Tolnai Népújság, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-23 / 119. szám
o T O R TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. MÁJUS 23., SZERDA Az új M3-as forgalmazását az ősz folyamán kezdik Nyugat-Európában, azt azonban még nem tudjuk, hogy Magyarországra mikor és milyen árcédulával érkezik Belső szépsége akár a külsőé Négyszázhúsz lóerő repíti a vasat bemutató Négyliteres V8-as motorral készül a BMW új M3-as sportkocsija Minden versenyszezon kezdetén új ambíciók ébrednek, új csúcsteljesítmények kerülnek előtérbe. Árki Attila Az új BMW M3 egyedisége már az első pillantásra nyilvánvaló. A hangsúlyos kiemelkedéssel kialakított motorházfedél és a két hatalmas légbeömlő nyílás mellett valóban karakteres vonásnak számítanak az első és a hátsó lökhárító formái, az első sárvédők úgynevezett „kopoltyúi”, a küszöbök, a jól láthatóan szénszálas anyagú tető, valamint a külső tükrök és a könnyűfém keréktárcsák is. A könnyű V8-as motor, a karbonszálas műanyag tető és az alumínium futóműalkatrészek ellenére az M a 3-as a sorozat legnehezebb darabja. A hivatalos adatok szerint 1,58 tonnát nyom üresen, 85 kilogrammal többet, mint az elődje. A 420 lóerős V8-as motor persze bőven kompenzálja a hízást: 4,8 másodperc alatt gyorsítja az autót 100 kilométer/órára, míg az előző változatnak 5,2 másodperc kellett ugyanehhez a mutatványhoz. A belső tér kialakításakor sikerült megvalósítani a célkitűzést, hogy az utasoknak a testre szabott környezetben az autózás lehető legmagasabb fokú élvezetét nyújtsa. Ez különösképpen a vezetőre érvényes. Az új BMW M3 esetében a vezető számos menetdinamikai paramétert szabályozhat, s a jármű reakcióit egyéni ízlése szerint alakíthatja. A járműbeállításokon keresztül például a dinamikus menetstabilizáló (DSC) teljes mértékben ki is kapcsolható. Az elektronikus csillapítás-szabályzás (EDC) - amely a csillapítóerők szabályozásával a függőleges irányú lengéseket, valamint fékezéskor és gyorsításkor, illetve kanyarban feüépő bólintó és oldalirányú billenőseket mérsékli - három, gombnyomásra választható fokozatban működhet. HIRDETÉS HASZNÁLT AUTO- KI N ALAT Schneider Autóház Kft. 7630 Pécs, Buzsáki u. 1-3. BMW 316 2000 2.590.000 Ft BMW320D 2000 3.190.000 Ft BMW 325 TD 1994 990.000 Ft BMW 320CÍ 2001 3.850.000 Ft BMW 325i 2005 6.790.000 Ft BMW520D 2002 3.990.000 Ft BMW520D 2006 8.590.000 Ft BMW 525 D TOURING 2001 3.290.000 Ft BMW 525 DA 2006 10.990 000 Ft BMW 530 DA 2005 9.590 000 Ft BMW 530 DA 2005 8 590 000 Ft BMW M5 1999 5 490.000 Ft BMW 730 DA 2005 13.590 000 Ft BMWX3 2.0D 2006 9.590.000 Ft PEUGEOT 406 2.0 HDI 2003 ROVER 416i 1999 