Tolnai Népújság, 2007. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
2007-07-09 / 158. szám
Nem esett gól a Paks szlovákiai edzőmérkőzésén Ötödik felkészülési mérkőzését játszotta szombaton Ipolyságon a Paksi FC futballcsapata, amely a szlovák első osztály legutóbbi idényének hetedik helyezettjével, az FC Banská Bystricával mérte össze erejét. Lengyel Ferenc vezetőedző a nemzetközi összecsapáson lehetőséget adott az új szerzeménynek, a pénteken három évre leigazolt Márkus Tibornak. A két évvel ezelőtti idényben a Tatabánya színeiben 19 gólt szerző támadó a második félidőben lépett pályára, de azt már ennyi idő alatt is meg lehetett állapítani, hogy jó vásárt csináltak vele a paksiak. Az első félidőben egyébiránt a szlovákok, a fordulást követően pedig a paksiak játszottak jobban, ám Csehi Tamás két ordító helyzete ellenére nem született gól a felkészülési találkozón. A Paksi FC a Kovács A.- Molnár Z. (Kőkúti), Salamon, Éger (Horváth S.), Hanák- Kiss T. (Bohner), Zo- váth, Heffler (Tamási G.), Báló (Csehi)- Búzás (Balaskó), Vári (Márkus) összeállításban játszotta végig a találkozót. A paksiak számára az összecsapással véget ért a két héten át tartó tatai edzőtáborozás, hétfőtől már ismét Pakson készül a keret. A következő edzőmérkőzást szerdán az NB II Keleti csoportjában szereplő Kecskemét ellen vívják Buzásék. A PAKSI FC EDDIGI FELKÉSZÜLÉSI találkozói: Őcsény-Paksi FC 0-1 (Gól: Kiss T.), Tatabánya- Paksi FC 1-2 (Gól: Kiss T., Búzás), FC Fehérvár-Paksi FC 3-0, Győri ETO-Paksi FC 2-0, Paksi FC-Banská Bystrica 0-0. ■ Beindult Brazília: szambafocival ütötték ki Chilét Uruguay és a címvédő Brazília csapata bejutott az elődöntőbe a labdarúgó Copa Americán: előbbi együttes a házigazda venezuelaiakat, utóbbi pedig Chilét verte magabiztosan. A két győztes egymással játszik majd a fináléba kerülésért. A házigazda venezuelai gárda eddig a torna meglepetéscsapata volt, de a jóval erősebb urukkal szemben már meg kellett adnia magát. Diego Forlán kétszer is betalált. A brazil válogatott parádés játékkal, igazi szambafutballal rukkolt elő. Már félóra elteltével 3-0-ra vezettek a sárgák, a végére hatot számoltak rá a csoportmeccsek során 1 -0-ra legyőzött Chilére. A brazilok vezéregyénisége, a Real Madridban játszó Robinho két gólt rúgott, így a tornán immáron hat találat áll a neve mellet. EREDMÉNYEK, NEGYEDDÖNTŐ: URUGUAY-VENEZUELA 4-1 (1-1). gól: Forlán (38., 92.), Garda (65.), Rodriguez (87.), illetve Arango (4L). BRAZÍLIA-CHILE 6-1 (3-0). GÓL: Juan (15.), Julio Baptista (21.), Robinho (28., 51.), Josue (69.), Vagner Love (86.), illetve Suazo (76.). A Mexikó-Paraguay és az Ar- gentína-Peru találkozót lapzártánk után rendezték, az eredményekről kedden olvashatnak. ■ I Sprintbefutó az első szakaszon Az ausztrál Robbie McEwen nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny első, angliai szakaszát, összetettben pedig megőrizte vezető helyét a prokägon leggyorsabb svájci Fabian Cancellara. A London és Canterbury közötti 203 km-es etapon öten vállalkoztak szökésre, de előnyük egy pillanatig sem tűnt ledolgozhatatlannak, így a karaván a várakozásoknak megfelelően 20 km-rel a cél előtt utolérte a kvintett utolsó, megmaradt tagját. A mezőnybefutót McEwen nyerte. Hétfőn a Dunkerque és Gand között 168,5 km vár a mezőnyre Haiszer Ákos bajnokként jön a nagydíjra kerékpár Arató Dávid után ismét esélyes szekszárdiért szoríthatnak a nézők Szerdán rajtol az Alisca Bau 33. Gemenci Nagydíj nemzetközi kerékpáros verseny. Haiszer Ákos U23-as magyar bajnokként pattan nyeregbe. Hosszú idő után ismét győzelmi esélyekkel induló szekszárdi kerekesért szoríthat a népszerű verseny közönsége. A P-Nívó Betonexpressz színeiben induló Haiszer Ákos az U23-as magyar bajnokság megnyerésével melegített a viadalra. Legutóbb öt évvel ezelőtt Arató Dávid révén örülhettünk szekszárdi kerekes sikerének. Az akkoriban az olasz Fausto Coppi csapatában tekerő bringás 2001-ben és 2002- ben is győzni tudott a Ge- mencin. Arató 2002-es diadalát követően csupa légiós örülhetett: 2003- ban a rutinos ukrán Anatolij Varvaruk, 2004-ben a szlovák Remák Zoltán, 2005-ben és 2006-ban pedig az ugyancsak szlovák Martin Prazdnovsky lett a végső győztes.