Tolnai Népújság, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-16 / 191. szám
A Dália nem csak üzlet, egyfajta találkahely is Szekszárdim A rend, a tisztaság, az árubőség nem változott a szekszárdi Dália áruházban az elmúlt tizenöt év alatt. És az az alapvető stratégia sem, mely szerint a vevő a legfontosabb. Mint dr. Miseticsné Győri Erzsébet áruházvezető elmondta: az olcsóbb árfekvésű portékát is megtalálja itt a kuncsaft, ám az üzlet a magas minőségű termékek miatt kedvelt. A Dáliának kialakult törzsvásárlói gárdája van. Az üzletvezető szerint jó látni, hogy a megyeszékhely központjában álló áruház egyfajta találkahelyül is szolgál, ahol az ismerősök, ha rég nem látták egymást, szívesen váltanak egymással néhány szót. ■ Nem csak villányi, hanem szekszárdi borokat is kínálnak. A Dália augusztus 31-én lesz tizenöt éves, és az itt dolgozók, akárcsak az elmúlt esztendőkben, most is együtt ünnepelnek a vásárlókkal. Van is mit, hiszen ez a bolt egyedülálló a maga nemében. A hidegkonyhai és a frissen sütött termékek igen népszerűek, de a prémium kategóriájú édességeket, így a Lindt vagy Mozart csokoládékat is megtalálja itt a vevő. A minőségi villányi borok mellett az üzlet természetesen szekszárdiakat is kínál, öt pincészettel áll jelenleg szerződésben. Dr. Miseticsné Győri Erzsébet elmondta, az ajándékozásban is partnerek, hiszen ezek csomagolását, illetve ajándék- kosarak készítését is vállalják. ■ B. K. 2007. AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK Tizenöt éves a Dália áruház Dunaszekcső program „Szekcsői nyárvége” címmel háromnapos rendezvénysorozatot tartanak péntektől a faluban. A szabadtéri színpadon többek között modern- és néptáncbemutatót tartanak, fellép Orosz Zoltán, a közismert harmonikaművész, valamint a legnépszerűbb honi operettekből is bemutatnak részleteket. Kaposvár vízszint a hétvégi esőzések után tizenkét centimétert emelkedett a Deseda vízszintje. Ezzel ugyan javult a két héttel ezelőtti helyzet, amikor rekordközeli vízhiány jellemezte a tavat, ám valamennyi csónak még mindig nem tud közlekedni minden gond nélkül a tavon a part közelében. TOLNAI NÉPÚJSÁG KÖRKÉP 5 Tésztával nyertek tendert minőség Liszten és tojáson kívül más anyagot nem használnak Tíz vállalkozó készletét zárolták a guargumi miatt Tolna megyében Figyelemre méltó eredményt ért el a szekszárdi Pannon Varázs Kft. A cég által gyártott tésztát az ország 2500 Coop- üzletében kínálják. Ihárosi Ibolya Számottevő sikert ért el a Pannon Varázs Kft. A Coop üzlethálózat tenderén a nyolctojásos márkatermékek közül ötféle tészta beszállítását nyerték el - tájékoztatott Osztermajer Gábor- né ügyvezető. Négy pályázó közül végeztek az élen. A nyolctojásos tészták közül hét formációt hirdetett meg az üzletlánc, ebből ötnek a gyártását szerezték meg. A széles- és cérnametéltet, az úgynevezett eperlevelet, a kiskockát és a gépi csigatésztát is a kft. medinai üzemében állítják elő, ahol tizenhármán dolgoznak, többségük helybéli lakos. „ A Medinán gyártott tészta sokfe- | lé eljut az országban. A Coop hat | régiós raktárba szállít, Pécs, 1 Szombathely, Miskolc, Buda- ,J pest, Szolnok és Kecskemét köz- £ ponttal. Az üzletlánc az utolsó információk szerint mintegy 2500 boltot jelent. Ezeket szolgálják ki a régiós raktárak. A szállítást július elsején kezdték meg. Havonta és formációnként 20-25 ezer, összesen több mint százezer húszdekás zacskó tésztát szállítanak az említett régiós raktárakba. A végleges mennyiség