Tolnai Népújság, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-26 / 173. szám
2007. JÚLIUS 26., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Ciprusról érkezik az új szerzemény, szlovén helycsere az ASE keretében A szlovén Sasa Mucic az Atom- erőmű SE NB I-es férfi kosárlabdacsapatának legújabb szerzeménye. A 202 centiméteres játékos honfitársát, Jure Balazic-ot váltja az erőcsatár posztján - tudtuk meg Tóth Jánostól, az ASE szakosztályelnökétől. A 24 éves kosárlabdázó Cipruson, az Omonia Nicosia csapatánál töltötte az elmúlt idényt. Az együttes az elődöntőig menetelt, és végül a harmadik helyen zárta a kiírást. Mucic a 2006-07-es i- dény előtt négy évig a szlovén bajnokságot erősítette. A Kraski Zidar, a Krka, a Krsko Novo Mes- to - itt egyébként Balazic csapattársa volt - és a Nova Gorica 'csapataiban játszott. Folytatva az egy-egy éves szerződéskötési tendenciát, Mucic az atomvárosiakhoz is csak egy évre írt alá. Remélhetőleg ez nem egy szűk esztendő lesz. A szlovén bajnokság statisztikái alapján van ok a bizakodásra, mérkőzésenként átlagosan 15 pontot és hét-nyolc lepattanót szedett. Az ASE további három amerikai játékossal folytat tárgyalásokat, de velük kapcsolatban még semmilyen konkrétumot nem lehet tudni. Valószínűleg az alacsonyabb posztokon szeretné megerősíteni keretét az Atom. ■ Szalai első lett az I. Magyar íjász Ünnepen Első helyet szerzett Szalai Dániel, az Alisca Nyilai íjász Egyesület versenyzője az Ópusztaszeren megrendezett I. Magyar í- jász Ünnep alkalmából meghirdetett országos versenyen. A medinai fiú a háromdimenziós vadász íjász verseny nappali küzdelmeiben, ifjúsági vadász csigás kategóriában lett aranyérmes. Az íjász ünnepet Árpád ve- | zér halálának 1100. évfordulója, a Magyar íjász Szövetség fennállásának ötvenéves évfordulója, valamint a magyar íjászat napja alkalmából rendezték. A kétnapos ópusztaszeri program leglátványosabb mozzanata volt, amikor felelevenítve az Árpád és a németek által vívott pozsonyi csatát, ezeregyszáz íjász egyszerre lőtt. ■ S. K. Több mint egy sporttorna tömegsport Tizenkettedszer rendezik meg a találkozót már pénteken délután elkezdődnek a bonyhádi pályán, majd szombaton reggel nyolc órától már ismét elfoglalhatják helyüket a csapatok a hálók két oldalán.- A helyi gimnázium és a közgazdasági iskola kollégiumában lesznek elhelyezve az érkező sportbarátok. Sokan évek óta visszajáró vendégek, és velük mondhatni baráti a kapcsolatunk - mondta Istenes Tímea. - Az első öt csapat vehet át díjat, s ezeket a torna védnökei, valamint házigazda ■ A tornán közel hatszáz találkozót játszanak a résztvevő csapatok. klubunk vezetői adják majd át. A sport mellett a szórakoztató programoknak is vannak hagyományai a rendezvényünkön. Ez az idén sem lesz másként, azonban a programok, illetve a fellépők neve legyen meglepetés a vendégek számára. A találkozó szervezésében a munka oroszlánrészét idén is Istenes László klubelnök végezte, illetve azok a helyszíni segítők, akik a három nap alatt segítik az esemény zökkenőmentes lebonyolítását. A rendezvényen közel hatszáz mérkőzést játszanak a résztvevő csapatok, vasárnap a két-, négy- és hattagú formációk döntőjét rendezik, ezután következik majd az eredmény- hirdetés. A szervezők várják a csapatok helyszíni jelentkezését is, július 28-án