Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

2007-06-01 / 126. szám

12 A korai tavasz következményei Ez évben igen korán dőltek meg sok évtizedes melegrekordok, ame­ly főképpen a muskátlikedvelőket érintik, mert ezek a szép növények 34 héttel korábban kezdtek virá­gozni, és a csúcshajtásokon elvirá­gozni. így szaporításukról a megszo­kottjúlius helyett már június hónap­ban lehet és kell gondoskodni, ho&r a legérettebb hajtásvégből 56 cen­timétert éles ollóval levágunk, azon csak az apró csúcslevelekből ha­jiunk meg egy-két darabot Az egész hajtásdarabból jól előké­szített, aprómorzsás virágföldbe dugjuk úgy, hogy csak az apró le­vélkék maradjanak a felszínen. A cserepet szobahőmérsékleten, állandóan nyirkosán tartva a haj­tásról lemetszett oldallevelek hosszaljában gyökérfejlődés, majd a csúcson újabb levélkék fejlődése indul meg, és a követ­kező tavaszra készen lesz az új cserepes muskátlink, amit a cse­répből kiütve földestől kertünk dí­szeként szabad földbe ültethe­tünk. ■ Szakái László Boldog békeidők Hatodik alkalommal találkozott a volt tanyavilág még élő népe és leszármazottaik május 26-án Decsen, a Faluházban, hogy egy letűnt kor szép emlékeit, ifjúságuk boldog, békés esztendeit meghitt beszélgetéssel elevenítsék fel. A résztvevők száma minden alka­lommal meghaladta a 250-et, mert a még élők, példát mutatva összetartozásból, szeretetből, magukkal hozták gyermekeiket A megjelentekről délután közös fényképet készítettek a Faluház előtt, majd az iskolai emléktáblánál koszorúkat helyeztek el a volt alföld­szállási, bograi, cserenci, gyöngyös­oldali és a szőlőhegyi iskola névé ben. Ezt követően kisétáltak a te­metőbe, ahol megemlékeztek az elhunytakról, virágot helyeztek el a Braun-keresztnél. Imát Báthori László egykori decslkáplán, pécsi apátplébános és Kolbert Mátyás egykori decsi tiszteletes mondott, volt tanítóikat virággal köszöntötték a megjelentek: Brassnyó Jánosné Hamvas Erzsébetet Kőfalvi Jánost Rittmann Lászlót és Szilágyi KáF mánnét Az estet a Gyöngyösbok­réta gyermektánccsoportjának mű­sora színesítette. ■ Bergerné Ifjú Erzsébet PROGRAMOK MOZI Szekszárd Panoráma nagy­terem: Az emigráns - Minden más­képp van. 14. Art terem: A Robin­son család titka (animációs film) 16. Faterok motoron (vígjáték). IS. Egy botrány részletei (amerikai dráma) 20. Dunaföldvár: Rocky Balboa. 20. Bölcske: 56 csepp vér (magyar musical) 19. KÖNYVES HETEK Paks Pákolitz Ist­ván Városi Könyvtár mellett: sátras könyvárusitás, csigabiga-játszóház, utcazene, utcaszínház 8-12. ÜNNEPI KÖNYVHÉT Szekszárd Garay tér: zeneiskolások szabadté ri koncertje 15. Dr. Töttős Gábor: Boros hármas história című köny­vének bemutatója 16. Kis Pál Ist­ván író Jankovics Zoltán szerkesz­tővel együtt bemutatja új regényét, melynek címe: Lanovkadodzsem. Közreműködik: Kálóczi Andrea és Orbán György 17. KÚTFŐ - Szimpó­zium művészetről, irodalomról, emberi kapcsolatokról a Muslinca Kórus közreműködésével 18. SZOLGÁLTATÁS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. JÚNIUS 1., PÉNTEK .Tf»üE nrr Harcművészet Türelem, fegyelem, kitartás! Ez a Terpa, kenjutsu, dojo, a régi japán szamuráj tradícióból származó harcművészet-követők jelszava. Pócza Róbert és Lambert Róbert éppen waza-át gyakorol. A tizenhatodik századból származó