Tolnai Népújság, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-11 / 160. szám
6 GAZDASÁG 2007. JÚLIUS 11, SZERDA Ötezer állásajánlat az állami szolgáltatótól AZ álláskeresők több mint ötezer ajánlat közül válogathatnak az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján, a munkáltatók pedig 500 önéletrajzból választhatnak. A lista az ácsállványozótól a márkamendzserig a szakmák széles körét öleli fel. Az APEH is behajthatja a versenybírságot apók módjára behajtható köztartozásnak minősül a Gazdasági Versenyhivatal által kiszabott bírság. A két szervezet tegnap kiegészítette az 1997 augusztusában aláírt megállapodást. Ennek alapján az APEH a bírságra tekintettel visszatarthatja az adózót megillető költség- vetési támogatást, a GVH pedig folyamatosan nyomon követheti a bírságvégrehajtás sorsát. Javaslatcsomag a tőzsde élénkítésére A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE Hosszú Távú Befektetési Számla létrehozását javasolja, amelyen a lakossági megtakarítások hozama, hároméves időtartam után, mentesülne az árfolyamnyereség- és a kamatadó alól - jelentette be tegnap Szalay-Berzevi- czy Attila, a BÉT elnöke egy budapesti fórumon. A Hírsávot a SBlSSfip^ támogatja. A BUX-index 2007. július 10-én 29400 Nyitóérték: Záróérték: 29 240 28 985 29 300 .......I~\ ?íj ?nn «s. 1 \ 29100 29000 \ 1 \ [váitözás: -0,9695 28 900 28 800 2871 Előző napi ........................1....... zá róérték: 15.30,aNewYork-i 9 29265 tőzsde nyitása /i 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2007.07.10. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Quaestor 669 +4,84 1 Csepel 675 +4,01 10 Hűmet 72 +2,86 72 FHB 2 292 +0,79 21 MTelekom 982 +0,61 1490 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) MiHióFt Rába 2132-4,27 389 Fotex 977-2,20 748 OTP 10 500-1,87 12 220 Richter 38 000-1,30 2 705 Mol 27 695-0,56 21 268 A BUX-index az elmúlt napokban 29 500 29 395^£9 A#* 29 173 29000 ««««"' ° 28 500 28 984 28 000 27 500 27 000 26 500 26 000_________________________ pont 06.29 07.02 07.03 07.04 07.05 07.06-/TOP FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2007. július 10-én. dh Ilii ^ $/ Ft €/$ 4 i BS55m 245,34 179,76 1,36-0,41 Ft-0,47 Ft Ocent Viszlát, egyforintos repülőjegyek? fapadosok A teljes költséget kellene közölniük a légitársaságoknak Hadat üzenne az unió az egyforintos repülőjegy- áraknak: a légitársaságoknak az összes, utasokat érintő költséget fel kellene tüntetniük reklámjaikban, tájékoztatóikban. A javaslatról ma szavaz az Európai Parlament. Németh Márk Ne kínálhassanak egy forintért repülőjegyet a légitársaságok, ha azok valójában nem is annyiba kerülnek - ez az egyik legfontosabb eleme a légi közlekedési szolgáltatásról szóló rendelettervezetnek, amelyről ma szavaz az Európai Parlament. Brüsszel az utasok félrevezetésének megelőzésére előírná, hogy a légitársaságoknak bele kelljen számítaniuk meghirdetett áraikba az összes, utasokat érintő költséget, így például a repülőtéri illetéket, a biztonsági adót és az üzemanyagfelárat is. Ha a képviselők megszavazzák a módosításokat, akkor megszűnne az a közkeletű gyakorlat, hogy A ryanair fapados légitársaság tegnap bejelentette, hogy pert kezdeményez az Európai Bíróságon az Európai Bizottság, az unió kormányzata ellen, amiért a testület elmulasztott intézkedni négy légitársaa légitársaságok (főként a fapadosok) irreálisan alacsony áron, akár egy forintért kínálják jegyeiket, miközben az említett adók és illetékek miatt akár több tízezer forintba is kerülhet az utazás. A hasonló, fogyasztók megtévesztésére alkalmas hirdetések miatt Magyarországon öt légitársaságot is megbírságolt a közelmúltság