Tolnai Népújság, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-18 / 90. szám

2007. ÁPRILIS 18., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG KRIMI - BULVÁR TV-MŰSOR Világjáró Szabó Győző valami Amerika Herendi mozijában ismét ő lesz Ákos, a túlélő Szabó Győző Hongkongban: egy fehérvári szállodában csak tévedésből hitte, hogy még Kínában van Zaklatta nevelt lányát, hat év fegyházat kapott a döbröközi férfi Ismét bűnösnek mondta ki a me­gyei bíróság a döbröközi Fülöp Zsoltot szemérem elleni erőszak bűntettében, kábítószerrel való visszaélés és lopás vétségében. Hat év fegyházbüntetésre ítél­ték, és négy évre eltiltották a közügyektől. A vádlott szexuáli­san zaklatta nevelt lányát, aki a történtek idején még nem volt 12 éves. A megyei bíróság az íté­lőtábla utasítására tárgyalta újra az ügyet, ugyanis a sértettet nem a szabályoknak megfelelően hallgatták ki. Az új eljárásban úgynevezett kiküldött bíró hall­gatta meg a gyermeket, aki lé­nyegében ugyanazt vallotta, mint két évvel ezelőtt. A nevelő­apa fenyegetéssel, erőszakkal kényszerítette a gyereket a fajta- lánkodás eltűrésére. Egyszer már indult a férfi ellen ez ügy­ben eljárás, de akkor nem sike­rült a bizonyítás. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, az ügyész pedig súlyosításért fel­lebbezett. ■ 1.1. TRAFFIPAX Időpont Helyszín 7.00- 13.00 6-os főút, 90-142 km között 15.00- 16.10 Attala 16.30- 17.30 Kaposszekcső 18.10- 19.00 Dombóvár 19.10- 19.30 61-es főút, 85-90 km 19.30- 20.00 61-es főút, 72-73 km Az utazó színészek közé tartozik. Nem is olyan régen még Ghánával ismerkedett Szabó Győző, aztán Hongkongban járt. Amióta azonban hazatért, Amerikáról álmodozik. Csontos Tibor- Miért éppen Hongkong?- Mert fantasztikus kavalkád az egész; keverednek az építé­szeti stílusok, a nációk. Hong­kongot az impozáns felhőkar­colói és az éjszakai fények igazi metropolisszá teszik. Többórás hajóutazáson is részt vettem.- Merre hagyta elringatni ma­gát a hullámokon?- Megnéztük a jellegzetes kúphegyeket Guilinben, ame­lyeknek minden egyes darabja külön nevet kapott. Fantasztikus az a nyugalom és kiegyensúlyo­zottság, ami ebből a vidékből és az ott lakó emberekből árad. Nyo­ma sincs a modern technikának, mindent kézzel készítenek.- Gondolom, a konyhaművé­szet sem hagyta hidegen.- Megkóstoltam, hogy milyen az igazi, hamisítatlan kínai kí­gyópálinka. Hát, inkább egy li­kőrszerű valamire emlékeztetett, bár ez előkelő túlzás. Esznek szá­rított gekkót, gyíkot, ami ott a gyerekek kedvenc csemegéje.- Igaz, hogy hazaérkezéskor a repülőtérről egyenesen Székesfehérvárra utazott?- Shakespeare III. Richárd cí­mű darabját próbálom Fehér­váron, a darabban Buckingham herceg szerepét játszom. Csak épp azt felejtettem el, hogy nincs hol éjszakáznom. Az interneten találtam szállodát, ahol a kínai szo­bájukat ajánlották. Azt hittem, viccelnek vagy hallották valahon­nan, hogy most érkeztem Hong­kongból. Hol tfárad tan dőltem az ágyba. Másnap reggel felébred­tem a tökéletes kínai stílusban berendezett szobában, és azon­nal kitört rajtam a pánik: biztos voltam benne, hogy még Kínában vagyok, elaludtam, és lekéstem a gépet. Mára megnyugodtam. És az is feldob, hogy lesz folytatása a Valami Amerikának. Ha min­den a tervek szerint halad, jövő karácsonykor mutatják majd be. Névjegy 1970. július 7-én született 1998-ban diplomázott a Képző- és Iparművészeti Főiskolán. A Hold Színházban kezdte színészként. 