technika segítségével forgatják a gyakorlókardot, a bőként ÁLLATORVOSOK AZ ÜGYELET 2007. JÚNIUS 1-JÉN 14 ÓRÁTÓL JÚNIUS 4-ÉN 8 ÓRÁIG TART. HATÓSÁGI ÁLLATORVOSI ÜGYELET: dr. Batári László Gyönk, József A.u. 540. Tel.: 06/30/2348- 495; 74/449-313. dr. Enyedy Pál Tolna, Festetich u. 54. Tel: 06/30/9931-902; 74/440-432. MAGÁN ÁLLATORVOSI ÜGYELET: dr. Tóth Károly Tengelic, Bezerédj u. 10. Tel.: 74/432- 170; 06/30/3967-139. dr. Maróthy Géza Bátaszék, Flóri­án u. 2/A. Tel.: 74/492-907; 06/30/6486-429. dr. Szabó Gyula Regöly, Árpád u. 14. Tel.: 06/20/9512-679. dr. Kán­tor György Kocsola, Dombó­vári u. 22. Tel.: 06/30/9372- 794; 74/484-185. Dr. Révész Ottó Tamási, Szent István u. 31. Tel: 74/471-166; 06/30/9379-111. dr. Plachy Gábor Paks, Kurcz u. 17/b, Telefonszám: 75/316-133; 06/ 30/9472-400. SZEKSZÁRDI KISÁLLATKLINIKA: A Szekszárdi Kisállatklinika (Szekszárd, Mikes u. 14.) tele­fon: 74/511-222; 74/415-761 szombaton 9 órától 12 óráig, vasárnap 15 órától 17 óráig rendel, hétközben: 9-19. A ren­delési időn kívül a 06/30/9/464-776-os rádiótele­fonon hétköznap és hétvégén, éjjel-nappal hívható az ügyele­tes állatorvos. ÁLLATGYÓGYSZERTÁR: Tolnavet Állatgyógyszertár. Szekszárd, Mikes u. 14. Telefonszám: 74/511-222; 74/415-761; 06/30/9464-776. Hétközben: 8.00- 19.00 óráig. Szombaton 9.00- 12.00 óráig, vasárnap 15.00- 17.00. KIS- ÉS NAGYÁLLATKÓRHÁZ, dunaföldvár: állandó ügyelet. Telefon: 75/541-095; 06/30/9/57-57-46; 06/30/9/59-40-59. Szekszárdi Pörkölt és Bor Ünnepe 2007. június 23-án, 18 órától A tavalyi, majd kétezres borünnep lefoglalt asztalhelyeit idén is biztosítjuk kedves barátainknak, és az Ő barátaiknak, és várjuk a szekszárdiak azon további társaságait akik a közös "bulizás" reményében velünk mulatnak a Megyeháza előtti téren, és az ott központilag biztosított nyolcfős asztalnál, fával rakott tűznél az általuk hozott bográcsban megfőzik a számukra kedves ételüket. Érdeklődni, asztalt foglalni a Szekszárd Borvidék Kht.-nál, a 30/2355-160 telefonszámon lehet. Mulassunk együtt! Előadással egybekötött klubestek A „miNŐségM című program keretében szervezett klubestek következő előadása: Június 5. 17 óra A tudatosság mágiája hétköznapi életünkben Előadó: Soma, előadóművész Helyszín: Művészetek Háza, Szekszárd Az előadások a „miNŐség” program résztvevői számára ingyenesek. A programra jelentkezni lehet: Kék Madár Alapítvány: 70/948-38-56, vagy 74/512-048. A „miNŐség” program az Európai Unió társfinanszírozásával, a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében valósul meg. (> / Kt MggysrstrS&ás célbtf ér KÉKMA DA ff TÜZET FOJT r DUNÁN­TÚLI TELE­PÜLÉS CL TANULÓ MUNKÁJA c_ AUTÓ­MÁRKA KOSARAS LÁTVÁ­NYOSMOZ­DULATA KEVERT ZAB I TEMPÓZÓ T“ MOHAME­DÁN PAP JAPÁN AUTÓJEL PAMUT­GOMBO­LYAG AZ OXIGÉN VEGYJELE ÉSSZEL FELFOGJA MONDAT RÉSZE PÉNZT KÜLD DENE­VÉREK TANYÁJA ELLEN­TÉTES KÖTŐSZÓ FINOM SAJT ATELLÚR VEGYJELE RÓMAI NÉGYES SZÁRAZ (ITAL) IDŐSB, RÖV. NÉPIES APÓS VOLT EURÓPAI ORSZÁG FENYfTŐ SZÓCSKA A KOPPÁ­NYI... TESTA­MENTUMA PORSZi­VÓMÁRKA NÉMET FÉRFINÉV ENIKŐ, BECÉZVE ÉLŐS­KÖDŐ FESTŐI TÓ OLASZOR­SZÁGBAN TONI ÜDÜLŐ­HELY A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddig adják postára! A könyveket postán küldjük el. A múlt heti számunkban megjelent rejtvények megfejtéseinek beküldői közül könyvet nyertek: