat, ism.) 15.25 Cinecitta © 14.55 Nemzeti értékeink (amerikai krimisorozat) 16.45 Keménykalap kJ 16.10 Receptklub 17.00 Baywatch Hawaii © 16.15 Válaszd a mozgást! 15.05 Szingapúr (2/2.) 16.30 Baywatch © és krumpliorr 'H 16.30 VIP - Több, mint testőr © (amerikai akciófilm-sorozat) 16.30 Híradók 15.35 Az Örök Szövetség (amerikai sorozat) 17.45 Duna tér Q 17.30 Lost-Eltűntek© 18.00 Tangó 16.55 Tv-taxi 16.05 Válaszd a tudást! 17.25 Pacific Blue © 18.00 Híróra 18.30 Híradó. Esti kiadás 18.30 Tények (ü 17.10 Álljunk meg egy szóra! 17.40 A Kárpát-medence 18.25 Otthonunk 18.40 Hírháttér 19.00 Szeress most! 19.00 Aktív © 17.25 Kisváros © vadvilága (20/10.) (ausztrál sorozat) 19.00 Mese (magyar sorozat) 19.40 Favorit © 18.05 Frasier, a dumagép © 17.55 Klikkerek © 19.00 Sokkoló videók extra 19.20 Egy lépés előre © 20.00 Fókusz© 20.15 Laura - Átok a Riviérán (am. vígjátéksor. -120/51.) 18.20 Membrán (am. videók - 26-27.) © (spanyol sorozat - 129/68.) W 20.35 Pasik © (francia misztikus 18.35 Quinn doktornő © 18.45 Esti mese 20.00 Emberi történetek © 20.20 Maigret© H 21.15 Rendőr-akadémia 7. ­minisorozat - 4/3.) 89' 19.30 Híradó este 18.55 Halló, halló! 21 éves csecsemő (francia krimisorozat) 87' tfi Moszkvai kiküldetés ® Fsz.: Delphine Chanéac, 19.55 Balatoni nyár 19.30 Híradó este 21.05 CSI - A helyszínelők 21.50 Hírek. Sport W (amerikai vígjáték, 1994) Yannick Soulier 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.00 Sporthírek. Időjárás (amerikai krimisorozat) © 22.05 Maximális sebesség Fsz.: Michael Winslow, David 22.15 Mint a kámfor© 20.15 Múltidéző Vitrayval 20.10 Kultúrház© (Cikk a 16. oldalon) (olasz film, 2002) 107'© Graf, G. W. Bailey, Christopher (am. akciófilm, 1998) 118' 21.15 Titkosszolgálat - MI-5 © 20.40 Szépséges fiatalság 22.05 Nyomtalanul © 23.55 A GEO bemutatja © Lee, Ron Perlman MBK: ' f -* v - ''*'>**! Fsz.: George Clooney (angol thrillersor. - 46/34.) (olasz sorozat - 4/4.) © . ..... (amerikai krimisorozat) (német dok.-film-sorozat) 23.00 Szex és New York © (amerikai sorozat - 92-93.) 0.15 Kés/alatt © 1.15 Start 1.45 Szexbeszéd ® (amerikai erotikus sorozat) 2.15 CSI - A helyszínelők © 0.20 Pleszkán Frigyes­koncert 1.05 Híróra (ián.) 1.40 Hírháttér 2.00 Mese 2.10 Az ígéret megszállottja © (amerikai film, 2001) 118' 17.25 Pacific Blue amerikai sorozat 20.20 Maigret francia krimisorozat 845 Universiade. 10.15 Vízisport-magazin. 1045 Férfi kosárlabda. Magyarország- Bosz­nia-Hercegovina. 14.00 Francia labdarúgás. 18.00 Porsche-szuperkupa. 18.15 Atlétika. 18.30 Mai helyzet. 1845 Zuhanyhíradó. 1945 Női kézilabda. 22.00Zuhanyhíradó ext­ra. 23.00 Seat Leon-márkakupa. MIN1MAX 6.00 Rajzfilmek. 16.55 Nouky, Paco és Lola. 17.00 Rupert maci kalandjai. 17.15 Elmo vilá­ga. 17.30 Maya és Miguel. 17.55 Találjuk ki együtt apu és én! 18.00 Staraoke. 18.20 Miss BG. 18.35 Pettson és Findusz. 18.50 Mini News. 18.55 Bombi-toma. 19.00 Pingu. 19.10 Janeésasárkány. 19.35 Horseland Lovasklub. 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00,7.00,8.00, 10.00,12.00,14.00,16.00,18.00,20.00. 6.00-8.00 „Hatra Morgó” - reggeli informá­ciós magazin, lapszemle, évforduló-, szüle­tésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00-18.00 Ze­nei műsorok, helyi hírek, állásajánlat prog­ramajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor, (szerdán 22.00 óráig) 22.00- Nonstop zene. RADIO ANTRITT FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informá­ciós magazin. 9.00-12.00 Napközben: ze­nésmagazin. 12.00-18.00 DélutániTurmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. n-joyrHio .. FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00Zenegép. 22.00 N-Joy Light. fortcmaST Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 órá­ig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00-9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánság- műsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. REGIO RAmŐ~",^H A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántúlon - a ré­gió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 1745 Dél-du­nántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00-22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00-10.30,20.00-20.30 horvát műsor, 10.30-12.00,19.30-20.00 német műsor, 13.00-14.00,20.30-21.30 szerb műsor. tolnatajtT^B 18.25 Főzzünk egyet - Szalai Kornélia. 19.00 Híradó. 19.30 Kultúrszoba - kulturá­lis és művészeti magazin. 20.00 Híradó. 20.30 Állatklinika. 21.00 Híradó. 21.30 Zombai Falunapok 2007.22.00 Dalfaragó - Udvaros Dorottya. 22.30 Sport magazin. 23.00 Híradó. 4 4

Next

/
Thumbnails
Contents