1995 óta a buda­pesti Katona József Színház tagja FONTOSABB FILMJEI: Rosszfiúk (1999) , Balra a Nap nyugszik (2000) , Valami Amerika (2001) , Magyar vándor (2004). DÍJ: Puck-díj (1997) Útmenti oszlopnak ütközött az autó útszéli villanyoszlopnak üt­között egy személyautó teg­nap délután fél öt tájban Pörböly főutcáján. A bal­esetnek egy könnyű sérültje van. A helyszínelés ideje alatt mintegy fél óráig telje­sen lezárták az utat. Továb­bi fél órán keresztül részle­ges útzár volt. Égett az erdő tegnap este a csikólegelőnél simontornyáról kaptak ri­asztást tegnap este nyolc óra előtt a lánglovagok. A megyei tűzoltóság tájékozta­tása szerint a csikólegelőnél égett az erdő. Az oltásban a sárbogárdi tűzoltók segéd­keztek. Nyolc évet kapott a féltékeny férj a pécsi ítélőtábla helyben­hagyta annak a férfinak a büntetését, akit korábban nyolc év börtönbüntetéssel sújtottak. A 31 éves férfi há­zassága tavaly megromlott, felesége elköltözött otthonról. A nő időközben egy másik férfival létesített kapcsolatot. Ezt az elítélt kifogásolta, találkozásukkor kést rántott, és nyakon szúrta riválisát. @ további hírek: www.reggel.hu TELEVIZIO-MUSOR 2007. ÁPRILIS 18., SZERDA H H *0 W 'W fi w H CA W 1 'H 5.30 WSTeleshop 6.00 Reggeli 10.00 Receptklub (ismétlés) 10.15 Top Shop 11.20 Receptklub 11.35 Egy rém rendes család © (amerikai vígjátéksorozat) 12.00 Híradó. 6.00 Két Testőr 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.10 Stahl konyhája 9.20 Szóda 10.20 Teleshop 11.40 Sírig tartó barátság© 12.40 Észbontó 12.15 Robinson Crusoe 2. © (francia kalandfilm, 2003) Fsz.: Pierre Richard 14.10 06-91-334-334 15.00 Disney-rajzfilm 15.35 Te vagy az életem © 16.30 A szembesítőshow © 17.30 A kibeszélőshow © 13.40 Az apám, az új nője meg én (német vígjáték, 2005) 90' Fsz.: Herbert Knaup 15.30 Csillagkapu © (amerikai sci-fi sorozat) 16.30 Bűbájos boszorkák (amerikai sorozat) © 17.30 Született feleségek 18.30 Híradó. 19.00 Legyen ön is milliomos! 19.45 Fókusz © 20.25 Barátok közt © (magyar sorozat) Utána: Hírek 21.05 Miami helyszínelők © (amerikai krimisorozat) Gyilkos zóna 22.00 Dr. Csont © (amerikai krimisorozat) 18.30 Tények. Skandinávlottó-sorsoiás 19.00 Aktív © 19.30 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 20.15 Egy a 100 ellen 21.00 Doktor House© (amerikai sorozat) 22.00 Egy rém rendes család Budapesten © (magyar vígjátéksorozat) 23.00 Alias © (amerikai akciófilm-sorozat) 23.55 Reflektor © 0.15 A szexi csapat © (am. akciófilm, 1996) 90' 2.10 Odüsszeia (amerikai kalandfilmsorozat) 22.30 4400 © (amerikai misztikus sorozat) 23.35 Tények este 0.05 A szellemek városa (am. krimi, 2002) 112' © 2.10 Mindörökké zsaru © (amerikai krimisorozat) 23.00 Alias amerikai akciófilm HÍR TV H UH I 12.00 Ismétlések. 15.05 Európai híradó. 15.30 A birodalom titkai. 16.05 Kontraszt. 17.00 Híradó. 17.30 Csintalan. 18.30 Esti gyors. 19.00 Híradó. 19.30 Esti gyors. 20.05 Pénztár. 20.30 Lapzárta. 21.00 Híradó 21. 21.30 BBC Reporters. 22.05 GyógyHír. 22.40 BBC-híradó. 23.05 Lapzárta. 23.30 Esti gyors 13.40 Az apám, az új... német vígjáték 11.35 Közvetlen ajánlat. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Játszma! 16.35 Közvetlen ajánlat. 17.05 Laci bácsi konyhája. 17.35 Egészségábécé. 18.00 Fórum. