Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-29 / 150. szám
2007. JÚNIUS 29., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT Lengyel Ferenc megdolgoztatja az edzőtáborban a paksi focistákat Czencz is ott lesz az Eb-n TRiATLON Az olimpiai kvalifikációért is megküzdenek Dániában Hétfő óta a tatai edzőtáborban készül a 2007/2008-as NB I-es bajnokság július 21-ei rajtjára a Paksi FC. Lengyel Ferenc vezetőedző alaposan megdolgoztatja játékosait, azokon a napokon, amikor nem játszanak edzőmeccset, három tréninget is vezényel futballistáinak. Szükség is lesz a jó erőnlétre a Borsodi Ligában, hiszen a szakmai stáb nem titkoltan előrelépést vár az első élvonalbeli idényét 11. helyen befejező klubtól. Szerdán némi lélegzethez jutottak Bu- zásék, hiszen a Tatabánya elleni, egyébiránt 2-1-re megnyert edzőmérkőzés miatt nem kellett annyit izzadniuk. A hétvégén feltöltődhetnek a keret tagjai, a szombati, FC Fehérvár elleni összecsapás után ugyanis hazamehetnek Paksra. Lengyel edző munkáját könnyíti, hogy nincsenek sérültek, vagy betegek, így a szakvezető mindenkire számíthat a tréningeken. Pénteken az is eldől, hogy melyik gárda lesz az ellenfele a PFC-nek a rajton, az MLSZ-ben ugyanis ma készítik el a 2007/2008-as idény sorsolását. ■ Copa America: a brazil gárda zakóval kezdett Mexikóiak tömegei ünnepeltek önfeledten országszerte azt követően, hogy nemzeti csapatuk 2-0-s győzelmet aratott Brazília válogatottja felett a Copa America csoportküzdelmeinek nyitókörében. Érthető, hogy nem volt elégedett a végeredménnyel a brazilok tétmérkőzésen most bemutatkozó szakvezetője, a korábbi kiváló futballistából lett szövetségi kapitány, Dunga, aki viszont csapata játékáról csupa szépet mondott. „A mezőnyben jól fociztunk, számos lehetőségünk volt, helyzetek sorát dolgoztuk ki, csak a góllövés nem ment. De javítunk, a folytatásban mindkét mécsesünkét meg akarjuk nyerni” - fogalmazott a brazil tréner. Brazília a második fordulóban, vasárnap az Ecuadort 3-2- re verő Chilével találkozik a B- jelű kvartettben. Az A-csoportban korábban a házigazda Venezuela 2-2-re végzett Bolíviával, míg a peruiak némi meglepetésre 3-0-ra legyőzték Uruguayt. A C-csoportban lapzártánk után rendezték az Argentína- Egyesült Államok és a Paragu- ay-Kolumbia találkozókat. ■ Dombori-kupa néven rendeznek kispályás tornát Dombori-kupa néven rendeznek kispályás labdarúgótornát a kedvelt üdülőhelyen szombaton 8.30 órától. Nevezni a helyszínen lehet. A szervezők nyolc csapat jelentkezésére számítanak. A kupával kapcsolatban további információ Lubastyik Istvántól szerezhető a 20/254-0033-as telefonszámon. Az első három helyezett oklevelet kap. ■ A szekszárdi ifj. Czencz Péter is rajthoz áll Koppenhágában, ahol az olimpiai távú felnőtt és junior triatlon Eb-t rendezik a hétvégén. Rónai Gábor Nagyszerűen kezdte az idei évet Czencz Péter, a Dynamic TC ifjú sportolója. Duatlonban első helyen végzett a ranglistasorozatban, majd a duatlon világbajnokságon csapatban 7. helyezést ért el. A balatonfüredi olimpiai távú triatlon ob-n - amely egyúttal válogató volt a triatlon Európa- bajnokságra - kitűnő versenyzéssel a 3. helyezést szerezte meg, és kiharcolta a jogot, hogy ott lehessen az olimpiára is kvalifikáló dániai Eb-n. Czencz mellett a férfiaknál Kuttor Csaba (Uniqa Team Miskolc SE) és Fecskovics Attila (DSC-DSI, Debrecen) indul, míg a nőknél Walkó Andrea (TVK Mali TK, Tiszaújváros) és Koch Renáta (Mogyi SE, Baja) képviseli a magyar színeket. „Kuttor Csaba első tizenötbe kerülése óriási bravúr lenne, az első húsz azonban elvárható tőle. Mellette két, a felnőttek között most debütáló tehetség, a debreceni Fecskovics Attila és a szekszárdi ifj. Czencz Péter próbál szerencsét. Czencz az Eb-vá- logatón nagyon nagyot ment, idén itthon végig kimagasló teljesítményt nyújtott, kérdés, hogy ez mire lesz elég ebben a bozasztóan sűrű európai mezőnyben. Tavaly a váltó teljesen más összeállításban - az ötödik pozíciót érdemelte ki, idén sem szeretnénk alább adni” - mondta az esélyekről Lehmann Tibor szövetségi kapitány. A szekszárdi Czencz Péter első felnőtt világversenyén áll rajthoz Koppenhágában. Kemény erőpróba előtt áll Kozmannék másodikként a döntőben kajak-kenu Öt egységünk