Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-02 / 127. szám

2007. JÚNIUS 2., SZOMBAT GAZDASÁG 7 Vigyázni kell a külföldi vendégekre az éttermekben is! IDEGENFORGALOM Olva­sónkhoz nyáron külföldi ismerősök érkeznek vendégségbe. Nem tud majd állandóan velük lenni, viszont hallott a sok visszaélésről. Mire figyelmeztesse barátait? AZ IDEGEN FORGALMI Szezon valóban számos kellemetlen meglepetést tartogat a kül­földiek számára. Ezért jobb, ha néhány dologra felkészít­jük őket. Mire figyeljenek tehát, ha például elmennek egy vendéglőbe? fontos mozzanat, és ez nem csupán a külföldiek számára lehet szempont, hogy kap- nak-e árlapot, illetve az ét­lapon, itallapon szerepel-e az egyes tételek mellett, hogy mi mennyibe kerül. Erre Magdus Ágnes, a Közép-ma­gyarországi Regionális Köz- igazgatási Hivatal Fogyasztó­védelmi Felügyelőségének vezető főtanácsosa hívta fel a figyelmet. Némelyek úgy tartják, ha nincs ott az étel­nevek mellett az ár, az az elő­kelőség jele. Szó sincs róla. Ez súlyos szabálytalanság, hiszen a vásárlót pontosan és egyértelműen tájékoztatni kell, mi mennyibe kerül. A FELSZOLGÁLÓNAK, illetve a fizetőpincérnek fizetéskor hoznia kell a számlát, ame­lyen tételesen szerepel a fo­gyasztás. Ha nagyobb társa­sággal ülünk be valahová, és folyamatosan kérünk ezt-azt, tartsuk számon, mit rendel­tünk, illetve ragaszkodjunk hozzá, hogy a pincér azt felír­ja. Gyakran előfordul ugyan­is, hogy a kihozott számla nem egyezik a fogyasztással. ha szabálytalanságot ve­szünk észre, azonnal jelez­zük. Panaszunkat beírhatjuk a vásárlók könyvébe, észre­vételünkre 30 napon belül választ kell kapnunk. Az esetet bejelenthetjük a fo­gyasztóvédelmi hatóságnak. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer. hu Női vezetők félpénzen felmérés A tinik szerint továbbra is a férfi a családfenntartó itthon Melyik foglalkozás jellemző inkább a nőkre, s melyik a férfiakra a magyar tinik szerint? FOGORVOS ■ nő férfi ■ nő ■ férfi /AflNflR ■ nő ■ férfi POLITIKUS^ SZÍNÉSZ FORRÁS: - EUROPRESS-GRAFIKA Húsz százalékkal keres­nek kevesebbet a nők - állítja egy friss fel­mérés. A tizenévesek sze­rint továbbra is a férfiak a családfenntartók. Takács Zoltán A férfiak nettó 108 ezer, míg a nők 90 ezer forintos átlagkere­settel rendelkeznek az esély- egyenlőség évében Magyarorszá­gon. Mindennek igazi kárvallott­jai a magasabb fizetési kategó­riába tartozók - mutatta ki egy, a különbségek főbb okait kutató, ötezer fő közreműködésével ké­szült felmérés. Vanicsek Márta A NŐK A MÉDIÁBAN Egyesület felmérésében arra is keresték a választ, hogy milyen híres tör­ténelmi vagy élő nemzeti hősö­ket ismernek és kedvelnek a ti­nik. Míg a férfiakra bőven ér­keztek klasszikus példák (Pető fi Sándor, Kossuth Lajos, Sző chenyi István, Nagy Sándor, Na­póleon), addig a nők esetében csak nagyon kevesen írtak „hőst” (Zrínyi Ilona és Mária Terézia szerepelt legtöbbször, és kutatásvezető egy budapesti szakmai konferencián elmondta, hogy ebben a csoportban mutat­koznak meg legmarkánsabban a két nem keresete közti különbsé­gek. A felmérés szerint a nők fi­zetési kilátásait jelentős mérték­ben rontja a gyermekvállalás, különösen a karrierépítés meg­szakítása miatt. Ugyanakkor a nők anyagi elismerését az is csökkenti, ha a munkahelyen lényegesen több férfi dolgozik. A kutatás szerint ráadásul a nö­vekvő életkor mellett a szakszer­vezeti tagság is okot ad a nőkkel