Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-28 / 149. szám

2007. JÚNIUS 28., CSÜTÖRTÖK - TOLNAI NÉPÚJSÁG ■■■ MEGYEI TŰKOR 3 JEGYZET IHÁROSI IBOLYA Mindig él a török átok már polgármestert is ne­hezen választottak a Bikácsiak. Most meg bé- kétlenkednek. Pedig sok település megirigyelhetné azt a fejlődést, amit magáé­nak tudhat a falu. Új út épült, felújították a falu­központot. Erre mondta annak idején kedvenc nagyanyám, hogy azt se tudják mit csináljanak „jódógukban”. persze lehet, hogy minden­kinek megvan a maga baja és a maga igazsága. Csak­hogy ez másutt is így van, mégis megőrzik az emberek a béketűrésüket és települé­sük békéjét. Okos ember nem veszekszik a szom­szédjával, mert együtt kell élnie vele. így, messziről nehéz lenne igazságot tenni a bikácsi bé- kétlenkedők között. Nem is lenne célszerű belebeszélni a mások dolgába. Annyi azonban bizonyos, hogy ha összeülnének a kultúrház- ban, vagy akár a helyi kocs­mában, előbb-utóbb bizto­san megtalálnák a közös hangot. Vagy legalább a kö­zös tennivalókat. Négymillió jutott a Tolna megyei településeknek Két Tolna megyei település ösz- szesen 4 millió forint támoga­tást kapott az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium­tól. Kistormásnak 1, Kölesdnek 3 millió forint jutott a működés- képtelen önkormányzatoknak szánt pénzből, tájékoztatott a minisztérium sajtóosztálya. - Minden fillérnek örülünk, bár 27 millió forintot kértünk - mondta Berényi István, Kölesd polgármestere. A községnek 70- 75 millió forintnyi a forráshiá­nya. Ha megkapják az önhibáju­kon kívül hátrányos helyzetű te­lepülések alapjából a kért 13 milliós támogatást, akkor talán túlélik az idei évet Az alkalma­zottak csak a minimális jutta­tást kapják. Átszervezték az is­kolát, 16-ról 14-re csökkentették a pedagógusok számát. A végte­lenségig nem lehet takarékos­kodni, mert értelmét veszti az önkormányzatiság, fogalmazott a polgármester. Csapó László kistormási polgármestert nem értük el, mert Németországban tartózkodik. ■ 1.1. Berényi István A megyei közgyűlés dr. Erményi Gyula személyében megyei aljegyzőt is választott. A tisztségviselő dr. Bartos Georgina megyei főjegyző előtt tett esküt Az ellenzék kereste a fogást megyegyűlés Váratlan eredményt hozott tegnap az igazgatóválasztás hangsúlyozták, hogy nem önma­gával az átalakítással van súlyos gondjuk, hanem az előkészítet- lenséggel és azzal a sietséggel, ami külö­nösen most, például a Térségi Integrált Szakképző Közpon­tokra (TISZK) vonatkozó tör­vénymódosítás, az új helyzet is­meretében indokolatlan. Dr. Puskás Imre elnök az ön- kormányzat elismerésre méltó­an dolgozó munkatársai nevében is visszautasította az előkészí- tetlenség vádját. A polémiát vé­gül egy ügyrendi, szavazást kérő javaslat zárta le, a többség pedig egyetértett az előterjesztéssel. Dr. Puskás Imre azt is ja­vasolta, hogy az egy­séges intézménynek Szent László legyen a névadója. Az új kö­zépiskola vezetésére jövő év júli­us 31-ig Gerzsei Péter, az Ady Endre Középiskola jelenlegi álta­lános igazgatóhelyettese kapott megbízást. A megyei Turisztikai Informá­ciós és Szolgáltató Kht. meg­szüntetésére tett javaslatnál is­■ Megszüntetik a pedagógiai intézetet. Megdöbbent a német önkormányzat elnöke is Bátaapátiban ülésezett tegnap a megyei közgyű­lés. Elfogadták a szakkép­ző iskolák egységesítését. A Német Színház igazga­tója nem kapta meg a szükséges voksokat. Szeri Árpád Nem vette le napirendjéről