JAGUAR X-TYPE 2.2 D 2006 FORD MONDEO 2.0 TDCI 2005 4.190.000 Ft CITROEN C31.4 HDI SX 2002 1.950.000 Ft AUDI A6 2.5 TDI AVANT 2002 AUDI ALLROAD 2.7 T 2001 MINI COOPER CABRIO 2006 DAIHATSU TERIOS 1.3 4WD AUT 2003 2.790.000 Ft JEEP GRAND CHEROKEE 3.0 CRD 2006 10.590.000 Ft TOYOTA LAND CRUISER 3.0D 2004 8.990.000 Ft HONDA CRV 2.0 ES AUT. 2003 2.290.000 Ft 1.090.000 Ft 7.690.000 Ft 3.490.000 Ft 4.590.000 Ft 6.390.000 Ft HONDA CRV 2.0 LS VOLVO V 50 2.0D VOLVO S 80 2.0T MAZDA 6 1.8 TE OPEL OMEGA 2.0 2003 2004 1999 2006 1989 4 390.000 Ft 3.490.000 Ft 3.990.000 Ft 1.890.000 Ft 4.590.000 Ft 259.000 Ft MAZDA B2500 TD DK 4X4 2004 2.990.000 Ft+ÁFA RENAULT KANGOO 1.5 DCI 2003 1.150.000 Ft+ÁFA RENAULT KANGOO 1.9D 2000 920.000 Ft+ÁFA PEUGEOT PARTNER 2.0 HDI 2002 1.200.000 Ft+ÁFA FORD TRANSIT 2.5 TDI DOBOZOS 2004 3.350.000 Ft+ÁFA További 2000 db fiatal használt BMW németországi adatbázisunkból rendelhető! Részletes leírás: www.schneideraatohaz.hu Tel./lax: 72/539-028 Mobil: 70/37-222-97 Használt au Kampf és Társa Kft Kaposvár, Toponári út 2. Tel.: 82/529*260 □ PEUGEOT Peugeot 607 2.2 Hdi Standard Pack Mima, ABS, stb. 2001, 3 200 000 Ft Peugeot 30? 1.416V Pnsooc«, klíma, ABS, stb. 16000 ta 2005. 3100 000 Ft Peugeot 10071.4 Ulten, klíma, ABS, $$00 km 2006. 2 650 000 Ft BMW M3, full extra '95 2 550 000 Ft Peugeot 2061.4 Urban+kííma, ABS, 3000 km 2006. 2 500 000 Ft VW Polo 1.4 PO TDI 2004. 2 280 000 Ft Renault Thalia 1.5 del Status, klíma. 18000 km, 1 si garancia 2005. 1990 000 Ft Suzuki Wagon R+1.3 GLX 2002. 990 000 Ft Suzuki Swift Seadan 1.3 GC, 1 év garancia 2001. 750 000 Ft Daewoo Lanes 1.5 5É, 1 év garancia 1SS8. 690 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GLS. 1 év garancia 2000. 6S8 000 Ft Peugeot Boxer 350 LH 2.8 Hdi 2005. bruttó 3 204 000 Ft Peugeot Partner 170 CD, 1 év garancia 2000. bruttó 1050 000 Ft Peugeot 107,206,307 tesztautók kedvező áron. HASZNÁLT AUTÓK GARANCIÁVAL ÉS EREDETISÉG VIZSGÁLAT! /Épp olyan jó, mint egy új Suzuki, csak\ ( a nagy részét már kifizette valaki más. ] Hitel lehetőség! Használt autó beszámítás! I Suzuki Szabolcs Pécs, Komlói úti telep ajánlatából: \ Suzuki Swift 1.3 G( 1997 s.zöld metál 89 400 b 687 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GLX 16V AC 2003 ezüstmetál 37800 b 1 279 000 ft Suzuki Swift 1.3 GLX Sedan 2001 foki, íener 64000 b 1 126 000 Ft Suzuki Alté 1.1 GL 2004 fehér 36560 b 1 134 000 Ft Suzuki Wagon R+1.0 GLPS 2003 s.zöld metál 16560 b 1 196 000 Ft Suzuki Wagon R+1.3 GC 2004 ezüst metál 40000 b 1 494 000 Ft Suzuki Wagon R+1.3 GLX ABS 2001 sM metál 67000 b 1 096 000 Ft Suzuki Ignis 1.3 GLX 2003 piros 3 