Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-25 / 146. szám
FOTÓK: KISS ALBERT 20 07. JÚNIUS 25., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZENT LÁSZLÓ-NAP 5 mm vigadalom Három napon keresztül ünnepelte a város a királyt. Voltak tudományos konferenciák, fáklyás felvonulás, pörkölt- és borünnep, a felvonuláson jelmezt öltött a szekszárdi polgárok mellett a megyeszékhely polgármestere is A KÖZÉPKORT IDÉZTE SZEKSZÁRD Dobszóra repültek a Pavane csoport zászlói Három napig ismét egy király volt Szekszárd ura, hiszen a Szent László-Na- pok rendezvénysorozata átszínezte a várost. Hargitai Éva Idén is remek hangulatban telt el az ünnep - mondta Pécs Margit főszervező. A helyiek közül bárki tevékenyen részt vehetett benne, akár a jelmezek készítésében, vagy a középkori felvonulásban, de távolról is jött segítség. A ruhák egy részét például most is a szolnoki operaházból hozták, Szent László pénze pedig egyenesen a Tordai hasadék- tól érkezett. Az ünnepséget hivatalosan pénteken este kilenckor az alsó- és felsővárosiak fáklyás felvonulása után nyitották meg a Béla király téren. Majd a nagyváradi Szent László gimnázium diákszínjátszóinak Üdvözlégy, te boldog várad című előadását tekinthette meg a nagyérdemű. És a máglyák fénye világította be éjszaka az Ivánvölgyet, a nyári napfordulót ünnepelve. Szombaton délelőtt végig lehetett látogatni a nyitott pincéket, de akár a borkútnál is kaphattak egy kis kóstolót a szekszárdi borok ízvilágából az érdeklődők. Az Illyés Gyula Megyei Könyvtár is bekapcsolódott a programokba: most tartották meg a megbocsátás napját, volt fáklyás könyvvásár és felolvasás Szent László legendáriumából. A Wosinsky Mór Megyei Múzeum egész éjszaka nyitva állt az érdeklődők előtt, akik megismerkedhettek az Örökségünk - Tolna megye évszázadai című új tárlattal, valamint Mednyánszky László képeivel is. A Béla király téren pedig este Szekszárd pörkölt- és borünnepe zajlott kiváló hangulatban egészen hajnalig. Vasárnap a Szent László-Na- pi Vigadalmon a Garay és a Béla király teret a középkori kézművesek sátrai foglalták el, a legkorhűbb kalmárok még a király elismerő oklevelét is kiérdemelhették. A korabeli hangulatot az ízek, hangok, játékok és egyebek kavalkádja mellett, talán a legjobban a délutáni felvonulás idézte fel. Az alaphangot az elől haladó Pavane csoport adta meg, pergő dobszóval és zászlóforgató mutatványokkal. Őket követte a lovas, királyi pár kíséretével, de fejedelmi díszben ott volt a sorban Horváth István, Szekszárd polgár- mestere is családjával. A programot este a máglyagyújtással és tűztánccal zárták. Horváth István Szekszárd polgármestere nejével fejedelmi jelmezben vonult fel, gyermekeik pedig apródokként kísérték őket Szent László vitézei Hollókőről érkeztek, hogy fegyvereikkel, korabeli öltözetükkel színesítsék a forgatagot A szép, díszes öltözetű udvarhölgyek mellett akár a korabeli lovagok is királynak érezhették volna magukat