Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-25 / 146. szám

2007. JÚNIUS 25., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG KRIMI - BULVÁR - TV-MUSOR 11 Kármán Irén: nem megölni akartak olajmaffia A titkos vizsgálati akták nyilvánosságra hozatalát követeli az MDF Vasárnap kihallgatták a brutálisan megvert Kármán Irén újságírót. Kezd átpolitizálódni az olajszőkítéssel kapcsola­tos legújabb rémtörténet. Farkas Károly Megkezdte Kármán Irén újságíró kihallgatását a BRFK. Az orvosok döntöttek úgy tegnap, hogy a sér­tett egészségi állapota megenge­di kihallgatását. Az olajszőkítési ügyekben is nyomozó Kármán Irént péntek éjjel Pesterzsébeten ütötték le és tuszkolták be egy kocsiba. Brutá­lisan megverték, majd össze­kötözve a budai, lágymányosi Du- na-parton hagyták, ahol egy hor­gász talált rá. Életveszélyes álla­potban vitték a Szent lános Kór­ház intenzív osztályára, ahol azonnali életmentő műtétet haj­tottak rajta végre. „A beteg állapotát stabilizáltuk, de még hetekig kórházi ápolásra szorul” - mondta Nyulasi Tibor, a Szent lános Kórház orvos igaz­gatója vasárnap. Az újságírónő tegnap reggel magához tért, s telefonon nyilat­kozott is az MTV Napkelte című műsorának. Elmondta: jól emlék­szik, hol és hogyan támadták meg. Egy pesterzsébeti video­tékából tartott hazafelé, amikor Az ügybe belépett a politika is Fidesz: azonnali, ßggetlen, pártatlan és minden részlet­re kiterjedő vizsgálatot köve­tel. Szijjártó Péter szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) követte Kármán Irén minden mozgását, felmerül a kérdés: megelőzhető lett volna-e a támadás? MSZP: „Szégyenletes, hogy a Fidesznek még egy újságíró megverése kapcsán is csak az jár az eszében, hogyan üssenek egyet a kormány- koalíción; a módszer, aho­gyan a kommunikációs veze­tő teszi mindezt, sunyi és gyáva" - írta Göndör István frakcióvezet&helyettes. SZDSZ: megdöbbenésének ad hangot. MDF: kérik a kormányt, oldja fel az olajügyek aktáinak titkosítását, amire Lamperth Mónika még belügyminisz­terként már ígéretet tett. kormányszóvivő: Daróczi Dávid közölte: az NBH is minden segítséget megad a rendőrségnek, hogy mi­előbb kiderüljön, mi történt. Gyurcsány Ferencet is tájé­koztatták, aki megdöbbe­nésének adott hangot. Kármán Irén a betegágyon. Azt mondja, mindenre nagyon jól emlékszik leütötték, majd egy autóba tusz­kolták. Úgy emlékszik, hogy megtalálásáig körülbelül egy órát lehetett megkötözve a rakparton. „Sejtem, hogy kik és miért ver­tek meg. Megölni nem akartak, csak megfenyegetni, hogy ne ku­tassak tovább" - nyilatkozta az újságíró. Kármán Irént vasárnap dél­után hallgatta ki a rendőrség. „A teljes ügyet, így a kihallgatásról készült jegyzőkönyvet is Bencze lózsef országos főkapitány utasítá­sára átadtuk a Nemzeti Nyomozó- irodának” - mondta Unger Pál, a BRFK sajtóügyeletese. Kármán Irén a Szemben a maf­fiával - „Papa” nyomoz című könyv szerzője, amely az olajsző­kítéshez köthető bűncselekmé­nyeket tárja fel. Az újságíró Ola­jozott viszonyok című, mintegy 50 perces dokumentumfilmje a rendőrségi ügyek és a gazdasági visszaélések mentén mutatja be az olajhamisítást Kitér a korru]> cióra és a gyanús Békés megyei rendőröngyilkosságokra. Sándor