1600 b 1 600 000 Ft Suzuki Ignis 1.3 GSAC 2004 fekete metál 54335 b 1 946 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GCAC Sajtos 2007 piros 425 km 2198 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GC 5 ajtós 2005 fehér 22300 b 1 913 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GLX CD 2005 bibor piros m. 50900 b 1 915 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GLX CD 2005 szürke metál 36 860 b 2 100 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GLX CD 2006 ezüstmetál 27400 b 2195 000 Ft Suzuki Uana 1.6 GLX Sedan 2003 s.kék mélái 40900 b 1 992 000 Ft Suzuki Patacs Pécs, Pellérdi úti telep ajánlatából: Suzuki Aht 1.1 GL 2006 piros 15000 b 1 399 000 Ft Suzuki Atíu 1.1 GIX 2004 piros 64 200 b 1 320 000 Ft Suzuki Swift 1.3 GLS ASS 1998 lila metál 105000 b 650 000 Ft piros sárga piros ezüst metál ezüst metál Suzuki Wogon R+1.3 GUI 2004 Suzuki Ignis 1.3 GU( 2004 Suzuki Ignis 1.3 GLX AC 2004 Suzuki ignis 1.3 GÜÄC 2004 Suzuki Ignis 1.25 GSDDiS klimás 2004 Suzuki Swift 1.3 GIX CD A( 2005 Suzuki Swift 1.3 GS 2006 Suzuki Grund Vrforu 1.9 Ddis teszt auté 2006 fekete metál Suzuki SX41.5 GLX Renault Megane 1.616V VW Bora 1.6 i Crnnfortline Chevrolet Aveu 1.2 2006 2003 2000 2006 fekete metál piros 70 000 km 28000 km 83 000 km 72 000 km 37000 km 14000 km 6000 km 6 000 km 21 000 km 114 000 km 150 000 km 12 OM km 1 299 000 Ft 1 620 000 Ft 1 550 000 Ft 1 700 000 Ft 2459 000 Ft 2 1 50 000 Ft 2 700 000 Ft 6 415 000 Ft 2 690 000 Ft 2150 000 Ft 1 950 000 Ft 1 999 000 Ft SX4-Grand Vitara teszi autók Hot hónapos SwifHgnic SX4-Gra nagy kedveiméi- - idék • Suzuki Szabolcs 7628 Pécs, Komlói út 79. \ Tel.: 72/538-135 V Suzuki Patacs 7634 Pécs, Pellérdi út 93. \ _______________Tel.: 72/525-275________ Sz iko-Petrol Kft, használt autó kínálatából: Citroen Saxo 1-.040.0t0 Ft 2000 1527 cm3 Diesel Flat Brava 790.000 Ft 1998 1370 cm3 Benzin Lada Niva 590.000 Ft 1995 1690 cm3 Benzin Nissan Almera 1.680.000 Ft 2002 1497 cm3 Benzin Peugeot 206 1.240.000 Ft 2000 1360 cm3 Benzin Peugeot 306 670.000 Ft 1996 1587 cm3 Benzin Renault Clio 1.590.000 Ft 2002 1461 cm3 Diesel Renault Kangoo 1.180.000 Ft 1999 1149 cm3 Benzin Renault Kangoo 1.890.000 Ft 2003 1149 cm3 Benzin Renault Laguna 2.890.000 Ft 2003 2188 cm3 Diesel Renault Megane 3.340.000 Ft 2005 1461 cm3 Diesel Renault Megane 1.230.000 Ft 2000 1390 cm3 Benzin Renault Megane 1.190.000 Ft 1999 1390 cm3 Benzin Renault Megane 2.590.000 Ft 2004 1461 cm3 Diesei 7361 Kaposszekcső, Petőfi u. 1. Tel.: (74) 566-223, (30) 257-8503 S3 Zalai Autóház Ktl 17631 Pécs, Északmegyer-dűlő 2. I Tel.: 72/548-109, 70/314-3740 1 www.zalalauto.hu Weltauto-ajánlatok <^) HASZNÁLT AUTÓK GARANCIÁVAL***** «Skoda Octavia 1.4 48 000 km 2004. TTWmß. 