Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-08 / 132. szám

15 JEGYZET Ezüstéremmel tért haza az I. Béla gimi együttese tenisz A szekszárdi I. Béla Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola csapata re­mek teljesítményt nyújtva második helyen végzett a di­ákolimpia VI. korcsoporto­sok számára kiírt, balaton- boglári döntőjében. Gulyás Gábort (balról) és Partos Dá­vidot Vecsési Klára és Ruip László testnevelők és Hahn János edző készítette fel. Az ezüstérmes szekszárdi fiúk A testvérfalu együttesét fogadják ma a gerjeniek labdarúgás A megyei első osztályban szereplő gerjeni­ek pénteken 17 órától a né­met ASV Eschbach csapatá­val játszanak barátságos ta­lálkozót. A község futballcsa­pata minden évben összemé­ri erejét a testvértelepülés gárdájával. Tavaly a gerjeni­ek látogattak Németországba és 6-3-as győzelmet arattak. 2007. JÚNIUS 8., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG SPORT 9. Harc 26 10 5 11 61-63 35 10. P.hencse 26 9 6 11 51-64 33 KURZ PATRIK SzertefOsloban A görögök elleni mérkőzés után Várhidi Péter biztató já­tékról nyilatkozott Az ered­mény ismert a magyar futball iránt érdeklődőknek - ha még maradt magát ebbe a ka­tegóriába soroló személy. Aki ide tartozott, minden bizony­nyal látta a Norvégia elleni meccset is. Itt is volt pár meg­mozdulása a csapatnak, nem játszottak alárendelt szerepet, minek eredményeképpen csupán négyet kaptunk nulla ellenében. Mi lett volna, ha rossz napot fogunk ki... A védelem csodálatosan ala­kított, még azt a szívességet is megtették Braatennek, hogy 18 méterről, üres ka­puba rúgattak vele gólt. A BL-ben is megfordult, nagy tehetségnek tartott Juhász Roland pedig úgy pattant le Carewről, mintha távolugró versenyre gyakorolna. Ez lenne az sokat emlegetett re­ménysugár? Vagy az, hogy Priskin úgy fut lesre, mint Inzaghi? A különbség csak annyi, hogy az olasz kettőt bevert a BL-döntőben, míg a mi sztárcsatárunk az angol másodosztályra készülhet. jó szóvicc lenne, hogy Oslóban a magyar csapat. De már nem aktuális, rég szétestek. Gyulás Róbert két évre az Atom­erőmű SE együtteséhez igazolt. A 213 centis, magyar center az ukrán Azovmas Mariupol együt­tesétől tért haza Paksra, s csü­törtökön alá is írta két évre szó­ló szerződését. Gulyás jó évet ha­gyott maga mögött, hiszen az uk­rán együttessel bajnoki címet szerzett. A 33. születésnapját jú­lius 28-án ünneplő óriás szülő­városában, Dombóvárott kezdett kosarazni, majd a Pécs és az Atomerőmű SE érintésével vá­gott bele a légióskodásba. A Ma­riupol előtt a Pau-Orthezt (fran­cia), a Chalon-sur-Saone-t (fran­cia), az Adecco Asvelt (francia), a Dinamo Moszkva Regiont (orosz), az Olimpiakosz Pireuszt (görög), a Panellinioszt (görög), az Ülker Istanbult (török) és a Malagát (spanyol) erősítette lé­giósként. Gulyás a háromszoros magyar bajnok és háromszoros kupagyőztes paksiak idei első igazolása. ■ A Dunaföldvár és a Magyarkeszi már feljutottak Csütörtöki számunkban techni­kai hiba miatt egy korábbi fordu­ló tabelláit közöltünk a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnok­ságok beszámolóinál. Megye III., Keleti csoport 1. Dunaföldvár 26 18 6 2 88-32 60 2. Kötesd 26 17 4 5 94-44 55 3. Fadd 26 17 2 7 80-41 53 4. Tengette 26 16 5 5 110-31 53 5. Nagydorog 26 16 3 7 72-48 51 6. Alsónána 26 13 7 6 75-73 46 7. Györköny 26 13 5 8 73-58 44 8. Pálfa 26 12 2 12 71-68 38 Három paksi dzsúdós indul a vébén cselgáncs Bor Barna, Braun Ákos és Mészáros