nyilván hónapok alatt alakul majd ki. A tender elnyerését követően bővítették az üzemet egy raktárral, és üzembe helyeztek újabb Szegesdi Erika üzemvezető-helyettes szedi le a gépről a nyolctojásos Coop szélesmetéltet három szárítókamrát. Jelenleg öt működik. Ezek a mostani termelést tudják kiszolgálni. A beruházás mintegy 35 millió forintból valósult meg. Az üzem 2004- ben épült, zöldmezős beruházásként. A Pannon Varázs Kft. tulajdonosa a Pannon Market Zrt. A kft. működtet még egy pékséget Szekszárdon. Az ügyvezető az alapítás óta eltelt három év legnagyobb eredményének a piac megteremtését tekinti. Kezdetben saját márkájú termékeket állítottak elő. Ezeket az eddigieknek megfelelően szállítják megrendelőiknek. Szállítanak még kisebb mennyiségű tésztát közétkeztetést végző konyháknak. A gépi berendezéseik még további 3040 százalékos termelésbővítést tesznek lehetővé. A Coop-megrendelést az árral és a minőséggel sikerült elérniük. A minőségben része van legnagyobb állandó beszállító partnerüknek, a bajai Diamant Malomnak, ahonnan a lisztet vásárolják. A kiváló liszt éppúgy a minőség garanciája, mint az alkalmazott, úgynevezett vákuumos technológia. Ezzel kiszívják a liszt szemcséi közül a levegőt, így javulnak a tészta főzési tulajdonságai. A liszten és tojáson kívül más anyagot nem használnak. Nem tojásport, létojást, hanem friss tojást vesznek, közvetlenül a termelőtől. ▲ Egyre inkább a minőségre figyel a vevő felmérés A legtöbben a szupermarketekben vásárolnak jó borokat Tolna megyében élelmiszert gyártó, illetve forgalmazó 110 vállalkozó kapott levelet a megyei élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságtól. Mint azt dr. Maróthy Zsuzsanna megyei élelmiszer-higiénikus elmondta, több mint hetven visszajelzést kaptak eddig, 10 vállalkozó készletét zárolták vizsgálat céljából, és két esetben már feloldották a zárolást. A vizsgálatok folyamatosan zajlanak. ■ Mióta napvilágra került a guargumiügy, a vásárlók jobban figyelnek. A dioxinnal fertőzött guargumi szállítmányra a hónap elején hívta fel a figyelmet dr. Süth Miklós országos főállatorvos. Az guar- gumiból nyert adalékanyag, az E-412 rengeteg élelmiszerben jelen van, és a fertőzött szállítmányból jelentős mennyiség érkezett az Európai Unióba, ezen belül Magyarországra is. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy jelentős mennyiséget kell fogyasztani a fertőzött anyagból, hogy komoly problémát okozzon, persze egészségesnek kis meny- nyiségben sem mondható. Amióta napvilágra került a guargumiügy, jól megfigyelhető, hogy a vásárlók gondosan átnézik a boltok polcain található áruk címkéit, az E412 után kutatva. Most örülhetnek csak igazán, hogy a szigorú engedélyezési szabályoknak köszönhetően a gyártóknak kötelező feltüntetni minden adalékanyagot, amelyet a termék gyártása során felhasználtak. A guargumi gyakori sűrítő- zselésítő anyag a fagylaltfélékben, jégkrémekben, illetve a tejtermékekben, legyen az vajkrém, vagy gyümölcsjoghurt. ■ V. M. Internetes honlapokról lehet tájékozódni A magyarok ötödé legalább hetente egyszer, de néha többször is fogyaszt bort - állapítja meg a GfK Hungária Piackutató Intézet felmérése. A megkérdezés eredményei szerint fokozatosan növekszik a borok kedveltsége. Míg 2005-ben a lakosság 41 százaléka, addig 2007-ben már csak 38 százaléka nyilatkozott úgy, hogy soha nem fogyaszt bort. A borpiac fokozatos átrendeződését mutatja, hogy miközben a minőségi borok ára 10 százalékkal emelkedett, addig