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.00 Dominó. 21.00 Friderikusz most 22.05 Haszon. 23.10 Játszma! 0.20 700-as klub. 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 A tv ügyvédje 10.00 Mit főzzünk ma? 10.10 Afrika gyöngyszeme © 11.05 A2012-es Labdarúgó-Eb helyszínének kijelölése Közvetítés Cardiffból 5.23 Kárpát expressz 5.50 Nap-kelte 9.00 Századfordító magyarok 9.55 Nekem ne lenne hazám? 10.10 Roma magazin 10.35 Domovina 11.05 Kárpát expressz 11.30 Átjáró 6.50 Lety, a csúnya lány (mexikói sorozat) © 7.50 Magnum © 8.50 8 perc a konyhában 9.00 Halálbiztos diagnózis © 10.00 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat, ism.) 11.05 Dowling atya nyomoz © 12.30 Nemzetiségi magazinok 13.30 Munka-Társ 14.00 KészPénz (ism.) 14.30 Feszti körkép 15.00 Kodály 125 15.05 Kormányváró 15.35 Fogadóóra 16.15 Múltidéző Vitrayval 16.30 Híradó 16.45 Tv-taxi 17.00 Quinn doktornő © 17.50 Jog-alap (ism.) 18.00 Bűvölet © 18.58 Föld Tv 19.00 Híradó este Sporthírek, időjárás 19.40 Köztévé 20.00 A közvetítő © (francia sorozat -18/9-10.) 13.05 Közelítő- Alpok-Duna-Adria 13.35 Sorstársak 14.00 Szíria - Az idők szárnyán 15.10 Vigyázz, kész, rajt! 15.35 Magyar főúri paloták 16.00 Válaszd a tudást! 17.35 Legendák földje 12.10 Kojak © 13.10 Magnum © 14.15 Halálbiztos diagnózis © (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) ' 16.20 Dowling atya nyomoz © 17.25 Vészhelyzet © 18.00 Klikkerek © 18.30 Esti mese 18.35 Membrán 19.00 Kultúrház 19.30 Híradó este. Sport 20.10 A fotográfia kalandja (fr. dok.-film-sor. -10/10.) 20.35 Etűdök építészetre (francia ismeretterjesztő sorozat -10/10.) 21.05 Kultúrház 18.30 Zsaruk © Utcai történetek 19.00 Vidlóták © (magyar show-műsor) 19.30 Tuti fuvar© (szórakoztató vetélkedő) 20.00 Pőreparádé © (kandikamera-show) 21.05 A helyszínelők © . (amerikai krimisorozat) Fsz.: William L Petersen düna''^^ÜVÜÜI ALISCA ItáBIO illllill 8.10 Kikötő (ism.) 8.30 Teázzon a Kor Kontrollal 8.55 Magyar elsők 9.10 Mindennapi kenyerünk 9.35 Calabria 10.10 Scooter 10.35 Külvárosi rendőrök © 11.30 Kívánságkosár 91,1 MHz nonstop. Hírek 6.00,7.00,8.00,10.00, 12.00,14.00,16.00,18.00,20.00.6.008.00.Hat­ra Morgó" - reggeli információs magazin, lapszemle, évforduló-, születésnaptár, bűnözi krónika. 8.00 18.00 Zenei műsorok, helyi hírek állásajánlat prog­ramajánló. 18.0019.00 Kívánságműsor, (szerdán 22.00 óráig) 22.00 Nonstop zene. RADIO ANTRITT« 13.50 Kikötő - Duna tér 14.00 Allegro Barbaro (török dokumentumfilm) 14.55 Csendes hazatérés 16.00 Világunk (ism.) 16.55 Négyzetméter 17.25 Az új Lassie 17.45 Kikötő - Duna tér FM 105,1 MHz 6.009,00 Reggeli információs ma­gazin, 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin, 12.0018.00 DéiutániTurmix 18.0024.00 Esi szó­rakoztató műsor. 0.0006.00 Könnyűzenei összeál­lítások N-JOY RADIO Vük FM 98,7 MHz. 6.00 N*>y Reggel 10.00 FM Kom­mandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Bő kívánság- műsor. 20.00 Szélesvászon - mozimagazin. 