Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-11 / 134. szám

SPORT li 2007 JÚNIUS 11., HÉTFŐ - TOLNAI NÉPÚJSÁG A Szekszárdi UFC a bajnok labdarúgás A Tolna pontot szerzett az üldöző Őcsény otthonában Péter Balázs (balról, képünkön Farsang Jánossal) és a szekszárdi futballisták nemcsak a győzelmet, de a bajnoki aranyat is megünnepelhették Czigler Lászlótól megvált az ASE, a héten újabb játékos érkezhet Sabáli Balázs személyében ked­den új edzőt, Gulyás Róbert ré­vén pedig szerdán az első új já­tékost is leigazolta a kosárlabda élvonalban szereplő Atomerő­mű SE férfi együttese. Az érke­zők után most már az első távo­zóról is be tudunk számolni: Czigler Lászlóval közös meg­egyezéssel szerződést bontott a háromszoros magyar bajnok és háromszoros kupagyőztes együttes. A 215 centis Czigler a sikerkorszakban erőssége volt az atomos együttesnek, tavaly azonban már közel sem teljesí­tett úgy, ahogy azt a szakveze­tés elvárta volna tőle. Mindösz- sze 6,1 pontos átlagot hozott össze meccsenként, ami terme­tét nézve nem túl fényes pro­duktum, s a 4,6-os meccsen­kénti lepattanóátlagára sem le­het büszke. A paksi szurkolók sajnálják is Czigit, meg nem is, egy azonban biztos, Gulyás Ró­bert pótolni fogja a minden bi­zonnyal Pécsre igazoló óriást. Tóth János szakosztályelnök a héten is folyamatosan tárgyal a kiszemeltekkel, így lehet, hogy újabb játékosokkal bővül a 2007/2008-as idényben a baj­nokságban és a kupában is el­sőségre törő alakulat kerete. ■ i Lewis Hamilton pályafutása első versenyét nyerte Hamilton és a McLaren: nyerő duó Lewis Hamilton, a McLaren- Mercedes brit pilótája nyerte vasárnap az 58. Forma-l-es gyorsasági világbajnokság ha­todik futamát, a Kanadai Nagy­díjat. Hamilton mögött a német Nick Heidfeld (BMW-Sauber) lett a második, míg a harmadik helyen az osztrák Alexander Wurz (Williams) végzett. A vb- újonc Hamilton - aki ezzel az összetett pontversenyben is át­vette a vezetést - pályafutása el­ső futamgyőzelmét aratta, ed­dig négy második és egy har­madik helyezés volt a mérlege. A rendkívül izgalmas futamon négyszer jött be a Safety Car. Robert Kubica, a BMW-Sauber lengyel pilótája súlyosnak tűnő balesetet szenvedett. AZ ÖSSZETETT PONTVERSENY­BEN, pilóták: 1. Lewis Hamilton 48 pont, 2. Fernando Alonso 40, 3. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 33, 4. Kimi Räikkönen 27, 5. Nick Heidfeld 26. konstruktő­rök: 1. McLaren-Mercedes 88 pont, 2. Ferrari 60, 3. BMW- Sauber 38, 4. Renault 21, 5. - Williams 13, 6. Toyota 6, 7. Red Bull és Super Aguri 4-4. ■ A Szekszárd nyerte a Horfer Serleg megyei I. osztályú focibajnokság 2006/2007-es idényének küzdelmeit. Tudósítóinktól SZEKSZÁRDI UFC-DUNAKÖMLŐD 4-0 (1-0). Szekszárd, 100 néző. V: Éreth. Szekszárd: Horváth B.- Vesztergombi, Péter, Torma, Csóti (Galambos G.)- Lizák (Vituska), Bozsér (Csende L), Pulcz, Horváth E.