Tolnai Népújság, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-07 / 56. szám
2007. MÁRCIUS 7., SZERDA - TOLNAI NÉPÚJSÁG SZOLGÁLTATÁS ÍZVADÁSZAT Lerakott darált hús A receptet Kiág Mátyásáé györkönyi olvasónk küldte. hozzávalók: 2 csirkemell (vagy 1 nagy tyúkmell), 3 tojás, 1 kávéskanál liszt, 2 kávéskanál szódabikarbóna, 2 kávéskanál zsemlemorzsa, 1 csomó petrezselyemzöld, 1 kis fej vöröshagyma, 0,5 deciliter tej, 2 szelet fehér kenyér, 5 dekagramm vaj, só vagy vegeta. elkészítése: Ledaráljuk a csirkemelleket, hozzáadjuk az 1 egész tojást, kevés sót vagy vegetát, lisztet és zsemlemorzsát. Majd alaposan összedolgozzuk. Ezután elkészítjük a tölteléket a következő módon: 2 tojássárgáját kikeverünk 2 szelet, tejben áztatott kenyérrel, apróra vágott hagymával és petrezselyemzölddel. Felverjük a 2 tojásfehérjét, és a töltelékhez adjuk. Ezután kivajazunk egy tűzálló tálat, beletesszük a darált hús felét, majd ráhelyezzük a tölteléket, és betakarjuk a hús másik felével. A tetejét egy kevés olvasztott vajjal vagy olívaolajjal meglocsoljuk, majd a sütőben pirosra sütjük. Köretként párolt zöldséget adunk mellé. Továbbra is várjuk olvasóink receptjeit, a receptverseny első három helyezettje értékes ajándékokat nyerhet. Cím: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd Liszt F. tér 3. A pályázók tudomásul veszik, hogy az általuk beküldött receptet a kiadó, az elkövetkezendő időben bármelyik termékében megjelentetheti. ÜGYELETESEK LAPSZERKESZTŐ: Finta Viktor ÚJSÁGÍRÓK: Szekszárdon: Wessely Gábor, tel.: 74/511- 505. Fax: 511-514. Pakson Seregély Erzsébet 30/2355-176; Vida Tünde 06/20/398-4504. Dombóváron Tulézi György 06/30-993-1096, Simontornyán Varga László 30/418-66-16, Tolnán Steinbach Zsolt 440-660, 06/30/650-3023. TERJESZTÉSSEL KAPCSOLATOS információ: Szabó Ferenc 06/30/650-3004. Elűzték a telet, meghozták a tavaszt Lelkesen dobálták a szekszárdi német óvodában a gyerekek a betegséget jelképező bábjaikat a telet megjelenítő klszéhez. Ezeket együtt égették el vidám hangulatban. így űzték el a rossz időt és a bajt tegnap a Csurgó zenekar közreműködésével HOROSZKÓP halak (II. 21-111.20.). Úgy érzi, hogy valóra tudja váltani álmait, vágyait - ehhez a bolygóktól kap kellő energiát. Most olyan kellemetlen hatás érvényesül, amely könnyen megtévesztheti. kos (III. 21—IV. 20.). Mások problémái iránt igen fogékony, és ezáltal megerősödnek kapcsolatai. A mai események kalandot és meglepetéseket tartogatnak az Ön számára. bika (IV.21-V.20.). A környezetében lévő emberek ma kedvetlenek, mélabúsak lesznek. Próbáljon szimpátiát tanúsítani azok felé, akik rászolgálnak. ikrek (V.21-VI. 21.). Ma több találkozón is részt kellene vennie. Minden erejét be kell vetni, hogy szervezőkészségét bebizonyíthassa, hogy eredményesek legyenek tárgyalásai, megbeszélései. rák (VI. 22—VII. 22.). Itt az alkalom, hogy kezdeményezzen egy fontos telefonhívást, amit már régóta húz-halaszt. Nem lesz örömteli a beszélgetés, de könnyít a lelkén. