Tolnai Népújság, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-07 / 82. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. ÁPRILIS 7. SZOMBAT 4 EGYHÁZI TÜKÖR HÍKSÁV Szoborfelújításokba kezdett az új káplán KERESZTES ANDOR alig két éve került Mözsre. A káplán tevékenysége szemmel láthatóan érzékelhető a településen. Aktív gyűjtőmunkát folytat - civil szervezetek közreműködésével - a hívek és az elszármazottak körében, aminek köszönhetően sorra szépülnek meg a szakrális emlékek. Először a Szentháromság, aztán a Szent Család szobrot újították fel, s most a templombejárat melletti két szobor következik. (wg) A pészach, a zsidó húsvét ma este kezdődik A zsidó húsvét. a pészach ma este kezdődik. A kivonulás tiszteletére tartják a ko- vásztalan kenyér ünnepét. Olyan gyorsan vonultak ki őseik Egyiptomból, hogy a kovász meg sem kelt. Vál- lukra vették és a nap szárította meg. Bárányt áldoztak és elbeszélték a kivonulás csodálatos történetét. Ennek emlékére két estén szédert tartanak, amikor speciális imakönyvből, a haggadából olvassák fel bölcseik összeállítását. (tgy) A torony tatarozásához az erőmű ad állványzatot A FADDi katolikus templom felszentelésére 1864-ben került sor. A dátumhoz kötődően - a 150. évfordulóra -, 2014-re szeretnék az épület teljes külső és belső felújítását befejezni. A munkát tavaly kezdték. A tetőjavítással végeztek, most a torony tatarozása következik. Ehhez állványzatot a paksi atomerőműtől kap a falu. (wg) Bábbal, kézműveskedéssel várták a gyerekeket GYERMEKDÉLUTÁNT tartottak Dunaszentgyörgyön, a református gyülekezetben. A tengelici evangélikus gyülekezet Szivárvány és Fénysugár bábcsoportja is fellépett. Az előadásokat követően a gyerekek kézműves foglalkozásokon vettek részt, (hé) @ TOVÁBBI HÍREK: www.tolnainepujsag.hu Hajsza az igazi Jézus-alkat passió Az autószerelő Jézus, Júdás szerepében a polgármester Múlt vasárnap mutatták be a bátaszéki templomban a Jézus keresztútjáról szóló passiójátékot. Isten fiát, immár 12. alkalommal, Kajsza Béla alakította. A 13. előadás Sióagár- don lesz. Wessely Gábor Igazi Jézus-alkat Kajsza Béla: jámbor, de tehetséges, segítőkész, de nem tolakodó. Alapvégzettségét tekintve autószerelő. Később jobban elmélyedt a járműtechnikai és szállítmányozási ismeretekben: Pécsen technikusi oklevelet, Győrben főiskolai diplomát szerzett. Jelenleg Szekszárdon a megyei kórház autószervizének műhelyvezetője. Bajsza alatt mosolygó, joviális férfi. Nem néz ki 55 évesnek. Először 1999-ben mutatták be a passiót az ő főszereplésével Bá- taszéken. Azóta minden évben eljátsszák ott, s volt már előadásuk Pécsen, Decsen és az erdélyi Gyergyóditrón. Most volt a 12. megfeszítése, a 13. májusban lesz, Sióagárdon. Mint mondja, valódi szenvedés ■ Ráhangolódás nélkül, felkészületlenül nem lehet a szentélybe lépni. is jut neki, nem csak a közönségsiker. A 4,5 méteres keresztet a 76 méter hosszú templomban oda-vissza végigvinni - miközben mögötte csattognak a korbácsok, amelyek néha el is találják - , elég keserves dolog. Bátaszé-. ken mindenki ismeri a Kajsza családot, ottaniak a gyökereik, bár a hetvenes évek közepétől Decsen éltek, most meg Sióagárdon laknak. Nemzetközi hírű látványossággá nőtt a bátaszéki passió az évek során. Különbuszok, autókonvojok hozzák a nézőket Kőszegtől Debrecenig, Németországtól Olaszországig mindenhonnan. Az érdeklődők száma, óvatos becslések szerint is meghaladja a kétezret. a Természetesen nem minden f előképzettség nélkül vált e ze- | nés darab főszereplőjévé Kaj- J sza Béla. Fúvósként a