- Az kissé túlzás, hogy győzelmi esélyekkel állok rajthoz, Az Alisca Bau 33. Gemenci Nagydíj szerdán 18 órakor a Márker-kupáért zajló prológgal, a 2000 méteres egyenkénti indítású hegyi időfutammal rajtol. A csütörtöki, első országúti szakaszt az Aldor-kupáért futják, és 192 kilométert kell megtenniük a versenyzőknek. Pénteken egy 199 kilométert felölelő etap vár a bringásokra, mégpedig a Skoda-kupáért, szombaton peugyanakkor szeretném bizonyítani, hogy az U23-as bajnoki elsőségem nem véletlen - mondta Haiszer Ákos. - Ha sikerülne megnyernem egy szakaszt, nagyon boldog lennék, elsődlegesen azonban azért tekerek majd, dig zárásként következik a T- Mobile-kupa, amely az előző napokhoz képest üdítőnek ható, 92 kilométeres szakaszon zajlik. A nagydíj végeredményébe már nem számít bele a viadal leglátványosabb része, a villanyfényes háztömbkörüli kritériumverseny, amelyet Pálinkás Csaba emlékére írtak ki, és 42 kilométert kell teljesítenie a mezőnynek. hogy csapattársamat, Szekeres Csabát egyéni győzelemhez, a P- Nívót pedig csapatelsőséghez segítsem. Haiszer számára különösen fontos a hazai pálya, az ismerős közeg, s jól tudja, hogy a nézőkön nem fog múlni, hogy jó eredményt érjenek el a versenyen.- Mindig örömmel jövök haza Szekszárdra versenyezni, hiszen itt élek, ez a szőkébb hazám, ha itt jó eredményt érek el, az kétszeresen is siker számomra. Biztosan sokan fognak szurkolni a szekszárdi és a Tolna megyei indulóknak, ami plusz energiát ad majd nekünk a versenyen. Nem szeretnék csalódást okozni a nézőknek, a rajongóknak, mindent el fogok követni azért, hogy az élbolyban végezzek. ■ R. G. Szerdán a prológgal kezdődik a Gemenci Nagydíj Fekete Krisztián legyőzte Nissanyt autósport Parádsasváron folytatódott az autós gyorsasági bajnokság Fekete Krisztián jól versenyzett, és le is győzte az éllovas Nissanyt A klasszikus hegyi felfutásos versenyekhez használt mátrai pálya közel három évtizede szolgálja a sportágat, és idén is tartogatott meglepetéseket a versenyzők számára. A mezőny két szekszárdi pilótája azonban nem tartozott azok közé, akiknek autója nem a saját lábán (kerekén) tért vissza a starthoz. A N-2000-es géposztályban bajnoki éllovas Ficza Ferenc ezen a hétvégén sem talált legyőzőre. A Honda Integrát terelgető rutinos versenyző a maximális 10 pontot begyűjtve tovább növelte előnyét az üldözők előtt. Az E-csoportban, a formaautók mezőnyében - egy viadalt kihagyva - újra rajthoz állt Fekete Krisztián. Az idén rendre technikai gondokkal küszködő pilóta alatt ezúttal tökéletesen működött a Coloni-Nissan, s ezt kihasználva alaposan megszorongatta csapattársát, a toronymagas favorit Chanoch Nissanyt. Fekete az első napi két felfutás összesítése után 1.4, míg vasárnap mindössze 1.02 másodperccel volt lassabb a címvédőnél, sőt a szekszárdi versenyző a szombati második körben - esős körülmények között - két másodperccel le is győzte riválisát. Az idén eddig nyolcból hetet nyerő Nissany a nap végén nem győzte dicsérni csapattársát, aki ebben az évben először késztette nagy csatára az éllovast. ■ Hazai pályán kapott sima hármast a Zalaegerszeg labdarúgás A házigazda Zalaegerszegi TE az első mérkőzésen súlyos, 3-0-ás vereséget szenvedett az orosz Rubin Kazanytól az Intertotó Kupa 2. fordulójában. A mérkőzés mindhárom gólját Volkov szerezte, aki a 21., a 65. és a 79. percben is bevette a tartalékosán felálló hazaiak kapuját. Az egy hét múlva esedékes oroszországi visz- szavágó tulajdonképpen tétnélküli lesz a Zete számára. Minden meccsét nyerte a férfi vízilabdacsapat vízilabda Már tornaelsőként szállhatott medencébe vasárnap a magyar férfi vízilabdaválogatott a Hajós uszodában, a világliga-selejtező budapesti állomásán: Kemény Dénes együttese zárófellépésén, tökéletes mérlegét megőrizve az orosz nemzeti csapatot is legyőzte (15-7). A 12 pontos magyar válogatott mögött Horvátország (9), Spanyolország ( 6), Románia (3) és Oroszország (0) végzett. Klicsko technikai KO-val védte meg IFB-koronáját profi boksz Megvédte a Nemzetközi Bokszföderációnál (IBF) birtokolt nehézsúlyú világbajnoki övét Vlagyimir Klicsko, aki a szombati, kölni mérkőzés hetedik menetében technikai KO-val győzte le az amerikai Lamon Brewstert. A 31 éves ukrán klasszis - aki 2006 áprilisa óta a cím birtokosa - harmadszor védte meg övét és 52. összecsapásán negyvenkilencedik sikerét aratta. Klicsko megvédte vb-övét Bellamy és Cissé is megy a Liverpool együttesétől labdarúgás Távozik a Bajnokok Ligája-döntős FC Liverpool labdarúgócsapatától Craig Bellamy és Djibril Cissé. A walesi Bellamy a szintén a Premier League- ben szereplő West Ham United játékosa lesz, a londoniak a hírek szerint 11,8 millió eurót fizetnek érte. Cissé 8,9 millióért végleg hazája egyik elitklubjához, az Olympique Marseille-hez kerül, az elmúlt szezonban is itt játszott kölcsönben. @ további sporthírek: www.tolnainepujsag.hu i k i I L