Tolnai Népújság, 2007. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
2007-05-02 / 101. szám
2007. MÁJUS 2., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG KRIMI- BULVÁR - TV-MŰSOR 11 Gyermekek serültek meg egy elszabadult légvárban Életveszélyes sérültje is van annak a balesetnek, melyben egy erős széllökés felborított egy felfújható gyermekvárat a főváros XVIII. kerületében található Ma- lév-pályán. A Nagybecskerek utcai sportpályán megrendezett majálison történt balesetben több kisgyerek komolyabban, egy pedig életveszélyesen megsérült, amikor kedden kora délután egy erős széllökés felkapta és felborította a gyerekek szórakozására felállított gumivárat. ■ A gyerekek az első hírek szerint a rosszul rögzített építménnyel együtt repültek. Szemtanúk szerint a gyermekek a várral együtt 20-25 métert repültek, majd a felfújható gumiépítmény a kerítésnek csapódott. Az életveszélyesen sérült gyermeket a mentők a helyszínen újraélesztették, ez után mentőhelikopterrel szállították kórházba. A balesetnek öt további sérültje is van: négy kisgyerek könnyebben, valamint egy kismama sérült meg, amikor ráesett a vár. A balesetet az elsődleges információk szerint az okozta, hogy nem megfelelően rögzítették a felfújható várat, de egyes szemtanúk szerint egy hirtelen támadt tornádószerű forgószél volt a bűnös. ■ Miért vetkőznek a sztárok? aktok Zalatnay Sarolta kapta itthon a legnagyobb gázsit Gregor Bernadett kilenc hónappal a szülés után állt újra kamerák elé Egyikük bevallja, másikuk nem. Van, aki a legtöbbet igyekszik kihozni abból, amivel az Isten megáldotta. Csontos Tibor A napokban Gregor Bernadettről repítették világgá a hírt, hogy levetkőzött egy férfimagazinnak. Hat évvel ezelőtt már megtette ugyanezt, most attól érdekes a dolog, hogy a színésznő kilenc hónappal ezelőtt adott életet második gyermekének. A szülés után mindössze tizenöt kilót kellett le- adma, és máris meztelenül pózol. Azt mondja, csúcsgázsit kapott, a bulvárhírek kétmilliós honoráriumról szólnak. Ahhoz képest, hogy Bea asz- szonynak másfél milliót kínáltak ugyanezért, nem éppen csúcsgázsi. Gáspár Győzőnének is felkínálták a lehetőséget a pénzes vetkőzésre, de többek szerint ez csupán egy műsorelem volt Győzike show-jában, akkor senki nem gondolta komolyan, hogy Bea asszony megmutatja magát pőrén, s komoly műsorperceket töltöttek ki az ezzel kapcsolatos ügyintézések és telefonálások. A csúcsgázsit az eddigi hazai vetkőzök közül minden bizonynyal Zalatnay Sarolta kapta, akinek eltökélt szándéka volt bizonyítani e vetkőzéssel, hogy a legtöbb nőnek ötven év felett sem kell szégyellnie testének bájait. Az üzletasszony-énekesnő ügyesen még azt is kikötötte szerződésében, hogy a fotózásért kapott fix összegen felül az eladott példányok után is járjon neki némi aprópénz. Ez így együtt azért jelentett számára szép summát, mert a magazinból soha nem adtak még el any- nyit, mint a Zalatnay- címlapos számból. Sokszor a gyerek miatt nem vállalják a sztárA szépségkirálynő is megmutatta bájait Bálint Antónia az egykori szépségkirálynő bevallotta, hogy Olaszországban és itthon is bőven kihozott mindent abból, amivel a természet megáldotta. Korábbi párja, a Fábry-show producere, Kováts Kristóf is készített róla aktképeket. A műsorvezető sem tagadta, hogy jól jöttek a fotózásokért kapott pénzek. nők a meztelenkedést. Attól tartanak, hogy