a meny- nyiségi piacnak még mindig valamivel több mint 40 százalékát adó asztali borok ára 6 százalékkal csökkent. Mindazonáltal 2006-ban az azt megelőző évhez képest kevesebb háztartás válogatott az asztali borkínálatból, míg a minőségi bort vásárlók száma nőtt. Az átlagárakkal kapcsolatban elmondható, hogy 2006-ban éves szinten 14 százalékkal kellett többet fizetni a kasszánál egy liter száraz borért, mint az azt megelőző évben. Továbbra is a félédes fajták közkedveltsége jellemző, ám az elfogyasztott mennyiséget illetően egyre előkelőbb helyet foglalnak el az édes borok is. Félszáraz borokból 12 százalékkal fogyott több a tavalyi évben mint egy évvel korábban. A bor beszerzésének lehetséges helyszínei közül továbbra is a diszkontok és hipermarketek vezetnek a megvásárolt mennyiségeket tekintve. Ezzel szemben negatív változást tapasztaltak a kutatók a közvetlenül a kistermelőktől vásárolt borok piacán, ahol ötödével esett vissza a megvásárolt bor mennyisége. ■ V. M. A GUARGUMIVAL kapcsolatos élelmiszervizsgálatok eredményét a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának - a korábbi Országos Élelmiszer-vizsgáló Intézetnek (OÉVI) - a honlapján teszik közzé: www.oevi.hu . A lakosság által összegyűjtött termékek listáját pedig a www.kukabuvar.hu honlapon találják meg az érdeklődők. KétlíjfalU ROVARKIÁLLÍTÁS Nagy sikerrel mutatkozott be a Kétújfalui Rovarmúzeum vándorkiállítása a budapesti Tropikáriumban. A háromhetes bemutató napi 1500- 2000 látogatót vonzottak. A Sár József által gondozott kiállítás ebből az alkalomból nyolcféle dél-amerikai gerinces-preparátummal és élő exota ízeltlábú- és rovaranyaggal bővült. Pécs ZÖLDJÁRAT A tavasz kezdetétől a tél beálltáig a hét minden munkanapján közlekedik a Biokom Kft. egyre nagyobb népszerűségnek örvendő „ZölcThulladékjárata”. Hetente átlagosan negyven tonna növényi hulladékot szednek össze a baranyai megyeszékhelyen. HÍREK a régióból Siófok tolvajok Tolvajokat fogtak egy siófoki nyaralóban az épületet bérlő fiatalok. Egy 34 éves hajmáskéri férfit sikerült nyakon csípniük. A személyleírás alapján a társát, egy 29 éves veszprémi fiatalembert is elkapták a siófoki zsaruk. Somogy megye útharc Az érintett települések, Somogyaszaló, Mernye, Somogybabod és Ga- más polgármestere, valamint Szita Károly kaposvári polgár- mester és Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke levélben kérdezik Lam- perth Mónika minisztert és Kol- ber István államtitkárt arról, hogy megépül-e, s ha igen, mikor a 67-es főút Kaposvárt az M7-essel összekötő szakasza. Szigetvár pluszterület Megvásárolta a szomszédos telket Szigetvár a domolosi Igmándy-kúria területének bővítése érdekében. A kúria területe így közel 5 ezer négyzetméterrel bővül. Teljes körű felújítása után idegenforgalmi, illetőleg közösségi célú hasznosítását készítik elő a kúriának. Vlllány-VIrágOS baleset Hárman megsérültek egy Villány- Virágoson történt balesetben. Egy autós feltehetően későn vett észre maga előtt egy lovaskocsit, és hátulról nekiütközött. Az autós elhagyta a helyszínt. A lovakat egy 12 éves fiú hajtotta, akinek nem lehetett hajtási engedélye. Palkonya kulturális falu Több hónapos csúszással, csak a napokban kapott meg Palkonya ötmillió forintot a Nemzeti Kulturális Alapból. A pénz eredetileg az Európa Kulturális Faluja rendezvénysorozat májusi, júniusi eseményeinek lebonyolítását szolgálta volna. Csak azért nem maradt el a rendezvénysorozat, mert a szereplők ingyen léptek fel.