Tolnai Népújság, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-18 / 90. szám

2007. ÁPRILIS 18., SZERDA ELETM« D Még idén szigorodhat a büntetőpontok rendszere Több mint öt éve vezették be ha­zánkban a büntetőpontrend­szert a rendszeresen szabály­talankodó autóvezetők ellen. A szigorítástól a szakemberek a közlekedési morál javulását és a balesetek számának csökke­nését várták. A pontozás azon­ban nem váltotta be a hozzá fű­zött reményeket, és a bünteté­sek száma sem emelkedett je­lentősen. A rendszer kialakítása óta eltelt időben alig 350 gépko­csivezető jogosítványát vonták be a maximálisan elérhető pon­tok összegyűjtése miatt. Ennek oka, hogy a szabálysértések egy részéért egyáltalán nem, illetve csak kevés fekete pont adható. A vezetői engedély elvesztésé­hez 18 pont kell. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium az eddigi tapaszta­latok tükrében felülvizsgálta a jelenlegi rendszert. A tárca ál­lásfoglalása szerint ha a vissza­tartó hatás az elsődleges cél, ak­kor módosítani kell a közlekedé­si szabálysértésekért és bűn- cselekményekért maximálisan kiosztható pontok számát. Amennyiben a javasolt szigorítá­sokat a kormány is elfogadja, még ebben az évben változik a törvény. A rendőrök az új javas­lat alapján a szabálysértések sú­lyától függően három, öt, illetve hét büntetőpontot adhatnának a vétkezőknek. A bűncselekményt elkövetőknek pedig a jövőben nyolc vagy tizenkét pont járna. ■ Nem lesz kegyelem a zá­róvonalat átlépőknek, a rendszám nélkül köz­lekedőknek és a jobbra tartási kötelezettséget megszegőknek sem. A megelőzés és elrettentés ér­dekében újabb szabályszegések is bekerülnének a rendszerbe. A záróvonalon átlépők és a rend­szám nélkül közlekedők sem úsznák meg ezután helyszíni bírsággal. Hatékonyabb eszköz­re van szükség az autópályákon és többsávos utakon autózók kordában tartására is: büntető­pont járna a jobbra tartási köte­lezettséget megszegőknek, illet­ve a gyalogos-átkelőhelyek előtt megálló autók mellett továbbha- ladóknak. Ezeket a szabálysze­géseket jelenleg nem büntetik, bár az autópályákon időnként megállítják, és figyelmeztetik azokat az autósokat, akik tartó­san a belső sávban haladnak. A balöseü statisztikákból ugyan­is kiderül, hogy a forgalmat lassító járműveket szabálytala­nul előző vezetők miatt gyakran történnek súlyos karambolok. A pontrendszert egyszer már szigorították: 2004-től a szabály­szegés típusától függően adják a pontokat, vagyis a komolyabb szabálytalanságért több jár. Jelenleg a legtöbb büntetés (7 pont) a segélynyújtás elmulasz­tásáért, cserbenhagyásért adha­tó. Ennyit ér az ittas vagy bódult állapotban vezetés, a közúti ve­szélyeztetés és a járművezetés tiltott átengedése is. A bevont jogosítványt továbbképző tan­folyam elvégzése után kaphat­ják vissza a vétkezők. ■ Árvay _____ A hűtőmaszkon, az első lámpatesteken és a hátsó szélvédő formáján még csiszolhattak volna tervezéskor. A bálnatest azonban tágas utasteret rejt. Klubszoba négy keréken RODius Jó autó a SsangYong, csak kár, hogy kissé csúnyácska Hét személy vagy három köbméter csomag. Hét­száz kiló teherbírás, há­rom tonna vontatmány. Utastere minden luxust kielégít, és attól sem kell félni, hogy elakad a sár­ban. Ez a Rodius. Árvay