Tolnai Népújság, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-29 / 123. szám
2007. MÁJUS 29., KEDD - TOLNAI NÉPÚJSÁG BALASSA JANOS MEGYEI KÓRHÁZ 15 színvonal Súlyponti kórház a szekszárdi intézmény, a műtőblokk beindításával pedig a tárgyi feltételek is adottak lettek egy igazán jó érsebészet létrehozására UBAT MENTENEK AZ ÉRSEBÉSZEK Megújult érsebészeti részleg működik Szek- szárdon az új műtő- és diagnosztikai blokkban. A négy fős érsebészeti részleg vezetője dr. Mezővári Anna főorvos. F. Kováts Éva Dr. Mezővári Anna érsebész főorvos vezetésével három érsebész szakorvosból álló csoport operálja a betegeket Szekszár- don, a Balassa lános Megyei Kórház műtőblokkjában.- Nem szokványos, hogy egy nő érsebész lesz.- Még az egyetemen, harmadév után döntöttem el, hogy érsebész leszek, miután a gyakorlatomat a klinika érsebészetén töltöttem. Ott szerettem bele ebbe a szakmába dr. Márk Bertalan adjunktus mellett, akitől nagyon sokat tanultam. A diploma megszerzése után a tatabányai megyei kórházba mentem, ahol általános sebészetből szereztem szakvizsgát, majd Budapestre, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Ér-és Szívsebészeti Klinikájára kerültem, ahol két év múlva szakorvosi vizsgát tettem. Közel 17 évet dolgoztam ott addig, amíg az Országos Érsebészeti Intézetet jogutód nélkül megszüntették.- Miként került Szekszárdra?- Kihívásnak éreztem a feladatot. Súlyponti kórház lett a szekszárdi intézmény, a műtőblokk beindításával pedig a tárgyi feltételek is adottak lettek egy igazán jó érsebészet létrehozásához, amelynek még Kelemen főorvos úr idejéből komoly hagyományai voltak. A másik ok a családom. A szüleim Pécs mellett élnek, idősek, igénylik az együttlétet, a törődést.- Milyen fajta műtéteket végeznek?- Az új műtőblokkban minden technikai lehetőség adott, jelentősen kibővült a szekszárdi kórházban elvégezhető érsebészeti beavatkozások palettája. Csak egy példa, most már nyaki A szekszárdi megyei kórházban az érsebészeti részleg a sebészeti osztályhoz tartozik. A részlegen három érsebész szakorws és egy szakvizsga előtt álló sebész dolgozik. Területi ellátás szempontjából mintegy 400 ezer ember tartozik a szekszárdi érsebészeti részleghez: Tolna megye és Bács-Kiskun megye Kalocsától Bajáig, ami nem kis feladatot jelent. Dr. Mezővári Anna főorvos szerint a jelenlegi létszámmal is el tudják látni a betegeket, de jó lenne még legalább egy érsebész szakorvos. rekonstrukciós érműtétekre sem kell a betegeknek Pécsre vagy Budapestre utazniuk, mivel ugyanazt a beavatkozást itt is el tudjuk végezni. A hasi és végtagi erek szűkületéből, illetve tá- gulatából adódó betegségeket nem csupán érsebészeti, hanem intervenciós beavatkozással, katéteres tágítással, háló behelyezésével, illetve gyakran a kettő kombinációjával gyógyítjuk. Természetesen továbbra is operálunk visszérbetegeket. A visszér- műtéteket egynapos sebészeti ellátás keretében tudjuk végezni. Jó műtéti statisztikáról számolhatok be, kevés a reoperáció.- Mit tart fontosnak érsebészként?- Egy érsebész számára a legborzasztóbb az amputáció, amikor a beteg végtagját kell eltávolítani, mert már nem tehetünk mást. Sajnos indokolatlanul sokszor állunk kész tények előtt, amikor a beteg megfordíthatatlan károsodásokkal érkezik. Ezt nem szabad megvárni, nagyon fontos a kellő egészségügyi felvilágosítás. Egyet biztosan ígérhetünk, hogy amíg egy százalék esély van a végtag megmentésére, mi mindent megpróbálunk. Amennyiben lehetséges, saját vénabeültetést végzünk, de a műérrel történő áthidalás, illetve értisztítás is szóba jöhet. Szeretném ha megértenék az emberek, hogy ugyanazt az ellátást megkapják Szekszárdon, mint Budapesten vagy Pécsett.- Ötödik hónapja van Szekszárdon, nem bánta meg?