Tolnai Népújság, 2007. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
2007-06-08 / 132. szám
LADIK - SZOLGÁLTATÁS TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. JÚNIUS 8., PÉNTEK mm íé&$£ Egy Ladikban eveznek az ország diákjai médiavetélkedő Tizenhat hazai és két határon túli csapat méri össze felkészültségét a hét végén Elérkezett a nagy nap! Ma elkezdődik a vetélkedő. Holnapra kiderül, ki az ország legügyesebb és legfelkészültebb ladikosa...! Második nagy seregszemléjükre készülnek a Lapot a diákoknak (Ladik) elnevezésű médiavetélkedő ifjú résztvevői és gazdái. A három forduló, valamint a megyei döntő után kiderült, kik kerülnek be a mindent eldöntő országos megméretésbe. A versenynek ezen a hét végén az Al- csi-Holt-Tisza Szabadidőközpont (Szajol — külterület, fent, a kisképeken) ad otthont A rendezvényen részt vesz a házigazda Axel Springer Kft. mellett az Inform Média és a Pannon Lapok Társasága is. A kiadók ezenkívül vendégül látnak két romániai, magyar anyanyelvű iskolát Szatmár és Bihar megyékből. így tehát hazánk tizenhat megyéjéből, valamint a két határon túli térségből összesen tizennyolc csapat kilencven kisdiákja fog versenyezni. Totókat, teszteket töltenek majd ki, és gyakorlati feladatokon mérhetik ösTavaly Egerben, a várban volt az országos döntő. A feladatok között íjászat is szerepelt. sze tudásukat és felkészültségüket. Az ügyességi és elgondolkodtató feladatok összeállításában, valamint a verseny lebonyolításában a Szolnoki Sportcentrum Kht volt és persze lesz segítségünkre. A tét igen komoly, így mindenkinek érdemes küzdeni. Az első helyezett ugyanis 250 ezer, a második 200 ezer forintot nyer. A dobogó harmadik fokára álló csapat pedig 150 ezer forintot vihet majd haza. Természetesen a többiek sem távoznak üres kézzel. És remélhetőleg az élmény is felejthetetlen lesz. Hát akkor vágjunk bele! Lányok, fiúk! Ladikba be, evezőt kézbe, hajrá! Ők vesznek részt a két napos izgalmas versenyen Megye Helység Iskola Csapat neve Baranya Szentlőrinc Kodolányi Utcai Ált. Isk. Evező tollak Somogy Kaposvár Kodály Zoltán Ének-zenei Ált Isk. KarakTerka Tolna Tamási Würtz Ádám Tagiskola „AFK”csapat Komárom Tatabánya Árpád-házi Szent Margit Kát. Ált. Isk. MargiTímes Plussz Heves Sirok Országh Kristóf Általános Iskola SAJTÓ-SOK(K) Nógrád Salgótarján Kodály Zoltán Általános Iskola KO-MÉDIÁK Bács Tompa Szabó D. Á. Lés Alapf. Művészetokt. Int. Üvegtigris II. Békés Dombiratos Dombiratosi Általános Iskola Napilapi Apródok Szolnok Martfű József Attila Általános Iskola Paparazzik Vas Szombathely Bolyai János Gyak. Ált. Isk. és Gimn. VASLadyk MEN-nek Veszprém Ajka Fekete István Általános Iskola Aranytoll rcjcf Székesfehérvár Kodály Zoltán Általános Iskola Kodályos Csillagok Zala Keszthely Egry József Ált. Isk. és Művészeti Isk. Médiakvint Borsod Miskolc Jókai Mór Református Ált. Isk. AranyemberekSzabolcs Nyíregyháza Kodály Zoltán Általános Iskola Ütős 5-ös Hajdú Nádudvar Kövy Sándor Általános Iskola Buzgó Mócsingok Szatmár Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium Hírvivők Bihar Éradony ' Éradonyi Általános Iskola OKOS ÖTÖS MA NAPKELTE 4.48 - NYUGTA 20.39 HOLDKELTE 1.02 - NYUGTA 12.26 AZ ÓCEÁNOK VILÁGNAPJA. MEDÁRD napja medárd ősi germán név, jelentése: hatalmas és erős. Védőszentje: Szent Medárd noyoni (Párizs melletti) püspök. Medárda a női változata. A keresztény hagyomány szerint a püspök sok gallt megtérített, és a francia rózsaünnepek megalapítója volt, ekkor a legerényesebb hajadonokat tüntették ki. A népi megfigyelés alapján időjósló nap, amennyiben ezen a napon bármikor esik, negyven napon át esőzés várható. Van olyan hiedelem, hogy ezen a napon kezdődött az özönvíz, amelyből csak Noé és hozzátartozói tudtak megmenekülni, és akkor is 40 napig esett. EGYÉB NÉVNAPOK: Ellák, Kal- liopé, Medárda, Tas, Vilmos, Zaránd. