Tolnai Népújság, 2007. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)
2007-08-11 / 187. szám
2007. AUGUSZTUS 11., SZOMBAT - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 15 A kaposvári Maróti Gézával csatázó Tököli Attila (jobbról) eddig csak gólpasszig jutott, a paksi szurkolók már nagyon várják, hogy a kaput is bevegye Most már a védőkön a sor labdarúgás A listavezető Bp. Honvéd ellen is a győzelem a cél Kozmáim és Kóló második helyen jutottak döntőbe A csütörtöki, 1000 méteren kivívott döntőbe jutást követően pénteken ötszázon is kvalifikálta magát a fináléba a paksi Koz- mann György és csepeli párja, Kolonics György a Duisburgban zajló olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. Kozmannéknak az első három között kellett végezniük, hogy egyenes ágon döntőbe jussanak. Négy hajó - a magyaroké mellett a román, az orosz és az ukrán - szinte együtt érkezett a hajrához, s a románok első helyén kívül szabad szemmel nem lehetett megállapítani a befutó sorrendjét. Néhány másodperces várakozás után aztán kiderült: Kozmannék rúgták be a legjobban a hajójukat, így második helyükkel biztosan kerültek a vasárnapi fináléba. A tegnap érdekelt hat magyar hajó közül öt kiharcolta a döntőbe jutást, egyedül a C-l-ben indult Sáfrán Mátyás nem járt sikerrel, így csak B-döntős lett. Szombat reggel 8 órától a 200 m-es elő- és középfutamokat, 14 órától pedig az 1000 m-es és női K-4 500 m-es döntőket rendezik a világbajnokságon. ■ Keleten a Fradi, Nyugaton négy gárda is esélyes Szombaton megkezdődnek a küzdelmek a sokak által várt NB Il-es labdarúgó bajnokságban. A Keleti csoportban a feljutásról tavaly lecsúszó Ferencvárost tartják a bajnoki cím legnagyobb esélyesének. A Csank Jánost visszacsábító zöldek a nyáron olyan jónevű játékosokkal erősítettek, mint Mátyus János, Vincze Ottó, vagy a Bátaszékről induló Horváth Péter. A Fradi a nyitómeccsen, szombaton 19 órakor a BKV Előrét (Kasza István csapata) fogadja. Nyugaton már nem ennyire egyértelmű a helyzet, a Pécsi MFC, a Haladás, a Felcsút és a Pápa is befuthat az első helyre. A tavaly még elsőosztályú baranyai gárda - amely egykori paksi focistákkal (Tóth P., Rompos, Rózsi) erősített - szombaton 17 órakor a Soroksárt fogadja. Érdekesnek ígérkezik a Haladás-Kozármisleny és a Felcsút-Dunaújvárosi Kohász parti is. ■ R. G. A Paks kilencet kapott, a Honvéd kilencet rúgott. A Paks a 15., a Honvéd az 1. helyen áll a tabellán. Ma 17 órakor az atomvárosban meccseinek a felek. Rónai Gábor Az idény legnehezebb meccse előtt áll a Paksi FC: három vereség után éppen az éllovas ellen kellene megkezdenie a felzárkózást Lengyel Ferenc csapatának. A papírforma a fővárosiak sikerét ígéri, de a PFC már nem lehet tekintettel az esélylatolgatásokra. A szurkolók és a vezetők is győzelmet, a három pont megszerzését várják Márkuséktól. A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK paksi FC: 1 Kovács A.- 2 Molnár Z., 73 Éger, 3 Salamon, 14 Hanák- 87 Vári, 6 Zováth, 16 Heffler, 9 Csehi- 21 Tököli, 8 Márkus, cserék: 28 Pokorni (kapus), 7 Báló, 13 Böde D., 24 Kőkúti, 26 Tamási G., 49 Horváth S., 99 Horváth F. Továbbra sem könnyű Lengyel edző helyzete, hiszen sérülések és eltiltások miatt nélkülöznie kell Bárdi Gábort, Benedeczki Ferencet, Fehér Attilát, Mészáros Istvánt, Belényesi Miklóst, Kiss Tamást, Búzás Attilát és Balaskó Ivánt. A szakvezető szerint utóbbi kettő kiesése az igazi nagy érvágás, hiszen az első három meccsen nem akadt olyan futballista, aki igazából fazont adott volna a paksiak fut- balljának.