Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-02 / 127. szám
2 HÍRSÁV Egymásra találnak a takarékszövetkezetek bátaszék A Bátaszék és Vidéke Takarékszövetkezet egyesült a Fadd és Vidéke Takarékszövetkezettel. Eddig mindkét banknak öt ki- rendeltsége volt: Bátaszék, Béta, Decs, Őcsény és Szek- szárd, illetve Fadd, Duna- szentgyörgy, Gerjen, Tolna és Mözs. A régi-új központ Bátaszék. A pénzintézetet vezető Varga Mária tájékoztatása szerint további fúziókról is folynak tárgyalások a megyében, (wg) Irtják a parlagfüvet, kaszálják a területeket kisszékely Az FM parlagfű elleni pályázaton 200 ezer forintot nyert a település. Az •összegből egy nagyteljesítményű fűkaszát vásároltak, ezzel akadályozzák meg a veszélyes növények elterjedését - tudtuk meg Keresztes László polgármestertől, (vl) Keretbe kerültek a diákok legjobb képei szekszárd Diákok munkáiból nyílt kiállítás pénteken a szekszárdi Babits Mihály Általános Iskolában. Az ötven, különböző technikával készült munkát rajzszakos tanárokból álló zsűri válogatta ki. A kerettel ellátott képeket az érdeklődők meg is vásárolhatják. A kiállításon befolyt összeget a diákönkormányzat kirándulásra, táborra fordítja, (bk) A bevétel a diákoké lesz Ajándék vércukormérőket kaptak a társtelepülések siMONTORNYA Száz vércukor- szintmérő készüléket hozott legutóbb Simontornya testvérvárosának Urexweiler küldöttsége. Az orvosi műszereknek a város mellett hasznát látják a központi orvosi ügyelethez társult települések, Ozora, Pincehely, Tolnanémedi, Belecska, Fürgéd, Kisszékely, Nagyszékely és a Fejér megyei Mező- szüas és Igái betegei is. (vl) Zombai diák nyerte a Kárpát-medencei döntőt zomba Első helyezett lett az ötök osztályosok kategóriájában Tóth Bence zombai diák a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjében. A megmérettetést a Magyar Nyelvtudományi Társaság szervezte az ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézetének szakmai támogatásával az 5-8. évfolyamos diákok számára. Bence felkészítő tanára Tusa Brigitta, (bk) @ további hírek: www.tolnainepdjsag.hu DOMBÓVÁR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. JÚNIUS 2„ SZOMBAT Balázsi Gábor (balról) és Antal István szerint is jó helyre kerül a Turulmadár a Gárdonyi téren, hiszen az állomás felől érkezve sokan látják az alkotást Helyére száll a Turulmadár szobrok II. világháborús emlékművet állít a közalapítvány Második világháborús emlékművet szeretne felállítani a Hamulyák Köz- alapítvány a felújított Arany János térre. Tulézi György Két köztéri alkotás kihelyezését is szorgalmazza a Hamulyák Közalapítvány Dombóváron. Az egyik a Turulmadár, amelyet már ismerhetnek a város lakói. Ez az alkotás az 1848-as emlékmű része volt, azonban az Arany János tér felújításakor elvitték. - Sajnos a talapzat életveszélyessé vált, ezért kellett lebontani az emlékművet - mondta Szabó Lo- ránd polgármester. Akkor nagy felzúdulást keltett a városban, hogy a 48-as emlékművet lebontották. Azóta erre a helyre D. Varga Gábor, Dombóváron élő keramikusművész alkotásai kerültek, amelyek az aradi vértanúkat ábrázolják. A Turulmadár pedig ideiglenes helyre, a polgármesteri hivatal Ujváry Termébe került. Azonban már ekkor elkezdték a szobor új helyének keresését. Az alkotás a Hamulyák Köz- alapítvány tulajdona, és az újra felállításáról határozatot is hozott a szervezet