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Medárd, Prágai Szent Ágnes emlékezete, Helga napja. A református naptárban Medárd napja. Az evangélikus naptárban Medárd, Zaránd napja. A zsidó naptárban Sziván hónap 22. napja. napi igék. Katolikus: Tób 11,5-17; Zs 145; Mk 12,35-37. Református: Ézs 15; ApCsel 7,1-16. Evangélikus: Lk 23,44-49; lMóz 29,14b-30. ___________________________,_____________________________________• __________________________________________■ ___________________HIRDETÉS Lak áslízing az OTP Lakáslízingtől, most értékbecslési díj nélkül Interjú Dr. Dunavölgyí Máriával, az OTP Lakáslízing Zrt. vezérigazgatójával. Milyen újdonságot hozott az OTP Lakáslízing a piacra? Alapvetően olcsó lakáshoz jutási lehetőséget kínál. Új lakás esetében a finanszírozás csak a lakás nettó árából indul ki. Összességében ez közel 20%-os kamat-megtakarítást jelent a hasonló kamatozású hitelekhez képest. Fontos előnye, hogy új lakásnál akár önerő nélkül is elindítható az ügylet. Használt lakás esetén a piaci ár akár 80%-át meg tudjuk finanszírozni. Ha egy számpéldát nézünk: a havi lízingdíj egy 15 millió Ft értékű új lakás esetében, 0 Ft önerővel, 15%-os maradványértékkel kb. 93 ezer Ft, mindez 30% önerővel pedig alig haladja meg a 60 ezer Ft-ot. További nagy előny, hogy új lakás esetén a lízingbevevő a futamidő végén kijelölhet más tulajdonost is. A hitelbírálatnál munkáltató által leigazolt és egyéb, más forrásból származó jövedelmet egyaránt figyelembe veszünk. Társszerződő bevonása (szükség esetén) természetesen itt is lehetséges. Sőt, még jövedelemigazolást sem kérünk, ha új lakás esetén 20 százalék, használt lakás esetén pedig minimum 25 százalék befizetésre kerül. Kinek ajánlják az OTP Lakáslízing konstrukcióit? Az önerő nélküli konstrukció jó lehetőséget teremt a lakáshoz jutásra azoknak, akik vagy nem rendelkeznek tőkével (pl. albérletben lakók, hiszen alig kei! többet fizetni egy albérleti díjnál és így az ügyfél a saját lakásába fizet), vagy akinek ugyan van már egy lakása, de újba szeretne költözni és régi ingatlanját nem szeretné azonnal értékesíteni. Aki az önerő befizetést választja, az még ráadásul kamatkedvezményt is kap. Azok számára, akik már rendelkeznek lakással, és szabad felhasználású pénzre van szükségük, vagy ki szeretnék váltani meglévő, régi hitelüket, egy másik termékünket, a visszlízinget ajánljuk. A lízingelt összeg akár a lakás piaci értékének 80%-át is elérheti. És mivel az OTP Lakáslízingnél nincs felső életkorhatár, bármilyen korban lehet a maximális (akár 35 éves) futamidőre lízingelni. Feimerülnek-e egyéb költségek az ügylet indításakor? Akciónk keretein belül június 30-ig a 25 000 Ft-os értékbecslés díját átvállaljuk. Az ügyfelet a szerződéskötési díj (jövedelem alapon 2%>, jövedelemvizsgálat nélkül 3%), illetve szükség esetén a vagyonátruházási illeték megfizetése terheli (ez új lakások esetében 15 millió Ft-ig 0 Ft). Mi történik, ha valaki fizetésképtelenné válik? Fontos, hogy az ingatlan gyakorlati tulajdonjoga korlátozásmentesen az ügyfélé: bérbe adhatja, vagy akár irodaként is használhatja. Ha pedig végképp nem tudja fizetni a törlesztőrészleteket, vagy szeretné eladni, ugyanúgy el tudunk vele számolni, mint egy