Tolnai Népújság, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-31 / 177. szám
2007. JÚLIUS 31., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG ALMANACH 2007 - 91 PÖRBÖLY 5 HÍREK Készülnek a harmadik falunapra a szervezők A HELYI KÖZÉLETBEN szívesen tevékenykedők már megkezdték az augusztus 18-ai falunap szervezését. Harmadik alkalommal lesz ilyen rendezvény Pörbölyön. Délelőtt gyermek- és családi programokra várják az érdeklődőket. Lesz aszfaltrajzverseny, és több szellemi illetve ügyességi családi vetélkedő. Délután tartják a főzőversenyt, azt egy karatebemutató követi, majd utcabál és tűzijáték zárja a napot. Az utcabál jó hangulatáról egy helyi énekes-zenész, Topánka Mihály gondoskodik. Ökumenikus kápolnára kezdik meg a gyűjtést sokáig nem volt önálló település, emiatt nincs temploma Pörbölynek. A lakosság nagyon kis része hitgyakorló. Katolikus misét tartanak a művelődési házban, havonta egyszer. Most három helyi lakos, Benkő Piroska, Jozic Szilvia és Élő István közvélemény-kutatást végez. Egy ökumenikus kápolna építéséhez kezdik meg a gyűjtést, ha lesz elég támogató. Az első tapasztalatok kedvezőek. Vannak, akik anyagiakkal, vannak, akik munkával járulnának hozzá a kápolnaépítéshez. IDŐPONTOK A polgármesteri hivatalban hétfőtől péntekig 8-tól 16 óráig fogadják az ügyfeleket. Gayer János nem főállású polgármester, de ebben az időszakban, szükség esetén, a lakosság rendelkezésére áll. Balogh Mihály falugazdász szerdánként 8-tól 10 óráig tart ügyfélfogadást. A háziorvos, dr. Pató András, hétfőn, szerdán és pénteken 10 órától rendel. A katolikus hívek lelki gondozását Herendi János bátaszéki apát-plébános látja el. Minden hónap második vasárnapján misézik, 11 órai kezdettel. ADATOK POLGÁRMESTER: Gayer János. ALPOLGÁRMESTER: Wachtler Richárd. A KÉPVISELŐ-TESTÜLET TAGJAI: Helyes Norbert, Jozic Szilvia, Kubatov István, Pál Imre, Szalai Anikó, Vészeli István. A település körjegyzőséget működtet Várdombbal. Körjegyző: Takaró Jánosné. Település lélekszáma 590 Születések (2006-ban) 6 Halálozás (2006-ban) 5 Vállalkozások száma 28 Munkanélküliség 9 % Egy főre jutó helyi adó 16 000 Ft AZ ÖSSZEÁLLÍTÁST WESSELY GÁBOR ÍRTA, A FOTÓKAT KISS ALBERT KÉSZÍTETTE. Saját CD-t adott ki 25 éves jubileumára a népdalkor A pörbölyiek rendszeresen részt vesznek a környék legnagyobb hagyományőrző eseményén, a Sárközi Lakodalmon. Az idén már rendezőként is bekapcsolódtak: náluk volt a gyermekcsoportok találkozója, amire dr. András- falvy Bertalan néprajzkutató exminisz- ter is ellátogatott. A faluban két civil szervezet működik: a Pörbölyi Hagyományőrző Egyesületet Szalai Anikó, a Pörbölyi Népdalkor és Citerazenekar Egyesületet Jozic Szilvia vezeti. A népdalkor most Egerbe készül, ahol augusztus 26-án lép fel. Fennállása 25 éve alatt 9 aranyminősítést és 3 Aranypáva díjat gyűjtött be a ci- terásokkal megerősített csoport. Negyedszázados jubileumi műsorukat június 23-án adták, más sárközi települések kórusainak részvételével. A programot aratófelvonulás és utcabál is színesítette. A16 tagú egyesület saját CD-t is megjelentetett erre az alkalomra. A korongon 17 