iskolatársaik és a pedagógusok sem nézik jó szemmel az ilyesmit, és nem szívesen teszik ki a gyerekeket ilyesfajta megjegyzéseknek. Gregor Bernadett szerint tizenkét éves Bence fiát cseppet sem zavarta, hogy harmincöt éves édesanyja levetkőzött egy magazinban. Zalatnay sem felejtette el megemlíteni, hogy annak idején megbeszélte nevelt lányával, aki ugyancsak nem ellenezte az ötletet A magazinok rendszeresen igyekeznek becserkészni a topon lévő és szépnek, jó testűnek mondott sztárnőket: így az egyik lap Südi Iringónak is felajánlotta a lehetőséget, miután a táncosnő a Szombat esti lázban elért fergeteges sikere után az érdeklődés középpontjába került. Südi Irin- visszautasí- a kérést, mondván, nem az a fajta, aki csak úgy hipp-hopp ledobja magáról a ruhákat. Csak kisebb avartiizeket oltottak el a tűzoltók A kurdhoz tartozó szőlőhegyen kisebb avartüzet kellett eloltaniuk tegnap a helyi önkéntes és a dombóvári hivatásos tűzoltóknak. Hétfőn ismét kigyulladt a tolnai szeméttelep, ez mostanában hetente egyszer-kétszer előfordul, tudtuk meg a tűzoltóság ügyeletén. Kerékpárost gázoltak el este a Kadarka utcában kerékpárost gázolt el tegnap este lapzártakor egy személyautó a megyeszékhelyen, a Kadarka utcában. A rendőrök és a mentők is a helyszínen voltak, az ügyeletek még nem tudtak a részletekről tájékoztatást adni. Beborult a Dunába egy négyszemélyes kenu egy ember meghalt, mikor a fővárosnál a Dunába borult egy négyszemélyes kenu. Három embert egy hajós kimentett, negyedik társuknak azonban csak a holttestét találták meg. A kenusok nem tudtak úszni, és mentőmellény sem volt rajtuk. @ további hírek: www.reggel.hu itvr-hét AJÁNLÁSÁVAL 2007. MÁJUS 2m SZERDA i <0 ■J H A 'H fi 5.30 WS Teleshop 6.00 Reggeli 10.05 Top Shop 11.15 Receptklub (isaztüzfe) 11.30 Te vagy az életein © (argentin sorozat) Fsz.: Natalia Oreiro, Facundo Arana, Carlos Belloso TV 2 6.00 Két Testőr 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.00 Stahl konyhája 9.10 Szóda 10.10 Teleshop 11.30 Mr. Bean története 12.30 Észbontó 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Nemzetiségi magazinok 10.00 Afrika gyöngyszeme 10.50 Titokzatos Násztya 11.35 A sokszínű vallás 11.50 Mit főzzünk ma? 5.22 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Századfordító magyarok 9.55 Nekem ne lenne hazám? 10.05 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 12.15 Brian éneke © (amerikai film, 2001) 85' Fsz.: Sean Maher 13.55 06-91-334-334 15.35 Disney-rajzfilm 16.10 Receptklub 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © H H 09 w 18.30 Híradó Esti kiadás 19.00 Legyen ön is milliomos! 19.45 Fókusz© Közszolgálati magazin 20.25 Barátok közt© (magyar sorozat) 21.05 CSI - Miami helyszínelők © (amerikai krimisorozat) Rettegés a táborban Fsz.: David Caruso 13.30 Macsómizéria © (amerikai-angol romantikus vígjáték, 2002) 15.30 Csillagkapu © (amerikai sci-fi-sorozat) 16.30 Bűbájos boszorkák © 17.30 Született feleségek © © (amerikai vígjátéksorozat) 12.15 Tv-taxi (ismétlés) 12.30 Nemzetiségi magazinok 14.30 Emeljük fel szívünket 14.40 Katolikus krónika 15.15 Kormányváró 15.45 Fogadóóra 16.15 Válaszd a mozgást! 16.30 Híradók 12.15 Záróra 13.00 Közelítő-ÉVA 13.35 Sorstársak 14.00 Az Árpád-kor templomai 14.15 Jóreménység fokról fokra 15.00 Vigyázz, kész, rajt! 15.25 Vándorúton 16.00 Válaszd a tudást! 