N. Tivadar A hétszemélyes Rodiusról bát­ran kijelenthetjük, hogy ka­kukktojás Ken Greenley pálya­futásában. Az angol tervező- mérnök nevéhez olyan műalko­tások fűződnek, mint az Aston Martin Virágé vagy a Bentley Arnages. A brit Royal College of Art autótervezési tanszékének vezetője mindezek után meg­álmodta a SsangYong Rodiust, féltéglát vágva a buszlimuzinok formavilágának állóvizébe. Mert a Rodius valóban nem a világ legszebb autója, viszont töb­bet tud sok vetélytársánál, és Erős, takarékos a Mercedes-motor valóban egyedi a megjelenése. El­ső érdeme gigantikus helykínála­ta. A kissé eklektikus külső igazi klubszobát rejt. A bőrfotelok elöl és hátul is kényelmesek. A máso­dik sor üléseit húsz centit lehet előre és hátra mozgatni, sőt, szükség esetén a menetiránnyal háttal forgathatók. A harmadik sorban háromszemélyes kanapé található. Ezt negyven centivel lehet elmozgatni, és a támlája is könnyedén lehajtható. Az ülések átrendezése után a csomagtér több mint három köb­méterig bővíthető, de alaphely­zetben is 875 literes. A baj az, hogy a harmadik üléssor eltávo­A műszerfal kifogástalanul szép ■ Nem terep- járó, de fe­lezőjével és , összkerék­í jl hajtásával H mindenhol elboldogul a Eodius. lításához két ember kell, mert a negyvenkilós szerkezet mozga­tása nem könnyű feladat. És ak­kor még nem beszéltünk a kana­pé tárolásáról. Garázs nélkül ez valószínűleg nem megoldható. Utazni viszont fejedelmi ké­nyelemben lehet a Rodiusszal. A kartámlás bőrfotel, a sebesség­tartó automatika, a csendes utas­tér és a stabil útfekvés is a veze­tőt szolgálja. Többórányi autózás után mindenki pihenten száll­hat ki az autóból. Ráadásul az egyterű vezetése sem fárasztó. Kezesen viselkedik, a kanyarok­ban semleges és biztonságos, köszönhetően az elektronikus SsangVong Rodius 270 XDi Összlőkettérfogat (cm3) _______2696 He ngerek/szelepek S5/20 Max. teljesítmény (kW/LE) 121/165 Max. forgatónyomaték (Nm) Csomagtér (1) 342 875-3100 Gyorsulás 0-100 km/h (s) 13,5 Max. sebesség (km/h) 174 Tesztfogyasztás (1/100 km) 11,9 menetstabilizátornak (ESP), az összkerékhajtásnak és a stabil futóműnek. S bár elsősorban aszfaltra tervezték, a Rodius ma­gabiztosan elmegy hóban, sár­ban és mély homokban, amíg nem akad fel az alja. A gomb­nyomással kapcsolható felezővel pedig a falra is felmászik az au­tó. A Mercedes-licenc alapján gyártott motor erős és takarékos, 150-160 km/órás tempónál is csak barátságos morgást hallani az utastérben. Ezekkel a kondíciókkal a SsangYong minibuszának kevés vetélytársa akad a piacon. Talán a Mercedes Benz Viano 4x4-es ki­vitele szorongathatná meg, de jó­val magasabb ára miatt ez sem igazi konkurencia. A kilencmillió forintos induló árért bőségesen kínálnak extrákat a koreai mo­dellhez, és aki megbarátkozik a Rodius formavilágával is, az el­mondhatja, hogy egy igazán egyedi, karakteres jármű volánja mögött ülhet A kartámasz alatt is nagy tároló van Jövőt idéző technika a legújabb Kiában KND-4 A dél-koreaiak új kategóriában szeretnének a csúcsra törni Új szabadidő-tanulmányautót mutatott be a Szöuli Autókiállí­táson a Kia. Az egyelőre KND-4 névre keresztelt járműről nem könnyű megmondani, hogy vá­rosi vagy szabadidő-autó, formá­ja ugyanis elmossa a határokat