Tolnai Népújság, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-23 / 170. szám

2007. JULIUS 23., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG KRIMI - BULVÁR - TV-MŰSOR Huszonhat lengyel zarándok halt meg a franciaországi buszbalesetben Hegyi patakba zuhant egy len­gyel zarándokokat szállító au­tóbusz a francia Alpokban va­sárnap; 26 ember életét vesztet­te, 24-en megsérültek, közülük 14-en súlyosan. A jármű való­színűleg fékhiba miatt felgyor­sult egy lejtőn, nem tudott be­venni egy kanyart, és egy hegyi patak hídját áttörve húsz mé­tert zuhant, majd teljesen ki­égett. ■ A francia busz fékhibás volt. Romániában a násznép busza hazafelé tartva vonattal ütközött. Nicolas Sarkozy francia elnök részvétét nyilvánította Kaczyns- ki lengyel államfőnek. Ezen az úton már többször történt bal­eset, 1973-ban egy belga busz zuhant szakadékba, akkor 43-an vesztették életüket. Tragikusan végződött egy vidám lagzi Románia déli ré­szén. Egy autóbusz összeütkö­zött egy vasúti szerelvénnyel. Egy falusi lakodalomból tartot­tak haza negyvenen vasárnap hajnalban, amikor a busz egy átjárónál összeütközött egy vo­nattal a dél-romániai Targoviste közelében. Nyolcán meghaltak, köztük a sofőr, és huszonnégyen meg­sérültek. A sérültek közül ki­lencnek súlyos az állapota. ■ Schell Judit, az Igazi Nő népszerűség Nem akar megfelelni közhelyes elvárásoknak Schell Judit tudja, hogyan kell okosan, építkezve él­ni. Nevétől nem hangos a bulvársajtó, mégis népsze­rű. Sikeres és kiegyensú­lyozott. Hogyan csinálja? Kovács Nóra- Egy internetes szavazáson kerestek olyan szeretett köz­szereplőket, akik megtestesítik az Igazi Nőt. Meglepett, hogy rád gondoltak?- Igen, meri egyáltalán nem tudtam erről a szavazásról. Más­felől viszont nem, mert az embe­rek mindig is így gondolkodtak rólam. Tudják, hogy bár már fő­iskolásként gyermeket vállaltam, képes vagyok összeegyeztetni a gyereknevelést és a karriert.- Fontos számodra, hogy megőrizd magadnak a magán­életedet?- Persze. Én nem akarok meg­felelni valamiféle rólam alkotott képnek. Soha nem fogom szüle­tendő gyermekem ultrahangos fotóját közöltetni egy lapban, és nem engedem be a lakásomba a fotósokat, hogy ország-világ elé tárják, hol alszom, eszem. Nem leszek jobb színész, nem fognak jobban szeretni az emberek ettől. Miután van egy érdekes hivatá­som, amiben ki tudok teljesedni, azt gondolom, ez a megfelelő téma egy lap számára.- Sosem féltél a jövőtől?- Elkényeztetett a sors. Ha gyü­lekeztek is sötét felhők felettem, mindig kisütött a nap. Persze ezt ne úgy értsd, hogy mindig tud­tam, mi vár rám! Nem! Csak az adott pillanatban nem állok le ke­seregni, hogy milyen nehéz az életem. Hogy például mennyi fel­adattal jár egy kisbabát egyedül nevelni! Mindig utólag válik lát­hatóvá, hogy valójában embert próbáló időszak zárult le.- A kisfiádat egyedül nevelted. Fel voltál készülve rá?