- Kaposváron legalább az egyik pontra rászolgáltunk volna, de sajnos ezúttal is egyéni hibák miatt maradtunk alul - mondta Lengyel Ferenc. - Megítélésem szerint nem játszottunk rosszul, szervezetten, sobp. honvéd: 1 Tóth I.- 2 Mogyorósi, 5 Benjamin, 6 Pomper, 3 Tóth B.- 79 Genito, 14 Vincze G., 22 Bárányos, 19 Diego- 55 Palásthy, 13 Abass. CSERÉK: 11 Törnie (kapus), 7 Ivancsics, 16 Szmiljanics, 18 Abraham, 21 Hercegfalvi, 23 Vincze Z., 25 Magasföldi J. kát futva, sokat ütközve futballoztunk, ám ez is kevés volt a pontszerzéshez. Az egyenlítésünket követően volt egy húszperces periódus, amikor eldönt- hettük volna a találkozót, de nem sikerült újabb gólt szereznünk. Ehelyett egy buta szabálytalansággal a Kaposvárt juttattuk meccslabdához, a Rákóczi pedig természetesen élt is a lehetőséggel. Nagy fájdalmam, hogy az elmúlt idényben stabil védekezésünk eddig csődöt mondott, a három meccsen beszedett kilenc gól nagyon sok. A középpályásaink sem az igaziak, ráadásul sérülések miatt változtatni sem tudok ezen a poszton. Egyedül a csatárokra nem lehet rossz szavunk: Márkus éger Lászlót, a Paksi FC csapatkapitányát is bosszantja a gyengélkedés, de a négyszeres bajnok, külföldet is megjárt válogatott futballista úgy látja, most megtörik a rossz sorozat. „Mindenképpen nyernünk kell a Honvéd ellen, s ha ez összejön, biztos vagyok benne, hogy Tibor három gólt szerzett, Tököli Attila és Horváth Ferenc pedig gólpasszokat adott.- A Honvéd az NB I legjobb formában lévő csapata, egyedüliként szerezték meg eddig az összes pontot, ráadásul az UE- FA-kupában (a kispestiek a Hamburgot fogadják csütörtökön 19 órakor az újpesti Szusza- stadionban - A szerk.) is állnak még. A heti edzésmunka és a javuló játékunk azt mondatja velem, hogy legyőzhetjük a listavezetőt. Nagyon bízom a közönség támogatásában, remélem ismét sokan lesznek a lelátón. Szeretnénk már megörvendeztetni őket egy sikerrel, amivel végre mi is elmozdulhatnánk a holtpontról. a Vasas otthonában is jól szerepelünk majd. A lendületet adó siker hiányzik, ha meglesz, sínre kerülünk. Tartozunk a szurkolóinknak, nagyon jól esik, hogy kitartanak mellettünk, ezúton is köszönöm nekik a kaposvári buzdítást. Szeretnénk együtt ünnepelni” - mondta. HÍRSÁV Huszti Szabolcs marad a Hannover csapatánál labdarúgás Huszti Szabolcs nem szerződik a Real Madridhoz. Spanyol lapok szerint a magyar középpályás, aki az elmúlt idényben posztján a második legjobb volt a Bundesligában, a királyi gárda ellen 3-0-ra megnyert meccsen keltette fel Bernd Schuster edző érdeklődését. Sportoktatói tanfolyam indul ősztől az AMK-nál tanfolyam A Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja a 2007/2008-as tanévben is felvételt hirdet sportoktatói tanfolyamra. A jelentkezési lap beszerezhető az Általános Művelődési Központban, valamint letöltheő a www. tmamk.hu honlapról is. A MU és a Chelsea hazai pályán nyitja a szezont labdarúgás Megkezdődnek az angol élvonalbeli bajnokság küzdelmei. A címvédő Manchester United a Readin- get (Máté Péter