22.00 18.00 Híróra 22.00 Szerda este 22.35 Kultúrház (ism.) 23.05 Lapozó © A hét közéleti eseményei a sajtó tükrében 23.50 Találkozás Vénusszal © (angol-am. film, 1991) 21.35 Speer és Hitler© 23.05 Halló, halló! © 23.30 Napló 23.35 Záróra 0.30 Nap-nyugta 3.00 Klikkerek © 3.25 Magyar évszázadok 19.00 Mese 19.20 Külvárosi rendőrök (olasz sorozat - 48/38.) © 20.15 A férfiak évada © (francia-tunéziai film, 2000) 22.20 Híradó. Sport 22.35 Sivár vidék© (amerikai film, 1974) 90" Fsz.: Martin Sheen, Ramon Bieri, Sissy Spacek 22.05 Mocskos zsaruk ® (amerikai akciófilm, 1999) 0.25 A helyszínelők © (ameriljai krimisorozat, ism.) 1.25 Sírhant Művek © (amerikai sorozat) 2.25 Mocskos zsaruk © 0.05 Kentaur 1.05 Híróra (ism.) 2.00 Mese 2.10 Mindentudás egyeteme 3.10 Életem Afrika (magyar dok.-film-sor. - 12.) 3.40 Világunk (ism.) 20.00 A közvetítő francia sorozat 14.00 Játékháló. 15.00 Ökoházak. 15.30 Stílus. 16.00 Játékháló. 17.00 Színházi ma­gazin. 17.30 Csacska an&al (arg. sor.). 18.30 Te vagy az életem (arg. sor.). 19.30 Fekete gyöngy (arg. sor.). 20.25Jog-alap. 20.30 Hír­háló. 21.00 Halálos játszma (am. akciófilm). 23.00 A rácsok mögött 2. (am. film). A műsor ét a küzdést Irtűpo w «f ■ 14.00 Szíria... magyar ism. sorozat BUDAPEST TV 9.00 Közvetlen ajánlat 9.45 Színész társalgó. 10.50 Közvetlen ajánlat 11.50 Híradó. 12.00 Tele-jósda. 13.00 Közvetlen ajánlat 14.00 Köz­élet 15.05 Híradó. 15.30Tele-jósda. 17.00 Me­sezug 17.45 Mondd a jövőm. 18.25 Híradó. 1830 Mondd a jövőm. 19.30 Híradó. 20.00 Különös. 20.50 Dokumentumfilm. ItLö 16.20 Dowling atya... amerikai krimisorozat 8130 Mai helyzet. 9.00 Angol labdarúgás. 10.15 NSA Junior Klub. 11.45 Olasz labdarú­gás. 12.45 Jégkorong Litvánia-Japán. 16.00 Arany pillanatok. 16.15 JégkorongMagyaror- szág-Románia. 19.00 Mai helyzet. 19.15 Sakkmagazin. 19.45 Bulvársport. 20.15 Olasz labdarúgás. 22.30 Német labdarúgás. 22.35 Sivár vidék amerikai film MINIMAX 6.00 Rajzfilmek. 15.25 Connie, a boci. 16.05 A rút kiskacsa és én. 16.30 Rupert maci ka­landjai. 16.45 Noddy kalandjai. 16.55 Játsszunk! 17.25 Hunyor-major. 17.50 Char­ley és Mimmo. 18.00 Tom, a nagy utazó. 18.25 Simsala Grimm. 18.55 Connie. 19.05 Arthur. 19.35 A rút kiskacsa és én. MixXL FORTUNA RADI Országos hírek+helyi hírek 6.00-17.00 óráig óran- ként, illetve 12.45-kor. 6.00-11.00 Fortuna Dzsúz Móré Boglárkával 11.00-13.00 Kvánságiárat Vár­szegi Eszterrel 13.00-17,00 Pepperoni Búzás Nor­berttal 17.00-20.00 KrvánságműsorMittlerJud'ittaL 19.00-20.30 Beszélgetős magazinok órája. Külügyi Kalauz. 21.00-21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15­6.00 Nonstopzene. regSoTjadtc A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig aDéFDunántúlon-aiégió hírműsora tudósításokkal közlekedési információkkal, sporttal magazinólával 8.00 és 9.00 között 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7MHz 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showmüsor Varga Zoltánnal. 15.00 18.00 DéFután... -zenésmagazina légióhíreivel FM 101,7MHz AM 873 KHz 17.45 Dél-dunántúli Króni­ka. 18.00-19.00EsöKnónika. Háttér. 19.00-22.00 Esődében! FM 101,7 MHz 22.30-tól Kossuth Rádió - Qiet873 KHz-en:9.00-1030,20.00-20.30horvát műsor, 10.30-12.00,19.30-20.00 német műsor, 13.0014.00,20.302130szeró műsor. TOLNATAJ TV 18.25 Bartina 2006.11. rész 18.45 Mese. 19.00 Híradó, 19.30 Ismerés?! Kovács Sándor, Paks. 20.00 Híradó. 20.30 Közéleti magazin. 21.00 Hír­adó. 21.30 Pannon Krónika DéFDunántúltörténése- ivet 22.30 Vizitegészségügyi magazin - Dr. Vastagh Oszkár. 23.00 Híradó. BONYHAD VTV^BBI 18,00 Esti magazin. Műsorvezető: Sál Móni. Hírek 18.10Háttér. 1830Bonyhádi arcképcsarnok Ismét- lés: 22.00,6.00,10.00 órakor.

Next

/
Thumbnails
Contents