2169 000 Ft ■VW Passat 1,9 PDTDi 67000 km 2004. TTTB-ma 3 999 000 Ft ■VWTouran 1.6 FSí Trendline ■Skoda Fabia 1.416V Comfort 7 szem., klíma aut. váltó 2003. T549+99-EÍ. 3 349 000 Ft 2003. 1 679 000 Ft ■Skoda Octavia 1.6 26000 km 2006. 3 989 000 Ft ■Suzuki Swift GLX1.316V 75 000 km 2002. 1 099 000 Ft ■Seat Toledo 83 000 km 2002. 2 099 000 Ft ■ Daewoo Matiz 43500 km 2002. 999 000 Ft ■ Mitsubishi Carisma 37 000 km 2002. 1 999 000 Ft ■Opel Astral.416V 28000 km 2004. 1 939 000 Ft MAGYARORSZÁGI SZERVIZKÖNYVES SZEMÉLYGÉPKOCSIK! f\ UtÓSZÍQGt Pécs, Siklósi út 122. www.autosziget.hu Tel.: 72/550-551,550-555, 20/464-7375 Tavaszi használtautó kiárusítás Peugeot 307 Symbole Break 1.4-16V Tesztautó 4.220E Ft Peugeot 407 Symbole t.BHDi Tesztautó 8.600E Fi Peugeot 407 Sphere 2.0HDÍ Tesztautó 6.780E Ft Peugeot Partner 2.0H0Í Tesztautó 3.291E+äfa Fiat Albea Active 1.4Í 06 O km. ABS, szervó- kpzár 2.680E Ft Fiat Grantle P. Style 1.4i 060 km, ki, ei. ablak, kpzár 3.460E Fi Lancia Musa 1.3JTD V6 Tesztautó 4.520E Ft Lancia Y Platino 1.4- 18V 06 O km, autkl. ABS, tempóm 4.470E Ft Peug. 307 SW 1.BHDÍ 05. ABS, klíma, airb.. kpz, el.abl. 4.050E Ft Peug.206 SW Prés. 1.4HDÍ 03. ABS. klíma. airb.. kpz.. el.abl. nnc CMl ■* y»: -no i,-, ~ Peugeot 206 SW 1.4i Peug.206 SW Riv.1.4i Peugeot 206 1.4i Peugeot 206 Husky 1.4i Peugeot 206 Prés’1.1 i Peug. 106 XN 1.0i Alfa Romeo 145 1.4i Citroen Saxo 1.4i Daewoo Lanos SE 1.5i Daewoo Tico 0.8 Fiat Pánttá 1.H Fiat Punto 1.2í Ford Fiesta 1.1i Mazda B2500 2.5TD MitSUb. L200DK2.5TD Renault Megane 1.4i Renault Twmgo 1.2i %%% Ft 03. airbag, kpz., el.abl. metál. 04. ABS. klíma. airb.. kpz.. el.abl. 05. airbag, kpz.. el.abl. metál. 02. airbag, kpz.. el.abl. fűthető ülés '01. szervó. kpzár . el.abl. 98. ind. gátló '98 szervó. kp zár. el. abiak 00. airbag, metál, szervó. el.abl. '98. szervó, kpzár el.abl. 98. metál 04 airbag, kpzár. el.ablak 01. airbag, kpzár, el.abl .klíma '95. '03 4x4, klíma, ABS szervo, kpz. '99 4x4, klíma, ABS., szervo, kpz. 2.690E Fi 00. ABS. kpz.. el.abl. riasztó, ki. '98. metál, el.abl., el.tükör 'E Ft >E Ft ringó 1. Suz. Ignis 1.3DIDS GLX/AC 04. ABS. kiima. airbag, kpz.. el.abl. Suzuki Swift 1.3i GLS 97 kpz., el.abl.. metál. el.tükör Haszon gépj Ár müvek 3.700E Ft 6.100E Ft 6.200E Ft 2.650E+áfa 2.380E Ft 2.990E Ft 3.990E Ft 3.9DOE Ft 3.900E Ft 2.300E Ft 2.100E Ft 2.250E Ft 2.050E Ft 1.500E Ft 1.350E Ft 740E Ft 649E Ft I.OOOE Ft 700E Ft 400E Ft 1.450E Ft 1.250E Ft 499E Ft 2.750E+áta 2.S40E Ft 1.600E Ft 690E Ft 2.090E Ft 550E Ft P. Boxer 350LH 2.8HDÍ P. Boxer 2.8HDÍ P Expert FT 2.0H0Í P. Partner 170CD 1.90 Hyund. H-1 Pan.2.5CRDi Nissan Van. Car. CV.2.3D Renault Express 1.1 i VW LT35 2.5TD 02 kiírna, kpzár. 