- Nagyon fiatal voltam. Ma már biztosan sok mindent másképp csinálnék, de nem bánok sem­mit. Az, hogy az édesapja Debre­cenben, én pedig Pesten éltem, I egy helyzet volt. Per- J sze volt segítsé­gem, és a fiam édesapja sem tűnt el az éle­tünkből. A fiam és köztem egy olyan erős szövetség jött létre, amit nem cserélnék el semmiért sem! Ha ő ad egy fél órát, amit magamra fordíthatok, akkor én is szánok rá egy ugyanolyan fon­tos fél órát, ami csak róla szól. És ez mindig jól működött. Talán ez az alapja annak, hogy most telje­sen megbízom benne. Névjegy 1973. ÁPRILIS 16-AN született Debrecenben 1998: Kritikusok díja, 2000: Jászai Mari-díj 2005: első filmes főszerep a Csak szex és más semmiben 2006: Magyar Filmkritikusok Díja, s megkapja a monte- carlói filmfesztivál legjobb női f& szereplőjének járó díját a Csak szex és más semmi­ben nyújtott alakításáért WHTIWfXMM Kiégett egy ABC Sóstóhegyen szombat ESTE a Szabolcs me­gyei Sóstóhegyre riasztották a tűzoltókat, ahol egy taka­rékszövetkezet és egy ABC közös épülete égett. Senki nem sérült meg. Hármas karambol, egy osztrák halott a 84-esen három külföldi gépkocsi üt­között vasárnap délelőtt a 84-es úton, a zsédenyi kör­forgalom és Hegyfal között. Az egyik osztrák kocsi áttért a szemközti sávba és ütközött egy dán lakókocsival és egy német autóval. Többen meg­sérültek, egy osztrák állam­polgár életét vesztette. Fülön csípték Izsákon a cigicsempészeket tízmillió forint értékű csem­pészett cigarettát foglaltak le a vámosok Bács-Kiskunban. Ellenőrzést tartottak egy izsáki magáningatlanon. Két embert értek tetten cigarettapakolás közben, őket őrizetbe vették: nrd appipjiY M» JLw ** A A A A a A Időpont Helyszín 14.00- 18.00 6-os főút, 141-148 km 18.00- 21.00 6-05 főút, 154-160 km 06.00- 10.00 _________Szekszárd, _______________56-os főút, 1-10 km 22 .00- 02.00 Paks 20.00- 1.00 61-es főút, Tüske HH&EJ 2007. JULIUS 23., HÉTFŐ H H *0 kJ H kJ 'W fi RTL KLUB 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub (ism.) 11.30 Te vagy az életem © (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro 12.00 Híradó kJ 'W fi 12.10 XXI. század © 12.45 Cserecsajszik (amerikai vígjáték, 2000) 14.25 06-91-334-455 15.40 Disney-rajzfilm © 16.10 Receptklub 16.30 VIP - Több, mint testőr © 17.30 Medicopter 117 © TV 55 6.00 Magellán © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Betűbár 10.15 Teleshop 11.40 Míg a másikéi nem választ © (német vígjáték, 2004) 91' 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Bors © 10.00 Kalandos nyár© 10.55 Titokzatos Násztya 11.45 A sokszínű vallás 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap kelte 9.00 Tudásakadémia 10.00 Martin György gyűjtéséből 10.10 Rondó 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.00 Híradó. Sport 13.40 Eszbontó 14.30 Melrose Place © 15.30 Csillagkapu © (amerikai sci-fi sorozat) 16.30 Parti nyomozók © (amerikai vígjátéksorozat) 17.30 Baywatch Hawaii © (amerikai a kei ófi I m-so rozat) 12.00 Híradó délben 12.20 Roma magazin 12.50 Domovina 13.20 Főtér 14.10 BBC-exkluzív 15.15 Philip Marlowe esetei © (am. krimisor. - 6/4.) 53' 16.15 Válaszd a mozgást! 12.15 Záróra 13.05 A bomlás virágai (1.) 13.45 Nekem ne lenne hazám? 14.00 Egy csaknem tökéletes apa (olasz vígjátéksorozat) 15.45 A magyar kutya 16.35 Válaszd a tudást! 17.40 Az én hazám (26/18.) 7.15 Superman 7.40 Lety, a csúnya lány © 8.35 Lois és Clark © (amerikai sorozat) 9.35 Halálbiztos diagnózis © 10.35 Gyilkos sorok © 11.35 Nash Bridges © (amerikai akciófilm-sorozat) 12.35 Léa Parker © (francia krimisorozat) 13.35 Magnum © 14.35 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.35 Gyilkos sorok © 16.35 Baywatch © 17.35 Pacific Blue © 7.05 Sors-váltó (ism.) 7.35 Szünidei matiné 8.25 Holly csapata 8.50 Szörfsuli (26/10.) 