Tolnai Népújság, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-07 / 56. szám
2007. MÁRCIUS 7., SZERDA7 GAZDASÁG Eddig ötven ajánlat érkezett az új uniós pályázatokra Az első Nemzeti Fejlesztési Terv 110 milliárd forintjához képest 1500 milliárd forintra nőtt a következő két évben az Új Magyar- ország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretein belül a régiók által felhasználható forrás - mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos az ŰMFT végrehajtását felügyelő eseti bizottság tegnapi ülésén. A kormánybiztos elmondta, a kabinet szándéka a régiók erősítése: példaként hozzátette, hogy a köz- igazgatást ezen a szinten szervezi a kormány. A regionális fejlesztési tanácsok hatásköre bővült, és kezdeményezési joguk van fejlesztési kérdésekben, jelen vannak a végrehajtást követő monitoring bizottságokban - emelte ki a kormánybiztos. Pelczné Gáli Ildikó fideszes képviselő, az eseti bizottság elnöke szerint azonban a decentralizáció helyett központosítás valósul meg az intézményeknél. Pelczné Gáli Ildikó felvetette azt a kérdést is, hogy a fejlesztési tanácsokban vajon miért is kell kormányzati többség az uniós források felhasználásához - az uniós forrás ugyanis nem a kormányé, hanem az országé. Bajnai Gordon ez utóbbira úgy válaszolt, hogy az uniós források felhasználásáért a magyar kormány felel, nagyobb önállóságot lehetne adni a régióknak ebben a kérdésben, ha választott testület lenne a regionális fejlesztési tanács, és anyagi felelősséget tudna vállalni döntéseiért. A második fejlesztési terv első körben kiír pályázataira eddig mintegy 50 ajánlat érkezett, ezek döntő többsége a mikro- vállalkozásoknak szóló 1-5 millió forintos normatív támogatást érinti. A mintegy másfél hónapos beadási határidő alatt még több ezer pályázatot várnak. Bajnai Gordon a régiós forrásokról beszélt a parlamentben A határ túloldalán dolgozó magyarok legtöbbje fizikai munkát vállal. Sokan közülük a mezőgazdaságban keresik kenyerüket, többen pincérként. Hazai bérük tripláját kapják ingázás Magasabb fizetés vonzza a Burgenlandban dolgozókat Átlagosan 150 euróval kevesebbet kapnak havonta a magyarok a határ túloldalán, mint osztrák kollégáik - de így is megéri ott dolgozniuk. Joób Kristóf Osztrák kollégája fizetésének átlagosan 80 százalékát kapja meg egy magyar munkavállaló, ha Burgenlandba jár át legálisan dolgozni. Jövedelme azonban még így is közel háromszorosa annak, amit idehaza kapna egy hasonló képzettséget igénylő állásban - derül ki az IFES bécsi kutatóintézet friss tanulmányából. E két körülmény miatt túl nagy veszélyt jelentene az osztrák munkavállalókra, ha feloldanák a 2004-ben csatlakozott tagállamokkal szemben az átmeneti korlátozásokat - állítja Norbert Hofer, a jobboldali Szabadság- párt (FPÖ) képviselője. A most közzétett tanulmány ellentmond Matin Bartenstein (ÖVP) munkaügyi miniszter korábbi kijelentésének, amely szerint a tíz új tagállamból érkezők a hazaiakkal azonos bért kapnak, így nem jelentenek veszélyes konkurenciát. A Burgenlandban dolgozó magyarokkal gyakran kollektív szerződést köt alkalmazójuk, egy magyar szakmunkás átlagosan mégis csak 1080 eurót keres a határ túloldalán, ami jócskán elmarad osztrák kollégája 1340 eurójától. Legtöbbjük valamely, nyugati megyéből ingázik naponta. Az ottani állással különböző szociális juttatások is együtt járnak, akkor is, ha a munkavállaló családja Magyarországon él. Ezek egy kétgyerekes család esetében többet tesznek ki, mint a magyarországi átlagjövedelem. A burgenlandi munkavállalás messze legfontosabb motivációMagyar munkavállalók jövedelme (havi nettó, euró) Mezőgazdaság Építőipar Turizmus Közlekedés Egyéb Átlag »! S Ausztriában Magyarországon VG-GRAFIKA jaként a magasabb jövedelmet emelték ki a megkérdezett magyarok. A mintában szereplők 25 százaléka a jobb munkakörülményeknek, 23 százaléka pedig az állás nagyobb biztonságának is nagy jelentőséget tulajdonít. Az összes magyar megkérdezett 59 százalékának sikerült Burgenlandban eredeti végzettségének megfelelő munkát találnia. Különösen kevesen dolgoznak tanult szakmájuknak megfelelő állásban a mezőgazdaságban, a közlekedésben és a hírközlésben. A magasabban kvalifikáltak közül sokan időlegesen a jobb kereset reményében alacsonyabb végzettséget igénylő munkát is elvállalnak. A foglalkoztatottak Burgenlandban (százalék) Teljes állomány ■■ közalkalmazott FORRÁS: IFES Jöhetnek, mehetnek az osztrák néppárt (ÖVP) kívánságának megfelelően összesen 800 fémipari szakmunkás mehet az új tagállamokból az idén Ausztriába dolgozni. Az Alfred Gusenbauer (SPÖ) kancellár és Wilhelm Molterer (ÖVP) alkancellár közötti alku értelmében külföldi munkaerő behozatalára csak akkor kerülhet sor, ha a megemelt „mobilitási prémium”fejében sem hajlandók