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Egy jó barátja ajándékot küld, vagy más módon szerez meglepetést. A bókok és dicséretek ma különleges boldogsággal töltik el, mert őszinték. szűz (Vili. 24-IX. 23.). A mai nap kockázatos az autózás és a kommunikáció szempontjából. Minden helyzetben uralkodjon a járműve felett,- és ne tegyen másokra sértő megjegyzéseket. mérleg (IX. 24—X. 23.). Anyagi gondok nehezítik az életét, egész nap emiatt szaladgál. Lehet, hogy újra kell gondolnia egy fontosnak hitt vásárlást. SKORPIÓ (X.24-XI. 22.). Ma kalandot, szerelmet és ámító csillogást találhat. Mielőtt tartósan elkötelezi magát, gondolja végig, felkészült-e erre. nyilas (XI. 23—XII. 21.). A tavasz kitűnő időszak arra, hogy esetleges költözéséről töprengjen. Ha eléggé elszántnak érzi magát, megteheti az első konkrét lépéseket. bak (XII. 22-1.20.). Megváltozik életritmusa és az érdeklődése. Gondolatai egyre inkább a jövő ügyei körül forognak. Hasznos lehet, ha kikéri mások véleményét is, mielőtt fontos döntéseket hoz. vízöntő (1.21-11.20.). A környezetében történő változások csak látszólag veszélyeztetik pozícióját. Izgalomra semmi oka, mert Ön még előbbre jut. Kedvesét mutassa be barátainak. NAPI MENÜ HELYI MŰSOROK GEMENC ÉTTEREM Szekszárd, Mészáros L. u. 1. Tel.: 74/311-036 menü: Csontleves. Párizsi csirkemell, tarka rizs. A MENÜ ÁRA: 570 forint, előfizetve: 500 forint. RELAX WELLNESS KÖZPONT Szekszárd, Bezerédj u. 7-9. Tel.: 74/510-448 MENÜ: Babgulyás, 260 Ft, Rántott sajt, rizs+tartár, 550 Ft, Sertéspörkölt, tészta, 550 Ft, Túrós tészta, 400 Ft. Diétás: Spenótfőzelék, sült csirkemell csíkok, 470 Kcal, 570 Ft. REPETA ÉTTEREM, FŐISKOLA Szekszárd, Rákóczi u. 1. Tel.: 74/528-315 menü: Csurgatott tojásleves. A: Rántott csirkemell, petrezselymes burgonya, káposztasaláta. B: Matrózhús, túrós csusza. Fittnes: Paprikás csirke, tészta. A MENÜ ÁRA: 500 forint. SZÁSZ SÖRÖZŐ, ÉTTEREM Szekszárd, Garay tér 18. Tel/Fax: 74/312-463 menü: Paradicsomleves, rántott sertésszelet, párolt rizs, majonézes zöldborsósaláta. A MENÜ ÁRA: 520 forint. ZRÍNYI SÖRKERT ÉTTEREM Szekszárd, Zrínyi u. 1. Tel.: 74/511-606 menü: Húsleves gazdagon. Rántott hal, majonézes burgonyasaláta. A MENÜ ÁRA: 520 forint. (A Tolnai Népújság naponta közli a vendéglátóhelyek napi menüit. Várjuk további éttermek jelentkezését az 511-534- es telefonon 8-tól 16 óráig.) ALISCA RÁDIÓ 91,1 MHz nonstop. Hírek: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 18.00, 20.00. 6.00-8.00 „Hatra Morgó" - reggeli információs magazin, lapszemle, évforduló-, születésnaptár, bűnügyi krónika. 8.0018.00 Zenei műsorok, helyi hírek, állás- ajánlat, programajánló. 18.00-19.00 Kívánságműsor. (szerdán 22.00 óráig) 22.00- Nonstop zene. N-JOY RÁDIÓ, DOMBÓVÁR FM 98,7 MHz. 6.00 N-joy Reggel. 10.00 FM Kommandó. 