szembeni diszkriminatív gyakor­latra. Az ok Vanicsek Márta sze­rint az, hogy az itteni vezetők többsége is férfi. A szakember ki­Kelemen Anna az egyik tinibálvány emelte: a képzettséget tekintve azért lényegesen kiegyensúlyo­zottabb a két nem aránya. Fér­fias foglalkozásnak minősül az ügyvédi, a vezető köztisztviselői és a szakszervezeti vezetői is. Fő­leg nők dolgoznak ezzel szem­ben üzleti és pénzintézeti ügyin­tézőként és adminisztrátorként. Nem meglepő módon férfias iparágnak számít a gépipar, de az egészségügy és az oktatás el­nőiesedett. Az is kitűnik a kuta­tásból, hogy lényegesen többször változtatnak munkahelyet a fér­fiak, s több közöttük a munka- nélküli is. Ám a sok országban egyre inkább elterjedő, a családi élet szempontjából a nők számá­ra kedvező, részmunkaidős fog­néhány magyar sportoló: Janics Natasa, Egerszegi Krisztina). A nők esetében inkább mai közéleti szereplők kerültek a listám (Dobó Kata, Hernádi Ju­dit, Kiszel Tünde, Stahl Judit, Kelemen Anna). A válaszok így azt mutatják, hog}' a tinik a sztereotípiáknak megfelelően a férfiakat tekintik hősnek, a nők sikerei pedig nem eredmény­ként jelennek meg, hanem csupán ismertségüket fokozzák. lalkoztatás Magyarországon még ma is gyerekcipőben jár. Mindezek tükrében nem vélet­len, hogy a tinik úgy látják: ma is a férfiak a családfenntartók. Mindez a Nők a Médiában Egye­sület legfrissebb felméréséből de­rül ki, amelyet idén a 7-8. osztá­lyos általános iskolások körében végeztek arról, mennyire élnek a tizenévesekben a nemi szerepek­kel kapcsolatos előítéletek. Dé­nes Vanda elnökhelyettes el­mondta: a 13-15 év közötti fiata­lok szerint a férfiak a védelmet nyújtók, a nők pedig azok, akik elvégzik a bevásárlást, kedvesek és figyelmesek. Még a szakmák megítélésében is élnek a régi be­rögződések: a legférfiasabb szak­ma az autószerelő, a legnőiesebb pedig az ápoló. Dénes Vanda ki­emelte: amikor az iskolásoknak arról kellett dönteniük, hogy egy- egy szakma inkább nőkre vagy inkább férfiakra jellemző-e, meg­lepő módon a „tudós” kategóriát jelölték meg egyöntetűen és 100 százalékosan férfiasnak. A szte­reotípiákat megerősítve vála­szolták 95 százalékban azt, hogy az autószerelő férfi, az ápoló pe­dig nő. Az egyesület munkatár­sa szerint érdekes volt látni, hogy egyetlen szakma, az újság­író esetében jött ki eredmény­ként, hogy 50-50 százalékban le­het férfi vagy nő. Tinibálványok: Mária Terézia mellett Kelemen Anna és Kiszel Tünde Gyurcsány 2009-re leszorítjuk a deficitet Magyarország 2009-re tel­jesíti az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti krité­riumokat - idézte a Reuters Gyurcsány Ferencet. A ma­gyar kormányfő pénteken Athénban a Nemzetközi Pénzintézet konferenciáján azt is elmondta, hogy a jel­zett évben a GDP-növekedés 4-4,5 százalékos lehet. Nőtt a kivitel az év elején AZ ELSŐ NEGYEDÉVBEN a kivi­tel 18, a behozatal 15 száza­lékkal bővült az előző év azonos időszakához képest - közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. A mér­leg hiánya 73 milliárd forint volt, ez 92 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel ko­rábban. Az egyenleg nagyfo­kú javulása főleg a személy- gépkocsik és a kukorica na­gyobb forgalmának, az im- portenergia-ár visszaesésé­nek tulajdonítható. Távozott az OEP második embere „más fontos megbízatása miatt” közös megegyezéssel távozik posztjáról az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgató-he­lyettese, Székely