kuratóriuma. Több lehetséges területet is figyelembe véve merült fel a Gárdonyi tér, mint lehetséges helyszín. A tér átépítésének tanulmányterve úgy készül, hogy emlékművek elhelyezésére is lehetőség van. A tér keleti oldalán jelenleg a Trianon Emlékmű áll. Ezt a Trianon Társaság helyezte el a valamikori országzászló helyén. A tervek szerint ezt az emlékművet lebontanák, és a helyén állítanák fel a Turulmadár szobrot. így a civil szervezet szerint igazán méltó helyre kerülne az alkotás. Egy természetes kőre helyeznék el a szobrot és körülötte füves területet alakítanának ki. A Trianon Társaság azt kérte az önkormányzattól, hogy a kőoszlop megmunkálásának költségeit vállalja magára, és szerezzen be egy zászlórudat, amelyre az országzászló kerül a későbbiekben. A másik köztéri alkotás egy második világháborús emlékmű lenne. - Ez az Arany János térre kerülne - mondta el Szabotin Károly, a Hamulyák Közalapítvány Kuratóriumának tagja. Ez a tér volt ugyanis a harci események helyszíne a második világháború időszakában. Az emlékmű egy monumentális kőkapuban elhelyezett, talapzaton álló bronz katonai sisak, amelyet két tenyér fog közre és két lábfejet takar. Az alkotást Párkányi Rabb Péter szobrász- művész készítette. A bronzplasztika értékét az is növeli, hogy másolata a San- Diego-i Vietnam múzeumban van kiállítva. Az alkotó összesen tíz másolat elkészítésére kapott engedélyt. Az emlékmű talapzatára pedig felkerülnének a második világháború dombóvári áldozatainak nevei. Természetesen mindkét esetben szükség van az építési engedélyek beszerzésére. Ezek költsége mintegy százhúszezer forint lesz, amelyet az önkormányzat vállal magára, ha ezt a képviselő-testület tagjai megszavazzák hétfői ülésükön. A második világháborús emlékmű költsége pedig 5,7 millió forint. Ennek kifizetését a Hamulyák Közalapítvány vállalta magára. Több alkotás felújítását is támogatta a Hamulyák A HAMULYÁK KÖZALAPÍTVÁNY az elmúlt évben hozzájárult a Szent Flórián szobor festési munkálataihoz, valamint az újdombóvári szökőkút szigetelési munkáihoz. Emellett támogatták a Petőfi szobor felállítását, Erky Nagy Tibor Dombóvár tegnap és tegnapelőtt című könyvének kiadását. Szintén az alapítvány szervezi a városban a virágosítási versenyt. Ennek díjazására száz- ötvenezer forintot fordított a szervezet a 2006-os esztendőben. A távolabbi tervek között pedig szerepel egy Galéria létrehozása Dombóváron. ■ A talapzatra írják az áldozatok nevét. A civil keret kétszeresére érkezett igény Pályázatot írt ki ebben az évben a civil keret felosztására a dombóvári önkormányzat. A felhívásra a városban működő ötvenhárom szervezet jelentkezett. Összesen több mint kilencmillió forintos támogatást igényeltek az egyesületek és alapítványok. Ez közel a kétszerese a felosztható ötmillió forintos keretnek. Az önkormányzat és a civil szervezetek tanácsa közötti megállapodás értelmében ez utóbbi testület tekintette át a pályázatokat. A húszezer forintos minimumot minden pályázónak megítélték. A civü szervezetek programjaik megrendezésére kérhettek támogatást a keretből. Éppen ezért azokat a pályázatokat nem tudták támogatni, amelyek nem működési és programokkal -kapcsolatos kiadásokra vonatkoztak - mondta el Far- kasné Szalal Mária, a Civil Tanács titkára. A csütörtöki megbeszélésen ismertették a civil szervezetek képviselőivel az