Anett utazhat Brazíliába 11. B.varasd 26 5 1 20 33-106 16 12. Gyapa 26 4 1 21 36-109 13 13. Váralja 26 3 2 21 40-111 11 14. Báta 26 2 5 19 26-62 11 Megye III., Nyugati csoport 1. Magyarkeszi 26 21 1 4 116-43 64 2. Döbrököz 26 18 4 4 92-33 58 3. Hőgyész 26 17 6 3 80-24 57 4. Tolnanémedi 27 16 6 5 72-40 54 5. Kocsola 26 14 7 5 88-50 49 6. K.szekcső 26 15 0 11 75-52 45 7.1 regszemcse 26 12 2 12 65-55 38 8. Felsőnyék 26 10 3 13 68-77 33 9. Mucsfa 27 10 3 14 53-76 33 10. Újireg 26 8 6 12 52-72 30 11. Kurd 26 8 4 14 65-103 28 12. Závod 26 6 4 16 51-82 22 13. Izmény 26 4 4 18 26-75 16 14. Dalmand 26 4 4 18 38-94 16 15. Szakcs 26 4 4 18 23-88 16 A Magyar Judo Szövetség elnök­sége elfogadta Nagysolymosi Sándor férfi és Csák József női szakágvezető jelölését a szep­temberi, Rio de Janeiróban sorra kerülő, olimpiai kvalifikációs vi­lágbajnokságra: all biztos uta­zó mellett már csak egy hely ki­adó a csapatban. Az MJSZ tájé­koztatása szerint Burján László (60 kg, UTE), Ungvári Miklós (66, Kecskeméti JC), Braun Ákos (73, Paksi Atomerőmű SE), ifj. Nagysolymosi Sándor (Kecske­méti JC), Hadfi Dániel (100, TFSE-Honvéd-Kipszer), Bor Bar­na (+100, Paksi Atomerőmű SE), Csernoviczki Éva (48, Tatabá- nya-Herman DSE), Perge Ilona (52, Kecskeméti JC), Baczkó Ber­nadett (57, KSI SE), Szabó Brigit­ta (63, Tatabánya-Herman DSE) és Mészáros Anett (70, Paksi Atomerőmű SE) képviselheti a magyar színeket szeptember 13. és 16. között Dél-Amerikában. A vb több szempontból is kiemel­kedő verseny lesz, ugyanis nem­csak az esztendő legrangosabb viadaláról, hanem a jövő évi olimpia legfőbb kvalifikációs tor­nájáról van szó, ahonnan vala­mennyi súlycsoportból a legjobb hat kap pekingi kvótát. A válogatottak keddenként és csütörtökönként közös keret­edzésekkel folytatják a vb-felké- szülést, a férfiak ezt követően Minszkben, a nők pedig Castell de Felsben gyakorolnak. ■ A Tolna nyerte a megyei U17-es torna döntőjét A Tolna együttese nyerte a me­gyei U-17-es labdarúgó-bajnok­ság küzdelmeit. A Kapos, a Sár­köz és a Sió csoport győztesé­nek részvételével Hőgyészen rendezte meg a TMLSZ a kör- mérkőzéses tornát. Eredmé­nyek: Majos- Simontornya 5-0 (Gól: Bognár Zs. 2, Bognár S. 2, Palkó M.), Tolna-Simontornya 6-0 (Gól: Kocsi P. 3, Mausz P. 2, Lőrinc L.), Tolna-Majos 1-1 (Gól: Klein A., illetve Palkó M.). A tolnai csapat tagjai: An tus S., Fazekas R., Mausz P., Erdei L, Domokos J., Klein A., Lőrinc L., Kocsi P., Asztalos A., Sümegi B., Ágoston Zs., Vágány L., Müller A., Tinea A., Győri B. Edző: Izsák Géza. ■ Braniszlav Dzunics irá­nyítja a 2007/2008-as szezontól az A-csoportos Dombóvár KC férficsapa­tának szakmai munkáját. A trénerrel egy plusz egy­éves szerződést kötöttek. Rónai Gábor Nem úgy sikerült az elmúlt idény a Dombóvár KC férfi ko­sárlabdacsapatának, ahogy azt a vezetés és a szakmai stáb el­várta. Hiába volt erős kerete a DKC-nek, a csapat nemhogy a nyolcba nem jutott be, de a ráját­szásban csupán két gárdát, a Hódmezővásárhelyt és az évad közben alaposan legyengülő Debreceni Vadkakasokat tudta megelőzni. m Braniszlav Dzunicsnak a legjobb nyolc közé kell vezetnie a DKC-t. A változás szele már idény közben megcsapata az együttest, hiszen több, csalódást okozó já­tékostól - Metelski, Thomas, De- Groat, Kukielka - is megvált a klubvezetés, az idény végeztével pedig Kis Attilának is megkö­szönték a munkát. Tóth Tamás ügyvezető választása végül a Ka­posvári KK trénerére, a dom­bóváriakat néhány esztendeje rövid ideig már irányító Branisz­lav Dzunicsra esett. Dzunics ko­rábban tárgyalt az Atomerőmű SE vezetőivel is, ám a paksiak végül a bajnoki ezüstérmes Kör­mend fiatal trénerét, Sabáli Ba­lázst választoták.