Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-13 / 136. szám
HIRSAV Gázüzemű autó: két tonnával kevesebb szén-dioxid Visszatért világ körüli útjáról Rainer Zietlow, aki csapatával Guinness-rekordot állított fel: 58 ezer kilométert autóztak földgáz- hajtással. Németországból indulva 26 országot érintettek, és hét hónapig autóztak. A kísérlethez egy földgázhajtású Volkswagen Caddy EcoFuel modellt választottak, amely a visszaérkezésig 2,4 tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsátott ki, mint egy hasonló, benzinmotoros jármű. Ez kilométerenként 41,4 gramm károsanyag-kibocsátás- csökkenést jelent. „Bebizonyítottuk, hogy ilyen nagy utat is meg lehet tenni földgázhajtású autóval” - magyarázta Zietlow. A túrán használt Caddy egy szériaautó, amelynek négy, padló alatti földgáztankja több mint 2500 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé. A nagy kalandhoz a csomagtartóba további kilenc tartalék földgáztankot építettek be. Hogy a rekordot elismerje a Guinness-döntőbizottság, az autó benzintartályát leplombálták. Zietlow szerint a vállalkozás műszaki oldala lenyűgöző volt: „Meggyőződésem, hogy világ körüli túránkkal felhívtuk a figyelmet a földgázra, és remélem, hogy ezáltal hozzájárultunk ahhoz, hogy szélesebb körben elfogadják a földgázt üzemanyagként”. ■ Á. N. T. Európai igények szerint készül a Mazda CX-7 A sikeres észak-amerikai és a japán bemutatkozás után a Mazda CX-7 Európa meghódítására készül. Az ide szánt modellek 30 százalékkal eltérnek a világ más pontjain forgalmazott daraboktól. Az áthangolást a Mazda európai kutatás-fejlesztési központja végezte. A Frankfurt melletti bázison külön csapat dolgozott azon, hogy a modell megfeleljen az uniós előírásoknak. Megvizsgálták a mértékadó versenytársakat is, hogy egy még sportosabb modellt kínálhassanak a vásárlóknak. A nürburgringen és hegyi utakon egyaránt tesztelték az európai CX-7-est. A nagy sebességű próbákat a német autópályákon, a téli teszteket Észak-Európában végezték. A jármű 2,3 literes motorja 260 lóerős - az amerikai kivitel csupán 244 lóerővel gazdál■ Az európai változat harminc százalékkal tér el az eredeti CX-7-től. kodhat. A motorhoz hatfokozatú kéziváltót társítottak. Az unió szigorú elvárásokat támaszt a nagy sebességű stabilitással szemben, ezért megerősítették a futóművet, vastagabbra cserélték a kereszttartókat és az első rugótornyokat. Tovább javított a menettulajdonságokon, hogy a gumiabroncsok, •a kormánymű hangolása, valamint az ESP beállítása is eltér az eddigi változatokétól. ■ Árvay Öltönyre cserélt munkaruha ranger A mérnökök új ruhába bújtatták a négykerekes mindenest A Ranger új ruhája látványos, de nem árt az óvatosság. A színre fújt lökhárítókon és a krómozott elemeken gyorsan meglátszik minden karcolás. Ma már nem elég, ha az autó csak azt tudja, amire kitalálták. A külsőségek legalább ennyire fontosak. A Ford Ranger az új köntösében minden igényt kielégít. Árvay N. Tivadar Az évtizedes tapasztalat, és a rátermettség kevés egy állásinterjún, ha a pályázó nem tesz jó benyomást a megjelenésével. Erre gondoltak a Ford szakemberei, amikor új köntösbe bújtatták a Rangért. A terepre termett, nagy munkabírású járgánynak persze nem a legszerencsésebb viselet az öltöny, de tény, hogy a platós Ford szemrevalóbb a projektoros lámpákkal, a színre fújt lökhárítókkal, az emelkedő övvonallal és az öblös kerékívekkel. Ezzel az autóval azonban az építkezésről érkező főnök bátran megjelenhet a céges fogadáson. A Ranger turbódízel motorja könnyedén boldogul az egyton- nás teherrel és a háromtonnás, vontatható tömeggel. A közös nyomócsöves, 16 szelepes, dupla vezérműtengelyes erőforrás már 1800-as percenkénti fordulaton leadja 330 newtonméteres nyomatékát. Az autó csaknem 18 másodperc alatt gyorsul százra, de 170 kilométer/órás végsebessége miatt nem kell szégyenkeznie. A vásárlóknak azonban inkább az összkerék- hajtás és a masszív felépítmény számít, amiben élen jár a Ranger. A merev hidas hátsó felfüggesztés ugyan kicsit kemény, és a kormány holtjátéka is nagyobb a kelleténél, de több kritika nem érheti az autót. Legalábbis ami a külcsínt és a menettulajdonságait illeti. Terepen jól boldogul, 20,5 centiméteres hasmagassága megóvja a fennakadástól. Az önzáró hátsó differenciálműnek köszönhetően a dagonyázás sem okoz fejtörést. A blokkolásgátlóval ellátott fékrendszer még hosszabb