Tolnai Népújság, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-05 / 54. szám

mindannyian hallhattunk már arról, hogy egyes szülők olyan nevekkel kényeztetik újszülött gyermekeiket, ezzel saját magukat, amit különfé­le, venezuelai, brazil, és még ki tudja milyen szappanope­rákban hallottak. így vannak tele az általános iskolák Lolitákkal, meg Eszmeraldák- kal, és persze Jósé Armandókkal. Szegény gyer­mekeknek meg nem elég po­font oszt ki az élet, még együtt is kell élniük saját ne­vükkel, és el kell viselni az emberek visszahőkölő tekin­tetét, akár hányszor bemutat­koznak. De ez mind semmi ahhoz képest, amit egy ro­mán férfiről olvastam. Ő élete első gyermekét SLK-nak ne­vezte, a Mercedes egyik típu­sa után. Szerinte ettől szeb­ben csengő név nincs. sajnos a fáma a vezetéknevé­ről nem szólt, de csak a hang­zás miatt tegyük mögé a Petrescut. - SLK Petrescunak hívnak, hároméves vagyok, és a jelem az oviban sebes­ségváltó, méghozzá automata -vala-hogy így hangzik majd, ha bemutatkozik. A fazon azt is elmondta, ha fia lesz, BMW-nek nevezi majd. BÁR EZ MÉG mindig jobb, mint ha a gyerekek apja az űrhajókba, vagy mondjuk a delfinekbe lenne beleőrülve. Bár az utóbbi nem is hangzik rosszul: Delphinus Orca Petrescu, alias Petrovics Kardszárnyúdelün. Pécsről, Budapestről is érkeztek vendégek, idén több mint háromszázan hálóztak Hőgyészen. Képünkön a zombai Részeges disznók produkciója látható A Spermacák című produkciót előadó csapat rendezi jövőre a hőgyészi asszonybált. Ők nyerték ugyanis a csoportok versenyét szombaton a művelődési házban. FADD Ahány stáb, annyi fogás - állapíthatta meg a szemlélődő szombaton, a faddi művelődési ház udvarán rendezett nemzet­közi böllértalálkozón. Ott volt a német Grosshartau, s az erdélyi testvérközség, Gyergyóalfalu küldöttsége. Az esemény négy Az egyéni műsorszámok közül Dolly bizonyult a legjobbnak, a 10. asszonybál szépe Mackó Ilona lett. A zenés, táncos mulatságot harmadszorra rendezték a hő­áldozatot követelt. A böllérek nem csak az ezzel járó traumát, de az áldozatokat is sikerrel fel­dolgozták. A barátság és a tole­rancia jegyében. Erre utalt az italok fogyásának előrehaladtá­val a magyar nóták a német ven­dégek általi előadása. És, hogy gyészi óvoda munkatársai. Férfi idén sem tehette be a lábát a bál­ba. Kivételek persze vannak: a Megasztár-szériában ismertté vált Nagy Edmond, a technikai mindenki tiszteletben tartotta az övétől eltérő tisztítási és boncolási technikákat, a számá­ra furcsa fűszerezést. Tudva, hogy senki nem akar mást, mint jó hangulatban elkészíteni, majd megenni a disznóalapú fi­nomságokat. Ez utóbbira a böl­személyzet és a Tolnai Népújság fotóriportere. Rajtuk kívül két fi­atalember megpróbált ugyan a büfé közelébe jutni, de őket kites­sékelték a hölgyek. ■ B. K. lércsapatok mellett azokat hív­ták meg, akik az elmúlt időszak­ban sokat tettek önzetlenül a köz javáért: a tavalyi árvíznél segítőket, polgárőröket, tűzoltó­kat, pedagógusokat, a Boróka •egyesület tagjait, összesen mint­egy kétszáz vendéget. ■ S. K. MECCSEN- Hát ez mindennek a teteje! Nekem azt mondod, hogy a nagybátyád temetésére mégy, és most itt látlak a labdarúgó-mérkőzésen! - dorgálja a tanár a diákot.- Várja csak ki a végét, ta­nár úr! A nagybátyám a bí­ró... SZÍNHÁZ Egy férfi meséli a barátjá­nak:- Életem legszebb estéit a színháznak köszönhetem.- Nem is tudtam, hogy gyak­ran jársz színházba.- Nem én, hanem a felesé­gem. VADKACSA Egy férfi áll a Balaton-par- ton, mellette egy tábla: „Vad­kacsa eladó“. Odamegy egy német turista, és megkérde­zi:- Mennyi a vadkacsa?- Háromezer forint. Polgármesterek voltak a böllérek találkozó Nemzetközi disznóvágás a tolerancia és a köszönet jegyében PÁLYAUDVARON A pályaudvaron:- Te mit teszel a környeze­tért?- Nem dobom el a vonatje­gyet, hanem többször fel­használom! RUHA Ruharaktár a laktanyában:- Raktáros, van álcaruhá­juk?