bátaszé- | ki úttörőzenekarban kezdett, £ majd hosszú, két évtizedes kiA szenvedéstörténet előadása igazi szenvedéssel is jár hagyás következett - ami alatt sportolt és nem muzsikált -, s aztán vette kezébe újra a hangszert. Elsősorban harsonás, de játszik trombitán, kürtön, és „egy kicsit furulyázni is tud”. Régóta énekel, egyházi kórusokban is. Három fiával 1991- ben megalapította a Kajsza kvartettet. A srácok a passióban is szerepelnek. Ha annak idején a Golgotán három latort feszítettek volna meg Jézussal, most mindhárman ott lehetnének apjuk mellett a záróképen. De így csak kettőjüknek jut kereszt: Béla a bal lator, Péter a jobb lator, Pál főpapot alakít. Ezen kívül apostolokként is feltűnnek az előadás korábbi részében. A zenei direktor a helyi kántor, Jagicza József. A rendező a helyi gimnázium-igazgató, Sümegi József. Az ötlet is az övé, még szegedi diákkorában adta elő társaival a szenvedéstörténetet a Tisza-parti városban. Bá- taszéken is színre lép, római katonát alakít. S van még egy fontos figurája a Lukács evangéliuma alapján bemutatandó darabnak: Júdás. Ezt a nem éppen hálás szerepet a város polgármestere, Bognár Jenő vállalta. Gyakorló hívő Kajsza Béla, mégis szüksége van a ráhangolódásra. Felkészületlenül nem lehet az autószerelő műhelyből a szentélybe lépni. Sokat gyakorol, kezdéskor picit izgul, de ha belefeledkezik a szerepbe, már semmi sem zavarja. Amikor Erdélyben mutatták be a passiót, olyan hideg volt a templomban, hogy az előadás végére jéghártya képződött a műanyag poharakba töltött tea tetején. De ő, ruháitól megfosztva sem fázott a kereszten. Hamarosan Sióagárdon is bemutatják a passiót Magyarország legismertebb passiójátéka a bátaszéki. Hús- vét előtt, virágvasárnap mutatják be 1999 óta. Három más helyszínen is előadták már: a decsi templomban 1999-ben, a pécsi székesegyházban 2000- ben, és Bátaszék partnertelepülésén, Erdélyben, a gyergyódit- rói templomban 2003-ban. MÁJUSBAN Sióagárdon is bemutatják. Egyelőre csak álom a régi egyházi épület helyrehozatala DUNASZENTGYÖRGY Az önkormányzat jelképes áron, százezer forintért eladott egy épületet a református egyháznak. Működött itt napközi melegítő konyhával, cigánykollégium, de még korábban az egyházé volt és például itt volt a Keresztény Ifjúsági Egyesület bázisa. Rácz József lelkész elmondta, már csak azért is ragaszkodnak az épülethez, mert az egyházé volt, de vannak terveik is a hasznosításra. Több elképzelés született, az egyik szerint gyermektábor lesz, a másik szerint öregek otthona. A református lelkész szerint diakónia központként is szükség lenne rá, hiszen - miként min■ A helyi reformátusok ragaszkodnak egykori épületükhöz. den más településen - náluk is vannak rászoruló szegények, árvák, özvegyek, akik ellátásában szerepet kaphatna egy ilyen épület. A ház egyébként nincs túl jó állapotban, egy része megrogyott, felújítani sem lehet. Másik része használható, felújítható. Egyházi berkekben sikerült találnia Rácz Józsefnek egy szakembert, aki elkészíti a terveket. Hogy ezek megvalósulnak-e, a református lelkész óvatosan fogalmaz. - Ezek inkább csak álmok, mint tervek, de állami vagy uniós forrással megvalósulhatnak, abban bízunk, hogy találunk megfelelő pályázatot - mondta. ■ V. T. Zarándokok látogattak el a Szentföldre A 120 fős zarándokcsoport március 14-én indult a nagy útra Mayer Mihály megyéspüspök vezetésével. Szállásuk a Galile- ai-tó partján fekvő egyik kibucban volt. Ellátogattak Capernaumba, ahol Jézus tanított a zsinagógában, megnézhették Péter házát, eljutottak