István, „Papa”, nyug­állományú rendőrtiszt, aki az olajügyek nyomozásának egy részét vezette, szombaton az eset­tel kapcsolatban azt mondta: „Próbáltam figyelmeztetni Irént, vigyázzon, mert az utóbbi időben a televízióban és internetes nap­lójában tett nyilatkozatait egye­sek nem nézik jó szemmel”. Négyen sérültek meg a leszakadt vezeték miatt szekszárd Négy munkás szenvedett áramütést egy leszakadt 20 kilowattos vil­lanyvezeték miatt szomba­ton reggel, egy áruház épít­kezésén Szekszárdon - tá­jékoztatta lapunkat a ka­tasztrófavédelem ügyelete­se. Ketten könnyebben, ket­ten pedig súlyosabban sé­rültek meg. A baleset miatt egy időre az épületet kiürí­tették, és a szekszárdi tűz­oltók közreműködésével az elkerülő út forgalmát is le­zárták. Két kerékpárost ütött el egy ittas sofőr KÉT KERÉKPÁROST elütött, majd továbbhajtott egy it­tas sofőr Csongrád megyé­ben. Anya és lánya Csanád- alberti felől Pitvaros felé tartott kerékpáron, amikor a szembejövő sávból áttért az ő oldalukra a terepjáró és elsodorta őket. A cser­benhagyó 42 éves, szegedi férfit elfogták. TKAFFIPAX Időpont Helyszín 16.30- 23.30 6-os főút, 119-139 km 16.30- 23.30 6-os főút 141-155 km 16.00-20.00 6-os főút, 124-130 km 5.00-9.00 6-os főút, 100-107 km 12.00-16.00 Iregszemcse­Medgyespuszta TELEVIZIO-MUSOR fltlir-hét AJÁNLÁSÁVAL 2007. JUNIUS 25., HÉTFŐ *0 H kJ 'W P H H (A W ►5 'H 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 10.05 TopShop 11.15 Receptklub 11.30 Te vagy az életem © (argentin sorozat) 12.00 Híradó. Déli kiadás TV 2 .................................. 6. 00 Magellan © 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.30 Betűbár 10.15 Teleshop 11.35 Idétlen időkig (amerikai vígjáték, 1993) 13.40 Észbontó 5.10 Válaszd a mozgást! 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Sándor Mátyás © 10.15 Kalandos nyár © (fr. vígjátéksor. -142/62.) 11.00 Parlamenti napló I 'H P 12.15 XXI. század © 12.45 Mondhatsz akármit © (amerikai vígjáték, 1989) 14.25 06-91-334-334 15.25 Ariel Show 15.40 Dlsney-rajzfilm 16.10 Receptklub 16.30 Sue Thomas - FBI © 17.30 Tru Calling - Az őrangyal 18.30 Híradó 19.00 Szeress most! 20.00 Fókusz © Közszolgálati magazin 20.30 Barátok közt © (magyar sorozat) 21.15 Tiszta játszma© (amerikai akciófilm, 1995) Fsz.: William Baldwin, Cindy Crawford, Salma Hayek 14.30 Melrose Place © (amerikai sorozat) 15.30 Csillagkapu © (amerikai sci-fi sorozat) 16.30 Bűbájos boszorkák (amerikai sorozat) © 17.30 NCIS © (amerikai krimisorozat) 18.30 Tények© 19.00 Aktív© 19.40 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Gyilkos számok © (amerikai krimisorozat) Bekalkulált kockázat 21.15 Furkó fakabátok ® (francia akcióvígjáték, 2003) Fsz.: Titoff, Stomy Bugsy, Élodie Navarre, Jean Yanne 12.20 Roma magazin 12.50 Domovina 13.20 Főtér 14.15 BBC-exkluzív 15.15 Don Matteo © (olasz sorozat - 16/16.) 55' 16.15 Válaszd a mozgást! 16.30 Híradók 16.45 Tv-taxi 17.05 Quinn doktornő © 17.55 Álljunk meg egy szóra! 18.10 Kisváros 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.40 Frasier, a dumagép © (am. vígjátéksor. -120/16.) 20.10 Patika © (magyar sorozat-14/7-8.) 5.20 Hajnali gondolatok 6.00 5.22 Kárpát expressz 7.00 5.50 Nap-kelte 8.00 9.00 Tudásakadémia (4/4.) 