Tolnai Népújság, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-18 / 166. szám
2007. JÚLIUS 18., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG MEGYEI TŰKOR 3 Frankné dr. Kovács Szilvia Tolna megyei MSZP-s képviselő (középen) az országházban. Számára kedves témakör volt a jog Ki sokat, ki keveset szólt parlament A többség egy órán belül maradt az éves összesítésben JEGYZET Ha kitört a kánikula az csak szó, hogy dőlnek a melegrekordok. Hanem az érzés! Az utcán mintha olvadt ólomban járna az ember, sűrű és forró a levegő. A szél is csak az idegek borzolására alkalmas. A kánikula arról ismerszik meg, hogy már semmi sem igazán jó. Éppen az a bamba, akitől mi kérünk valamit, és az ingerült, akin meg segíteni próbálunk. Támadnak a pollenek, felélénkülnek a máskor békés szimbiózisban leledző baktériumok. Valamelyik szomszéd házban a nyitott ablakoknál bőgeük a magnót. A másikban éjfélkor indul útjára a kalandfilm a videón. Akkora az alvásidőben a zajszennyezés, hogy még egy siketfajdban is felmerülne az emigráció gondolta. éjjel a meleg miatt sem lehet aludni. Reggel már lehetne, de akkor meg fel kell kelni. Napközben nem esik jól a falat. Mire véget ér a kalandfilm, előveszi az embert a zabálhatnék, mikor köztudott, hogy hat után vétek bármit is enni. ki az, aki kánikulában gondolkodni, dolgozni képes? Ugyanakkor meg muszáj. Például jegyzetet írni. Gyöngyöt fűztek a vakáció alatt a könyvtárban hőgyész Idén is szerveztek Vakáció a könyvtárban címmel egy-egy hetes játékos foglalkozásokat a hőgyészi bibliotékában. Ennek első részeként július elején minden délelőtt 9-12 óráig várták a gyerekeket, fiatalokat, mondta Rillné Csapó Etelka könyvtárvezetőj. Hétfőn origami és táskakészítés, kedden harmonika- és legyezőhajtogatás volt, szerdán magokból készítettek képet, csütörtökön gyöngyfűzés, pénteken táskakészítés volt soron. ■ F. K. É. Az elmúlt egy esztendőben Tolna megye ország- gyűlési képviselői közül Dávid Ibolya szólalt fel a legtöbbször a parlamentben. Ugyanebben a kategóriában a sort Horváth István zárja. Szeri Árpád DR. BRAUN MÁRTON (FIDESZ-MPSZ) nem vette igénybe túlzottan képviselőtársai türelmét, hiszen az elmúlt egy évben három alkalommal szólalt fel, összesen 12 perc 22 másodperc időtartamban. Igaz, fajsúlyos témakörökben, úgy mint például az Új Magyarország Fejlesztési Terv megvitatása. DR. DÁVID IBOLYA (MDF) éllovas a felszólalásokat tekintve. A honanya 2006. június 8-tól mostanáig negyvenegyszer kért szót, mindösszesen 3 óra 28 perc 18 másodpercben. A képviselő túlnyomó többségében napirend előtt kért szót, illetve vezérszónokként fejtette ki gondolatait. FEHÉRVÁRI TAMÁS (FIDESZ- MPSZ) az elmúlt egy esztendőben hat alkalommal kért szót, mindeközben 20 perc 2 másodpercet használt fel. A honatya nemcsak a kérdésekben mutatott aktivitást, de a korábbi és idei költségvetés tárgyalásakor is kifejtette véleményét. A palettát egy kétperces is színesíti. FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA (MSZP) kilencszer szólalt fel 28 perc 20 másodperc erejéig. A jog útvesztőjében mozog otthonosan, erre bizonyíték egy számára kedves témakör: A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény és az EU tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény módosítása. HALMAI