- Egy plusz egyéves szerző­dést írtunk alá Braniszlav Dzu- niccsal - mondta el lapunknak a Névjegy A montenegrói Barban született 1964. május 30-án. Nős, lánya, Anna Maria 12 éves. A magyar bajnokságban a Zalaegerszeg (1993-1998), a Falco KC (1998- 2001) és a Kaposvár (2001- 2005) csapataiban játszott. A Kaposvárral magyar bajnoki címet szerzett 2004-ben. Edző­ként a Dombóvári, a Zalaeger­szeget és a Kaposvárt irányí­totta. A magyar válogatottban ötször lépett pályára. i A szerb Ana Ivanovic óriási meglepetésre 65 perc alatt két nagyon sima játszmában (6:2, 6:1) legyőzte a végső sikerre is esélyes orosz Marija Sarapovát, és bejutott a döntőbe a francia nyílt teniszbajnokságon. A fináléban Henin vagy Jankovic lesz az ellenfele Szombat asztalitenisz: Női Extra Liga: BSE I-Szekszárd AC 111. labdarúgás: Horfer Serleg megyei I. osztály: Dunaszent- györgy-Kakasd (Hosnyánszki Zs.) 17. Megyei II. osztály: Mó- rágy-Bátaapáti (Lubastyik I.) 17. sárkányhajó: V. magyar bajno­ki futam, Fadd-Dombori 10. Vasárnap LABDARÚGÁS: HORFER SERLEG megyei i. osztály: Szekszárdi UFC-Dunakömlőd (Éreth A.), Kajdacs-Tevel (MiháloVics L.), Dunaföldvár FC- Bölcske (Ma­jor Zs.), Bátaszék- Majos (Weitner Á.), Őcsény- Tolna (Minker E), Madocsa- Decs (Száraz F.) 17. Barátságos mér­kőzés: Ozora- Bodajk FC Sió­fok (Beidek A.) 17. A megyei U­14-es labdarúgó bajnokság döntője, Hőgyész 9. megyei ii. osztály: Szedres- Cikó (Tóth K.), Pincehely-Bony- hádbörzsöny (Hartung V), Si- montornya-Sióagárd (Tinnyei S.), Gyönk-Bogyiszló (Balipap Cs.), Aparhant-Kisdorog (Szie- ber Z.), Zomba-Németkér (Vincze I.), Kéty-Nagymányok (Péter I.) 17. MEGYEI III. OSZTÁLY, NYUGATI csoport: Döbrököz-Újireg (Haraszin J.), Iregszemcse- Kaposszekcső-Csikóstőttős (Kardos B.), Izmény-Mucsfa (Hermész J.), Kurd-Szakcs (Tölgyesi L.), Dalmand-Závod (Agócs Á.), Felsőnyék-Magic Ice Magyarkeszi (Stefik R.), Kocsola-Hőgyész (Somo­gyi Z.) 17. sárkányhajó: V. magyar bajno­ki futam, Fadd-Dombori 10. ■ DKC első embere. - A monteneg­rói születésű trénertől azt vár­juk, hogy olyan csapatot hozzon össze Dombóváron, amely a baj­nokságban képes kiharcolni a felsőházba kerülést, illetve a Ma­gyar Kupában is eljut a véghaj­ráig. A felkészülést augusztus el­ső hetében kezdjük, addig a szakemberrel egyeztetve kiala­kítjuk a játékoskeretet. Elsődle­ges célunk, hogy a 2006/2007- es idényben a DKC színeiben ko­sarazó magyarokat, azaz Deák Attilát, Balogh Lászlót, Szilágyi Tamást, Hartvich Tamást és Tömösváry Mátét megtartsuk. Négy légióst szeretnénk igazol­ni, s a Kaposvári KK-tól Szőke Balázst is meg akarjuk szerez­ni - adott helyzetjelentést Tóth Tamás. A négy légiós egyike az a Duke-Germayne Forbes lehet, aki a nemrég véget ért idényben is a DKC-t erősítette, s 19.50 pon­tos meccsenkénti átlagával a pontszerzők ranglistáján az elő­kelő, hetedik helyen zárt. Az an­gol bedobó jelenleg szabadságát tölti, de lapunk úgy tudja, hogy az új idényben is szívesen ját­szana a Dombóvár KC-ben. Dzunicstól a bajnokságban és a kupában is jó eredményeket várnak A HÉTVÉGE SPORTMŰSORA Gulyás Róbert két évre aláírt az Atomerőmű SE kosárcsapatához Dzunics lett a DKC edzője kosárlabda Egy plusz egyévre szóló szerződést írtak alá a felek

Next

/
Thumbnails
Contents