9.00 10.00 Néprajzi értékeink lO.tJO 10.10 Rondó 11.05 Kárpát expressz 11.05 11.30 Átjáró TV Shop Lety, a csúnya lány © Lois és Clark © Halálbiztos diagnózis © Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat, ism.) Trükkös hekus © (amerikai akciófilm-sorozat) 6.40 Magyar elsők 7.00 Hírek 7.05 Sors-váltó 7.35 Szünidei matiné 9.15 Víz alatti Spanyolország 9.45 A Guldenburgok öröksége 10.30 Kikötő (ián.) 11.30 Kívánságkosár 12.15 Záróra 12.10 13.00 Közvetítés 13.10 a parlament üléséről 14.15 16.30 Válaszd a tudást! 15.15 Szórakoztató kalandozás a tudás világában | 16.20 17.35 Párok és házaspárok © 17.25 17.50 Klikkerek© 18.15 Membrán 18.40 Esti mese 18.50 Halló, halló! © (angol vígjátéksor. - 83/18.) 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.10 Kultúrház 20.35 Berlin, Berlin © (német vígjátéksor. -10/4.) 21.30 Az elit alakulat © (am.-angol sorozat -10/4.) Az osztag (ián.) © Magnum © Halálbiztos diagnózis © Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) Baywatch © Az osztag © (német akciófilm-sorozat) 14.00 Halld, Izrael! 14.30 Családi kép tök jó helyen 14.40 Agrár-környezetvédelem 15.15 A harmadik bolygó 15.40 Heuréka! Megtaláltam! 16.10 Világunk - válogatás 17.00 A Guldenburgok öröksége 17.45 Duna tér 18.30 Zsaruk© Utcai történetek 19.00 Sokkoló videók© 20.00 Dunai zsaruk © (német akciófilm-sorozat) 21.05 Szívek szállodája (amerikai sorozat) Fsz.: Lauren Graham, Alexis Bledel, Scott Patterson 22.05 A férfi fán terem © (amerikai sorozat) 18.00 Híróra 18.35 Hírháttér 19.00 Mese 19.20 Derrick © (német krimisorozat) 59' 20.20 Minden másképp van. Márairól © (magyartévéfilm, 2007) 53' 21.15 Alekszandr Litvinyenkó emlékére (holland dokumentumfilm) 23.05 Malackodók 2. © (amerikai vígjáték, 1982) 1.10 Reflektor © 1.25 Az elnök emberei © (amerikai sorozat) 2.30 AutóMánia (ián.) 3.00 Fókusz © 23.25 Nyomtalanul © (amerikai krimisorozat) 0.25 Tények este 0.55 Gongshow © (amerikai vígjáték, 1980) 2.30 Aktív © 3.00 Kalandjárat 23.05 Malackodók 2, amerikai vígjáték JK! 23.25 Nyomtalanul amerikai krlmisorozat 21.15 Kék fény© 22.10 Hétfő este 22.45 Kultúrház (ián.) 23.30 Liz- Elizabeth Taylor élettörténete © (am. film, 1995-2/1.(85' Fsz.: Sherilyn Fenn 22.30 Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében © (olasz krimi, 1967) 109' 0.20 Napló 0.25 Záróra 1.15 Nap-nyugta 23.30 Liz - Elizabeth... amerikai film 22.30 Vizsgálat egy... olasz krimi 15.05 Péntek 8.16.05 Célpont. 16.30 Eu­rópai híradó. 17.00 Híradó. Sport. 17.30 Csin­talan. 18.30 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport 19.30 Esti gyors. 20.30 Lapzárta (vitaműsor újságírókkal). 21.00 Híradó 21.21.35 Pálya. 22.05 Hírvilág. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 23.30 Esti gyors. MAGYAR ATV üü WimmwMmwWmmmzm 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Többet ésszel! 16.35 Tempó. 17.05 Laci bácsi konyhája. 17.35 Generációk. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Újságíróklub. 21.00 Frid- erikusz most. 22.05 Haszon. 23.10 Többet ésszel! 0.20 700-as klub. HALOZAT 15.00 Kábelvilág. 15.30 Irányjelző. 16.00 Já­tékháló. 17.00 Stílus. 17.30 Csacska angyal (81.). 