14m'' raktér ’01 szervó. immobiliser 2.920E+áta 2.795E+áfa 2.400E+áta 1.975E+áfa 02 szervó. kpzár, el.ablak 1 .S70E+áfa VI 1.100E+áfa 02 6tőrteher, kiírna, szervó, Izs 2.150E Ft 02 klíma, szervó. 5 személyes, kpz. 1.750E Ft 94 290E Ft 02. ABS, klíma, airbag, szervó. 2.500E+áfa FIRT AUTÓSZIGET PLUSZ KFT. 7100 Szekszárd, Palánki u. 1. Tel.: 74/ 529-310; Fax: 74/ 529-311 km-es” bemutató autók Fiat Seicento Actual 1.1 i klíma, metál, légzsák 2.T8SEFÍ 1.685E Ft Fiat Grande Punto 1.4 3 ajtós autMma. ABS. kpzár, szervo, sió 3.395íEFt 2.895E Ft Fiat Grande Punto 1.4 5 ajtós autklíma, ABS. kpzár. szervo, stb. 3.46ÜEFÍ 2.990E Ft Fiat Albea 1.4 Active 4 ajtós kiírna, ABS. kpzár szervo, stb 2.840E FÍ 2.390E Ft Fiat Albea 1.4 Active 4 ajtós ABS. kpzár. szervo, elekt.ablak. stb. 2.880EFÍ 2.280E Ft Tesztautók nagy kedvezménnyel Fiat Punto Classic 1.3i Fiat Panda Active 1.1 Lancia Musa 1.3JTD &e4SE~Fi 2.691E Ft 2.310E Ft 3.990E Ft Weltauto Használtautók garanciával Audi A6 3 0 Tdi óuultro Tip 2004. ezüstmetál A8S. digitklíma. szervo. e.ablakok kp.zár. légzsákok, weltauto garancia 9 49Ó 000 Ft VW Foto U Cnmtorttine 2003. ezöstmetái szervo., kp., légzsákok, e.ablakok, weltautó garancia 1 790 OOO Ft Sbede Superb I S P0 Tdi 2004. ezüstmetál ABS. digitklíma, szervo, e ablakok, kp.zár, légzsákok, weltautó garancia 3 499 OOO Ft Renauft Lutum 1.9 Bei 2002. ABS, digitklíma, szervo, e.ablakok. kp.zár. légzsákok Weltauto garancia 2 290 000 Ft Siab 9.3 2.0 tS better Sped 2006. Feketemetál full extra, garanciális, Weltauto gai. 6 790 000 PnuBeul 307 1.6 Hdi 2004. ezüstmetál ABS. digitklíma, s légzsákok Weltautó garancia szervo, e. ablakok,^kp^ár, 000 Ft Skoda Superb 1.8 PQ Tdi 2003. pezsg metál A8S, digitklíma, szerva, e.ablakok, kpTár, légzsákok, Weltauto gar. 3 290 OOO Ft Bénául! Magom 1.4 16» Aliza 2002. ezüstmetál Szervo, klíma, kp.zár, légzsákok, e.ablakok, weltauto gar. 1 540 OOO Ft VW T4 1997. kék 3 szem,, szervo, kp.zár, légzsák 1 190 OOO Ft Peugeot Partner Z.O Hé 2003. tehér klíma, szervo, légzsák, kp.zár 189 OOO Ft VW Gell IV. 1.6 2002. Ezüstmetál ABS, digitklíma, szerva, kp zár vásárolt, weltauto gar. 2 240 OOO Ft Skoda Ottanié 1.9 TDI kombi 2001. fehér Automata vátló. klíma, légzsákok, szervo, kp.zár, e.ablakok 2 OÓO OOO fc VW P is iái Var 19 PD Tdi 2001. ezüstmetál A8s, klíma, szervo, légzsákok, kp.zár, e.ablakok 2 790 OOO Ft Opel Vectri C ZJO 01. Comfort 2004. pezsg: metál A8S. digitklíma, szervo, e.ablakok, kp_zár, légzsákok