Tolnai Népújság, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)

2007-05-03 / 102. szám

Eltávolították Kádár Já­nos sírjának fedelét, kila­pátolták a földet, s elvit­ték az egykori pártvezér csontjait szerdán a Fiu­mei úti sírkertből. Felesé­ge urnáját is ellopták. Ellopták Kádár János csontjait is? sírgyalázás Feldúlták az egykori MSZMP-főtitkár és felesége nyughelyét Rendőrök forró nyomon a Fiumei sírkertben. Riporterünknek a temetőben többen azt állították, hogy Kádár János koponyáját lopták el. Éber Sándor Megrongálták Kádár János sír­emlékét tegnap a fővárosi Fiu­mei úti temetőben. Ismeretlen tettesek leszedték a síremlék márvány fedőlapját, a földet kidobálták, s állítólag ma­gukkal vitték a néhai MSZMP- főtitkár csontjait, s felesége, Ta­máska Mária urnáját is. Az em­beri maradványok eltűnését a rendőrség azonban lapzártánkig még nem erősítette meg. A Népszabadság értesülései szerint a sír mellett egy mere- | dek, embernyi vastagságú „alag- % út” látható, amelyen keresztül a | tettesek elérhették a koporsót. J A Hír Televízió úgy tudja, a ko- £ porsó kettős falú volt, s a belső fémfelületet kivágva szedték ki a csontokat. A temetőben a munkásmozga­lom panteonjára fekete festékkel gyalázkodó feliratot írtak: „Gyil­kos és áruló szent földben nem nyughat.” Az idézet egyébként a magyar nemzeti rock skatulyába sorolt Kárpátia együttes „Neve­ket akarok hallani” című dalá­ból származik. A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság tízfős nyomozócsoportot állított fel, mely megkezdte a ta­núkutatást és az adatgyűjtést. Sajtóértesülések szerint a rend­őrség tegnap délután nagy erők­kel kereste a maradványokat a közeli bokrok környékén is, de az egész temetőt átvizsgálták. A történteket először a sírkert biztonsági őrsége észlelte, amely egyébként rendszeresen járőrö- zik a helyszínen a Budapesti Te­metkezési Intézet Zrt. vezérigaz­gatója szerint. Simóka Kálmán­ná kijelentette, teljes biztonság­gal nem lehet védeni a sírokat, de a történtek után növelik a te­metői biztonsági őrök létszámát. Korábban az intézet térfigye­lő kamerákat akart elhelyeztet­ni, de az adatvédelmi ombuds­man szerint ez személyiségi jo­got sértene. A Magyar Kom­munista Munkás­párt elnöksége köz­leményben tudatta, a párt „mélységes aggodalmának és felháborodásának ad hangot Ká­dár János sírjának meggyalázá- sa miatt”, és elítélik mindazokat, akik a sírgyalázást elkövették, vagy elősegítették. A Magyar Ellenállók és Antifa­siszták Szövetsége, a Magyar Antifasiszta Liga, a Kádár János Baráti Kör, a Marx Károly Társa­ság, a Május 1. Társaság, a Tár­sadalmi Demokráciáért Mozga­lom, a Magyar Szocialista Mun­káspárt és a Magyarországi Mun­káspárt 2006 közös közlemény­ben tiltakozott a sírrongálás ellen. „Európában sírt gyalázni és könyvet égetni nem illik, nem szokás, nem szabad” - közölte Nyakó István, az MSZP szóvivő­je az eset kapcsán. „Az, amit Kádár János sírjával és föl­di maradványaival tettek, köztörvényes bűncselekmény, an­nak is a leggyalázatosabb és leg­embertelenebb formája” - írta közleményében Gyurcsány Fe­renc. A kormányfő szerint a „szégyenteljes eseménynek semmi köze a politikához