dalcsokor található, részint tolnai, részint a környező tájegységek dalaiból. A népdalkor a helyi események gyakori közreműködője. Pörbölyön legközelebb szeptember 15-én állnak közönség elé, a kisvasutas napon. ■ A következő fellépésük Egerben lesz. Nincs becsülete a munkának állattartás Hónapokig ingyen dolgozott a család Olcsóbb-e falun az élet, megéri-e itt lakni? IFJ. PÁL JÁNOS: - Amíg egészséges az ember, nincs problémája, akár falun, akár városban lakik. Engem két éve leszázalékoltak, azóta nehezebb a megélhetés. Jól ismerem a környéket, minden ideköt, nem hiszem, hogy máshol jobban érezném magam. Gyakran elmegyek horgászni, ez kikapcsolódásnak is jó, és ha van fogás, a konyhapénzzel is lehet spórolni. BOGNÁR ZOLTÁN: - Bátaszék- ről költöztünk Pörbölyre, mert lényegesen olcsóbb az ingatlan. Szekszárdon dolgozom, kicsit macerás az ingázás, mert megnyirbálták a járatokat, de nem vészes. Megéri, mert a házvásárláson 1,5 - 2 milliót nyertünk. És általánosságban is olcsóbb a falusi élet, egészségesebb is, csak vállalni kell ami vele jár. Például, hogy nincs annyi szolgáltatás és szórakozási lehetőség, mint a városokban. az állattartásból sincs. Most adott el kilenc bikát, 290 forintos kilónkénti árért; a boltban meg a legsilányabb marhahús is ezer forint fölött van. Számolt, osztott, szorzott, és arra jutott, hogy a takarmány és az alom ára épphogy összejött, de munkadíj semmi. Hónapokig ingyen dolgozott, a feleségével és a két fiával együtt. Problémának tartja, aminek más apák örülni szoktak, hogy a fiainak tetszik amit csinál, és folytatni akarják a gazdálkodást. Van 70 hektár föld, vannak gépek, a váltvaforgatós ekétől a kombájnig, nincs akadálya a termelésnek, csak értelme is legyen! sípos lajosné: - Sükösdről költöztem ide, az évek során Pörbölyt megszoktam, megszerettem. A megélhetés elég nehéz: 19 ezer forint a nyugdíjam, és ehhez még kapok az önkormányzattól 4 ezer forint lakás- fenntartási támogatást. De nem hiszem, hogy máshol könnyebb lenne. Most mindenütt panaszkodnak. Nem vagyok már abban a korban, hogy új életet kezdjek. Jó itt, ahol a családom él, és ahol mindenkit ismerek. Az erdei kisvasút nyáron nagyon népszerű, de télen is jár, csak ritkábban. Képünkön Michl Lajos (balról) és családja a pörbölyi végállomáson Az erdő élteti a települést stabilitás Kevés a munkanélküli, csellengő ember alig akad Sok település nehezen viseli az átmenő forgalmat. Pörböly viszont pont ennek köszönheti megmaradását: az 55-ös bajai útnak. S persze a gemenci erdőnek. Wessely Gábor Csak 1985-ben vált önálló településsé Pörböly. Azelőtt Alsónyékhez tartozott. Nem voltak burkolt utcái, nem volt iskolája, telefonja, postája, még irányítószáma se. Aztán jött a rendszerváltás, és saját kezükbe vették sorsuk irányítását. A pályázatok is sokat segítettek. Más sárközi falvakkal összefogva - legtöbbször a LEADER szellemiségének megfelelően: kistelepülési nagy akarással, s a kivitelezéshez kért külső támogatással - valósították meg sorra a beruházásokat. Most egy térfigyelő kamerarendszer kiépítésére nyertek pénzt. A projekt három falut érint: Alsónyéket, Bátát és a