állami támogatása ügyében. Bár a fapados cég már több mint egy éve kezdeményezett eljárást az uniónál az Air France, a Lufthansa, az Alitalia és az Olympic Airways állami támogatása ügyében, a hibán a Gazdasági Versenyhivatal. A legutóbb - a múlt héten - a holland KLM-et büntette meg egymillió forintra. Korábban a Malé- vot, illetve a Wizzair, a Sky Europe és a Smartwings fapados társaságot is elmarasztalta a versenyhivatal a légi piac megtisztítását szolgáló vizsgálatsorozata során. Az utóbbi négy cégnek zottság e panaszokra nem reagált A Ryanair azt kifogásolja, hogy a francia, a német, az olasz és a görög kormány összességében százmillió eurós állami támogatásban részesítette a nemzeti légitársaságokat. Az Európai Bizottságot perli egy fapados légitársaság a tétlenség miatt HIRDETÉS Válasszon menüpontot! teljes körű kiszolgálás teljes körű kiszolgálás teljes körű kiszolgálás közel hozzád teljes körű kiszolgálás minden Pannon üzletben üzleti ügyfeleink számára is Nem kell messzire mennie! A Pannonnál bármit elintézhet. Teljes körű kiszolgálással és gyors ügyintézéssel várjuk ügyfeleinket országszerte már több mint 200 üzletben. tvww.pannon.hu/uzleti Infovonal: +36 20 200 0000 összesen 103 millió forint bírságot kellett megfizetnie. A repülőjegyárakat szedné ráncba a rendelettervezet egy másik része is, amely megtiltaná a légitársaságoknak, hogy az utas állampolgársága vagy lakóhelye szerint különböző díjakat állapítsanak meg. Ugyanannyiba kerülne például egy franciának a repülőjegy, mint a magyaroknak. A rendelettervezet elfogadása után tilos lesz pénzt kérniük a társaságoknak az extra szolgáltatásokért - mint például az elsőbbségi beszállás -, amelyet utasuk nem igényelt A nem kötelező többletköltségekről a foglalás előtt egyértelműen tájékoztatni kell. Csak akkor lehet extra díjakat felszámítani, ha a szolgáltatásokat az utas kérte. Szívesebben szervezik önállóan nyaralásukat a magyarok A magyarok mintegy háromnegyede magának szervezi meg utazását - derült ki az Ecostat tegnap közzétett elemzéséből. Ez magyarázható azzal is, hogy az egyéni utazástervezésnél lehetőség van interneten lefoglalni a legmegfelelőbb szálláshelyet a kívánt időtartamra. Arról nem is beszélve, hogy az utazásközvetítői díj nélkül jelentősen csökkenhetnek a nyaralás költségei. Jelentősen csökkent az üdülésre tervezett kiadások összege: tavaly az első félévben még fejenként több mint 171 ezer forintot terveztek elkölteni a családok üdülésre, idén pedig már csupán százhúszezer forintot szántak erre a célra. A magyar háztartások negyven százaléka tervez a közeljövőben utazást, 64 százalékuk belföldön kíván nyaralni. Vannak, akik a nyelvtudás hiányossága miatt nem merik átlépni a határt, de jelentős azok száma is, akik üdülési csekkjüket szeretnék itthon beváltani. Üdülésre tervezett kiadások átlagosan, családtagonként (Ft/fő) 200000 175000 150000 125000 100000 75000 50000 25000 2005. 2006. 2006. 2007. II. félév I.félév II. félév I. félév FORRÁS: ECOSTAT Magyarországon egyre népszerűbb az üdülési csekk. Az első hat hónapban országos szinten 19,76 milliárd forint értékű jegyet vásároltak alkalmazottjaiknak a cégek, ennek egytizede Budapesten talált gazdára. Az első félévben 8,6 milliárd forintnyi csekket váltottak be tulajdonosaik. Az üdülési csekket országszerte több mint 7500 helyen fogadják el. A második félévben a vendég- forgalom élénkülésére számít az Ecostat. A főváros népszerűsítéséhez javítani kell a tisztaság, a közbiztonság és a szolgáltatások színvonalát. A Balaton térsége a vízminőség javulására, a keleti és a nyugati országrész pedig a gyógy- és wellness-központokra támaszkodhat. ■ H. M.-P. Á.