vagy a történelemhez, azt pártállástól és világnézetfői függetlenül min­den jó érzésű, civilizált ember elítéli”. Az SZDSZ szerint Kádár János és felesége meggyalázása tole- rálhatatlan és ízléstelen tett volt. „Mi, liberálisok elítéljük a diktá­tor cselekedeteit, de nem jobbak nála a temetői vandálok sem”, hangoztatták a liberálisok. „A végső nyugalom minden­kinek jár” - áll a Fidesz közlemé­nyében. A párt ezt az esetet nem politikai, hanem kegyeleti kér­désnek tekinti. A KDNP közlésében szintén elítélte Kádár János sírjának „barbár meggyalázását”. „Egy ember életében elkövetett csele­kedetei halála után csak Istenre és őrá tartoznak” - írta Halász Zsuzsa, a párt szóvivője. A Magyar Demokrata Fórum­ból Kerék-Bárczy Szabolcs szóvi­vő azt mondta, az MDF a normá­lis Magyarországban hisz, ahol senkinek nem gyalázzák meg a sírját". Haynau helyett Haydn emlékét gyalázták meg politikusok síremlékeit még nem gyalázták meg Magyaror­szágon, köztéri emlékműveket azonban már többször is. Káro­lyi Mihály és Churchill szobrát már gyakran leöntik vörös fes­tékkel. De a sokat vitatott Turul- szobor is „kapott már". Megron­gálták a nyilasterror áldozatai­nak emlékére állított Duna-par- ti vascipőket is, csakúgy, mint Antall József mellszobrát. a szabadság téri szovjet emlék­művet legutóbb az MTV-székház ostromakor rongálták meg. Pé­csett a ferencesek templomán a Krisztus-szoborban tettek kárt. A zeneszerző Haydn szobrát is lefasisztázták, miután kiderült, hogy összecserélték a ’48-49-es szabadságharcot leverő Haynauval. ■ A parlamenti pártok mind­egyike elítéli a vandalizmust. ..MÓDSZERES ROMBOLÁS, fizi­kai terror folyik, amit az el­múlt napok is igazolnak” - mondta lapunknak Moldova György. Az író Kádár-könyvéből már több mint 120 ezer pél­dányt adtak el. Emlékeztetett, előbb Károlyi Mihály szobrát öntötték le vörös festékkel, majd Ságvári Endre emléktáb­láját törték össze, s végül meg­gyalázták az MSZMP vezetőjé­nek sírját. Moldova György: egy ilyen szörnyű tettet csak dühödt fasiszta támadásként lehet értelmezni „A DÜHÖDT FASISZTÁKTÓL nincs mit várni, büntetlenül tehetnek antidemokratikus támadáso­kat” - hangoztatta Moldova. Az író szerint a kormány is fe­lelős ezért, mivel a zavargások után több rendőr ellen folyik per, mint rendbontó ellen, a kormányoldalon teljes a defen­zíva az erőszak ellen. Magyar- országon pedig szerinte nem lé­tezik a jobboldal, csak a szél­sőjobb. „ezek után bármit meg lehet tenni, most már az élők, mint Gyurcsány Ferenc, sincsenek biztonságban” - vélte Moldova. Az író, aki Kádár elkötelezett híve, úgy ítéli meg, hogy a volt pártfőtitkár mai napig ható te­kintélyét jelzi, hogy egy csődbe jutott ország bűnbakját látják benne. Kádár szerinte olyan óriás volt, aki nem születik minden évszázadban, s a törté­nelmi személyiségek közül is „csak Dózsa holttestét gyaláz­ták meg, akit megettek”. A TÖRTÉNÉSZEK TÖBBSÉGE az író Moldovához képest negatívan ítéli meg Kádárt. Főként az 1956-os forradalomban játszott szerepe és a koncepciós perek miatt. Ezrek vesztették el ko­rábbi egzisztenciájukat, mintegy 200 ezren kül­földre menekültek. „Ma már az élők sincse­nek biz­tonság­Kétfrontos