Tolnai Népújság, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-16 / 88. szám
2 Minden érdeklődőt várnak az evangelizációs hétre DUNASZENTGYŐRGY Evangeli- zációs hetet szerveznek a református templomban. Rácz József lelkész elmondta, a cél a hitetlen emberek elérése. Az igehirdető egy budapesti református lelkész, Papp Tibor lesz. Az alkalmakat minden nap 18 órakor tartják. A hétfői ösz- szejövetel Az emberfia napja címet viseli, a keddi témája: az ítélet napja, (vm) Eredményt hirdettek a víz világnapja rajzpályázatán símontornya Huszonhat pályamű érkezett a víz világnapja alkalmával meghirdetett városi rajzversenyre. Minden pályázó a 26 alkotásból készített színes falinaptárt kapott ajándékul, j Az első három helyezett Boros János Tamás, Kovács Sándor és Nagy Enikő pedig hanghordozó berendezéssel is gazdagodott, (vl) A Zöldtárs megtisztítja Tolna megyét PAKS Szerdán indítja útnak Tiszta Tolna megye programját a szekszárdi Zöldtárs Alapítvány társszervezeteivel | közösen Pakson - tájékoztatta lapunkat Gál Zoltánná, a szervezet kuratóriumának tagja. Feltérképezik, és felszámolják az illegális hulladéklerakókat, ehhez GPS készülékeket is adnak. A kampány április 18-án ló órakor kezdődik Pakson, a polgár- mesteri hivatalban, (héj Gál Zoltánná Stílus és megjelenés a szakember szemével SZEKSZÁRD Csató Mari, a Nők Lapja stylistja lesz a vendége a Kék Madár Alapítvány miNŐség programjának április 17-én, kedden. A Bartina u. 12/a számú épületben 17 órakor kezdődő előadás témája a stílus, a külső megjelenés. A klubest a miNŐség program résztvevőinek ingyenes, másoknak 400 forint. További információ az előadásról, vagy a miNŐség programról a 70-948-38-56- os telefonszámon, (vm) Két utcát újítanak fel, ha nyer a pályázat tolnanémedi Hatmillió forint értékű LEKI-pályázatot nyújtott be az önkormányzat. Siker esetén a Széchenyi és a Diófa utca 500 méteres szakaszát újítanák fel - tudtuk meg Miklós Lajos polgármestertől, (vl) @ TOVÁBBI hírek: WWW.TOLNAlNEPUJSAG.HD SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE 1J W\ ' : "./■■■■■ v Á,>"MSV* j " WA?-" -■ -í'i, LV; V:;, TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. ÁPRILIS 16., HÉTFŐ Hetvenmilliót osztottak el leader+ Valamennyi befogadott pályázatot támogatta a bizottság Több státus nem lesz, de több rendőrre van remény az őrsön Hetvenmillió forint Lea- der-támogatás felosztásáról döntött a múlt héten a Sárköz-Dunavölgye Akció- csoport bírálóbizottsága. A pénzből közel ötven pályázat részesülhet. Steinbach Zsolt A Sárközi Lakodalomtól a paprikasavanyító üzem megvalósíthatósági tanulmányáig igen széles a skálája a Sárköz-Dunavölgye Akciócsoport Leader+ programja által támogatandó projekteknek. Kertészné Szívós Adrienn, a lebonyolító szervezet, a Sárköz Fejlesztő Kht. ügyvezetője lapunknak elmondta: a nyolc települést összefogó Sárköz-Dunavölgye Akciócsoport programjára két körben összesen 89 pályázat érkezett be. Az akciócsoport vezető szervezete, a decsi önkormányzat által tavaly elnyert 90 millió forintból a működési költségek levonása után 76,5 millió forint állt rendelkezésre a támogatásokra. A pályázók közül végül öten visz- szaléptek, 35-öt pedig elutasítottak. A befogadott 49 pályázat közül viszont az akciócsoport bírálóbizottsága valamennyit támogatta múlt heti ülésén. Bár egy - budapesti - bírálati lépcső még hátravan, jelentős változás már nem várható a felhasználható pénz szétosztásában. A nyolc településről civil szervezetek, vállalkozások és a közszféra szereplői (például önkormányzatok) is pályázhattak. A tizenhárom lehetséges témakör közül kettőre - kézműveshagyományok életben tartása, illetve ártéri mintagazdaság - nem volt érdeklődő. A legnépszerűbbek az oktatásra, marketingre, rendezvényszervezésre vonatkozó támogatási lehetőségek voltak. Már csak azért is, mert ezen, nem jövedelemtermelő tevékenységek 85-95 százalékos támogatást kaphatnak. Míg a jövedelemtermeléssel összefüggők csak 45 százalékot. A 76,5 millió forintból mintegy hetvenmilliót tudtak felosztani a pályázatok alapján. Ez a többi akciócsoporthoz képest jó aránynak számít - tette hozzá az ügyvezető. A legtöbb támogatott pályázat a rendezvények szervezése, illetve a termék-, vagy szolgáltatásDecsi iskolások a helyi tájházban. Erdei iskolai programot és helyi értéktár létrehozását is tervezi a Bíborvég iskola előállítás feltételeinek megteremtése című témakörben született. Előbbiben szerepel többek között a bátai és a pörbölyi önkormányzat által az idei Sárközi Lakodalom megrendezésére benyújtott pályázat, a Bogár István Hagyoaz tu leader* pályázati kiírás jövőre várható, ezen ismét szeretnénk indulni - mondta Biczó Ernő, a Sárköz-Dunavölgye Akciócsoport vezető szervezete, a decsi önkormányzat polgármestere. Biczó Ernő szerint ez már csak azért is célszerű, mert az eddigi munka során rengeteg tapasztalatot mányőrző Egyesület őcsényi jubileumi