- Juhász V. (Kiss B.), Máté Cs. (Tarjáni). Edző: Kniesz Mátyás. Duna- kömlőd: Reichert- Pajor, Hor­váth L, Somogyi, Füredi- Ko­vács D. (Horváth B.), Rein, Wolf, Taba- Farsang, Fritz (Pápista). Játékos-edző: Farsang János. A végig fölényben játszó hazaiak megérdemelten szerezték meg a győzelmet, ami mint később kiderült, bajnoki címet ért szá­mukra. Gól: Juhász V., Csóti, Máté Cs., Péter. Jók: Horváth E. vezérletével az egész hazai csa­pat, illetve Horváth L, Rein, Fü­redi, Wolf. ■ Sallai József DUNASZENTGYÖRGY-KAKASD 7-5 (4-2). Dunaszentgyörgy, 250 néző. V: Hosnyánszki Zs. Duna­szentgyörgy: Oláh- Hajpál, Hor­váth J. (Kiss B.), Aschermann, Ács (Szabó)- Rikkers, Horváth G., Nagy D., Mizser (Antalka)- Krepsz (Horváth L), Magyar. Játékos-edző: Horváth László. Kakasd: Fábián- Eisensehr, Kvanduk J., Kiss Cs., Kvanduk E.- Kovács B., Nagy Z., Bozsó (Paróczai), Sebestyén M. (Se­bestyén F.)- Sebestyén P. (Tóth A. ), Bencze. Edző: László József. Jó iramú, változatos, gólokban gazdag mérkőzésen vízilabda eredmény született. Gól: Ma­gyar (4), Krepsz, Rikkers, Hor­váth L, illetve Kovács B. (2), Paróczai (2), Sebestyén M. Jók: Magyar, Hajpál, Aschermann, Oláh, illetve Kvanduk E., Nagy Z., Paróczai. Ifi: 8-3. ■ Dömötör Endre OZORA-GERJEN 2-3 (1-2). OzO- ra, 50 néző. V: Péter. Ozora: Horváth J.- Sarudi, Tóth R., Szűcs L, Dobos J. (Pokorni)- Viszti, Bebesi, Túrós (Márkus B. ), Lázár (Szűcs G.)- Pap, Ferencz J. Edző: Dölles Ferenc. Gerjen: Kékesi- Wiedemann, Bíró, Wiesner (Bráz), Schmidt- Gerendai, Lazányi, Taba, Nagy Zs. (Palásti)- Lacza, Hajdú (Molnár). Edző: Gyenis Mihály. A tíz emberrel játszó hazai csa­pat lelkesedése kevés volt tizen­két ember ellen. Gól: Pap, Túrós, illetve Taba, Lacza, Ge­rendái. Kiállítva: Viszti a 15. percben. Jók: Szűcs L, Tóth R., Bebesi, illetve Taba, Scmidt, Nagy Zs. Ifi: 1-22. ■ Dölles Ferenc KAJDACS-TEVEL 0-3 (0-2). Kajdacs, 200 néző. V: Mihálo- vics. Kajdacs: Bíró- Kovács L., Lengyel J., Lengyel M., Légrádi- Váncsodi (Szendi), Zámbó (Ko­vács K.), Bierer, Varga- Hencz, Borbély. Edző: Horváth Péter. Tevel: Szőcs Á.- Pál IZ., Stumpf J., Nagyfalusi T. (Jakab)- Szőcs R. (Nagy B.), Barabás, Máté Z., Czinkon, Till- Stumpf T., Illés Cs. (Nagy D.). Edző: Stumpf Jó­zsef. A jobb erőkből álló Tevel ellen hiába küzdött a Kajdacs, vereség lett a vége. Gól: Barabás 2, Máté Z. Jók: Bíró, Lengyel J., Bierer, Kovács L., illetve Bara­bás, Máté Z., Stumpf T., Illés Cs. Ifi: 5-2. ■ Deák József DUNAFÖLDVÁR FC-BÖLCSKE 3-2 (0-1). Dunaföldvár, 400 né­ző: V: Major Zs. Dunaföldvár: Molnár- Antal, Fodor, Lesnyik négyszer vette be a kakasdiak kapuját, így egyértelmű volt, hogy a dunaszentgyörgyiek támadója, Magyar Ákos lesz az utolsó előtti forduló legjobb­ja. A fiatal futballista remekül játszott a gólgazdag összecsa­páson, a kakasdiak kapusa (Boros), Kindl- Fancsali (Amb­rus), Nagy L, Bakos, Lacza L- Hargitai (Lamm), Alberczki Cs. (Pasker). Játékos-edző: Kindl István. Bölcske: Bérdi- Jakab, Somogyi, Princz Z., Besenczi Z.