18.30 Te vagy az életem (81.). 19.30 Fekete gyöngy (81.). 20.30 Hírháló. 21.00 Országúti bunyós(amerikai akciófilm, 1977). 23.00 Masszőz 2. (amerikai erotikus film). 1.00 Hírháló. 1.30 Zöld erő. ■■■■ BUDAPEST VT f— 15.35Tele-jósda. 17.15 Mesezug 18.00 Gyó­gyító percek. 18.25 Híradó. 19.15 Sporthíradó. 19.30 Esti híradó. 19.55 Kék­fény híradó. 20.00 Létforrás. 22.00 Több, mint egészség. 23.00 Sporthíradó (ism.). 23.15 Avasárnapestikívánságműsorfism.). 0.00 Tele-jósda. 1.00 Chat-elj velünk! 23.05 Szex és New York © (amerikai sorozat) 23.40 Kés/alatt © 0.40 A szerelem háza © (amerikai erotikus sorozat) 1.30 Topmodell leszek! © 2.25 A férfi fán terem ® 22.15 Hírek. Sport 22.30 Mindörökké Lenin © (francia dokumentumfilm) 23.25 Tetthely © (német krimisorozat) 88' 1.05 Híróra (ián.) 2.15 Fűszer és csemege 21.05 Szívek szállodája amerikai sorozat 23.25 Tetthely német krimisorozat 8.30 Kezdődik Wimbledon!. 9.30 Férfi vízi- labda.Euroliga, döntő. 11.00 MotorSportl. 12.00 Tenisz. Wimbledon 2006.13.30 Kez­dődik Wimbledoni. 14.00 Tenisz. Wimble­don, első nap. 21.00 Mai helyzet. 21.15 Pó­ker. 23.15 Olasz labdarúgás. 24.00 Tenisz. 1.00 Mai helyzet. MINIMAX 6.00 Rajzfilmek. 16.00 Miss Mallard nyo­moz. 16.30 Sam, a tűzoltó. 16.45 Mondo­tták; Pingu. 16.55 Noddy kalandjai. 17.10 Er­dei tanoda. 17.25 Tom, a nagy utazó. 17.50 Arthur. 18.20 Maya ésMiguel. 18.45 Bombi- toma. 18.55 A kis királylány. 19.05 A rút kis­kacsa és én. 19.35 Miss Mallard nyomoz. 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00,7.00,8.00, 10.00,12.00,14.00,16.00,18.00,20.00. 6.00-8.00 .Hatra Morgó" - reggeli informá­ciós magazin, lapszemle, évforduló-, szüle­tésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00-18.00Ze­nei műsorok, helyi hírek, állásajánlat prog­ramajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor, (szerdán 22.00 óráig) 22.00 Nonstop zene. N-JOY FM 98,7 MHz. 6.00 N-Joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00 Zenegép. 22.00 N-Joy üght. RÁDIÓ ANmrn FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informá­ciós magazin. 9.00-12.00 Napközben: ze­nésmagazin. 12.00-18.00 DélutániTurmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. FORTUNA RADI Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 órá­ig óránként, illetve 12.45-kor. 6.00-11.00 Fortuna Dzsúz Móré Boglárkával. 11.00- 13.00 Kívánságjárat Várszegi Eszterrel. 13.00- 17.00 Pepperoni Búzás Norberttal. 17.00- 20.00 Kívánságműsor Mittler Judit­tal. 19.00-20.30 Beszélgetős magazinok órája. Téradó. 21.00-21.15 Helyi hírek is­métlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. REGIO RAdIŐTB A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántúton - a ré­gió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-du­nántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00-22.00 Estidőben! FM 101,7 MHz. 22.30-tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00-10.30,20.00-20.30 horvát műsor, 10.30-12.00,19.30-20.00 német műsor, 13.00-14.00,20.30-21.30 szerb műsor. BONYHADTV“^«* 18.00 Esti magazin.Műsorvezető: Fenyvesi Tamás. 18.00 Hírek. 18.10 Háttér. 18.40 Start - sport magazin. Ismétlés: 22.00, 6.00,10.00 órakor. V í A > K

Next

/
Thumbnails
Contents