Tolnai Népújság, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

2007-08-14 / 189. szám

■ 2007. AUGUSZTUS 14., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 15 Hihetetlen, Tököli kimagyarázza! labdarúgás Lengyel Ferenc nem hallotta a neki címzett kritikus megjegyzést Tovább gyűrűzik a Tököli Attila-ügy. A hétfői Nem­zeti Sportban a játékos és Lengyel Ferenc vezetőedző is elmondta, mi is történt a mérkőzésen. Nem min­den igaz belőle. Kurz Patrik, Rónai Gábor Óriási felháborodást okozott fut- ballkörökben Tököli Attila szombati viselkedése. A Paksi FC támadója a Honvéd elleni ta­lálkozón előbb Szabó Zsolt já­tékvezetőt sértette meg nem iro­dalmi stílusban, majd a pályá­ról lefelé jövet edzőjének szólt be, végül egy nézőt akart meg­verni. Mindenki elítéli az ilyen viselkedést, így a szurkolókat képviselő Tolnai Népújság sem tehet mást. Hétfőn többen is fel­hívták lapunkat, tegyünk már valamit, hogy végre rend legyen Pakson, s sikeressé váljon a Paksi FC. Megint a gólokról, a játékról, s ne a botrányokról szóljon minden. A történteken valóban nehéz túllépni, ráadásul a sportnapilap tegnapi számában olvasható nyi­latkozatok még tovább szították a feszültséget a nézők és a játé­kos, valamint az edző között. A Nemzeti Sport annak rendje és módja szerint már vasárnap utánajárt a történteknek, s Tökö­li Attilának és Lengyel Ferenc­nek is lehetőséget adott, hogy el­mondja saját álláspontját. Ez rendjén is van, ám a leírtak nagy része köszönőviszonyban sin­csen a valósággal. Az, hogy Lengyel Ferenc elíté­li játékosa viselkedését, s egyet­ért azzal is, hogy büntessék meg a futballistát, teljesen érthető, de az már erősen megkérdőjelezhe­tő, miként nem értette a szakve­zető azokat a mondatokat, ame­lyeket Tököli Attila neki címzett kiállítása után, s a lelátón is tisz­tán lehetett hallani. A Nemzeti Sportban ez áll: „Amikor a kiállítás után jött le­felé, szóltam neki, hogy nyugod­jon meg és menjen az öltözőbe. Erre nekem is mondott valamit. Nem értettem tisztán, valami olyasmit, hogy maradjak már én is, vagy valami ilyesmit. Nem tu­dom pontosan, nem is hallottam, de talán mindegy is”. Nem mindegy. Amellett, hogy a sajtóteraszon helyet foglaló Ekkor robbant ki a balhé: Tököli Attila megkapja a megérdemelt sárga lapot Szabó Zsolt játékvezetőtől A szurkolók kivétel nélkül elítélik Tököli Attila botrányos viselkedését Utánajártunk, mit írnak az ominózus esetről a szurkolók az internetes fórumokon. WWW.NEMZETISPORT.HU : Remélem a klub nem lesz lojá­lis egy ilyen kritikát el nem vi­selő nagyképű kis * * *csel szemben!!!! (Doegh). Aki volt focimeccsen az tudja... ott mindenkinek szidják az anyját. Ha mindenki kiugrál­na, akkor nem játszanának futballmeccseket! (mr.bounce). Tököli Attila mit akar itt.... ilyenekre még a magyar „futballnak” sincs szüksége. A paksi szurkolók helyében én kiraknék egy transzparenst: „Tököli takarodj!" (marcil7). WWW.NB1.HU : Lengyel, ha azt akarja, hogy maradjon tekintélye, azonnal kivágja! (Mrs.Dolcetti). Nem igaz, hogy egy játékosnak ennyire ne legyen önkontrollja. Ezzel a viselkedéssel csak a csapatát szívatja meg. Meg persze saját magát, (schithya). Szerintem nem beszélgetni, ha­nem elzavarni kell. Fegyelme­zetlen egy játékos. Nem válto­zik