Fidesz-harc Brüsszelben és Budapesten Brüsszelben az Orbán Viktor ve­zette Fidesz-elnökség Magyaror­szág szavahihetőségéért, Buda­pesten az ellenzéki párt politi­kusai a kormányzati negyed épí­tése kapcsán az állami vagyon védelmében szálltak síkra szer­dán. Az ellenzéki párt elnöksége az Európai Néppárt frakcióveze­tőjének meghívására tesz láto­gatást a belga fővárosban. A párt­elnök kijelentette: Magyaror­szágnak most leginkább arra van szüksége, hogy Brüsszelben szavahihető, komolyan veendő tárgyalófélként tekintsenek rá. Hozzátette: az országnak el kell köteleznie magát a közös uniós energiapolitika mielőbbi megte­remtése, a közös bevándorlás­politika kialakítása mellett. Itthon a Fidesz a Legfőbb Ügyészséghez fordult a kor­mányzati negyed ügyében. Cser- Palkovics András helyettes szó­vivő elmondta: „az évszázad leg­nagyobb ingatlanbizniszének hátterében a Gyurcsány-Szilvá- sy-páros üzleti érdekei állnak”. Hozzátette: tartanak attól, hogy a közpénzből tervezett beruhá­zás, illetve az arról szóló dönté­sek megsértik az állami vagyon­nal való felelős gazdálkodás kö­vetelményeit. Nyakó István, az MSZP szóvi­vője úgy reagált: az ellenzéki párt azokat a neves szakértőket gyanúsítja, akik dönteni fognak arról, kik és milyen módon épít­sék meg a kormányzati negye­det. A szóvivő hozzátette, hogy reméli, a néppárti politikusok „leckét adnak Orbánnak az európai politizálásból.” ■ T. Z. Hamarosan vádat emelnek Maiina Hedvig ellen Napokon belül vádat emel az ügyészség Maiina Hedvig ellen - jelentette be Dobroslav Trnka szlovák legfőbb ügyész. A nyitrai magyar egyetemista ellen hamis tanúzás miatt indítanak eljárást. Maiina Hedvig tavaly augusztus­ban véresen, összeverve ment be a nyitrai Konstantin Egyetem magyar tanszékére, és azt állí­totta, két ismeretlen bőrfejű azért verte meg, mert a mobilte­lefonján magyarul beszélt. A szlovák rendőrség szerint azon­ban a lány csak kitalálta, hogy megverték. A lány ügyvédje, Roman Kvasnica azt mondta: ki­tart eredeti álláspontja mellett, miszerint Maiina Hedviget meg­támadták. ■ Z. M. HIRDETÉS Az igazi hozom nem szerencse kérdése Wäk :■'*€/ i Hozamteremtő megtakarítás már 50 000 Ft-tól. Szekszárd, Széchenyi u. 1-7. Tel.: 74/529-729 • www.ieb.hu Inter-Európa Bank \y Intesa Snnpaolo C soport tagja * Inter-Európa Bank Ho2amteremtö Csomag: 1/2 betét- rész, 1/2 IE Hunnia Alaprész. (PSZÁF engedély: 111/41.022- 9/2002.) Az akció időtartama 2007. március 8-tól június 15-ig, vagy visszavonásig. A betétrész kamata az új beté­tekre, az első 1 hónapos lekötésre érvényes, ezt követően a kamat mindenkon 1 hónapos lekötésű betéti kamat + 0,05%. A kamat és egyéb kondíciók változtatásának jogét a Bank fenntartja. A hirdetés nem tartalmazza teljes körűen a szolgáltatás feltételeit, azok a Hozamteremtő Csomag Tájékoztatójában a Bank fiókjaiban, illetve a www.ieb.hu weboidalon tekinthetők meg. A szerződések részletes feltételeit a Bank üzletszabályzatai és általános szerződési feltételei tartalmazzák. Ez a tájékoztató a Tőkepiaci Törvény szerinti hirdetésnek minősül, de nem minősül ajánlattételnek, befektetési tanácsadásnak. i

Next

/
Thumbnails
Contents