- Szauer, Radics, Rácz L, Schulteisz A.- Besenczi L, Mé­száros. Edző: Freppán György. A mérkőzést végig irányító ha­zaiak a kiállításokat nagyszerű­en gólokra tudták váltani, s ez­zel megnyerték a változatos, jó­iramú szomszédvári presztízs­csatát. Gól: Nagy L., Lamm, Lacza I., illetve Mészáros G., Besenczi I. Kiállítva: Princz a 60., Somogyi a 75. percben. Jók: Lamm, Nagy L, Lesnyik. Ifi: 4-1. «Kindl István ŐCSÉNY-TOLNA 3-3 (0-1). Őcsény, 220 néző. V: Minker N. Őcsény: Császár- Babanics N. (Demkó), Gaál (Juhász B.), Ka­dosa, Szűcs (Jaksa G.)- Baba­nics Sz., Calka S., Kutasi A., Weisz T.- Jaksa P., Kutasi K. Edző: Boros Attila. Tolna: Már­ton- Fekete (Izsák, Mármarosi), Pálinkás (Tarjáni), Lőrincz, Fauszt- Mátyás, Hájas (Papp), Szegfű, Kiss G., Halász (Kiss A.)- Szabolcska. Szakmai igaz­gató: Izsák Géza. Küzdelmes és fordulatos mérkőzésen igazsá­gos döntetlen született. Az egyetlen pillanatig sem lehetett nyugodt, ha támadásba len­dült a szentgyörgyiek csatárso­ra. Magyar a mezőnymunkából is kivette a részét, társait is többször hozta helyzetbe, azaz produkciójával kétség kívül rászolgált az előkelő címre. őcsényiek gratulálnak a Szek­szárdi UFC-nek. Gól: Juhász B., Weisz T, Kutasi K., illetve Sza­bolcska 2, Izsák. Jók: Jaksa R, Jaksa G., Juhász B., Weisz T., il­letve Szabolcska vezetésével az egész vendégcsapat. Ifi: 1-5. ■ Figler József MADOCSA-DECS 1-2 (1-0). Madocsa, 150 néző. V: Weitner Á. Madocsa: Müller- Baka, Tör­jék, Sánta (Haag), Szili Z.- Vö­rös Zs. (Fucskó), Aradi (Tancsa), Tóth, Araczki Attila (Makai)- Vidinszki (Vörös R), Araczki Antal. Edző: Törjék Zsigmond. Decs: Prantner- Löfli, Kalmár R, Beda, Pozsár- Máté R, Hegedűs L, Csende R., Berényi Sz.- Zalai (Kaszás), Kollár. Játé­kos-edző: Kalmár Ferenc. A de- csiek a győzelmet Pozsár István elhunyt nővére emlékére ajánl­ják. Gól: Araczki Antal, illetve Máté R, Pozsár. Jók: Baka, Tör­jék, Szili, illetve Löfli, Pozsár, Máté R, Berényi Sz. Ifi: 9-3. ■ Lénárt Gyula BÁTASZÉK-MAJOS 5-2 (4-2). Bátaszék, 200 néző. V: Száraz F. Bátaszék: Fügedi- Kis L., Kara, Kiss M., Szabados- Kis Z. (Lieszkovszky), Bene, Földvári (Kiss Zs.), Mészáros- Turbuk (Simon), Gábor G. Szakmai igazgató: Faddi Máté. Majos: Bagoly (Zsilinszki)- Farkas, Szőcs, Harangi, Szentes- Baj­kai, Kelemen, Palkó M. (Sán- tha), Töttős- György, Domon­kos. Edző: Incze Zoltán. Az erő­sen tartalékos hazai csapat győ­zelemmel búcsúzott lelkes kö­zönségétől. Dupla öröm Báta- széken, hogy az ifjúsági együt­tes aranyérmet szerzett. Gól: Gábor G. 3 (mindhármat 11-es- ből), Mé-száros 2, illetve Töttős, György. Jók: Gábor G., Bene, Mészáros, illetve Bagoly, Töttős, György. Ifi: 3-0. ■ Sági István Horfer Serleg I. osztály 1. Szekszárd 29 20 5 4 75-21 65 2. Őcsény 29 18 8 3 