GÁBORNÉ (MSZP) ugyan nem szólalt fel sűrűn - összesen hatszor -, ám a 37 perc 11 másodperc arányait tekintve több mint hat perces átlagot jelent. Egy alkalommal közel tíz percet szánt az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd- Bóly közötti szakaszával foglalkozó előterjesztésre. HIRT FERENC (FIDESZ-MPSZ) a többciklusos képviselőkön is messze túltéve tizenötször kért szót, 52 perc 58 másodperc erejéig. A honatya erőteljesen képviseli a fogyatékkal élők, a mozgássérültek érdekeit, de emellett a Tamásiban és körzetében élő vállalkozók gondjaira is felhívta már a kormány figyelmét HORVÁTH ISTVÁN (FIDESZ-MPSZ) a parlamenti napló tanúsága szerint egyetlen alkalommal szólalt fel, 2 perc 59 másodpercben. Igaz, az a bizonyos, múlt hónapban elhangzott interpelláció alaposan belekotort abba a nyugalmasnak látszó víztükörbe, ami alatt a vidékfejlesztési irodák üzemeltetésére kiírt pályázatok feküdtek. POTÁPI ÁRPÁD (FIDESZ-MPSZ) hétszer kért szót, összesen 15 perc 13 másodpercet felhasználva. A honatya erőssége az interpelláció, valamint a kétperces hozzászólás. Előbbiben felvetette a mezőgazdasági szakiskolák összevonásának gondjait, utóbbiban pedig az Illyés közalapítványról tette közzé gondolatait. TÓTH FERENC (FIDESZ-MPSZ) képviselőnek az elmúlt egy évben is volt, nem is kevés mondanivalója. Ezt bizonyítja kilenc felszólalása, melyekre 33 perc 28 másodpercet fordított. Egy alkalommal vezérszónokként is szerepelt, ekkor több mint 11 percen át merülhetett el a szak- és felnőttképzést érintő törvénymódosításban. Tóth gyula (MSZP) a felszólalások számát tekintve a Tolna megyei képviselők közül másodmagával veheti át az ezüstérmet. Tizenöt hozzászólása 1 óra 38 perc 39 másodpercig tartott. Ez a szám pedig egyedüliként helyezi a honatyát a dobogó második fokára. HÍRSÁV Egy hetet csúszik az aláírásgyűjtés dombóvár Ezen a héten kezdik gyűjteni az elszakadást támogatók aláírásait a szőlőhegyi városrészben. Szűcs Zoltán, az egyik kezdeményező elmondta, szerették volna már a hétvégén végigjárni a utcákat, ám az aláírásgyűjtő íveket még nem hitelesítették, így csak a hét második felében tudják elkezdeni a gyűjtést. (így) Több mint fél évszázada koptatták az iskolapadot szekszárd Ötvenöt éves érettségi találkozót tartott a szekszárdi kereskedelmi szakközépiskola 1952-ben végzett osztálya. Mint azt Földesi lózsef, a találkozó szervezője elmondta, a valamikori 39 fős osztályból már csak 27-en vannak életben, ebből 25-en meg is jelentek a Háry borozóban tartott rendezvényen. Nagy örömükre, még két egykori tanáruk is tudott csatlakozni a társasághoz, (vm) Lehet szavazni a Tücsök együttes szekszárdi dalára a szekszárdi Tücsök Klub énekegyüttese benevezett az Itthoni Dal című pályázatra. Dinnyés lózsef ajánlotta hogy nevezzenek a megmérettetésre. A Boldog Új Évet Szekszárd című dal két éve jelent meg cd-n, a szilveszteri örömünnepen mindig ez csendül fel. Béres- né Kollár Éva elmondta, hogy a közönség is szavazhat a dalokra az Interneten, az itthonidal.hu oldalon (vt) Nem vesznek üzletrészt, sőt, inkább eladnának tolna Nem vásárolja meg a tolnai önkormányzat a Tévéi, Bonyhádvarasd, Kisdo- rog, Keszőhidegkút és Tenge- lic tulajdonában levő, megvételre felajánlott Caminus Kft- üzletrészeket - döntött a tolnai