18.30 Tények. Hírműsor Skandinávlottó-sorsolás 19.00 Aktív© 19.30 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Egy a 100 ellen Kvízshow Sváby Andrással 21.00 Doktor House © (amerikai sorozat) 22.00 Hősök© (amerikai misztikus sorozat) 16.45 Tv-taxi 17.05 Quinn doktornő © 17.55 Jog-alap 18.05 Bűvölet © 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 19.40 Köztévé 20.00 TS - Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés AC Milan-Manchester United 17.30 Legendák földje © (fr. dok.-film-sor. -13/13.) 18.00 Klikkerek© 18.25 Esti mese 18.35 Membrán 19.00 Kultúrház 19.30 Híradó este. Sport 20.10 Orosz keresztapák© (angol dok.-film-sor. - 3/1.) A száműzött 21.10 Kultúrház 22.00 Dr. Csont © J | (amerikai krimisorozat) g 23.05 Alias© fi (amerikai akciófilm-sorozat) N3 0.05 Reflektor© vpq 0.25 Warlock © (amerikai horror, 1989) 95' 23.00 Egy rém rendes család Budapesten © 23.30 4400 © (amerikai misztikus sorozat) 0.30 Tények este 1.00 Brókerarcok © (amerikai krimi, 2000) 23.00 Szerda este 23.30 Kultúrház (ismétlés) 0.05 Lapozó © 0.50 A gépész © (spanyol thriller, 2004) 97' Fsz.: Christian Bale, 2.30 Tv-taxi 21.40 ízig-vérig Annie-Mary (angol-fr. film, 2000) © 23.25 Halló, halló! © (angol vígjátéksor. - 83/67.) 23.55 Napló 24.00 Záróra 0.50 Nap-nyugta 20.25 Barátok közt magyar sorozat 23.00 Egy rém rendes... magyar sorozat # 0.50 A gépész spanyol thriller 23.25 Halló, halló! angol vígjátéksorozat HÍR TV 10.30 Esti gyors. 12.00 Hírek, ismétlések. 15.05 Európai híradó. 15.30 A birodalom titkai. 16.05 Kontraszt. 17.00 Híradó. 17.30 Csintalan. 18.30 Esti gyors. 19.00 Híradó. Sport. 19.30 Esti gyors. 20.30 Lapzárta. 21.00 Híradó 21.21.35 BBC Reporters. 22.05 Gyógy- Hír. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. MÄ0YÄB ÄTY 11.35 Közvetlen ajánlat 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Játszma! 16.35 Közvetlen ajánlat 17,05 Laci bácsi konyhája. 17.35 Regionális híradó. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 A nő helye. 21.00 Friderikusz most. 22.05 Dominó. 23.10 Játszma! 0.20 700-as klub. HÄLOZÄT 13.30 Dokumentumműhely. 14.00 Játékháló. 15.00 Dokumentumfilm. 15.30 Stílus. 16.00 Játékháló. 17.00 A kontroll. 17.30 Csacska angyal (arg. sor.). 18.30 Te vagy az életem (arg. sor.). 19.30 Fekete gyöngy (arg. sor.). 20.25 Jog-alap. 20.30 Hírháló. 21.00 Véres vakáció (am. film). 23.00 Mániákus zsaru 2. FILMMÚZEUM Wß 12.05 Privát filmek. 14.00 Dokumúzeum. 15.00 Életre kelt könyvek. 15.30 Hollywoodi párok. 16.25 A feladat. 17.40 Utazás a koponyám körül (magyar film, 1970). 19.00 Privát rocktörténet. 20.00 Joachim, dobd a gépbe! (csehszl.vígj., 1974). 21.35 Snitt. 22.05 Helyzetek és gyakorlatok. VXASAX3 6.50 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) © 7.50 Lois és Clark 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Nash Bridges © (amerikai akciófilm-sorozat) 12.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 13.10 Magnum © (amerikai akciófilm-sorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © 16.20 Baywatch © 17.25 Vészhelyzet© (amerikai sorozat) 18.30 Zsaruk© Utcai történetek 19.00 Vidióták © 19.30 Tuti fuvar© (szórakoztató vetélkedő) 20.00 Pőreparádé © (kandíkamera-show) 21.05 New York i helyszínelők (amerikai krimisorozat) 5.35 Gazdakör 6.00 Reggel 8.00 Kikötő 8.30 Teázzon a Kor Kontrollal 9.00 A fény dicsérete (6.) 