gesztort, Pörbölyt. Egy másik nyertes pályázat gesztora Decs. Ennél, a faluba érkezőket köszöntő táblák, útbaigazító térképek, pihenőparkok kialakításához kap támogatást több sárközi település, köztük Pörböly. Miközben a kisfalakat az elnéptelenedés veszélye nem főállású polgármester Gayer János. A választók bizalmát a rendszerváltás óta, 17 éve élvezi. Gazdasági szemléletű ember, racionális intézkedéseinek köszönhetően Pörböly nem tartozik az eladósodott települések közé. Itt hozták létre az első körjegyzőséget - Várdombbal - 1990-ben. Egy évvel később elment tárgyalni Pécsre a posta vezetőivel, helyiséget ajánlott - fűtéssel, világítással -, ha hivatalt létesítenek a faluban. TÍZ PERC MÚLVA megszületett a megállapodás, volt postája Pörbölynek, és máig működik. Növénytermesztéssel és állattartással is foglalkozik Sipos Lajos, de a nehéz munka kevés pénzt hoz. Mint mondja: tavaly motorcsónakversenyt lehetett volna rendezni a kukoricaföldjén, az idén az aszály meg a bogár teszi tönkre a növényt. A kalászosok a szokásos termés 60 százalékát hozták. S nyereség Nincs becsülete a paraszti munkának - véli Sipos Lajos fenyegeti, a pörbölyi lakosság létszáma állandó. Sőt, elképzelhető, hogy növekedni fog, mert Baja mindössze 12 kilométerre van, és az itteni ingaüanárak, lényegesen kedvezőbbek az ottanialmái. Vannak közművesített telkek, és augusztusban nyitnak egy új utcát. Mindez persze nem jelenti azt, hogy házépítési dömpingre számítanak. Az építkezési kedv sajnos itt se nagyobb, mint az ország más tájain. Nagyobb viszont a kirándulókedv. Nemrég avatták az Ökoturisztikai Központot, az erdei kisvasút végállomásánál. Erdei iskola, tanösvény, illetve a Sárköz és a Gemenc értékeit bemutató tájház is várja az érdeklődőket. A turisták nem töltenek itt vendégéjszakákat, de némi bevételt mégis hoz ez a forgalom. Csakúgy, mint a bajai 55-ös út forgalma. Étkezni, vásárolni sokan megállnak. Egy ekkora, 600 lelkes falu, mindentől távol, elszigetelten ma már nem lenne életképes. Pörböly fekvése jó. Itt a Gemenc, itt a Duna-Dráva Nemzeti Park. A legnagyobb munkáltató az erdőgazdaság, mintegy száz embert foglalkoztat: faipari dolgozókat illetve az ökocentrum kiszolgáló személyzetét. Sokan vállalnak Bátaszéken, Baján, Szekszárdon munkát; kevés a csellengő ember. A munkanélküliség tartósan 10 százalék alatti. Az erdő biztosítja a megélhetést és a téli tüzelőt is. A faluba nem hozták be a gázt. Ezt most már sokan sajnálják, mert időközben a kedvezményes tűzifa ára is vetekedni kezdett a földgázéval. De a vezetéképítés ma már horribilis összegbe kerülne, ingatlanonként mintegy félmillióba. Szennyvízhálózat sincs. Ennek kiépítését Alsónyékkel közösen tervezik. A 720 milliós beruházás megvalósítására van esély, a nemzeti park védelme, a vízbázis fokozott veszélyeztetettsége miatt. Az önerő persze kevés, legalább 75-80 százalékos állami vagy uniós támogatás kellene. Sokszor érzik úgy a pörbölyiek: nagy kár, hogy nem hátrányos helyzetű a falu. Kevesebb forrásra pályázhatnak. Gayer János polgármester ■ Térfigyelő kamerarendszert létesítenek. A gazdasági szemléletű irányítás eredményei