15.00 Délutáni koktél. 17.00 Élő kívánságműsor. 20.00 Szélesvászon - mozimagazin. 22.00 MixXL. RÁDIÓ ANTRITT FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűzenei összeállítások. FORTUNA RÁDIÓ, PAKS Országos hírek+helyi hírek: 6.00-17.00 óráig óránként, illetve 12.45-kor. 6.0011.00 Fortuna Dzsúz Móré Boglárkával. 11.00- 13.00 Kívánságjárat Várszegi Eszterrel. 13.00-17.00 Pepperoni Búzás Norberttal. 17.00-20.00 Kívánságműsor Mittler Judittal. 19.00-20.30 Beszélgetős magazinok órája. Külügyi Kalauz. 21.00- 21.15 Helyi hírek ismétlése. 21.15-6.00 Nonstop zene. RÉGIÓ RÁDIÓ - PÉCS A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 101,7 MHz-en és az AM 873 KHz-en. 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon - a régió hírműsora tudósításokkal, közlekedési információkkal, sporttal, magazinórával 8.00 és 9.00 között. 9.00-12.00 Nyitott stúdió FM 101,7 MHz. 12.00-12.30 Déli Krónika. 12.30-15.00 Friss Juice - élő showműsor Varga Zoltánnal. 15.00-18.00 Dél-után... - zenés magazin a régió híreivel FM 101,7 MHz, AM 873 KHz. 17.45 Dél-dunántúli Krónika. 18.00-19.00 Esti Krónika, Háttér. 19.00- 22.00 Estidöben! FM 101,7 MHz. 22.30- tól Kossuth Rádió - Éjjel. 873 KHz-en: 9.00- 10.30, 20.00-20.30 horvát műsor, 10.30- 12.00, 19.30-20.00 német műsor, 13.00- 14.00, 20.30-21.30 szerb műsor. TOLNATÁJ TV 18.20 Szekszárdi Big-Band 2007. 3. rész. 18.45 Mese: A kerek kő. Elmondja: Tóláczi Judit (Ált. Isk. Nagymányok). 19.00 Híradó. 19,30 Ismerős?! Hauszmann János, Szekszárd. 20.00 Híradó. 20.30 Balassa magazin. 21.00 Híradó. 21.30 Pannon Krónika Dél-Dunántúl történéseivel. 22.30 Rendőrségi magazin. 23.00 Híradó. BONYHÁD VTV 18.00 Esti magazin. Műsorvezető: Fenyvesi Tamás. 18.00 Hírek. 18.10 Háttér. 18.30 Tündéri Kohó - Dr. Kolta László műsora. Ismétlés: 22.00, 6.00,10.00 órakor. MA NAPKELTE 6.14 - NYUGTA 17.37 HOLDKELTE 21.33 - NYUGTA 7.11 TAMÁS napja tamás. Arameus eredetű, görög közvetítéssel érkezett hozzánk. Jelentése: iker. Védőszentje: Aquinói Szent Tamás. Thomas Alva Edison a világ legtermékenyebb, különleges tehetségű amerikai feltalálója volt, aki laboratóriumában ezer szabadalmat kísérletezett ki, köztük az izzólámpát. Kevesebben tudják, hogy az öntött betonból készült házak ötlete is tőle származik. EGYÉB NÉVNAPOK: Pál, Ubul. EGYHÁZI ÜNNEPEK A katolikus naptárban Szent Perpétua és Szent Felicitász emlékezete, Tamás napja. A református naptárban Tamás napja. Az evangélikus naptárban Tamás, Tomaj napja. A zsidó naptárban Ádár hónap 17. napja. napi igék. Katolikus: Jer 18,18-20; Zs 30; Mt 20,17-28. Református: Lk 18,35-43; Ám 7. Evangélikus: 2Móz 17,1-7; Róm 8,1-11. HAJDAN Március 7-én 200 éve, 1807-ben szentelték pappá Nádasdy (Paulai) Ferencet, aki tíz év múlva szekszárdi címzetes apát, 1845-ben kalocsai érsek lett, 1848-ra nemzeti zsinatot hirdetett, amiért 1849 elején bujdosnia kellett. 