- Egy percig sem. Itt ugyanolyan jók a munkakörülmények és a műtét-technikai lehetőségek, mint a fővárosban, ugyanakkor a légkör nyugodtabb. A műtődolgozók és nővérek hozzáértő szakemberek, készségesek, jó velük dolgozni. A sebészeti osztályvezetője dr. Szilágyi Károly főorvos, akitől minden, a munkámhoz szükséges támogatást, segítséget megkapok. Ha pedig a fekvőbetegrészlegnek helyet adó B-épület felújítása befejeződik, akkor nem csak a műtőblokk lesz európai színvonalú, hanem a sebészeti osztály is. Érsebészeti ambulancia csak beutalóval a Balassa János Megyei Kórházban heti négy napon, hétfőtől-csütörtökig van érsebészeti ambulancia. a betegeknek beutaló kell, és előzetes időpont egyeztetése szükséges. A rendelésre időpontot a 74-501-500/ 835 telefonszámon lehet kérni. Névjegy DR. MEZŐVÁRI ANNA érsebész főorvos DIPLOMA; Pécsi Orvostudományi Egyetem 1983 SZAKVIZSGÁK: általános sebész 1987, érsebész 1990. MUNKAHELYEK, BEOSZTÁSOK; Tatabánya megyei kórház 1983-88 Budapest Semmelweis Orvostudományi Egyetem Ér-és Szívsebészeti Klinika 1988- 2005 Budai MÁV Kórház Érsebészeti Osztály 2005. februáraugusztus Szent Imre Kórház 2006- 2007. Szekszárd Balassa János Megyei Kórház 2007. január 1-jétől NYELVTUDÁS: angol CSALÁDI ÁLLAPOT; elvált hobbi; utazás Elismerés a legkiválóbb ápolóknak jó munkájukért kitüntetések Az ápolók nemzetközi napjáról Tolna megyében is ünnepségen emlékeztek meg Szekszárdon Az ápolók nemzetközi napja alkalmából Szekszárdon a Vármegyeházán rendeztek ünnepséget, ahol kitüntetéssel ismerték el a legkiválóbb dolgozókat. Főigazgatói dicséretben hárman részesültek, a Magyar Ápolási Egyesület kitüntetését ugyancsak három dolgozó kapta meg, míg Tolna Megyei Ápolási Egyesület kitüntetését egy személy érdemelte ki. Főigazgatói dicséretben részesült: mohai jánosné vezető asszisztens, felnőtt ideggondozó. Több mint 10 éve dolgozik a kórház I. számú lelkigondozójában és szakrendelőjében. Az elmúlt években három pszichiátriai szakrendelés vezető asz- szisztense lett. Szakmai munkája megbízható, a betegekkel való foglalkozása magasszintű empátiás készséget tükröz. Az elmúlt években folyamatosan törekedett arra, hogy ismereteit gyarapítsa, így pszichiátriai szakápolói oklevelet szerzett, majd erre ráépítve a mentálhigiénés asszisztensi diplomát is megszerezte. Ez év júniusában leteszi az emelt szintű ápolói vizsgát. Munkatársként és vezetőként is elismerik a munkáját az irányítása alá tartozó dolgozók. Szakmai munkája mellett aktívan részt vesz a Tolna Megyei Ápolási Egyesület és a Tolna Megyei Szakdolgozói Kamara munkájában. Az egészségügyben fokozódó nehézségek ellenére munkáját energikusan, pozitív előremutatással végzi, amely jó hatással van a dolgozókra és betegekre egyaránt. Jókai péterné adminisztrátor, II. sz. belgyógyászat Közel 20 éve dolgozik adminisztrátorként a kórház II. sz. belgyógyászati osztályán. Munkába állásakor gyors-, és gépírói végzettsége volt, ezután leérettségizett, majd 2006-ban egészségügyi operátori végzettséget szerzett. Munkáját precízen, pontosan végzi, naprakészen követi a változásokat. Az osztály dolgozóival jó munkatársi kapcsolatban van, a betegekkel udvarias és szolgálatkész. Jól kezeli a betegek dokumentációit, és ha a dolgozók közül bárkinek szüksége van rá, hivatalos iratok elkészítésében, egyéb levelezésben is szívesen segít. Magatartása, a feladatokhoz való hozzáállása példaértékű. keinráth józsefné ápoló, gyermekosztály 1975 óta dolgozik a kórházban, a fertőző osztály után 1978-tól a gyermekgyógyászati osztály a munkahelye. A munkába állása óta eltelt időben a gyermekosztály különböző területein ápolóként, gyermekápolóként, osztályvezető ápolóként dolgozott. Jelenleg az osztály légúti és belgyógyászati részlegén dolgozik egy műszakban, kezelős nővérként, ha szükséges, az osztályos laboratóriumi teendőket is gyakran ő végzi el. Feladata a fekvőbeteg ellátásban való részvétel mellett a járóbetegek ellátása is, így munkája nélkülözhetetlen. Munkatársai körében nagy szeretetet és megbecsülést vívott ki. Szervezőkészsége kiváló, az általa költött vidám versek nélkül nincs ápolói vizsga, búcsúztató és osztályos buli sem. Munkáját lelkiismeretesen és kiválóan ellátja, a beteg gyermekekkel és szüleikkel mindig empatikus és türelmes. A Magyar Ápolási Egyesület kitüntetését Horváth István, a mozgóernyőszűrő szolgálat dolgozója, Kiss Istvánná segédápoló, Lenti Jánosné osztályvezető ápolója vehette át. A Tolna Megyei Ápolási Egyesület kitüntetését Szabóné Dudás Gizella ápolóasszisztens kapta. Őket a következő kórházról szóló oldalban mutatjuk be. AZ OLDAL A BALASSA JÁNOS MEGYEI KÓRHÁZ TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT k i t A 4-5 órás végtagműtétettel megmenthető a beteg lába Közel félmillió ember tartozik az érsebészeti részleghez