osztrák dolgozók elfogadni az adott állást. A munkába és az onnan hazajutással összesen két óránál többet töltőknek járó mobilitási prémium konkrét összegéről még tárgyalnak a nagykoalíciós partnerek. A szociáldemokraták csak úgy adták beleegyezésüket, hogy a 800 kelet- közép-európai dolgozó legfeljebb 50 hétre kaphat munka- vállalási engedélyt. Ezenfelül minden évben újra kell fogalmazni a hazai szakmunkaerőigényt a cégek bejelentései alapján, amelyek segítségével alakítja az osztrák munkahivatal (AMS) a rövid távú képzési keretszámokat. A kedvezményes tarifáról egyeztetnek a dolgozók folytatódnak az egyeztetések szerdán a villamosener- gia-ipari dolgozók kedvezményes áramtarifájáról a február 7-én kötött előzetes megállapodásnak megfelelően. A dolgozók azt szeretnék elérni, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium garantálja számukra a kedvezményes díjat a teljes piacnyitást követően is. Kórházépületeket is értékesít a KVI a kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) és a vagyonkezelők 75 bruttó 50 millió forint forgalmi érték feletti állami ingatlant tervez értékesíteni 2007-ben. A listán egyes minisztériumi ingatlanokon kívül megtalálható az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Völgy utcai volt kórháza, a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet volt kórházépülete, illetve nővérszállója, és a Semmelweis Egyetem Mátyás király úti kórháza. Államháztartás: 216.9 milliárd hiány az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya 216.9 milliárd forint lett 2007 februárjában, szemben a korábban prognosztizált 251,2 milliárd forinttal - közölte az előzetes adatot a Pénzügyminisztérium. Az államháztartás az idén az első két hónapban 413,1 milliárd forint deficittel zárt, ez 34 milliárddal kevesebb a vártnál. Húszmilliárdból épül Kábán a bioetanol-üzem KÉT hónapon belül megkezdődhet a bioetanol-üzem építése Kábán, a volt cukorgyár területén - közölte Csontos János (MSZP), az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának tagja. A gyár területén áprilisban elhelyezik a 20 milliárd forintos beruházás alapkövét, amely remények szerint munkát adhat a felszámolt üzem több dolgozójának. @ további hírek: www.vg.hu Uj törvény készül a korrupció ellen számvevőszék Áprilisban kerül a törvényhozók elé az ÁSZ reformcsomagja Új közpénzügyi törvényre van szükség a közélet tisztaságának növelése, valamint a korrupció által okozott, éves szinten több száz milliárd forintra becsült kár csökkentése érdekében - ezt állapította meg tegnapi megbeszélésén Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke és Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter. Kovács Árpád elmondta: az ÁSZ kidolgozta, és várhatóan áprilisban a parlament elé is viszi 15 pontból álló javaslatát. Az ÁSZ elnöke szerint az új jogszabály olyan törvény lehet, amely visszahat a pártfinanszírozásra, az adórendszerre, illetve a gazdaság valamely területére. Kovács Árpád hangsúlyozta a közélet átláthatósága növelésének fontosságát is. Kóka János a fentiekkel kapcsolatban leszögezte: fontos lenne, hogy még ebben a kormányzati ciklusban megszülessen a törvény. Az útgazdálkodási és koordinációs igazgatóság már megállapított jogsértését firtató kérdésre válaszolva Kóka János elismerte, hogy egyre kevesebb ugyan, de előfordul még hiba. Ugyanakkor jó eredménynek tartotta, hogy az út-és autópálya- | építéseknél a kivitelezési díjakat i 20-30-40 százalékkal is csők- g kenteni lehetett az átláthatóbb J szabályozásnak és a versenynek I köszönhetően. ■ Z. M. Kóka János (balra) és Kovács Árpád sürgetné a törvény elfogadását Ha dollárban fizetnek, Budapest a legolcsóbb Budapest kínálja messze a legalacsonyabb megélhetési költségeket a dollárban fizetett kiküldötteknek a közép-európai EU- tagállamok nagyvárosai közül - ez derült ki az Economist Intelligence Unit (EIU) tegnap kiadott költséglistájából. A vezető londoni gazdaságkutató intézet félévente kiadott, százas megélhetési mutatója hagyományosan New Yorkot tekinti az összehasonlítás alapjának; ehhez meghatározott áru- és szolgáltatáskosár átlagárait veszi figyelembe. A132 várost tartalmazó listát az idei tavaszi felmérés szerint a legutóbbi első helyezett, Oslo vezeti. A norvég főváros után a legdrágább Párizs, a francia metropoliszt Koppenhága, London, majd Tokió és Oszaka után Reykjavik, Zürich, Frankfurt és Helsinki követi. Kelet- Európa messze legdrágább városa Moszkva. A közép-európai európai uniós tagországok nagyvárosai közül ugyanakkor most is Budapest a legolcsóbb, 74-es- ről 67-esre csökkenő költségindexével. A legolcsóbb keleteurópai város Szófia, amely hatvanas költségindexével a 111. helyre került. ■ Z. M. ■ Az EIU tavaszi felmérése szerint a világ legdrágább városa Oslo.