e két kategória között. Lekerekített orrán LED-es fényszórók találha­tók. Dinamikus megjelenését a hangsúlyos övvonal és a lendüle­tes C-oszlopok fokozzák. A teljes szélességű hátsó szélvédő ma­gába foglalja az ugyancsak LED-ekből álló hátsó lámpa­testeket. A karosszéria rövid túlnyúlásai és nagy szabad magassága kitűnő terepjáró képességet biztosítanak. Az utastérbe négy különálló ülés került. A padló, a műszerfal és az ajtók fémes díszítőeleme­ket kaptak. A középkonzolt egy rendkívül vékony, szélesvásznú AMOLED (aktív-mátrixos, szer­ves fénykibocsátó diódás) kijelző uralja. A modellben 2,2 literes, VGT dízelmotor dolgozik a Kia leg­újabb, aktív nyomatékátviteli (ATT) rendszerével. Az ATT au­tomatikusan a legnagyobb tapa­dású kerékhez vagy kerekekhez továbbítja a motor nyomatékát. Ezzel a tanulmánnyal a Kia vezető szerepre törekszik a négy- kerékhajtásúak és a szabadidő­autók szegmensében. „A KND-4 különleges stílusa és korszerű technológiája bete­kintést nyújt a Kia jövőbeni modelljeibe, és előrevetíti, hogy mennyire egyedi és karakteres autókat fogunk kínálni a vásár­lóknak” - mondta el a bemuta­tón Yong-Kwan Kim, a Kia Mo­tors Corporation alelnöke és operatív igazgatója. „A szabad­idő-tanulmányautó elemei folyamatosan megjelennek so­rozatgyártású autóinkon, to­vább erősítve négykerékhajtású modelljeink helyzetét a nemzet­közi piacon.” ■ ÁNT Se nem terepjáró, se nem limuzin: új HÍRSAV Elet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái KEDD SZÉPSÉG & DIVAT ► SZERDA AUTÓ & MOTOR CSÜTÖRTÖK EGÉSZSÉG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD &NEVELES Megjelent az Autó Motor legfrissebb száma EXTRA MELLÉKLET: segítség a tavaszi autóápoláshoz. Taná­csok a karbantartáshoz, kár­pitjavításhoz, a légkondicio­náló tisztításához. Baj van a teljesítményadóval - a kör­nyezetvédelem nem számít. Teszten a Toyota Auris és a Ford Galaxy. Ke­resse az AUTÓ MO­TOR magazint az újságárusoknál! lautóD motor Eger Hall, Superütke­Dacia-gyártás már Indiában is megkezdték a jobbkormá­nyos Löganok összeszerelé­sét a Mahindra és a Renault új indiai üzemében. A gyár­ban évente 50 ezer szedán és MCV készülhet, de két év múlva, az újabb gyártósor avatása után megduplázód­hat a termelés. A Renault 2014-ig 700 millió eurót fek­tet a távol-keleti üzembe. Keveset fogyaszt, de drága a dízel-hibrid NEM TERJEDNE £L ValÓSZÍnŰ- leg a leggazdaságosabb mű­ködést biztosító dízel- és vil­lanymotorral hajtott hibrid- járművek. Bár ez a rendszer biztosítaná a legalacsonyabb fogyasztást, a gyártása túl sokba kerül. A dízelmotor és a hibrid hajtás önmagában is drága, a kettő együtt pe­dig megfizethetetlen az átla­gos autóvásárlók számára. Amerikában kötelezővé tették a menetstabilizálót új autót csak menetstabili­záló rendszerrel (ESP) lehet forgalomba helyezni 2011- től az Egyesült Államokban. A szabály a 4,5 tonnánál könnyebb járművekre vo­natkozik. Az USA közleke­désbiztonsági ügynöksége a halálos borulásos balesetek számának drasztikus csök­kenését várja a menetsta- bilizátorok beszerelésétől. Becslések szerint ez csupán 110 dollárnyi (20 ezer fo­rint) többletköltséget jelent a gyártóknak autónként. @ további érdekességek: www.keggel.hu í I ♦ I

Next

/
Thumbnails
Contents