Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-12 / 135. szám
HÍRSÁV Pannon Egynapos sebészetre pályázhatnak a kórházak 2007. JUNIUS 12., KEDD GAZDASAG SipiilWIMIMMI Sikeresen dokkolt az Atlantis az űrállomással Vasárnap este az Atlantis amerikai űrrepülőgép összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással (ISS). Az űrhajósok a zsilipek átvizsgálása után beléptek az űrállomásra. Az űrsikló pénteken indult a floridai Cape Canaveral- ból hét amerikai űrhajóssal és 100 milliárd dollár értékű berendezéssel a fedélzetén. A kétnapos utazás alatt a legénység robotkar segítségével vizsgálta a hőszigetelő habrétegen keletkezett rést, amelyről a szakemberek megállapították, hogy nem jelent veszélyt a légkörbe való visszatéréskor. Az Atlantis 11 napig tartózkodik a világűrben, ebből nyolcat tölt a Nemzetközi Űrállomáshoz csatlakozva. ■ É. S. Felfüggesztettek egy RMDSZ-es minisztert Felfüggesztette miniszteri tisztségéből Nagy Zsoltot, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusát Traian Basescu román államfő. Erre azért került sor, mert az informatikai és távközlési tárcavezető ellen büntetőjogi eljárást folytat az ügyészség. A román elnöki hivatal közleménye szerint Nagy Zsoltot a főügyészség nyomozói azzal gyanúsítják, hogy szervezett bűnözői csoportot támogatott. A romániai magyar politikus korábban többször is cáfolta az ellene felhozott vádakat, és politikai indíttatásúaknak nevezte azokat. ■ É. S. Járai 17 évet értékelt Gyurcsány Ferenc ígért és vádolt egyéves kormány Az ellenzék szerint a kabinet jövőkép nélküli, a kormányfő gyáva Kállait megszavazták, Majtényit nem biztosok Sólyom László ismét jelölné elutasított jelöltjét, de ő nem vállalja A HÉTEN BÍRÁLJÁK EL az OEP egynapos betegellátásra kiírt pályázatát. Az e célra szánt 3,3 milliárdból idén 823 millió forintot osztanak szét. Az összegből azok a kórházak kaphatnak, ahol az ágy- számleépítést váltanák így ki. luthat a szakrendelőknek és a már egynapos beavatkozásokat végzőknek is. Betiltaná a 162 kip/h-nál gyorsabb autókat az EU az európai unió (EU) szeretné, ha betiltanák azokat a személygépkocsikat, amelyek 162 km/órás sebességnél gyorsabban képesek haladni - áll egy, az autók szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését célzó előterjesztésben. Chris Davies brit európai parlamenti képviselő szerint az autók teljesítőképessége fokozatosan gyarapodott, noha az emberek törvényesen nem használhatják az extra erőt. egyszer jelölöm” - mondta Sólyom László köztársasági elnök a felemás választás után. „Nagyon sajnálom, hogy vannak olyan képviselők, a jelek szerint nemcsak ellenzékben, de kormányoldalon is, akik nem tudják elfogadni, hogy vannak valóban pártatlan emberek” - tette hozzá az államfő. Leszögezte: továbbra sem egyeztet a pártokkal, mert a független pozíciókat nem lehet pártalkuk tárgyává tenni. Ha egyeztetett volna az ombudsmani tisztségről, akkor Kállai Ernő sem lett volna biztos, mondta. Majtényi László közölte: nem vállalja még egyszer a procedúrát. ■ T. G. Járai: munkavállalónként 4,5 millió forint adósság a rendszerváltás óta négyszeresére nőtt Magyarország adóssága - jelentette ki tegnap Járai Zsigmond. A volt jegybankelnök szerint, ha minden hitelt összeadnánk, a nyolcvanas évek végi húszmilliárd dollárral szemben most nyolcvanmil- liárd dollárra hízott a teljes magyar adósság. Ebből mindenkire - a csecsemőket és az időseket is beleértve - 1,6 millió forint jut. Ha viszont csak az aktív keresőket számoljuk, fejenként 4,5 millió forint a teher. A feszültség oka a reformok sebessége SZAKÉRTŐK SZERINT jól látható koalíciós feszültség van a kormányzó pártok között, ám nem valószínű, hogy szakad a koalíció. Kiszelly Zoltán politológus, Juhász Attila, a Political Capital szakértője és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet elemzője a távirati irodának nyilatkozva egyetértettek abban, hogy a feszültség alapvető oka, hogy a felek eltérően értékelik azt, milyen sebességgel kellene folytatódniuk a reformoknak. Tíz pontban nem engedne az SZDSZ június 25-éig elkészül a reformmenetrend - ebben állapodott meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Káka János, SZDSZ- elnök a liberális párt frakcióülésén. A kisebbik koalíciós párt a hét végén fogalmazta meg azt a 10 pontot, amelynek megvalósításához ragaszkodnak, s amelyekhez garanciát kémek az MSZP-től A legfontosabb terület a liberálisok szerint az egészségügy, az oktatásszakképzés és az adórendszer reformja. A kisebbik koalíciós párt a Népszabadság tegnapi információi szerint a párt- és egyházfinanszírozás, az energetika, a nyugdíjrendszer, a rendőrség, a