Tamás. „Az OEP vezetése nagyra értéke­li Székely Tamás professzio­nális szakmai munkáját, és azt a magas színvonalú tevé­kenységét, mellyel az általa felügyelt szakterületeken fo­lyó munka koordinálását, irányítását végezte” - áll a közleményben. Horváth Ág­nes egészségügyi miniszter június l-jével Vizkelety Tibort nevezi ki a posztra. Magyar-szlovák közös fejlesztések indulnak á szlovák és a magyar kor­mány, majd az unió megerő­sítő döntései után az euró­pai területi együttműködés keretében, 216 millió euró értékben közös magyar­szlovák fejlesztések indul­nak, amelyek a határtérség gazdasági és társadalmi integrációjának erősítését szolgálják - közölte a Nemze­ti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pénteken. Pedagógusok: nincs ok ünneplésre tiltakozás A miniszter kitüntet, a szakszervezet elégedetlen a tárcával Ellenőrinvázió a balatoni szezonelőn a déli parton Egymilliárd forintot különítettek el pályázati forrásként a kiemel­kedő pedagógusi munka díjazá­sára, törvényi szinten válik köte­lezővé, hogy a pedagógusbére­ket a teljesítmények alapján dif­ferenciálják - jelen­tette ki tegnap Hiller István a pedagógus­napon. A pedagógus­túlképzés, valamint a gyermekek számának csökke­nése halaszthatatlan beavatko­zásokat követelt. A miniszter szerint a meghozott intézkedé­sek szükségesek voltak, melyek stabilabbá és vonzóbbá teszik a pedagógusi pályát, hasonló jelle­gűekre azonban már nem kell számítani. A PDSZ szerint tízezer tanár kerülhet utcára, „Nincs ok ünneplésre a peda­gógusnapon" - hangoztatta teg­nap a Pedagógusok Demokrati­kus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. Kerpen Gábor szerint a mostani finanszírozási rend in- tézménybezárások- hoz, összevonások­hoz vezet, a kormány több tízmilliárdot vont ki a közoktatás­ból. A kötelező óraszám emelésé­vel lehetővé válik tízezer pedagó­gus elbocsátása másfél éven be­lül. „A közoktatás-politikának az esélyegyenlőség megteremtése lenne a feladata, ezzel szemben a finanszírozás miatt halálra ítélik a kistelepülési iskolákat” - han­goztatta az elnök. ■ É. S. 1 u. Hiller István díjakat és kitüntetéseket adott át a pedagógusnapon Közegészségügyi, járványügyi felügyelők és tisztiorvosok jár­ták két napon át a balatoni ven­déglátóhelyeket. A figyelmezte­tés és az esetleges hibákra, hiá­nyosságokra való felhívás volt a fő célja a kétnapos ÁNTSZ-ellenőrzés- nek, melyet a dél-és közép-dunántúli szolgálat munkatár­sai közösen végeztek. Csütörtö­kön az északi parton 103 egysé­get vizsgáltak 22 pár ellenőrrel, melynek kapcsán 42 helyen ta­láltak kifogásolnivalót. Pénteken a déli part volt terítéken, ahol 25 ellenőrpár délután fél kettőig 74 vendéglátóhelyet és 18 kereske­delmi egységet vizsgált meg. A kilencvenkettő helyből har­mincnál semmi kifogásolnivalót nem találtak. Brázay László, a dél-dunántúli régió tiszti főorvo­sa elmondta, nem voltak olyan szintű szabálytalanságok, amelyek miatt ko­moly szankciókat kellet volna alkal­mazni. Típushiba­ként jelentkezett a szabálytalan tárolás, a jelöletlen élelmiszer, a lejárt szavatosság. Több helyen volt hiba a takarítás és a mosogatás terén is. Ha alkalmazták volna a szank­ciókat, akkor az északi parton 14,7 millió forint, a déli parton 9,5 millió forint bírságot szabtak volna ki. «Márton László ■ Ha büntettek volna, milliókat szedtek volna be.

Next

/
Thumbnails
Contents