fél kilencig a 6 fős, július 29-én 8 óráig pedig a 4 fős mix csapatokét. A hagyományoknak megfelelően idén is lesz röplabdás találkozó, amelyre több ország is jelezte részvételi szándékát. Hunyadi István Július 27-29. között immáron 12. alkalommal rendezi meg az Országos Röplabdás Találkozót a helyi Röplabda és Szabadidő Klub („Sporttal a családért”) Bonyhádon. Hazánkban, de Európában sincs ekkora sportesemény, ahol eny- nyien röplabdáznának egyszerre. A háromnapos, fesztiválszerű, több száz felnőttet és gyermeket megmozgató rendezvénnyel kapcsolatban Istenes Tímea, az egyik szervező adott tájékoztatást.- Hetedik esztendeje már, hogy a sportág szerelmesei közül külföldről is jönnek vendégek hozzánk, míg Magyarországról szinte az ország minden szegletéből várunk sportolókat. Idén Németországból, Lengyelországból, Szlovákiából és a Vajdaságból is jelezték, hogy szívesen eljönnének a találkozóra. Pontos információnk azonban még nincs arra vonatkozólag, hogy hányán fognak megérkezni - árulta el a szervezőbizottság tagja. A városi sporttelepen 18 für vés és egy strandröplabda pályán zajlanak majd a mérkőzések. A résztvevőknek e- gyébként már csütörtöktől lesz módja edzéslehetőségre a sportpályán. A meccsek A bonyhádi találkozón egyszerre 19 pályán lesz a röplabdáé a főszerep A Kajdacs ősztől a megye l-ben játszik labdarúgás Augusztustól mindkét osztályban tizenhat csapat szerepel majd A Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette a 2007/2008-as megyei első és második osztályú bajnokság besorolását és létszámkialakítását. A beküldött nevezések alapján a jogosult 15 csapat nevezését elfogadta a grémium, a tizenhatodik hely betöltésére a Kajdacs csapatát jelölte meg a bizottság. Örvendetes, hogy az első osztályban történő indulásra több jelentkező is akadt: a testület szerint a Kéty SE és a Nagymányok SE nevezése is megfelelt volna az első osztály követelményeinek. CSOPORTBEOSZTÁS, MEGYEI I. osztály: Bátaszék, Bölcske, Decs, Dunafóldvár FC, Dunakömlőd, Dunaszentgyörgy, Ger- jen, Kajdacs, Kakasd, Madocsa, Májos, Ozora, Őcsény, Tevel, Tolna és az újonc Zomba. A Dunaszentgyörgy nevezése az utolsó pillanatban érkezett meg. MEGYEI ii. OSZTÁLY: Aparhant, Bátaapáti, Bogyiszló, Bonyhád- börzsöny, Cikó, Dunaföldvár STE, Kéty, Kisdorog, Magyarkeszi, Mórágy, Nagymányok, Németkér, Pincehely, Simon- tornya, Sióagárd, Szedres. A bajnokságok augusztus 18-án indulnak. A megyei III. osztályban tíz-tíz, ifjúsági gárdával is rendelkező csapat kerül besorolásra, a harmadik csoportban (11 csapat) az ifivel nem rendelkező együttesek szerepelnek majd. ■ Jackson beállította a női liga 47 pontos rekordját kosárlabda A Seattle Stormot erősítő, ausztrál Lauren Jackson 47 ponttal beállította az eddigi rekordot az észak-amerikai női profi kosárlabda-bajnokságban. A WNBA 1997 óta íródó történelmében ez volt az ötödik alkalom, hogy egy játékos átlépte a 40 pontos határt. A londoni játékokra már törvény tiltja a doppingot olimpia Egy brit szakértői csoport megvizsgálja egy doppingellenes törvény előkészítésének a lehetőségét a 2012-es londoni játékokra. A testület elsődleges feladata lesz, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg a dopping elleni harc hatékonyságának növelése érdekében. Chivu elhagyja a Rómát, a bajnok Internéi folytatja labdarúgás