9.15 Víz alatti Spanyolország 9.45 A Gukfenburgok öröksége 10.30 Kikötő (ism.) 11.30 Kívánságkosár ALISCA RÁDIÓT 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00,7.00,8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00, 20.00. 6.00-8.00 „Hatra Morgó” - reggeli információs magazin, lapszemle, évforduló-, születésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00- 18.00 Zenei műsorok, helyi hírek, állás- ajánlat, programajánló. 18.00-19.00 Kí­vánságműsor. (szerdán 22.00 óráig) 22.00- Nonstop zene. Halld, Izrael! A világörökség kincsei AVajdahunyadvár (ismeretterjesztő sor. - 6/6.) A harmadik bolygó Heuréka! Megtaláltam! Eurométer A Gukfenburgok öröksége RADIO ANTRITT SH FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informá­ciós magazin. 9.00-12.00 Napközben: ze­nésmagazin. 12.00-18.00 DélutániTuimix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. N-JOY RADIO W Duna tér Híróra. Hírháttér Mese Derrick © FM 98,7MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00 Zenegép. 22.00 N-Joy Light. (német krimisorozat) 59 Cérnaszálon 0 FORTUNA RADI0HH (magyar dokumentumfilm) Maradék Hírek. Sport Aguirre, isten haragja © (német-perui film, 1972) Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 órá­ig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00-9.00 Fortuna Dzsúz. 9.00-13.00 Fortuna Jam - benne 11 órától Kívánságjárat. 13.00- 17.00 Pepperoni. 17.00-20.00 Kívánság- műsor. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. H M W 18.30 Híradó 19.00 Szeress most! © (magyar sorozat) 20.00 Fókusz © 20.35 Barátok közt © (magyar sorozat) 21.15 Szemet szemért © (am. akciőfilm, 2004) 84' Fsz.: Tia Carrere, Dale Midkiff, Richard Burgi, Andrea Frankle 18.30 Tények© Hírműsor 19.00 Aktív © 19.40 Favorit © 20.15 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat) Szabad szemmel 21.15 Apáca a pácban © (német akcióvígjáték, 2006) Fsz.: Julia Stinshoff, Nick Brimble, Graham McTavish 16.30 Körzeti híradók 16.55 Tv-taxl 17.25 Kisváros 18.05 Frasier, a dumagép © 18.35 Quinn doktornő © 19.28 Föld Tv 19.30 Híradó este 19.55 Balatoni nyár 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.15 Az öt zsaru © (magyar krimisorozat -6/1.) 17.55 Az időjárás titkai 18.00 Klikkerek© 18.25 Membrán 18.50 Esti mese 19.00 Halló, halló! © 19.30 Híradó este 19.55 Balatoni nyár 20.00 Sporthírek. Időjárás 20.10 Kultúrház © 20.40 Berlin, Berlin © (német vígjátéksor. -10/8.) 18.35 A Simpson család © 19.05 Rejtélyes igazságok © 20.05 Emberi történetek © 100 000 skalp - A nőfaló 21.05 Szívek szállodája ® (amerikai sorozat) Fsz.: Lauren Graham 22.05 Veronica Mars © (amerikai krimisorozat) 23.00 Szex és New York © (amerikai sorozat) 23.05 Riválisok 3. ^ - Nincs visszaút © H (amerikai akciófilm, 1996) Kg 0.50 Reflektor © ^ 1.10 Az elnök emberei © (amerikai sorozat) 2.00 AutóMánia (ism.) 23.10 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 0.10 Kurázsi 0.40 Tények este 1.10 Blues Brothers 2000 (amerikai vígjáték, 1998) © 3.15 Aktív © 21.10 Kék fény © 22.10 Hétfő este 22.45 Kultúrház (ism.) 23.15 Hírek. Időjárás 23.20 Sporthírek 23.30 A Bourne-rejtély © (am. film, 1988-2/1.) 89 21.30 Az elit alakulat © (am.-angol sorozat - 10/8.) 