Tolnai Népújság, 2007. április (18. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-13 / 86. szám

2007. ÁPRILIS 13., PÉNTEK - TOLNAI NÉPÚJSÁG OKTATÁS 5 Átjárhatunk a szakképzésben oktatás Szükség volt a változtatásra, de a részletek tisztázása késik A Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumba várják azokat a diákokat és felnőtteket, akik az agrár-, illetve a belügyi rendészeti képzésben szeretnének részt venni. Az intézmény részt vesz a Szakiskolai Fejlesztési Programban, valamint a HEFOP 3.1.3. pályázat kere­tében a kompetenciaalapú oktatás bevezetésében. Cím: Szekszárd-Palánk 19. Tel.: 74/311-277 Van, akinek csak egy lehetőség, míg másnak létkérdés a képzés Akár tetszik, akár nem, ma már életfogytig kell tanulnunk, hogy ismereteink megállják helyüket a munkaerőpiacon. A tanfolya­mok kínálata pedig hatalmas, így van miből válogatni. Az is megtalálja a neki valót, aki a biz­tosabb megélhetés reményében csak több lábon szeretne állni, és az is, akinek egyszerűen lét­■ A képzés visszautat is jelenthet a társadalomba. kérdés az átképzés. A tanulókat a tanfolyamok elvégzésében a munkahelyük megtartása és a magasabb szaktudás elnyerése motiválja. Egy tanulmány sze­rint, a nem iskolarendszerben zajló képzéseken is elsősorban a fiatal korosztály, a 35 év alattiak vesznek részt, természetesen a hagyományos értelemben vett iskolapadba is elsősorban ők ül­nek be. A legtöbben a munka mellett péntek délutánjaikat, szombat délelőttjeiket áldozzák fel az ügy érdekében. Azoknak pedig, akik valamilyen hátrány­nyal élnek együtt, még fonto­sabb, hogy valamilyen képesí­tést szerezzenek. Egy számító- gépes, egy masszőr-, vagy egy nyelvi tanfolyam a vakok és gyengénlátók, siketek vagy mozgássérültek számára nem csak egy lehetőséget jelent a munkavállalásra, hanem vissza­utat mutat a társadalomba. Szá­mukra érdekvédelmi szerveze­teik szerveznek folyamatos kép­zéseket. ■ A megújult szakképzési rendszer talán a munka­erőpiac és a tanulók igé­nyeihez is jobban alkal­mazkodik majd. Hargitai Éva Bár a szülők többnyire szeretnék, hogy gyermekük minél kevesebb munkával, minél több pénzt ke­ressen, hogy a jövője biztos le­gyen, nem minden fiatal számá­ra a felsőoktatás jelenti a kiutat. Egyre több a diplomás munka- nélküli, míg bizonyos szakmák­ban - főként a fémipari területen - hiányoznak a hozzáértő szak­emberek. Tolna megyében jelen­leg 11 iskolában folyik szakkép­zés, ami 3000 tanulót érint. A szisztéma átalakításával a kormány a munkaerő-piaci igé­nyekhez jobban alkalmazkodó, rugalmas rendszert szeretett vol­na kialakítani. Ám, mint minden g átalakulás, ez sem megy zökkenő- | mentesen. Az új Országos Képzé- £ si Jegyzék 400 szakképesítést és 440 részszakképesítést tartal­maz. Remélhetőleg ez megköny- nyíti majd az eligazodást a közép­Szakiskolások létszáma a megyei intézményekben tanév nappali felnőttoktatás 2001/2002 4238 114 2002/2003 3971 128 2003/2004 4227 84 2004/2005 4354 145 2005/2006 3000­TN-gyűjtés fokú szakképzés rendszerében, így a fiatalok, és a felnőttek is kön­nyebben választhatnak szakmát, amelyben aztán a modul-rend­szernek