Christian Chivu, az AS Roma labdarúgócsapatától a bajnoki címvédő Internazionaléhoz igazol, a futballista 15 millió euróért vált klubot. A 26 éves román játékos öt évre írt alá, az é- ves fizetése pedig nettó 4,5 millió euró lesz. A brazil játékos eloszlatta a füstöt távozása ügyében labdarúgás Nincs rá lehetőség, hogy Kaká a Milant elhagyva a Real Madridban folytassa labdarúgó pályafutását. Ezt a brazil klasszis nyilatkozta a Milan első sajtótájékoztatóján. Véget vetve a találgatássorozatnak, amely hosszú ideje tart esetleges klubváltása ügyében. Kaká marad a milánóiaknál @ TOVÁBBI sporthírek: www.tolnainepujsag.hu A tolnai holtágra szállnak le a sárkányok sárkányhajó A rendezvényre öt versenyszámban nevezhetnek az érdeklődők Közel került az éremhez első Európa-bajnokságán A paksi és a tolnai sárkányhajó klub közös szervezésében rendezik meg augusztus 11-én, szombaton a II. Tolnai Sárkányhajó Kupát. A rendezvény helyszínéül a tolnai kajakház és a víziszínpad közötti részt választották. Á hajókat, evezőket, és a mentőmellényeket a rendezőség csapata biztosítja az indulóknak, csakúgy, mint a tapasztalt kormányosokat, így a résztvevőknek csak a lapátolással kell foglalkozniuk. Áz egész napot felölelő sporteseményre öt versenyszámban lehet nevezni. A Barátkupára intézmények és baráti társaságok nevezését várják, míg a Klub-kupán a magyar sárkányhajó egyesületek mérik öszA hölgyek körében is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a sportág sze tudásukat. A Bajtárs-kupára rendőrök, tűzoltók, kommandósok, katonák dönthetik el, hogy melyik testület bánik jobban a lapátokkal, míg a Vegyes-kupára minimum hat női evezőssel lehet nevezni. A szervezők szeretnék lefárasztani a versenyzőket, ezért két kilométeres távval a Hosszútáv-kupában is indítanak futamot. Családostól várják az egyre népszerűbb vízisportnak hódolókat, a csapatok között főzőversenyt is hirdetnek. A versenyre július harmincadikáig lehet jelentkezni. A nevezéssel kapcsolatban bővebb tájékoztatást ad id. Sziklenka László, a 30/ 97- 99-424-es telefonszámon. ■ K. P. A várakozásokat felülmúlóan szerepelt élete első Európa-bajnokságán Nagyváradi Mercédesz, a tolnai Fastron AC asztaliteniszezője. Mint azt korábban megírtuk, a nem egészen tizenhárom éves tehetség újonckorúként jutott ki a múlt héten rendezett pozsonyi Eb-re, ahol - a nála egy-két évvel idősebbek között - a serdülő mezőnyben versenyzett, s kis szerencsével akár éremmel térhetett volna haza. Egyéniben 64 közé jutott, vegyes párosban a 16 közé kerülésért ütötte el őket az első helyen kiemelt duó. Párosban, Angyal Mariettával a legjobb nyolc közé verekedték be magukat: egy török, egy ukrán és egy szerb-francia duó legyőzése után. Az érmet jelentő, legjobb négy közé kerülésért igen szoros küzdelemben kaptak ki egy moldáv- cseh párostól. A magyar duó feltehetően nem bírta el lelkileg, hogy l:l-es játszmaaránynál, hatalmas küzdelemben 17-15-re veszítették el a harmadik szettet. Ebből a helyzetből pedig már nem tudtak fordítani. Majzik Tamás, a Fastron AC edzője szerint Mercédesz többet teljesített, mint amennyit vártak tőle. A tolnai kislány is úgy érezte, hogy jól ment neki a játék. Mint mondta, a válogatott keret edzője úgy értékelt: ahhoz képest, hogy első Eb-jén vett részt, a maximumot nyújtotta. ■ S. K. 4 4