a me­gyei közgyűlés az egységes kö­zépiskola létrehozására tett ja­vaslatát, bár az MSZP frakció - tekintettel a parlament idevágó, friss törvénymódosításaira - ezt szorgalmazta. Az előterjesztés megtárgyalásakor nem is ma­radt el a vita. Mindenekelőtt Fülöpné Szűcs Mária, a munka- vállalói oldal vezetője adta közre dilemmáit, jóllehet hozzátette: ha ez az egyetlen megoldás, ak­kor azt, aggályaival együtt is el­fogadja. A szocialisták képviseletében Néber Tibor és Pogátsa Alajos egymást váltva bírálta a terveze­tet, mely a szekszárdi Ady End­re, Dr. Kelemen Endre és Hunya­di János szakképző iskolák, vala­mint a Bezerédj Pál Általános Is­kola átszervezésének részleteit tárta a testület elé. Mindketten zökkenőmentesnek tűnt Frank Ildikó kinevezése újabb öt esztendőre a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn élé­re. Az öt pályázó közül a Né­met Színház igazgatóját szin­te minden létező fórum támo­gatta, beleértve a megye mű­velődési és kisebbségi bizott­ságát, a megyei, valamint az országos német önkormány­zatot is. Egyedül a szakmai bizottságnál előzte meg Dávid Zsuzsa - a korábbi direktor ­pályaműve Frank Ildikóét. EHHEZ KÉPEST Frank Ildikó a közgyűlésen nem kapta meg a szükséges többséget, ezzel a pályázat eredménytelennek bi­zonyult, azt meg kell ismételni. Heinek Ottó, az Országos Német Önkormányzat elnöke megdöbbenésének adott han­got: - A közgyűlés saját bizott­sága ellen foglalt állást. A történteket nem tudom más­képp, mint politikai döntésnek értékelni. mét ütköztek az álláspontok. Az MSZP-s Právics József különös­nek tartotta, hogy éppen akkor vonják meg a működés lehető­ségét a kht-tól, amikor az igen eredményesen tevékenykedett a megye javára. Dr. Puskás Imre szerint a kht. működése az álta­la ismert tények alapján egyálta­lán nem bizonyult sikertörténet­nek. Ráadásul több tulajdonos ide vagy oda, a költségekre a me­gye húszmillió forintján kívül senki sem adott „egy petákot sem”. A kht. a többség szavazá­sa alapján megszűnt, a kötelező turisztikai feladatok ellátására a megye a megyeszékhellyel együtt keres közös megoldást. A testület többsége egyetértett az önkormányzat Általános Mű­velődési Központjának átszerve­zésével is. Mint önállóan gazdál­kodó költségvetési szerv idén szeptember elsejével megszű­nik, az immár részben önálló in­tézmény gazdálkodási feladata­it a Wosinsky Mór Múzeum lát­ja el. Az ÁMK-hoz tartozó Peda­gógiai Intézet megszűnik, vi­szont az Esélyek Háza megma­rad: ez annak köszönhető, hogy finanszírozását július elsejétől a Regionális Munkaügyi Köz­pont vállalja. Tíz százalék él a létminimum alatt életminőség Varsádon is sok a szegény ember, így elkél nekik minden segítség Már két kis csoport várt a Létmi­nimum Alatt Élők Társasága in­gyen elvihető bútorait, háztar­tási gépeit szállító kamionra teg­nap délután két óra körül a varsádi óvoda előtt. Egy fiatal- asszony a kerítés szélén ücsö­rögve elmesélte, öt hónapig, amíg a párjának nem volt mun­kája, négyen éltek meg valami­vel több mint 100 ezer forintból. - Édesanyám helyett jöttem konyhabútorért, mert ő csak ké­sőbb ér ide - mesélte a fiatalasz- szony. Hozzátette, hogy anyuká­ja egyébként 28 ezer forint nyugdíjat kap, így ha egyedül él­ne, nem is tudná magát fenntar­tani. De a faluban vannak náluk rosszabb helyzetben élők is. Pár méterrel odébb egy után- futós kisgépen egy idős házas­pár várakozott. Nekik egy hűtő­gépre volt szükségük, mert a ré­gi