odaítélt támogatások összegét, amelyek akkor lesznek hivatalosak, ha a képviselő-testület következő ülésén megszavazza. ■ Tulézi Gy. Ötven napirendi pontról tárgyal hétfőn a testület Maratoni hosszúságú ülésre készülnek a dombóvári képviselő- testület tagjai. Hétfőn összesen ötven napirendi pont kerül terítékre a kilenc órakor kezdődő ülésen. A képviselők tárgyalnak többek között az Egységes Gazdasági Szervezet létrehozásáról. A kezdeményezés tárgyalását korábban már elnapolták a képviselők, a mostani ülésen azonban ismét napirendre tűzték. Ezek szerint a város intézményei egy közös gazdasági szervezet irányítása alá kerülnének. Ez egyrészt költségmegtakarítást jelentene, másrészt egységessé válhat a költségvetés tervezése, a gazdálkodás. Az sem elhanyagolható szempont, hogy egy nagyobb szervezet esetében a beszállítókat is lehet versenyeztetni, és alacsonyabb beszerzési árakat lehet elérni. Az egységes gazdasági szervezet megalakítása mellett a nyertes panel pályázatok ütemezéséről és a közbeszerzések lebonyolításáról is tárgyalnak a város képviselői. ■ Gy. T. Könyvekkel ismerték el a pedagógusok munkáját Húszezer virágot ültettek ki program A központi tereket tujákkal is díszítették A Dombóvár oktatási intézményeiben tanító pedagógusokat köszöntötte tegnap Krauss Péter a művelődési házban. Az alpolgármester reményét fejezte ki, hogy olyan erkölcsi és anyagi megbecsülésben lesz részük az óvónőknek, tanítóknak, tanároknak, amit megérdemelnek. Lelki- ismeretes munkájáért könyvjutalmat adott át több pedagógusnak. A Szivárvány Óvodából Martinka Istvánná Erős Ágnes, Futó Zoltánná, a Margaréta Református Óvodából Kiss Lász- lóné, a Szivárvány székhely óvodából Berklné Farkas Edit, a Százszorszép óvodából pedig Lerich Jánosné részesült elismerésben. A Belvárosi Iskolából Szalainé Balogh Erika, Sólymos Franciska, Bedő Gyuláné, Bali- kóné Szabó Noémi kapott jutalmat. A Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskolából Kolozsvári Imréné, a József Attila ÁMK-ból Gyenei Fe- rencné, Kovács Sándorné, a Móra Ferenc Iskolából Rab Hajnalka részesült elismerésben. Az ipari iskola tanárai közül Bükösdi Olgát, Klitzsch Ildikót, Nagy Varga Ágnest és Szenyéri Szabolcska Julianna munkáját jutalmazták. Az Apáczai Szakképzőből Bérdi Ágnes, Szilágyi Ferenc, Gás- párné Takács Magdolna, az Illyés Gyula Gimnáziumból Kocsis Imre és Tarrné Naszádos Katalin kapott elismerést. *T. Gy. Befejeződött a virágosítás Dombóváron. Az elmúlt hetekben mintegy húszezer virágpalánta került a város közterületeire - tudtuk meg Dávid Gyula városgondnoktól. Ezek elültetéséről a Jóléti Szolgáltató Kht. dolgozói gondoskodtak. A virágosítást az önkormányzattal kötött szerződés alapján végezte a közhasznú társaság. A város központjában, a hotel és az áruház előtt is helyükre kerültek a növények, szinte mértani ábrákat varázsoltak a kertészek az ágyások- a ba. A polgármesteri hivatal élőt- f ti téren, a Gárdonyi és az Arany | János téren, valamint a Vízto- I ronynál is elültették az egynyá- < ri virágokat, hogy igazi fürdővárosi arculata legyen Dombóvárnak. A művelődési ház előtti területen nemrég hatalmas agyag kaspókat helyeztetett ki az önkormányzat vállalkozók segítségével. Természetesen ezekbe is ültettek kisebb virágokat és tujákat. ■!. Gy. Dávid Gyula városgondnok mutatja az agyagedénybe ültetett tuját í