köszönhetően egy egész életen át tovább képezhetik magu­kat. Ennek pozitív eredménye, hogy így olyan emberek is beke­rülhetnek a képzésbe, akik eset­leg nem tudnának elvégezni egy szakmunkásképzőt, de egy rész­szakmát még megtanulnának. Ezzel valamelyest orvosolhatnák a szakmunkáshiányt. Viszont - mint azt Dömötör Csaba, a Csapó Dániel Középiskola igazgatója el­mondta - egyelőre a tartalmi rész­leteket tisztázó rendeletek még nem, vagy csak részben jelentek meg, ami jelentős mértékben megnehezíti az intézmények fel­készülését a következő tanévre. Mindig aktuális probléma a hi­ányszakmák kérdése, hiszen a prognózisokhoz nem tudnak al­kalmazkodni az intézmények, ha azok csak pár hónapos késéssel jelennek meg. Pozitív változás, hogy a jegyzék kiemelt hangsúlyt fektet a gyakorlaü képzésre. Aki gyönge tanuló, annak még érett­ségi után is javasolt a szakmát adó szakképző iskola. Ezek álla­▲ mi fmanszírozásúak, és tovább él a diák tanulói jogviszonya. Ellen­tétben az egyetemre, főiskolára járókkal, azon 18 év feletti gyer­mekek után, akik középfokú isko­lában folytatják tanulmányaikat, továbbra is jár a családi póüék, 23 éves korukig. Ezt egy tanulói jog­viszonyt igazoló nyomtatvány ki­töltésével, és egy rövid kérvény megírásával kérheti a szülő. Külföldi tanulmányúttal is ösztönzik a diákokat esély Az iparosképzés hagyományait átmentve, de a piac igényeihez igazodva készítik fel a fiatalokat Az .Esély" Szolgáltató, Szakképző Iskola többek között a legrászorulóbb fiataloknak ad lehetőséget szakmatanulásra Az 1998-ban létrehozott, alapít­ványi fenntartású „Esély” Szol­gáltató, Szakképző Iskola lehe­tőséget ad többek között a legin­kább rászoruló fiataloknak szak­matanulásra. Esélyt adnak arra, hogy a hátrányos családi körül­ményeik és az ebből következő rossz tanulmányi eredményeik ellenére hátrányos helyzetben lévő fiatalok tovább tanulhassa­nak, szakmát szerezhessenek. Igyekeznek a klasszikus ipa­rosképzés hagyományait át­mentve, de a piac napi igényei­nek megfelelő felkészítést adni. Az eredményesebb oktatás érde­kében 2008 szeptemberétől 9-10 osztályos alapképzést is indíta­nak a diákoknak. A szakmák gyakorlati képzé­sét a Mester Szakképző, Átkép­ző és Szolgáltató Kft. látja el ta­nulószerződéssel, ingyenesen. Alapvető feladatuknak tekintik, hogy a gyakorlati oktatásban életszerű szakmai alapokat sze­rezzenek a fiatalok. Á tanulók munkaruhát, védőruhát, lábbelit kapnak és havonta 18 ezer forint pénzbeli juttatást. A kéziszer­számokat, kisgépeket jól felsze­relt tanműhelyekben használ­hatják. Az iskolát fenntartó Hátrányos Helyzetű Fiatalok Szakképesí­téshez Jutásának Támogatásáért Alapítvány tanévkezdési támo­gatást, valamint a tankönyvvá­sárláshoz több havi részletfizeté­si kedvezményt biztosít. Mindemellett 2006 óta né­hány diák abba a szerencsés helyzetbe került, hogy akár kül­földön is megismerheti a szak­ma csínját-bínját. A szekszárdi Esély iskola és a budapesti Artemisszió Alapítvány közös Leonardo da Vinci pályázata se­gítségével a 2006-os évben 50 jelentkezőből 12 diák juthatott ki három és fél hónap szakmai gyakorlatra