futamgyőztesként jutott be a szombati fináléba Az 1000 méteres előfutamokkal csütörtökön délelőtt megkezdődött a spanyolországi Ponteved- rában a kajak-kenu Európa-baj- nokság: a magyarok a kilenc számból nyolcban már döntősök, egyedül a kenus Vajda Attilának kell túlóráznia. A kenusoknál a világbajnok paksi Kozmann György és a csepeli Kolonics György kettős ugyan csupán második lett a németek mögött, de így sem kell pótvizsgáznia, hiszen ebből a futamból az első három egyből a döntőbe került. A magyarok közül a kajakos Kovács Katalin, Benkő Zoltán, a Kämmerer Zoltán-Ku-csera Gábor duó, valamint a Paksy Tímea, Fazekas Krisztina, Keresztesi Alexandra, Benedek Dalma és a Gyökös Lajos, Kökény Roland, Vereckei Ákos, Horváth Gábor alkotta négyes is futamgyőztesként került a szombati fináléba. Az 500 méteres előfutamokat (Kozmann, Kolonics) lapzártánk után rendezték. ■ Méltón képviselték a magyar színeket atlétika Szabó Tünde 1500 méteren karrierje második legjobb idejét futotta Júniusban két korosztályban is válogatott viadalt rendeztek atlétikában. Az ifjúságiak a csehországi Uherske Hradiste-ben küzdöttek a csehekkel és a szlovákokkal. A juniorok Eszéken versenyeztek a horvátokkal, a szlovénokkal és a csehekkel. A két viadalon hat futó képviselte eredményesen a megyét. Az U-18-asok hármas viadalán fiúcsapatunk szoros küzdelemben győzött, míg a lányok a második helyen végeztek. A fiúk sikeréhez három szekszárdi és egy dombóvári atléta is hozzájárult. A 2000 méteres akadályfutásban Zsigmond Előd remek futással debütált a válogatottban: nagyot meccseit szlovák ellenfelével és végül a második helyen végzett. Csiszár László egy bronzéremmel tette emlékezetessé a napot. Szőke Gergő 3000 méteren egy második helyezéssel segítette a csapatot, míg a szintén újonc Ohn Kinga és Asztalos Dénes negyedik lett. Ohn egyéni csúcsot ért el 800-on; nagy hajrában maradt le a dobogóról. Mind a négy szekszárdi futó teljesítette az ifjúsági vébészintet. Az U-20-asok eszéki viadalán Szabó Tünde a DOVASE középtávfutója 1500 méteren a 40 fokos melegben élete második legjobb eredményét érte el. A már kaposvári színekben versenyző Zircher Kitty 400 gáton szerzett értékes pontokat a magyar csapatnak. ■ 15 HIRSAV Hiába lett aranyérmes, kirúgták Fabio Capellót labdarúgás A Real Madrid csapata a bajnoki cím megszerzése ellenére elbocsátotta Fabio Capello vezetőedzőt. A 61 éves olasz szakvezető az 1996/97-es idényben is bajnoki címet szerzett a madridiakkal. Az olasz tréner távozásával megnyílt az út a német Bernd Schuster előtt. Szávay Ágnesnek nagy falat volt Bondarenko tenisz Szávay Ágnes két sima játszmában (2:6,3:6) kikapott az ukrán Aljona Bon- darenkótól az angol nyílt bajnokság második fordulójában. A selejtezőből feljutott magyar teniszező az első szettben percek alatt 4:0-s hátrányba került, s ezzel el is dőlt a továbbjutás kérdése. Szlovák és francia gárda is az ETO ellenfelei közt kézilabda A női Bajnokok Ligájában a Győri Audi ETO KC francia (Metz), szlovák (Michalovce), illetve egy, a selejtező első köréből érkező csapattal játszik majd a kvalifikáció második fordulójában, hogy a 16-os főtáblára jusson. A tornát szeptember 28. és 30. között rendezik. Vlagyimir Klicsko kiütné Brewstert a kölni gálán profi ökölvívás Vlagyimir Klicsko kiütéssel kíván visz- szavágni Lamon Brewster- nek a július 7-i kölni pro- fiboksz-gálán. A nehézsúlyú ukrán óriás 2004-ben Las Vegasban az ötödik menetben technikai KO-val kapott ki amerikai ellenfelétől. Makaay a Feyenoordban folytathatja a gólgyártást labdarúgás Roy Makaay elhagyja a Bayern München csapatát és a holland Feye- noordhoz szerződik. A 129 bajnokin 78 gólt szerző Makaay sorsa az olasz Luca Toni és a német Miroslav Klose érkezésével lett bizonytalan a német rekordbajnoknál. Makaay és a labda jó barátok Nyolcvankét éves korában elhunyt Kleiber György halálozás Nyolcvankét éves korában elhunyt Kleiber György egykori országos játékvezető, a TMLSZ játékvezetői bizottságának tiszteletbeli tagja. A JB tagjai sorfalat állva búcsúznak tőle július 1-jén, szombaton 10 órakor a simontornyai temetőben. @ további sporthírek: www.tolnainepujsag.hu A dombóvári Csiszár László (balról) és Szabó Tünde is megállta a helyét