lejt- menetben sem fáradékony. Az utastérben van néhány gyenge pont. Az esernyőnyeles kézifékkar és a térdbe fúródó áttételfelező elhelyezése például nem szerencsés. Az alacsonyabb felszereltségű modelleknél a műanyagok kidolgozása sem tökéletes, bár ezeket a borításokat könnyebb tisztán tartani, mint az XLT felszereltséghez járó Ford Ranger 4x4 2.5 TDCi Összlökettérfogat (cm3) 2499 Max. teljesítmény (kW/LE) 105/143 Max. forgatónyomaték (Nm) 330 Max. terhelhetőség (kg) 1075 Max. vontatható tömeg (kg) 3000 Átlagfogyasztás (1/100 km) 8,9 Gyorsulás 0-100 km/h (s) 17,9 Max. sebesség (km/h) 170 bőr-, illetve velúrkárpitot. Tárolókból viszont nincs hiány, még a legolcsóbb Rangerban is van titkos rekesszel ellátott könyöklő a két első ülés között. Ugyancsak praktikus az utasoldalon kialakított kihúzható asztalka. A sofőr mellett négy átlagos termetű férfi is kényelmesen elfér, persze csak ha nem pufidzsekiben feszítenek az autóban. Az ülések kényelmesek, hosszú távon sem fárasztják a derekat. Vásárlás előtt azért érdemes körülnézni a konkurenciánál is. A legfőbb ellenfél a Mazda BT-50 lehet. Hátsókerék-hajtású változatát 3,3 millió forintért kínálják, de a Toyota Hilux két- kerekese is hétszázezer forinttal olcsóbb a 4,3 millió forintos Ranger XL-nél. Ezért az árért viszont jár a 4x4 hajtás. A legmagasabb felszereltségi osztályhoz tökéletes belső tér társul Mercedesek a mentőszolgálat flottájában sprinter A kategória legbiztonságosabb járműveivel menthetnek életet Vadonatúj Mercedes-Benz esetés rohamkocsikkal bővült az Országos Mentőszolgálat flottája. Június elején kilenc darab 129 lóerős Sprinter 313 CDI típusú jármű állt szolgálatba, amelyet az év végéig még 12 autó követ Az új modell kategóriája legmegbízhatóbb járműve. A betegek biztonságosabb szállításán kívül a mentősök munkáját is könnyíti a Sprinterekbe szerelt Adaptive ESP, amely a jármű súlypontját figyelembe véve a rohamkocsik használatából fakadó szélsőséges üzemi körülmények között is megőrzi az autó stabilitását. Az ideális hőmérsékletről az ellátó- és vezetőtéri klimatizálás gondoskodik. Az új Sprlnterekkel jóval biztonságosabb lesz a betegek szállítása Az autókban az ESP mellett az alapfelszereltség része a kipörgésgátló (ASR), a fékasszisztens (BAS), a rádió-távirányítású központi zár, az elektromos ablakemelő, a vezetési jogosultságot ellenőrző biztonsági kulcsrendszer és az elektromos automatikus kormányzár is. A Sprinterek biztonságosságát a DEKRA és a Német Mérnökszövetség tavaly végzett töréstesztje is bizonyítja. A tesztjárművet 270 kilogramm rakománnyal és két tesztbábuval, 56 kilométeres sebességgel ütköztették a falnak. Az értékelés szerint a Sprinter olyan magasfokú biztonságot nyújt, mint a személyautók legjobbjai. ■ Á. N. T. Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD SZÉPSÉG & DIVAT ►SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS Megjelent az Autó-Motor legfrissebb száma bemutatkozik a vadonatúj Renault Laguna. Teszteljük a Skoda Fabiát és egy elektromos robogót. Beszámoló a Forma-1 Kanadai Nagydíjról. Keresse az autó-motor magazint a hírlapárusoknál. Egymillió felett a hibrid Toyoták meghaladta az eddig eladott hibrid Toyoták száma az egymilliót. A japán cég 1997 óta gyárt környezetkímélő modelleket. A Priust 2000-ben mutatták be Európában, 2003-tól már a második generáció fut az utakon. A hibrid hajtást szabadidő-autókba és limuzinokba szerelik. A Toyota számításai szerint a hibridek használatával 3,5 millió tonna COz-gáz légkörbe jutását sikerült elkerülni. Szentpétervárra települ a Suzuki eldőlt, hogy Szentpéterváron építi fel új gyárát a Suzuki Motor Corporation (SMC). Az oroszországi üzem 14 milliárd jen (21,8 milliárd forint) beruházással épül, és várhatóan 2009- ben indulhat a gyártás. A kezdőmodell a Grand Vitara és az SX4 sportváltozata lesz. Az első évben 5000 autót gyártanak majd, de később 30 ezerre emelkedik a gyár teljesítménye. Megvan Magyarország legjobb kamionvezetője AZ ORSZÁG 12 LEGJOBB ka- mionpilótája mérte össze tudását a Scania „Fiatal európai tehergépkocsi-vezető 2007” versenyének országos döntőjén, Budapesten. A versengést a lánycsóki Szalai Gábor nyerte. Ő képviseli hazánkat a szeptemberi európai döntőn Svédországban. A második a Gyálról érkező Vámosi Attila lett, a harmadik helyet pedig Varga András szerezte meg Hajdúböszörményről. @ TOVÁBBI ÉRDEKESSÉGEK: www.reggel.hu