külföldre az „Egy lé­pés előre” projekten belül. Kö­zülük öten az Esély iskolából ke­rültek ki. Az idén 120 jelentkezőből 9 tanuló mehet külföldre három és fél hónap szakmai gyakorlat­ra az „Egy lépés előre 2.” projekt révén. A jelentkezőket három- lépcsős válogatáson szűrték meg. A fiataloknak legelőször egy írásos jelentkezést kellett be­nyújtaniuk, utána személyes el­beszélgetésen vettek részt, majd az első két válogatáson túljutot­tak Horpácson egy hetet töltöt­tek el egy felkészítő táborban. A kilenc diákból ketten mehetnek a jövő héten kedden az Esély is­kolától Olaszországba, a Ver- bánia nevű kisvárosba, hogy külföldön is csiszolják szakmai ismereteiket, és némi nyelvtu­dásra is szert tegyenek, egymás kultúráját megismerjék. Mind­ezzel nem csak ők nyernek, ha­nem azok a diákok is, akikkel majd megosztják tapasztalatai­kat, élményeiket. Az európai uniós projekt állja a fiatalok oda-vissza utazását re­pülőgéppel, a kinti szállásukat, kulturális programjaikat, és he­tente zsebpénzt is kapnak. Ezen felül a Mester Kft. kiutalja a ha­vi pénzbeli juttatásukat, és az is­kolát fenntartó alapítvány is ha­vonta utal nekik pénzt. ▲ TERVEK Lang Antal, Alsópél Pl ( W- .. .. ’ 0 Varga Dávid, Kecsegepuszta TETŐFEDŐNEK KÉSZÜLÖK, most tizenegyedikes vagyok. Az osz­tályfőnököm, szaktanárom je­lölt ki néhány osztálytársam­mal együtt, de már korábban is hallottunk erről a lehetőségről, és érdekelt bennünket. Kicsit iz­gulok, beszélgettünk azokkal a diákokkal, akik az előző évben voltak kint. Az én első kérdé­sem az volt, hogy milyen gyor­san lehet elsajátítani a nyelvet. A Horpácson eltöltött egy hét alatt, amellett, hogy sikerült kicsit megismerkednünk a társainkkal, elkezdtük az olasz nyelv tanulását is. Egyébként ezt most is folytatjuk, és az első kint eltöltött hónap is csak a nyelvtanulásról szól majd. Ha minden jól alakul, és lesz rá lehetőségem, el tudom képzel­ni, hogy esetleg az iskola befeje­zése után is kint vállaljak majd munkát. Úgy gondolom, hogy ez a három és fél hónapos kül­földi szakmai gyakorlat hatal­mas lehetőség számunkra. Kí­váncsi vagyok az olasz embe­rekre, kultúrájukra, mentalitá­sukra. KŐMŰVESNEK KÉSZÜLÖK, most ti- zenkettedikes vagyok. Engem is az osztályfőnököm ajánlott erre a pályázatra, több osztálytár­sammal együtt. Nagyon örültem a lehetőségnek, hiszen az em­ber saját erejéből nagyon nehe­zen jut ki külföldre, vagy egyál­talán nem. A nyelvvel kicsit las­sabban haladok. A kérdés, ami engem a legjobban izgatott, hogy hol lehet kint jó áron enni­valót kapni? Hogyan tudunk majd kijönni anyagilag kintlé­tünk alatt? Szerencsére a mi öttagú csapatunkból mindenki tud főzni, és kellőképpen önel­látóak is vagyunk. Én is úgy ter­vezem, hogy ha megtanulom a nyelvet, leteszem az alap-, eset­leg a középfokú nyelvvizsgát. Bí­zom benne, hogy sikerül jó kap­csolatokat kiépítenem. Esetleg később én is kimennék dolgoz­ni. Nem arról van szó, hogy itt­hon nem látnék lehetőséget az elhelyezkedésre, csak a fizetés sem mindegy. Remélem, több helyre is eljutunk, kirándu­lunk, megismerjük a kisváros környékét.

Next

/
Thumbnails
Contents