- Százados úr jelentem, van..., csak nem találjuk! A turista odaad kilencezret:- Hármat kérek! A férfi rámutat a tó közepé­re:- Rendben, az a szélső há­rom mostantól a magáé. . 1IMM1M1 Mozi SZEKSZÁRD Artmozi: Lóra (magyar film) 16. 18. Átok 2. (amerikai horror) 20. BONYHÁD: A Születés (amerikai filmdráma) 19. Múzeumi Mozi szekszárd Wosinsky Mór Megyei Mú­zeum pincemúzeuma: Hon­védcsaták. A tavaszi hadjá­rat. A ciszterciták Európá­ban. A barokk és Európa 14.30. Előadás szekszárd Babits Mihály Művelődési Ház színházterme: Léleképítő sorozat - Vendég: Csókay András agysebész 18. Kiállítás bonyhád Művelő­dési központ: Németh László (Kishegyes) festő­művész kiállítása. Meg­nyitja: Szőke Anna nép­rajzkutató. Közreműködik: Tóth István (gitár) 17. Szek­szárd Garay iskola: a sióagárdi 2. osztályos kép­zőművész tanulók kiál­lítása, megnyitó 15. Már van napja a 18 éves városnak új ünnep Sikerült tartalommal megtölteni a szombati rendezvényt tolna Március 1-jén volt tizen­nyolc éve, hogy Tolnát várossá nyilvánították. Az új önkor­mányzati vezetés ennek apro­póján hívta életre a város nap­ja rendezvényt. Az elsőt térze­ne és zászlófelvonás vezette fel, a Hősök terén. A városháza dísztermében dr. Sümegi Zol­tán polgármester köszöntőjé­ben azt mondta: az új ünnep al­kalmas a tolnaiak összetarto­zás-érzésének és polgári öntu­datának erősítésére. Immár a város napján adják át a Tolna Városért kitüntető dí­jakat is. Idén egyetlen kitünte­tettet talált erre az elismerésre méltónak a képviselő-testület: a város legrangosabb díját Sar­amé Sándor nyugalmazott pe­dagógus, iskolaigazgató kapta, kiemelkedő társadalmi, közéle­ti tevékenységéért. A kitünte­tett az elismerés átadása után megköszönte a díjat korán el­hunyt édesanyjának is, akinek kívánságára lett tanító a család legkisebb gyermekéből. Sara­nélkiil, havi 9.280 Ft/hé. Kamat: 15%*(16%), THM: 18,60; (19,79%). & Igénybe vehető hitelkeret 50 000 - 500 000 Ft. 0 Akár lóra alatt, kezes nélkül. ____ámfffx Sz abad felhasználású hitelcsomag ///•V mó Sándor bejelentette: az elis­meréssel járó pénzt felajánlja a Tolnai Tudásért Közalapítvány javára. A folytatásban helytör­téneti előadások következtek, amelyekből a helybéliek szá­mára rengeteg érdekes infor­mációt lehetett megismerni. Freund György a város köztéri szobrairól, Steinbach Ferenc a tolnai Selyemgyár történetéről, Varga Mihály pedig a tolnai (Holt)-Dunán használt vízi jármű-vekről és haltárolókról beszélt. Délután a művelődési házban családi vetélkedőt rendeztek, a város történelméhez kapcsoló­dó, elsősorban ügyességi felada­tokkal. Amelyekben a TOVÁBB Szabadidős Társaság csapata volt a legjobb. A város napja befejező felvo­nása a tolnai zeneiskola nem­rég elhunyt vezetője, Pirgi Józsefné Somfay Zsuzsanna em­lékére rendezett hangverseny volt. A zsúfolásig megtelt tolnai templomban a zeneiskola egy­kori és mai tanárai, növendékei, továbbá vendégművészek, Lá­nyi Péter, Medgyessy Schwarz Luca és Károly Katalin adtak bensőséges hangulatú, emléke­zetes koncertet. ■ K. S. Mmmsrnrnm ÖTÖS LOTTÓ: A JOKERSZÁM:830406 HATOS LOTTÓ: ’988^ A PÓTSZÁM: NYEREMÉNYEK Az ötös lottón telitalálatos szelvény nem volt, a 34 darab négyes nyereménye egyen­ként 1 776 073 forint, a hár­masoké 16 642 forint, a ket­teseké 1120 forint. A hatos lottón telitalálatos és 5+1-es szelvény nem volt, az öttalálatosokra 234 024 forintot, a négyesekre 5044 forintot a hármasokra 1023 forintot fizet a Szerencsejá­ték Zrt. 16 2007. MÁRCIUS 5„ HÉTFŐ - XVIII. ÉVFOLYAM. 54. SZÁM MOZAIK A színésznő szerint normális, hogy a fiatalok vadul belevetik magukat az éjszakába ANNE HATHAWAY A Spermacák bizonyíthatnak OLVASTAM RÁCZ TIBOR Mi legyen a gyerek neve? asszonyok Tizedszerre tiltották ki a férfiakat a bálból HUMOR OLDÓSZER A híres tudós tanítványa su­gárzó örömmel szalad a tu­dóshoz:- Heuréka! Megtaláltam a tökéletes oldószert. Az ösz- szes ismert anyagot oldja!- Hmm. Ez felvet egy érde­kes problémát!- És mit?- Miben akarja tartani?

Next

/
Thumbnails
Contents