környezetvédelem reformját szorgalmazza, kiemelt szerepet szán az ügynökkérdésnek is. Az SZDSZ- es listában egyelőre kevés a teljes konszenzust élvező kérdés. mondani, akik ebben az országban komolyan gondolják a demokráciát, azok id ülnek”. Navracsics Tibor sajtótájékoztatón tiltakozott, mondván: Gyurcsány nagy bajban lehet, hogy ismét elővede az antiszemita kártyát, ám ezútial már a demokraták közül is kirekesztette a Fideszt és a KDNP-t. Hozzátede: a kormányfő gyáva, kétségbeesett és hazudik, mivel csak akkor mer így fogalmazni, amikor az ellenzéknek nincs módja üléstermi viszontválaszra. Majtényi Lászlót leszavazta, Kállai Ernőt azonban kisebbségi országgyűlési biztossá választotta tegnap a parlament. Bejött a papírforma. A Fidesz és a KDNP korábban, Sólyom László államfő jelölési döntésének bejelentése idején közölte: nemmel szavaznak majd Majtényire - aki korábban adatvédelmi biztosként már tevékenykedett -, mivel szerintük az nem felel meg a pártatlanság követelményének. Ajelöltek parlamenti bizottsági meghallgatásán a két ellenzéki párt olyannyira tartotta magát a vétóhoz, hogy Majtényinek még kérdéseket sem voltak hajlandók feltenni. „Nincs kizárva, Majtényit még Kormánya egyéves teljesítményének értékelése mellett javarészt ellenfeleit ostorozta a miniszterelnök a Parlamentben. Az ellenzék szerint félrevezetésből ismét előkerült az „antiszemita kártya”. Tibay Gábor ■t a Kállai Ernő bizalmat kapott a Háztól. Majtényit a Fidesz-KDNP kibuktatta. A hatalom átvételére irányuló politikai kísérlet megbukott, eközben azonban folyt a rendszerváltás óta legátfogóbb politikai program sikeres bevezetése - így vélekedik Magyarország miniszter- elnöke az elmúlt esztendőről. A kormány első évét továbbra is üres ellenzéki padsorok előd értékelte a Parlamentben napirend előtti felszólalásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Pedig lett volna mit hallaniuk a Fidesz és a KDNP képviselőinek: a miniszterelnök szerint ugyanis az ország közhangulatára éppen az ellenzék által generált légkör nyomja rá a bélyegét A kormány- buktatási szándékhoz csupán ürügy volt a tavaly szeptemberben nyilvánosságra került őszödi beszéd, holoti - így Gyurcsány - a valódi ok a jobboldal „mély és engesztelhetetien gyűlölete” a baloldallal szemben. Gyurcsány Ferenc értékelése szerint ugyanis az ország vezetésére az ellenzék egy részének értékelése szerint csakis a felsőbbrendűséget érző jobboldal lehet alkalmas, mely ugyanakkor a tavalyi és idei erőszakos megnyilvánulásokhoz, zavargásokhoz adott programot és ideológiát. Ami pedig a közelmúltat és a jövőt illeti: a kormányfő szerint bármilyen jó szándékú is volt az elmúlt öt-hat év politikája, végső soron mégsem járult hozzá az ország és polgárai erősödéséhez. Az eredmények közé a miniszterelnök többek közöd a gazdaság kifehérítését, a felsőoktatás és az egészségügy reformját sorolta. Ez utóbbi kapcsán a kormányfő „előremutató és progresszív” kompromisszumot ígért a koalíciós partnerek közöd. A kormányfő kiemelte: ki fog derülni, hogy ez a kormány az adócsökkentés kormánya lesz: a ciklus végére száz forintra mindössze 37 adóforint fog jutni. „Mi a jövőképük? Gyerünk, Feri? Ez egy kicsit sovány jövőkép, Gyurcsány Ferenc kormányfő állítja: „A hatalom átvételére a politikai kísérlet elbukott, a reformok pedig zajlanak.' nem gondolja?” - reagált a kormányfői szavakra Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője közölte: a kormány nem számolt el a 2002-es kormányváltás óta történtekkel, azzal, hogy Magyarország éllovasból sereghajtóvá vált a régióban, nem tudja bevezetni az eurót, jelentősen csökkent gazdasági növekedése. Navracsics szerint a Gyurcsány-csomag 70- 200 ezer forintot ved el emberektől. A kormány adod is: vizitdíjat, kórházi napidíjat, áfaemelést, újabb adókat, tandíjat, a közlekedési díjak emelkedését - tette hozzá a politikus. Ha a miniszterelnök látja a fentieket, morális szempontból ■ Senyén Zsolt szerint a kormányfő „szellemi- pszichológiai” szempontból is «.lha.lma.tla.Ti. alkalmatlan, ha pedig elhiszi saját propagandáját, „szellemipszichológiai” szempontból az - vélte Semjén Zsolt KDNP-frak- cióvezető. Semjén hajlik arra, hogy a kormányfőnél mindkettőről szó van. Az ellenzék gyáva, nincs programja, csak árpádsávos zászlós tömeget tud a Kossuth térre hívni - így reagált a miniszterelnök a kritikára. Gyurcsány - burkoltan - antiszemitizmussal vádolta az ellenzéket, imigyen: „lehet azzal vádolni a kormányt, hogy nincs világképe, de egyvalamivel nem vádolható: hogy amije van, abba nem fér bele antiszemita, radikális ellenzékkel való koket- tálás. Azt egészen biztosan lehet >