tánctalálkozójának megrendezésére benyújtott támogatási kérelem, vagy a Dombodban megrendezendő Leader-nyár, ami az Együtt Dombodért Egyesület kezdeményezése. Utóbbi pályászereztek az akciócsoport tag jai és a lebonyolító szervezet munkatársai is. a decsi polgármester kívánatosnak tartaná, ha jövőre bővíteni lehetne az akciócsoportot, amelynek jelenleg Alsónyék, Báta, Bogyiszló, Decs, Fadd, Őcsény, Pörböly és Sárpilis a tagja. zatok között van a faddi biogázüzem megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése, vagy a kerámiaégető kemence vásárlása a bátai Czencz János alapítvány számára. Az ártéri gazdálkodás mai alkalmazásához kapcsolódó kutatás témakörében támogatandónak ítélték meg az Öko-Eko Bt. energiafűz termesztéséhez kötődő programjait. Ugyancsak zöldutat kapott a mind a nyolc település térfigyelő rendszerének kiépítését célzó pályázat. Támogatandónak bizonyult a bogyiszlói paprikasavanyító üzem megvalósíthatósági tanulmánya, a településeken kihelyezendő információs táblák elkészítése, valamint a Sárközvédjegy megtervezése is. Jövőre bővíteni szeretnék az akciócsoportot tolna, szekszárd A megyei rendőr-főkapitány nem zárkózott el, hogy segítsen a tolnai rendőrőrs létszámproblémáinak megoldásában - tájékoztatta lapunkat dr. Sümegi Zoltán, Tolna polgármestere. Mint megírtuk, a faddi polgármester, Fülöp János kezdeményezésére a tolnai rendőrőrs illetékességi területéhez tartozó települések - Tolna, Fadd-Dombori, Bogyiszló, Fácánkert - polgármesterei és a szekszárdi rendőrkapitány megbeszélésen vettek részt dr. Soczó László megyei rendőr-főkapitánynál. Ennek előzménye, hogy a tolnai őrs 14 közrendvédelmi státusából huzamosabb ideje csak kilenc aktív egyenruhás rendőr van. így a folyamatos járőrszolgálat ellátása gyakran nehézségekbe ütközik. A települések több rendőrt szeretnének. Emiatt azt kérték a megyei főkapitánytól, hogy öt új státust biztosítson a tolnai őrs számára. Dr. Sümegi Zoltán elmondta: a főkapitány nem a státusok számának növelésében, hanem a meglévő, üres álláshelyek lehetőség szerinti feltöltésében látja a megoldást. A témára szeptemberben visszatérnek a felek. ■ S. Zs. Egerbe, Tokajba kirándulnak a bátai gazdák Pezsgő életet élnek mostanság a bátai borosgazdák. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy legutóbbi megmérettetésükre közel kétszáz, azaz minden eddiginél több mintával neveztek. Kubik József, a hegyközség elnöke szerint nem csak a versenyre szánt minták száma volt kiemelkedő, de a minőségük is évről évre jobb. A borászok most kétnapos tanulmányi kirándulásra készülnek, tudtuk meg Sziebert György polgármestertől. A busz- nyi bátai borosgazda április 20- án és 21-én Egerben és Tokajban gyűjt tapasztalatokat. A hátaitól egészen eltérő borok kóstolása mellett a kirándulóknak valószínűleg arra is lesz idejük, hogy saját boraikat népszerűsítsék. A túra egy rövid hajdúszoboszlói kiruccanást is tartalmaz, és a hegyközség szervezi. ■ B. K. Több sikertelen kísérlet az alpolgármesterükben Otven év, percre pontosan aranylakodalom Megújították házassági hűségesküjüket szedres A közigazgatási hivatal továbbra is fenntartja a véleményét, hogy a szedresi képviselő-testület mulasztásos törvénysértést követ el azzal, hogy még mindig nem választott alpolgármestert - válaszolta lapunk érdeklődésére dr. Láng Ágnes, a megyei közigazgatási hivatal megbízott vezetője. Mindezt annak kapcsán mondta, hogy a szedresi képviselő- testület március végi testületi ülésén egyhangúlag elutasította a hivatal törvényességi észrevételét. E kérdésben a képviselők teljes egyetértése azért meglepő némileg, mert a testület az alpolgármester megválasztásában már tavaly október óta képtelen kompromisszumra jutni. A képviselők azonban a jelek szerint abban egyetértenek egymással, hogy nincs szó mulasztásos törvénysértésről. Álláspontjuk alapján ugyanis az alpolgármester-választásról rendelkező törvény nem egyértelmű, mivel nem mondja ki, hogy milyen határidővel kell polgármester-helyettest választani. A szedresi képviselő-testület pedig eddig minden ülésén megkísérelte az alpolgármester-választást. Igaz, mindeddig sikertelenül. ■ S. K. ■ Sikerült azonos véleményre jutniuk a képviselőknek. siőagárd Nem csak napra, de szinte percre pontosan ötven évvel az eredeti házassági hűségeskü után mondta ki újra az igent Varga István és Németh Katalin szombaton. Az aranylakodalmas házaspár 1957. április 14-én 12 órakor tartotta az esküvőjét, Simontornyán. Ötven év múlva, 2007. április 14-én szintén délben kezdődött a „telt házas” szertartás a sióagárdi házasságkötő teremben, ahol meghatottan erősítették meg frigyüket, immár saját leszármazottaik, szeretteik körében. A házaspárnak egy lánya és egy fia született. Négy lányunokájuk is hozzájárul napjaik bearanyozásához. A dédunokák talán majd később. ■ K. S. Németh Katalinnak és Varga Istvánnak Leicz Péter anyakönywezető gratulál