22.30 Ágnes öcsénk © (német film, 2004) 112' 0.20 Napló 0.25 Záróra 3.45 Kékfény © 23.40 Kés/alatt © 0.35 A szerelem háza © (amerikai erotikus sorozat) 1.20 Topmodell leszek! © 2.15 Szívek szállodája © (amerikai sorozat, ism.) 3.05 Kés/alatt © 23.30 Borago zenekar (2/1.) 0.20 Lamm © (magyar film, 1999)33' 1.05 Híróra (ism.) 1.35 Hírháttér (ism.) 2.10 2006-os IDSFstandard táncok világbajnoksága 21.15-6.00 Nonstop zene. RÉGIÓ RADIO 23.05 Riválisok 3. amerikai akciófilm ■I ..............»............ HI RTV 14.30 Napról napra. 15.05 Péntek 8.16.05 Célpont 16.30 Európai híradó. 17.00 Híradó. Sport 17.30 Csintalan. 18.30 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport. 19.30 Esti gyors. 20.30 Lapzár­ta (vitaműsor újságírókkal). 21.00 Híradó 21. 21.35 Esti gyors. 22.05 Hírvilág 22.40 BBC- híradó. 23.05 Lapzárta. 23.30 Esti gyors. O.IO Kurázsi riportmagazin 15.15 Philip Marlowe., amerikai krimisorozat m*. 22.30 Ágnes öcsénk német film 17.35 Pacific Blue amerikai sorozat 22.00 Aguirre, isten... német-perui film MAGYAR ATV 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Többet ésszel! 16.35 Tempó. 17.05 Laci bácsi konyhája. 17.35 Generációk. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Haszon (gazdasági műsor). 21.00 Gyilkos hullámokfam. katasztrófafilm). 22.30 Vonalkód. 23.10 Többet ésszel I HALOZAT 16.00 Játékháló. 17.00 Stílus. 17.30Tevagyaz életem (argentin sorozat). 18.30 Csacska an­gyal (argentin sorozat). 19.30 Fekete gyöngy (argentin sorozat). 20.30 Hírháló. 21.00 Az ide­gen (am. akciófilm). 23.00 Bosszúra szomjaz­va (amerikai thriller, 1992). 1.00 Hírháló. 1.30 Veled is megtörténhet. 2.00 Műveltségi kvíz. BUDAPEST TV 8.00 Firkász csajok. 9.45 Babaváró. 11.55 Híradó. 12.00 Tele-jósda. 13.00 Közvetlen ajánlat. 14.00Abűnüldözés mesterei. 15.00 Délutáni híradó. 15.40 Tele-jósda. 17.15 Mesezug. 18.00 Gyógyító percek. 18.25 Híradó. 18.30 Gyógyító percek. 19.30 Esi híradó. 20.00 Rendszerváltás titkai. 8.30 Sporthorgász-magazin. 9.45 Strand­röplabda. 10.45 Bajnokaink. 11.30 Tenisz, Wimbledon. 12.30 Díjugratás. 14.00 Német labdarúgás. Schalke-Karisruhe. 16,45 Né­met labdarúgás. 19.15 Mai helyzet. 19.30 Asztalitenisz. 20.30 Poker Channel. 21.30 Ökölvívás. 0.30 Német labdarúgás. A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántúton -a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési infor­mációkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30- 15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-dunántúli Kró­nika. 18.00-19.00 Esd Krónika, Háttér. 19.00- 22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30- tól Kossuth Rádió - Éjei. 873 KHz-en: 9.00- 10.30,20.00-20.30 horvát műsor, 10.30- 12.00,19.30-20.00 német műsor, 13.00- 14.00,20.30-21.30 szert) műsor. MINIMAX TOLNATAJ TV 6.00 Rajzfilmek. 14.30Találjukki együtt! 14.35 Vándorvarangyok. 15.00MissBG. 15.15 Erdei tanoda. 15.30 Bing és Bong. 15.40 Simsala Grimm. 16.05 Mentőosztag. 16.30 Báróié és a 12 hercegnő. 17.55 Flipper és barátai. 18.25 Vándorvarangyok. 18.55 Bingés Bong. 19.05 Simsala Grimm. 19.35 Mentőosztag. 18.25 Digitális filmnapok Szekszárd 2007. 2. rész. 18.45 Mese. 19.00 Híradó. 19.30 Levente Péter. 20.00 Híradó. 20.30 Kultúrszoba - kulturális és művészeti maga­zin, 21.00 Híradó. 21.30 Dalfaragó- Kovács István. 22.00 Kopogtató -Takács Istvánná. 22.30 Máté Péter emlékest. 23.00 Híradó. A i k i 4

Next

/
Thumbnails
Contents