hagyományos hitel-esetében. Ha átmeneti pénzzavar áll fenn az ügyfélnél, akkor átütemezzük a törlesztést, ha pedig tartósan bajba került, akkor közösen keresünk egy mindkettőnk számára elfogadható megoldást (lízingátvállalás, az ingatlan értékesítése, stb.) A nemzetközi irányadó jogi szabályozás szerint még az ingatlan értéknövekedéséből származó haszon is az ügyfélé lesz, mi minden esetben csak a hátralevő tőketartozásra tartunk igényt. www.otplakaslizing.hu (törlesztőrészlet kalkulátorral és fiókkeresövel) 06 1/ 20/ 30/ 70 3666 666; 06 40 366 666 (6-os menüpont) Már több mint 270 fiókban országszerte! J Otp Lakáslízing SMS-ROVAT (Az SMS-rovatban hirdetést, politikai jellegű üzeneteket, verseket, idézeteket, vicceket, megszólítás nélkül érkezett sms-eket nem közlünk. Nem jelentetjük meg továbbá azokat sem, amelyek szövegében közölt telefonszám nem egyezik azzal a számmal, amiről az üzenet érkezett.) * DRÁGA Egyetlenem! Te vagy az egyetlen, ki örömöt hoz, nélküled az életem egy bezárt doboz. Várom a percet, mikor újra láthatlak, és a dobozból kitörhetnek a titkos vágyak...! Boldog szülinapot, drága szerelmem! * RENDES, helyes, 25 éves srác vagyok. Keresem párom egy megértő, kedves, csinos csaj személyében, Szekszárd és környékéről. Amennyiben magadra ismersz, írj. 70/5242035. * TÁRSAM keresem! 176/76/44 szekszárdi férfi vagyok. A0WPA1DJW. * HELYES pasi szekszárdi, 18-25 éves csajokkal ismerkedne! 20/2374807. * 164/58/45 éves elvált férfi vagyok. Bonyhád és környékéről hölggyel ismerkednék komoly kapcsolat reményében. Tel.: 06202429865. * HORVÁTH Józsefné Bátaszék, Bonyhádi út 18.: Drága Mami! Viktor unokád nagyon várja hívásod péntek e?te! Mami, én vasárnap hívlak. Sok puszi és még több egészség Papának is! Szerető lányod Bp-ről. * „40 ÉVES hölgynek“! Sms: D0/ADGP1TD. * SZIASZTOK! 22 éves srác vagyok, lányokkal ismerkednék, akár komoly kapcsolat céljából! Zoli. 06706075012. * LAZA kapcsolatra várom 30-40 éves hölgy jelentkezését. 0M-B0- wd-lt-dmd. * 165/85/47 éves nő 1 gyerekkel megértő társat keres. Szeretnék szeretni és szeretetet kapni! 30/506- 49-52. * SZIASZTOK Lányok! Tartós kapcsi- ra, esetleg ha ez nem jönne össze, akkor barátságra szeretnék találni egy édes, belevaló lányt! Ha van olyan lány, aki vágyik a törődésre és arra, hogy szeresse valaki, akkor írjon és hátha...! Gábor. Sms: 06705039711. * 31 ÉVES srác komoly kapcsolatra keresi párját, 23-32 éves, őszinte lány személyében. Számom: 306677139. Tolna, Fadd környéke. * GRILL-PARTY! Párok, fiúk, lányok, jelentkezését várjuk. Sms: OmdOagjgpdm. * SZIASZTOK! Paksi, 27/180/80 kg- os, barna hajú, szemű pasi, komoly kapcsolatra lányt keres Pakson 20- 27 éves korig. Remélem, jelentkeztek! E-mail: csuka28@freemail.hu * FÜGGETLEN, 50-es férfi tartós kapcsolatot keres. Lakás van, csak Te kellesz ide. 20 595 3615. Rossz egyedül. Hívj, várom! * SZIA, te édes pasi. Vasárnap láttalak. Vártalak egész héten, de nem jöttél. Szeretnék veled találkozni, de nem csak véletlenül. * 39/175/77 elvált, káros szenvedélyektől mentes férfi keresi 33-38 év közötti hölgy társaságát komoly kapcsolatra, Szekszárdról és 35 km-es környékéről. 06707722398. * BONI: lehet, hogy nagyképű vagy? Zöld: látom, hogy a tanácsom bejött! A csajoknak űzi, hogy nem harap az „idegen“ és szabad préda! „A most ideköltöző“ pasi. 06202573827. Dugó, ogre, rallyking, Zo-LÍ. Folyt.köv. * SZIA BONI! Képzeld, nekem se kocsim, se pénzem, csak egy kis biciklim, mégis sorban állnak a pasik utánam. „Ja, és még szőke is vagyok"! Hogy lehet ez? (Pamela) i I