125 éve, 1882- ben Görbő-Pincehely ifjúsága a „Vereskereszt-egylet javára” adta elő Szigligeti Ede A cigány című színművét. 110 éve, 1897-ben a Tolnamegyei Közlöny vezércikkében Boda Vilmos képviselő kért köves utat a Sárköznek. 95 éve, 1912- ben a megyeszékhelyen született Dózsáné Kovács Klára gyermekorvos, kandidátus, szakíró. Pakson Skarka matróz halálát okozta, hogy nem tetszett cseh éneke, s társai összeverekedtek vele. VÍZÁLLÁS vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunafóldvár 187 cm, Paks 343 cm, Dombori 386 cm, Árvízkapu 752 cm. A Sió Palánknál 217 cm. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Kft Tolna Megyei Irodája Főszerkesztő: Lengyel János Lapszerkesztők: Árki Attila, Finta Viktor, Tóth Ferenc Művészeti szerkesztő: Fazekas András A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu A kiadásért felel: Lengyel János Készült: AS-NY0MDA Kft Déli Üzem, 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243-700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra: 1695 Ft, negyed évre 5085 Ft, fél évre 10 170 Ft, egy évre 20 340 Ft. Hirdetésvezető: Bogár Barnabás, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534 Fax: 74/511-501 E-mail: hird.tolna@axels.hu A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon és rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik, (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft, Harlequin Magyar- ország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. SZÁMÍTÓGEPMARKA GÉPKOCSI KÉPCSŐ ELŐDJE HANDABANDA IRÉNKE PUZDRA HÍVŐ ► Y Y Y r SKÓT TÁNC ► JANUÁR, RÉGIESEN NÖVÉNY- EVŐ HAL BIZTOS ► Y GALLIUM ► ELHALLGATTAT TETŐPONT PÉNZ (SZLENG) BUDDHIZMUS ÁGA FÉL PERC! ÉVEINEK SZÁMA L NEKIFOG ► Y JÁTÉK, ANGOLUL ARANY JÁNOS VERSE ► Y UNITED KINGDOM MEGRÖGZÖTT ► Y APA L APRÓ PÓKFÉLE ► A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. TAVASZ déli reggeli ::£MS . hőmérséklet + déli felhőzet Készíttette Tamási. 16 "C 5 °C Dombóvár x Bonyhád zones 16 *C 5 *c Paks* Szekszárd 17 *C 4 *C Tolna megyében ma megélénkül a délkeleti szél. Napközben tavaszi napsütés, száraz, meleg idő lesz. Délután felhősödés kezdődik. Éjszaka borús idő ígérkezik és mérsékelten eső is esik. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 16, csütörtök reggelre 8 fok köré várható. Ä legvalószínűbb folytatás: csütörtöktől vasárnapig - elsősorban a Dunántúlon - időnként esőre, csökkenő hőmérsékletre számíthatunk, Vasárnap és héttőn ismét melegedésre, napsütésre van kilátás. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: szerdán legfeljebb a tavasz okozta felszabadultság érzése, este viszont a csúszós utak okozhatnak jelentős balesetveszélyt. Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján ( http://wap.t-zones.hu ). Z X ,fc / Víz hőmérséklet Duna 5-7 °C Tisza 6-6 “C Balaton 6 C Velencei-tó re Fertő 6 °C Tisza-tó 5 ,;C Hójelentés Hintertu xer 5-195 cm Kaprun 10-170 cm Livigno 70-100 cm