képviselő-testület. Arról is határoztak a képviselők, hogy a Tolna tulajdonában levő 390 ezer forint értékű üzletrészt is felajánlják értékesítésre. (sk) @ további hírek: www.tolnainefujsag.hu Önálló indítványokkal is ellátták a Tisztelt Házat a felszólalások száma és időtartama természetesen csak egy tényezője azoknak a mutatóknak, melyek összege érzékelteti egy-egy képviselő ügybuzgalmát. A benyújtott önálló indítványokat tekintve dr. Braun Márton négyet, dr. Dávid Ibolya tizenhármat, Fehérvári Tamás tizenhatot, Frankné dr. Kovács Szilvia kettőt, Halmai Gáborné hármat, Hirt Ferenc nyolcat, Horváth Ist\'án hármat, Potápi Árpád tizenhármat, Tóth Ferenc negyvenegyet, Tóth Gyula pedig nyolcat mutathat fel az elmúlt egy évben. Kötelező kukaméret: legalább hetven literes szemetes kell panasz Olvasónk igazságtalannak és átgondolatlannak tartja a szekszárdi szemétszállítási szabályozást Két lakáshoz, házhoz is tartozhat egy kuka, ezzel lehet spórolni szekszárd Igazságtalan és átgondolatlan az új, szemétszállításra vonatkozó helyi rendelet, írta levelében egy olvasónk. Kifogásolja, hogy kötelező megkötnie a szerződést a szolgáltatóval legalább 70 literes kukára és hetente kétszeri szállításra. Elmondja, hogy eddig havonta egyszer vitette el a szemetet. Igazságtalannak tartja, hogy egymaga annyit fizessen, mint egy népesebb család, akik nyil- a ván lényegesen több szemetet | termelnek. Véleménye szerint | az el nem végzett szolgáltatá- I sért nem lehet pénzt beszedni, | illetve csak annyit, amennyit s ténylegesen el is végeztek. Levelében megemlítette még, hogy más városokban, például Egerben igazságosabb a szemétszállítási rendelet, és a város is tisztább. Kérdésünkre Kővári László, a gazdasági bizottság elnöke elmondta, hogy az évente összegyűjtött szemét mennyiségét vetítették vissza egy háztartásra. Ennek alapján határozták meg a kötelező minimumnak a 70 literes kukát. A helyi rendelet végrehajtásának tapasztalataira ősszel visszatérnek. Addigra kiderül például, hogy minden esetben szükséges-e a heti kétszeri szállítás. Hozzátette még, azért szüntették meg a 35 literes kukák használatát, mert a majdani regionális szemétszállítási rendszerben a mainál egységesebb edényzetre lesz szükség. A szemétszállítás kötelező igénybevételéről a környezetvédelemi törvény rendelkezik - mondta dr. Faragó Ágnes, a polgármesteri hivatal hatósági irodavezetője. A helyi rendelet szerint a szomszédok közösen is igénybe vehetik a szolgáltatást. „A legfeljebb egy vagy két személy által lakott, két egymás melletti, vagy egymással szemben elhelyezkedő lakóingatlanok - két családi ház, egy ikerház, sorház szomszédos lakóingatlanai, tároló■ Érdemes pontosan ismerni a rendeletet edényt együttesen használó többlakásos ingatlanok bármely két lakása - esetében a hulladékkezelési közszolgáltatás közösen is igénybe vehető.” A rendelet szövege a város honlapjáról letölthető. Megkérdeztük Dávid Tamást, az Egri Városgondozási Kft. kommunális üzemegységének vezetőjét is, hogy ott milyen szabályozás van érvényben. Náluk a kötelező kukaméret 110, vagy 120 literes, heti egyszeri szállítással. Társasházakban ez három lakásonként kötelező, de kétszeri ürítéssel. Hatvan literes edényt használhat az, aki egyedül él, Vagy házi komposz- tálója van. ■ Ihárosi I. á