Tabghába, a kenyér és halszaporítás helyszínére, a nyolc boldogság templomába. Tiberias- ban hajóra szálltak, amelyen tiszteletükre a magyar nemzeti lobogót lengette a szél. ■ M. I. Máig szól az evangélikus püspök üzenete retorika A jó szónok az igazat mondja, azt, amire rátenné az életét is A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium hatodik alkalommal hirdette meg az Ordass Lajos retorikaversenyt. A vetélkedőre egyházi fenntartású iskolák és az Arany János tehetséggondozó programban résztvevő oktatási intézmények diákjai érkeztek. A zsűrinek tagja volt Zászkaliczky Pál, az Ordass Lajos Baráti Kör vezetője. A szervezők arra kérték, hogy mutassa be milyen retorikai eszközöket használt a verseny névadója, az egykori bonyhádi gimnazista, az evangélikus egyház legendás püspöke. Zászkaliczky Pál nem csak Ordass Lajos beszédeiről, előadásmódjáról szólt, hanem megfogalZászkaliczky Pál mazta szónoklatainak máig tartó üzenetét is.- A fiataloknak, akik úgy döntenek, hogy beszéddel fogják keresni kenyerüket, nagyon fontos a szónoklat tudománya. A retorika azonban nemcsak próza, nem egyszerűen a hatásos szó és előadásmód. Sokkal több annál. Ordass Lajos mielőtt bárhol belefogott mondandójába, mindent pontosan leírt és megtanult. Többször hallottam őt igét hirdetni. Különösebb, hatásvadász eszközökkel soha nem élt. Nem használt látványos szónoki fogásokat, a gyorsítást, lassítást. Ritkán emelte meg a hangját. Nem gesztikulált. Hátratett kézzel állt a szószéken. Egyhangúan és csendesen, közérthetően beszélt. Egyszerű volt a mondatfuzése, rövid mondatokban, határozottan fogalmazott Logikája mindig követhető volt. Gondolatait az egyszerű munkásember, a napszámosasszony is megértette, ugyanakkor feltöltekezhetett belőle az egyetemi tanár is. Meditált a témái fölött, s ebbe a meditációba bevonta hallgatóit is. Minden mondatában ott volt a csupasz, meztelen igazság. Csak olyat mondott, amiről maga is meg volt győződve. Ez máig szóló üzenete: aki a szónoklatot választja hivatásául annak csak az igazat szabad mondania, azt, amit átgondolt, amit a szíve is vall, s amire rátenné az életét. ■ Pál Ágnes MISÉK,ISTENTISZTELETEK KATOLIKUS MISÉK: Bátaszéken vasárnap fél 9 és este 7 órakor, Bonyhádon szombaton este 6 órakor, vasárnap reggel fél 8 és 9 órakor és este 6 órakor, Dombóváron vasárnap 8 órakor, 10 órakor, 11 és 18 órakor, Dunaföldváron, a külvárosi templomban: vasárnaponként 7.30- kor és 11 órakor, a belvárosi templomban szombat este 18.30- kor, vasárnap 9 órakor. Gerjenben 11 órakor, Kajdacson 9.30- kor, Pakson a belvárosi templomban szombaton este 6 órakor, vasárnaponként 9 órakor, 18 órakor. A Szentlélek templomban pedig szombat este 7 órakor, vasárnap reggel 7.30-kor. Szekszárdon, a Béla téri belvárosi templomban szombaton este 6 órakor, vasárnaponként háromnegyed 9,11 órakor és 18 órakor. Az újvárosi templomban szombaton 17 órakor igeliturgia, vasárnap délelőtt 7.30-kor és 10 órakor. Tamásiban: vasárnaponként 9.30 és 10.30-kor. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET: Zombán vasárnap 8.30-tól, Szekszárdon a hónap első vasárnapján 10 órától kezdődik az isten- tisztelet, úrvacsorával. A hónap második vasárnapján 9.30-tól német áhítat van. A következő településeken istentisztelet csak a hónap 1. vasárnapján van: 13.30-tól Felsőnánán, 14.30-tól Kétyen, 16 órától Decsen, 17.30- tól Bátaszéken. A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET: Szekszárdon vasárnaponként 10 órakor, Gerjenben, az imaházban 10 órakor, Kajdacson 11 órakor. L A i 4