Weltauto gar 3 590 000 Ft Vörös Autóház ZRt. Pécs, Megyeri út 80. Tel.: 72/444-066, 30/267-9466 Autó-Largo Kft. j§L HASZNÁLTAUTÓ KÍNÁLATA: Pécs, Vadász u. 83. Tel.: (72) 236-220 20/9194-663, 20/3767-767 Peugeot 307 1.BHDÍ HOLE 2.985E Ft 2005.03 autMma. ABS, alufelni. Bxíégzsák. stb. Citr.Xsara Pic. t.BHDi Excl. 2.790E Ft 2004.05. fül! extra, szervizkönyv Citroen CS 2.2HDÍ Excl. 2.100E Ft 2002. aut klíma. ABS. aluteini. Mo-í stb. Opel Astra fi 1.7TO 2.10OE Ft 2002 ABS. kiírna, légzsákok, stb. dir. Xsara Picasso 1.6SX 1.900E Ft 2003. klíma. ABS. légzsákok, stb. Suzuki Swift 1.3 GC 1.890E Ft 2006. 4400 km. ABS. szervó. stb. Citroen C3 1.41 SX 1.780E Ft 2004. klíma, légzsákok, el.csomag, stb. Citroen C3 1. ti SX 1.725E Ft 2004. klíma. 4 légzsák, el.csomag Renault Megane 1.9TDÍ 1.300EFt 1999. ABS. metál, elektr.csomag. légzsákok Peugeot 206 1.1i 1.180E Ft 2001 5a. légzsákok, szervó. üvegtető, el.csőm. Opel Corsa 1.0Í-12V 699E Ft 1998 Iád ló Mazda E2200 2.20 AluVan 650E+Afa 1997 dobozos. 13 m* raktér, kiváló állapot Peugeot Partner 1.90 920E+Afa 200T szervó, vonóhorog, ló állapot Fiat Ducato 1.9TD 1.166.667Ft+Afa 1999 riasztó kp.zár. jó állapotban Peug. Box er 2.5TDÍ 1.583.333Ft+Áfa 2000 12 m} ló állapot Paksi szalon használtautó-ajánlata Típus évj. kezdő bef. törlesztő r. Suzuki Swift 1.0 GLX 1999 150 E Ft befizetés 10,8 E Ft/84 hó Suzuki Swift II 1.3 GLX AC CD 2006 239 E Ft befizetés 25.9 E Ft/120 hó Suzuki Sedan 1.6 ACV 2002 95 E Ft befizetés 11,8 E Ft/120 hd Suzuki Ignis 1.3 GLX+AC 2006 232 E Ft befizetés 25,7 E Ft/120 hó Suzuki SX4 1.5 GLX AC 2006 428 E Ft befizetés 29,8 E Ft/120 hi’ Suzuki Alto 1.1 GL 2004 238 E Ft befizetés 12,7 E Ft/120 hó Ford Fusion 1.4 TDCI AC 206 598 E Ft befizetés 29,9 E Ft/120 hó Skoda Fabia 1.4 Classic 2000 238 E Ft befizetés 15,5 E Ft/ 96 hó Skoda Octavia 1.6 Classic 2001 338 E Ft befizetés 22 E Ft/100 hó 1 Opel Astra G Caravan 1.7 TD 2002 398 E Ft befizetés 20,6 E Ft/120 hó RenauitThalia 1.4 2004 209 E Ft befizetés 16,2 E Ft/120 hó Renault Megane 1.6 Classic AC 2002 239 E Ft befizetés 22,6 E Ft/100 hó Suzuki Swfit 1.3 GLX/AC16V 2003 179 E Ft befizetés 13,9 E Ft/120 hói: SUZUKI SsasiiiiS WWW. suzuki barta. hu tnmw. suzuki licit, lm 1998 270 E Ft befizetés 23,1 EFt/72 hő SZEKSZÁRD, Selyem ut 3. Tel.: 74/415-61T, 74/511-989,74/528-9T1 74/415-051, 06-20/212-37-62 • Régi szalon: 74/511-828 E-mail: suzuki-szekszard@suzukibarto.hu PAKS, 6-os főúti telephely: Tel.: 75/511-300, 20/96-13-499 E-mail: barta200@t-online.hu Tolnai út 17. • Tel.: 75/519-060...066 06-20/489-99-96 • Szerviz: 75/519-067 • Fax: 75/519-068 » I 1 * 4 I