már, ahhoz öreg és nagy­képű. (ambri). WWW.PAKSIFC.HU : Csak el ne felejtse senki, hogy a játékos van a nézőért és nem fordítva. Tököli viszlát! Vagy ő, vagy én, ha nem küldik el, eb­ből nem kérek. (Rozenthal). több kolléga is megerősítette, la­punk beszerzett egy videófel­vételt is, amelyen Tököli száját nyomdafestéket nem tűrő sza­vak hagyták el. És ezt nem csak mi olvastuk így, spéciéi ezen a te­rületen dolgozó szakembert is megkérdeztünk róla, mondja el véleményét. Jól látható, hogy a csatár Len­gyel Ferencnek címezte az üze­netet. Ezek után még inkább ért­hetetlen, hogy a szakvezető mi­ért áll ki játékosa mellett. „Félre ne értsen, nem akarom felmen­teni a játékost, sőt bizonyos va­gyok abban, hogy súlyos bünte­tésre számíthat - csak érzékel­tetni akarom, hogy túl sok irány­ból támadják” - olvasható ugyan­csak a sportnapilapban. Úgy tűnik, Lengyel Ferenc egyre inkább elveszíti tekinté­lyét. A fociban nincs barátság (Dunaferr-korszak), csak az eredmény számít, s azért első­sorban az edző a felelős. Az újság Tökölitől a követke­zőt idézte: „Nem tagadom, el­vesztettem a fejem, sajnos még Lengyel Ferencnek is odaszól­tam, ami ugyancsak butaság volt, de leginkább az bőszített fel, hogy a nézőtéren az édesanyá­mat szidták - nem messze on­nan, ahol egyébként a szüleim foglaltak helyet”. Mint szemtanúk, ezt is más­képp hallottuk. Tény, hogy sokan pocskondiázták a futballistát, de Tököli édesanyját - legalábbis ott, ahol a balhé kirobbant - sen­ki sem említette. „Minek jöttél ide, te k...g” - ezt lehetett tisztán hallani, nem egy paksi drukker­től. Egyébként pedig a felvételen az is tisztán látható, hogy Tököli Attila a pályáról lefelé ballagva egyfolytában a drukkereket szid­ja. És még mondja valaki, hogy nem ő kezdte? Az kétségtelen, hogy ilyen szurkolói megnyilvánulás elíté­lendő, de a futballista cselekede­te még inkább az. Többször leír­tuk már, de nem elégszer: Tökö­li a szurkolókból él, ha ők nem lesznek, nehéz lesz összevere­kednie bárkivel is a lelátón. Már­pedig nagyon úgy néz ki (ez lát­ható a hozzászólásokból is...), hogy egyhamar nem lesznek ennyien -háromezren voltak a Honvéd-meccsen - a Fehérvári úti sporttelepen. A klubnál tegnap, lapzártánk után tárgyalták Tököli ügyét. Most a vezetők bizonyíthatnak Kiss László ex-ferencvárosi edző, a hazai szakembergár­da egyik legellentmondáso­sabb és legvitatottabb edzője néhány évvel ezelőtt a Sport Plusz című hetilapnak nyi­latkozott, akkor mondta az­óta szinte szállóigévé váló alaptételét, miszerint a ma­gyar futballban elsősorban vezetői válság van. A MAGYAR FUTBALLBAN VÍSZ- szatérő problémaként emle­getik a pénzkérdést, hogy pénz nélkül képtelenség megfelelő nívón produkálni. Egy szűk réteg viszont, aki forog a labdarúgásban, és közel áll a húsosfazékhoz, jól megél a fociból, óriási pénze­ket vesz ki ahelyett, hogy tenne bele. A honi foci a ma­gyar politika és az üzleti élet görbetükre. Dilettantizmus, korrupció, lemutyizott veze- tő(edző)i pozíciók, kétes já­tékosügyletek... A nagyhatal­mú vezetők pedig előszere­tettel fizetnek ki középszerű játékosokért akkora pénze­ket, amelyek hallatán egy kí­vülálló infarktus közeli álla­potba kerül. A géniuszról pe­dig - aki istencsászárnak, vagy legalábbis a magyar foci