Juhász Mihályné Aparhant, József A. u. 20., Kovács Teréz Bátaszék, Bonyhádi u. 18., Nierné Földi Erika Kisdorog, Rákóczi u. 140., Pál Zoltánná Tevel, Vásártér u. 182/1., Straubinger Mária Tolna, Katona J. u. 1/1. Az előző heti rejtvények helyes megfejtései a következők: Ostrom; Intelem; Vidék; Itt az idő; Aludj. ÜGYELETEK 2007. JÚNIUS 1-JÉN 18 ÓRÁTÓL 2007. JÚNIUS 4-ÉN REGGEL 8 ÓRÁIG. SZEKSZÁRD FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET: Vörösmarty u. 5. Telefon: 316- 828. Az ügyeletszolgálat ideje: Hétköznap (hétfőtől-péntekig) 18 órától másnap reggel 8 óráig. Szombaton és vasárnap 8 órától hétfő reggel 8 óráig folyamatos. Ünnepnapon 8 órától másnap reggel 8 óráig. ELLÁTÁSI TERÜLET: Szekszárd, Szálka, Harc, Kistormás, Kölesd, Őcsény, Zomba, Decs, Sárpilis községek felnőttlakossága, Medi­na, Sióagárd, Szedres és Tengelic felnőtt- és gyermeklakossága. Gyermekorvosi ügyelet: Szent Ist­ván tér 18. Telefon: 511-696. Ellá­tási terület: Szekszárd, Szálka, Harc, Kistormás, Kölesd, Őcsény, Zomba, Decs, Sárpilis gyermekla­kossága, valamint azon felnőtt or­vosi ügyeletén megjelölt községek gyermeklakosai, akik gyermekor­vosnak adták le kártyájukat FOGÁSZATI ÜGYELET: Szombat vasárnap 8-14 óráig: Dr. Benkó Klaudia, Szent I. tér 18. Tel.: 315-454. BÁTASZÉK: Kossuth u. 54. Tele­fon: 492-603. Ellátási terület hétközben: Bátaszék, Alsónána, Alsónyék, Bátaapáti, Mórágy, Pörböly, Várdomb. Hétvégén Bátaszék, Báta, Bátaapáti, Alsó­nyék, Mórágy, Pörböly, Alsónána, Várdomb. BONYHÁD: Központi orvosi ügye­let (Rendelőintézet, Bajcsy-Zs. u. 25.) Telefon: 550-988. Ellátási te­rület: Bonyhád, Kakasd, Lengyel, Nagymányok, Kismányok, Váralja, Győré, Izmény. DOMBÓVÁR: a kórház bőrgyó­gyászati, a gyermekkörzeti ügyelet a kórház gyermekszakrendelési helyiségében. Telefon: 462-385. Ellátási terület: Dombóvár, Attala, Csibrák, Csikóstőttős, Dalmand, Döbrököz, Gyulaj, Jágónak, Kapospula, Kaposszekcső, Kocsola, Kurd, Lápafő, Nak, Szakos, Várong. HŐGYÉSZ: Kossuth tér 6. (mentő- állomás mellett) Telefon: 104. El­látási terület: Hőgyész, Dúzs, Mucsi, Kalaznó, Szakály, Felsőnána, Murga, Tevel, Bonyhádvarasd, Kisdorog, Kéty, Gyönk, Szakadát, Diósberény, Varsád, Szárazd, Udvari, Miszla orvosi körzetei. IREGSZEMCSE: Rákóczi u. 1. Te­lefon: 480-609. Ellátási terület: I regszemcse, Nagyszokoly, Magyarkeszi, Felsőnyék orvosi körzetei. PAKSON RENDELŐINTÉZET (Rákó­czi u. 1) Telefon: 410-222. Ellátási terület: Paks, Németkér, Duna- szentgyörgy, Dunaföldvár, Bölcske, Madocsa, Gerjen, Nagydorog, Kajdacs, Györköny, Pálfa, Sárszent- lőrinc orvosi körzetei. PINCEHELY: Központi ügyelet működik Simontornyán. Telefon: 06-30-385-3421; 74/486-386. Ellátási terület: Pincehely, Ozora, Fürgéd, Tolnanémedi, Nagyszé­kely, Kisszékely, Belecska. SIMONTORNYA: A központi orvosi ügyelet állandó helye: Simon- tornya, Bem u. 39. (a régi óvoda épülete). Telefon: 74/486-386. Napközben reggel 8 órától 16 óráig a háziorvosi rendelőkben le­het sürgős orvosi ellátást kérni a következő telefonszámon: 06/30/927-9830. TAMÁSI: Dózsa Gy. u. 18-22. Te­lefon: 471-211. Ellátási terület: Tamási, Regöly, Nagykónyi, Értény orvosi körzetei. TOLNA: orvosi rendelő (Garay u. 6.). Telefon: 440-340. Ellátási te­rület: Tolna, Bogyiszló, Mözs, Fadd.

Next

/
Thumbnails
Contents