csapata), míg a Chelsea az újonc Birmingham Cityt fogadja vasárnap. A Fernando Torrest leigazoló Liverpool az Aston Villával kezd szombaton, idegenben. Rossin 112 millió eurót keres az olasz adóhivatal motorsport Az olasz adóhatóság 112 millió eurót akar behajtani Valentino Rossin, mert a gyorsaságimotoros- világbajnokság elsőszámú sztárja a 2000 és 2004 között keletkezett jövedelméből hatvanmillió eurót nem vallott be. A 28 éves Rossi 2000 óta Nagy-Britanniában él. Rossi most nagy bajba került @ TOVÁBBI SPORTHÍREK: WWW.TOLNAINEPDJSAG.HD Ezúttal is tartalékosán áll fel a Honvéd együttese Éger László győzelmet ígér a paksi szurkolóknak Egy félidő is elég volt a Szekszárdiak labdarúgás Továbbjutott a Magyar Kupában Kniesz Mátyás fiatal együttese A sárkányoké a főszerep a tolnai Felső-holtágon Hencz Balázs (balról) többször bolondot csinált a szederkényi védőkből MAGYAR KUPA FŐTÁBLA, 1. FORDULÓ. SZEKSZÁRDI UFC-SZEDER- kény 3-2 (3-1). Szekszárd, 150 néző. V: Kovács Zs. Szekszárd: Horváth B.- Csóti, Pulcz, Márton E., Torma- Lizák, Horváth E., Rikkers (Csende L), Kiss B. (Ranga)- Csende R. (Vituska), Hencz. Edző: Kniesz Mátyás. Szederkény: Gill- Lantos, Hol- lósi, Hoffmann, Mami- Tukacs, Kalapos, Pál, Dénes- Mándity (Tröszt), Faludi. Edző: Rumsza- uer Ferenc. A kontrajátékra berendezkedő vendégcsapat egy erősen vé- leményes büntetővel még egalizálni tudta az új igazolás, Hencz Balázs bombagólját, ám az első félidő végén öt perc alatt két gólt lőtt a hazai csapat, eldöntve ezzel a továbbjutás kérdését. Fordulás után alaposan visszavett a tempóból a Szekszárd, ám továbbjutását egyetlen percig sem fenyegette veszély, sőt ha Lizá- kék pontosabban céloznak a hajrában, nagyobb arányban is nyerhettek volna a mezőnyben kultúráltan játszó baranyai együttes ellen. Az UFC fiatal együttese tehát győzelemmel hangolt a következő hétvégén rajtoló NB Ill-as bajnokságra, a harmadik vonalban azonban a második játékrészben mutatott játéknál sokkal több kell majd a három pont megszerzéséhez. gól: Hencz (2), Csende R., ület- ve Lantos (11 -esből), Pál. ■ Tolnán a víziszínpad és a kajakház közötti területen rendezi a Paksi Sárkányhajó Club és az Alois Dallmayr-Tolnatext Sárkányhajó Club a Tolnai Sárkányhajó Kupát. A megnyitó tíz órakor lesz a víziszínpadon. Az ország minden részéről várja az érkező csapatokat a rendezőség. A verseny kezdete előtt egy órával, a technikai értekezleten név szerinti nevezési lapot kell leadni a versenyrendezőknek, amelynek tartalmaznia kell a versenyosztályt, a távot, a legénység hivatalos (egyesület, szakosztály) vagy fantázianevét, a legénység kapitányának, dobosának, a legénység tagjainak (maximum 18 fő) illetve a tartalékainak (4 fő) nevét. Versenyezni csak egyforma felsőruházatban lehet. Több futamot is indítanak. A bajtárs kupába az Atomerőmű, Paks és Tolna tűzoltói neveztek be, de itt lesz még egy vízirendőr csapat és a győri rendőrség is. A hosszútáv kupában 2000 méteren mérik össze tudásukat a versenyzők, a házisárkányok kupájában pedig női evezősök hajtják a hajókat. A vegyes kupában legalább hat női sportolónak kell eveznie, a club kupában a hivatalosan jegyzett egyesületek indulnak. Serleggel díjazzák a győzteseket, a dobogós csapatok tagjainak pedig érmet akasztanak a nyakukba. ■ K. P.