66-29 62 3. D.györgy 29 17 5 7 84-45 56 4. Tevel 29 16 6 7 65-38 54 5. D.földvár 29 15 5 9 57-45 50 6. Decs 29 15 4 10 55-49 49 7. Bátaszék 29 14 6 9 75-54 48 8. Bölcske 29 13 9 7 65-35 48 9. D.komlód 29 9 8 .12 39-64 35 10. Kakasd 29 9 6 14 54-66 33 11. Gerjen 29 9 3 17 64-86 30 12. Majos 29 8 3 18 53-84 27 13. Madocsa 29 7 6 16 51-72 27 14.Tolna 29 7 5 17 40-72 26 15. Ozora 29 7 4 18 52-87 25 16. Kajdacs 29 5 3 21 43-91 18 A FORDULÓ VÁLOGATOTTJA Bíró Balázs (Kajdacs) Balázs (Szekszárd) Lesnyik Gábor (Dunaföldvár) Löfli Dávid (Decs) Barabás László (Tevel) Magyar Ákos (Dunaszentgyörgy) % 'S 2 % \\ Pozsár István (Decs) s S* 7? % % % \ ; % j ti @ 1% •• 1 Horváth Ervin (Szekszárd) Szabolcska Tamás (Tolna) A 29. forduló legjobbja: Magyar Ákos (Dsztgy.) i HIRSAV Botlott a Fradi, de nem nyert a Nyíregyháza sem labdarúgás A Ferencváros csapata 2-2-es döntetlent ért el a Budafok vendégeként, ám a Nyíregyháza nem tu­dott élni a lehetőséggel, csak 1-1-et játszott Makón. Egy fordulóval az NB Il-es baj­nokság Keleti csoportjának zárása előtt a Fradi kétpon­tos hátrányban van, s csak akkor lehet bajnok és NB I- es, ha nyer, és a Nyíregyhá­za kikap otthon a Vecséstől. A Juve mellett a Napoli és a Genoa lett elsőosztályú labdarúgás A másodosztá- lyú olasz labdarúgó-bajnok­ság utolsó fordulójában biz­tossá vált, hogy a már felju­tott Juventus mellett a Napo­li és a Genoa csatlakozik a legjobbakhoz. Utóbbi két csapat egymással találkozott a zárókörben, és a gólnélküli döntetlen mindkét együttes­nek megfelelt. A luve a záró­körben hazai pályán 3-2-re kapott ki a Spezia gárdájától. Az utolsó fordulót a Real várja a tabella tetejéről labdarúgás Csak az utolsó fordulóban dől el, hogy a Re­al Madrid, vagy a Barcelona csapata nyeri meg a spanyol labdarúgó-bajnokság küzdel­meit. A listavezető Real és a Barca is 2-2-t játszott, előbbi a Zaragoza otthonában, utób­bi pedig hazai pályán a vá­rosi rivális Espanyol ellen. A Barcában Messi, a Reálban van Nistelrooy egyaránt két­szer vette be a rivális kaput. Nistelrooy kétszer is betalált A Kovac-testvérek otthon fejezik be pályafutásukat labdarúgás Horvát lapérte­sülések szerint Robert Kovac elhagyja az olasz élvonalba visszajutott Juventus labda­rúgócsapatát, mivel három­éves megállapodást köt a Di­namo Zagreb együttesével. Érdekesség, hogy Robert bátyja, a 35 éves Nico is hazakészül, minden bizon­nyal a Hajdúk Splithez iga­zol a Salzburg együttesétől. Mészáros Ferenc ülhet le a Tatabánya kispadjára labdarúgás Mészáros Fe­renc az élvonalbeli FC Tata­bánya Vértes Center labda­rúgócsapatának új vezető­edzője. A korábbi válogatott pécsi futballistát két évre szerződtették. Mészáros Tor- nyi Barnabást váltja a kispa- don, aki március közepén vette át a gárda irányítását és kivívta a bentmaradást. @ további sporthírek: www.tolnainepujsag.hu t >

Next

/
Thumbnails
Contents