elromlott, és a fejenként alig valamivel több mint negyven­ezer forintos nyugdíjból nem fu­totta újra. - Az egész életünket keményen átdolgoztuk, vissza­gondolva nem is tudom, sokszor hogyan bírtuk. Most pedig sen­ki nem kérdezi, hogy kijövünk-e a pénzünkből - mondta az idős asszony, aki korábban a mező- gazdaságban dolgozott. Időközben egyre többen - né- hányan utánfutóval felszerelkez­ve - jöttek össze az óvoda előtti kis térre, ahova a Sio-transfer ka­mionja is begurult a szállítmány­nyal megrakodva. Miután elkez­dődött a lepakolás, kiderült, ki mit szeretne. Volt, akinek cent­rifuga és babaetetőszék kellett, más a porszívót stoppolta le, megint más egy négyszemélyes asztalt keresett volna. A kami­onról a munkások kanapét, fote­leket, szekrényeket, íróasztalo­kat pakoltak le. Volt, aki pakolt, de volt olyan is, aki nem találta meg a számítását. ■ H. É. Egy miniszternek is látnia kellene miből élnek- A BÚTOR HASZNÁLT, de még betölti szerepét - mondta Kótainé Nagy Katalin, a Létmi­nimum Alatt Élők Társaságá­nak megyei vezetője.- EGYSZER MEGHÍVNÉK ide egy minisztert, hogy megnézze, mennyiből és hogyan lehet megélni -fűzte hozzá az asz­szony. Varsádon nagyon sok a szegény ember, így elkél a segítség. KORÁBBAN IS ÉRKEZTEK már ingyen bútorok egy-egy család­nak, használt ruhát pedig minden vasárnap délután kaphatnak a rászorulók a te­lepülésen. HÍRSÁV Pályázati nyeremény segíti a lakodalom rendezését báta Pörböly és Báta egy-egy millió forintot nyert a Sárközi Lakodalom megrendezésére Leader-pályázaton. Utóbbi a Dél-dunántúli Turisztikai Régiótól is nyert eszközbe­szerzésre, marketingre, han­gosításra 5,7 milliót. A pályá­zatok utófinanszírozásosak, így Bátának és Pörbölynek meg kell előlegezniük nyere­ményeiket. (bk) Mérnökök járják sorra az érdekes építményeket bátaapátí A Magyar Mérnöki Kamara tagjai szakmai kirán­dulásokon ismerik meg egy­más munkáit, a mérnöki léte­sítményeket. A kamara me­gyei, geodéziai szakcsoportja nemrég a dunaújvárosi Du- na-híd kivitelezését tekintette meg. A bátaapátí rádióaktív hulladékkezelő építését júni­us 29-én nézik meg, a szak­csoport elnöke, Németh And­rás vezetésével, (wg) Évről évre szebb és virágosabb Szekszárd szekszárd Négy-ötezer tő vi­rágot ültetnek ki Szekszár- don az alsóvárosi temető mel­lett. A palántákat a város vá­sárolja költségvetési pénzből és a Lián Kft. ülteti ki, mond­ta Szeleczki József a polgár- mesteri hivatal irodavezetője. Összesen 58 ezer egynyári palánta kerül a megyeszék­hely köztereire. További 20 ezer palántát vásárolt meg kedvezményesen a lakosság a tavaszi akcióban, (ii) Rácz Györgyné (az előtérben) ültet Parkoló lehetne az óvoda mellett dombóvár Lakossági fóru­mon tájékoztatta a Petőfi ut­cában élőket a tervezett át­alakításokról Szabó Loránd polgármester. Az Erzsébet óvoda melletti területen el­kezdték egy önkormányzati ingatlan bontását. Helyén parkolót és közösségi teret alakítanak ki. Uniós pályá­zati forrásokat keresnek az utca felújítására, amely az első lépcsője lehet a Kakas­domb rehabilitációjának. Az elképzeléssel az itt élők is egyetértettek, (tgy) Energianád termesztéséről tájékozódhatnak a gazdák őcsény A mezőgazdaságban dolgozóknak szervez elő­adást csütörtök este hét órá­ra az Együtt Őcsényért Egyesület. Az érdeklődők az energianád termesztéséről kaphatnak információkat a repülőtér ebédlőjében, (bk) @ további hírek: www.tolnabvepujsag.hu i

Next

/
Thumbnails
Contents