megmentőjének aposzt­rofálja önmagát - néhány mérkőzés után kiderül, hogy motiváltságban és erőnlétben sehol sincs -, viszont az arca óriási. A megyei nb HES kirakatcsa- patnál is áll a bál, az egyik legsírósabb magyar futballis­ta (korábbi edzője nyilatkoz­ta róla) hétvégi viselkedése verte ki a biztosítékot. Nem irigylem a vezetőket, hiszen döntéskényszerben vannak: vagy megtartják a jó érzésű szurkolóikat, vagy az agyon­dédelgetett zseni mellé áll­nak. A paksi vezetők egyút­tal bizonyíthatják azt is, hogy számukra fontos a hat­hét éve megálmodott, „a semmiből hozzunk létre egy szerethető klubot” szlogen. egy rossz döntés sokba ke­rülhet, romba dőlhet mindaz, amit eddig felépítettek. Nyerjen belépőt a Tolnai Népújsággal! Budapest Honvéd-Hamburger SV UEFA-kupa mérkőzés p“|i 2007. augusztus 16. 19 óra ,||íy Szusza Ferenc Stadion v------— Kü ldje el kérdésünkre a helyes válasz betűjelét SMS-ben a 30/303-0272-es telefonszámra, és nyelje meg a 2 darab belépőjegyet. Ki volt az ellenfele a Monvódnak, amikor az UEFA- kupában legutóbb német csapattal találkozott? a. Schalke 04 b. VfB Stuttgart c. Bayer 04 Leverkusen A leggyorsabb helyes választ adó olvasónk nyer. Tolnai Népújsá A hír velünk jár! Harikrishna élre ugrott a Marx György-versenyen A második fordulót követően még sereghajtó volt, tegnap óta azonban az indiai Harikrishna áll az első helyen a Pakson zajló V. Marx György sakk emlékver­senyen. A címvédő egy montre­ali versenyről érkezett, s nehe­zen szokott hozzá az új környe­zethez, de mostanra elkapta a fo­nalat. Az 5. fordulóban nyert elő­ször, azóta nem lehet feltartóz­tatni. Legutóbb az addig vezető Korcsnojt múlta felül. A Balogh - Hou parti érdemben nem tartott sokáig. A magyar nagymester­nek könnyen sikerült a visszavá­gás, már a nyitásban döntő előnyre tett szert. A kínai lány megtörni látszik a vereségek sú­lya alatt. Érdekes csatát és Ács Péter első döntetlenjét hozta a paksi nagymesterek küzdelme. Az anyagi elosztás végig furcsa képet mutatott. Világosnak elő­ször vezére volt három könnyű­tiszt ellen, majd két futója sötét bástyája ellen. A végjátékban sö­tét aktív királyával és bástyájá­val még a nagy anyagi hátrány ellenére is elérte a remit. A 7. FORDULÓ EREDMÉNYEI. Harikirishna (indiai, 2664)- Korcsnoj (svájci, 2610) 1:0, Ba­logh (2568)-Hou Yifan (kínai, 2523) 1:0, Ács (2530)-Berkes (2597) döntetlen. AZ állás: 1. Harikrishna 4.5, 2-3. Korcsnoj és Balogh 4-4, 4. Ács 3.5,5. Berkes 3, ó. Hou Yifan 2 ponttal. ■ HIRDETÉS A futball nagy ünnepe kispályán Az örökifjú Totó tiszteletére a Szerencsejáték Zrt. országos kispályás focitormát szervez. Öt helyszínen, a selejtezőben küzd meg egymással várhatóan 5x48 csapat, hogy azután közülük 16 a döntőben megvívjon a Totó Kupaért. A selejtezők helyszínei és időpontjai: Tata: szeptember 1., Szeged: szeptember 8., Nyíregyháza és Zalaegerszeg: szeptember 15., Budapest: szeptember 22. A döntőre október 13-án kerül sor Budapesten. A nevezési lapot és a nevezési listát amelyek a Nemzeti Sportban és a Szerencsemixben található meg, valamint letölthetők a www.szerencsejatek.hu holnapról hiánytalanul kitöltve augusztus 22-ig beérkezőleg kell elküldeni a „Szerencse” 1830 Budapest címre. SZERENCSEJATEK ZRT.

Next

/
Thumbnails
Contents