9.25 Magyarország kincsei 9.35 Derrick © 10.35 Külvárosi rendőrök © 11.30 Kívánságkosár 13.45 Kikötő - Duna tér 14.00 Kónya & Conla 14.35 A harmadik bolygó 15.05 A nabateusok királysága 16.00 Világunk (ismétlés) 16.55 Négyzetméter 17.25 Az új Lassie 22.00 Drágán add a halálod! 2 © (amerikai akciófilm, 1997) 23.50 NewYork-i helyszínelők 0.50 Sírhant Művek © (amerikai sorozat) 1.50 A véres folyó© (amerikai western, 1991) v 16.20 Baywatch amerikai akciófilm-sorozat 8.30 Mai helyzet 8.45 Spanyol labdarúgás. 10.15 Ralibajnokság. 11.45 Olasz labdarúgás. 14.15 Salakmotor. 16.45 MotoiShowl. 17.30 Arany pillanatok. 17.45 Mai helyzet. 18.00 Jégkorong-vb.Kanada-Szlovákia. 20.45 Sakk- magazin. 21.15 Bulvársport. 21.45 Póker. 23.45 Nehézsúlyú boksz. 17.50 Kikötő - Duna tér 18.00 Híróra 19.00 Mese 19.20 Külvárosi rendőrök (olasz sorozat - 48/44.) © 20.20 Bab’ Aziz- A sivatag hercege (angol-francia-iráni-magyar- német-tunéziai film. 2005) 22.15 Halálos szívdobbanás © (francia film, 2005) 102' 24.00 Zorán-koncert (magyar zenés film - 2.) 52' 1.05 Híróra (ián.) 2.05 Mese 2.15 Szervusz, Péter! (magyar film, 1939) 84' 3.40 Magyar elsők 22.15 Halálos szívdobbanás francia film MINIMAX 6.00 Rajzfilmek. 14.30 Vándor varangyok. 15.00 Barbie Fairytopia. 16.10 Miss BG. 16.30 Rupert maci kalandjai. 16.45 Pettson és Fin- dusz. 17.00 Noddy kalandjai. 17.15 Miss Spider. 17.45 Charley és Mimmo. 17.50 Sharon naplója. 18.15 Bibi Blocksberg. 18.50 Bombi- toma. 18.55 Bori bari. 19.05Tupu. ALISCA RADIO 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00,7.00,8.00, 10.00,12.00,14.00,16.00,18.00,20.00. 6.00-8.00 .Hatra Morgó' - reggeli információs magazin, lapszemle, évforduló-, születésnaptár, bűnügyi krónika. 8.00-18.00Zenei műsorok, helyi hírek, állásajánlat programajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor, (szerdán 22.00 óráig) 22.00- Nonstopzene. N-JOTRADIÖ FM 98,7MHz. 6.00 N-joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00 Szélesvászon - mozimagazin. 22.00 MixXL FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenésmagazin. 12.00-18.00 DélutániTurmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. PORTTTMA lCTl~"'l— 6.00-11.00 Fortuna Dzsúz Móré Boglárkával. 11.00-13.00 Kfvánságjárat Várszegi Észténél. 13.00-17.00 Pepperoni Búzás Norberttal. 17.00-20.00 Kívánságműsor Mittler Judittal. 19.00-20.30 Beszélgetős magazinok órája. Külügyi Kata. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. REGIO radio 5.55-9.00 Hajnaltól reggeliga Dél-Dunántú- ton - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 FrissJuice-élő showmű- sorVaiga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a légió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Eső Krónika, Háttér. 19.00- 22.00 Estidőben! EM 101,7 MHz. 22.30- tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00- 10.30, 20.00-20.30 horvát műsor, 10.30- 12.00,19.30-20.00 német műsor, 13.00- 14.00,20.30-21.30 szerb műsor. BONYHÁD 18.00 Esti magazin. Műsorvezető: Szél Móni. 18.00 Hírek. 18.12 Háttér. 18.30 Állatom a Barátom! Dr. Holló Sándor műsora. 18.50 Gyógymódok Harmati Kálmánnal. BUDAPEST InTTHI 17.00 Mesezug 17.45 Monddajövőm. 18.25 Híradó. 18.30 Mondd a jövőm. 19.15 Sporthíradó. 19.30 Esti híradó. 20.00 Vendégünk. 20.50 Dokumentumfilm: Világhírű bűnözők arcképcsarnoka. 21.45 Győztünk. 22.15 Pénzeső. 22.45 Sporthíradó (ism.). 23.00 Töltse velünk az estét! 0.00 Tele-jósda. > I