Tolnai Népújság, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-26 / 71. szám
2 TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. MÁRCIUS 26., HÉTFŐ SZEKSZÁRD ÉS TÉRSÉGE HÍRSAV Német közönség előtt a Seven Club Singers bonyhád Németországba utazott a bonyhádi Seven Club Singers énekegyüttes. Az öt fiatalemberből álló együttes a bonyhádi gimnázium német kapcsolatának köszönhetően kapott meghívást Treuchtlingenbe. A kórus negyedik alkalommal utazik Németországba, hogy ötnapos ott-tartózkodásuk alatt több alkalommal fellépjenek a treuchtlingeni templomban, (ká) Támogatják a rendőrök üzemanyag-vásárlását decs Támogatást kértek a decsi rendőrök járőrmunkájukhoz a helyi önkormányzattól. A kérelmet elfogadta a képviselő-testület, és az üzemanyagköltségekhez fejenként 50 ezer forint támogatást szavazott meg a rend őreinek, (bk) Keresztszemes hímzés, gobelin, gyöngykaláris huszonkét kiállító több mint kétszáz alkotása látható a hőgyészi művelődési házban. A Tarka tavaszi csokor című kiállításon többek közt hagyományos keresztszemes hímzéseket, gobelin képeket, gyöngyékszereket, foltvarrá- sos kézimunkákat láthat a közönség április 1-jéig. (fké) A tárlaton: Köteles Edit Három ajánlat a templom körüli járda megépítésére kistormás Egy tamási, egy tengelici és egy szekszárdi vállalkozás adott árajánlatot a kistormási evangélikus templom körüli járda megépítésére. Mint ismeretes, az életveszélyessé vált templom dőlését sikerült egy alapmegerősítési eljárással megállítani. A járda elkészítésével megakadályozzák, hogy a csapadék az épület alá folyjon, (sk) Hétfőtől gyűjtik össze a veszélyes hulladékot szedres Ismét veszélyeshulladék-gyűjtő akciót szervez a szedresi önkormányzat. Koleszár Mihály polgár- mester elmondta, hogy hétfő reggeltől a lakosság a polgármesteri hivatal udvarába viheti a kiselejtezésre ítélt háztartási gépeket. Az összegyűlt hulladékot egy újrahasznosítással foglalkozó cég szerdán délután szállítja el. (sk) @ további hírek: www.tolnainefujsag.hu Százmillió elfolyik évente szennyeződés Az ÁNTSZ szerint a poharakba tiszta víz kerül Amerikában találták meg a diklór-etilént A DIKLÓR-ETILÉNT 1993-ban az Egyesült Államokban fedezték fel a vízben. A Pepsi Cola töltőüzemet tervezett, ezért vizsgálták a víz min& ségét. A szennyeződéshez legközelebb eső kutakat azonnal leállították. miután nem sikerült megtalálni, hogy honnan került a talajba a szennyeződés, a kármentesítés állami pénzből kezdődött meg 1998-ban. Öt gócot találtak, amelyeket úgynevezett hidraulikai gáttal zártak el a vízbázis területétől. Azóta a gócokba kutakat fúrtak. A VÍZ KITERMELÉSÉVEL oda koncentrálódik a szennyez& dés. Az ellenőrző vizsgálatok azt mutatják, hogy a mentesítés nem hozza meg a sikert az elvárt ütemben. Feltételezték, hogy 2009-ig sikerül megtisztítani a talajt. Ma úgy látszik, hogy 2015-ig mindenképpen folytatni kellene az évi kétmillió . köbméter víz kitermelését A vízbázis amúgy is sérülékeny, mert közel van a városhoz és a szeméttelephez. Veszélyezteti a környező területek mezőgazdasági művelése is. A kármentesítés során kitermelt vizet tisztítás után a Csendes-árokba vezetik. Képünkön Auth István Hosszú a szekszárdi vízbázis diklór-etilén szennyezésének története. Most anyagi kényszer gyorsíthatja a hosszú távú megoldás keresését, ami akár kistérségi is lehet. Ihárosi Ibolya Az új szekszárdi vízbázis keresését nem az ivóvíz minősége sürgeti. A szekszárdi poharakba egészséges ivóvíz kerül, erősítette meg dr. Brázay László, az ÁNTSZ regionális igazgatója. Hozzátette, hogy munkatársai változatlanul szigorú kontroll alatt tartják a vízminőséget. A kényszer azonban nagy úr és most anyagi kényszer állt elő. Mint megírtuk, a második félévben már nem fizeti az állam teljes egészében a vízbázis diklór-etilén mentesítését. Hogy milyen költségekből mennyit térítenek meg, arról egyeztetnek az önkormányzattal. Horváth István, Szekszárd polgármestere elmondta, hogy a városnak erre biztosan nincs pénze. A mentesítés már évi százmillió forintba kerül. Kétszázötvenmillió forint lett volna az aktívszenes szűrés. Ehhez támogatást ígért a miniszter, de ebből nem lett semmi. A szűrés egyébként is csak a biztonság fokozására lett volna elegendő, a problémát nem oldja meg. Horváth István szerint mielőbb új vízbázist kell találni. Mint mondta, folytattak már megbeszélést Bátaszékkel, tárgyalnak majd Tolnával is. A csatlakozás vagy az egyik, vagy a másik rendszerhez, eset■ A mentesítés nem hozza az elvárt eredményt. leg mindkettőhöz gyorsabb és olcsóbb megoldást jelentene, mint egy új vízbázis kiépítése. Szekszárd szerepel az országos vízminőség-javító programban és benne van a dél-dunántúli fejlesztési projektek közt is. Az uniós pályázat azonban időbe telik, az új vízbázis költségei pedig milliárdosak. Egy szakértő felhívta a figyelmünket a volt húskombinát vízbázisára. Erről annyit tudni, hogy a tulajdonosok már folytattak tapogatózó tárgyalásokat a hasznosításáról. Szóba került korábban a bogyiszlói vízbázis. Eddig azonban ebben az ügyben más nem történt, mint annak megállapítása, hogy ott jó víz van. Ötlet szintjén felmerült még a hegyvidéki víz felhasználása. Korsós János, a Dél-Tolna Közműkezelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetője kérdésünkre elmondta, hogy már 2004-ben megkezdték egy kistérségi vízműrendszer tervének a kidolgozását, előkészítését. Három vízbázisra is építhetnek. A Bátaszék és Decs központú rendszer megvalósítására a környezetvédelemi infrastruktúra programban pályáznak. Az elvi vízjogi engedélyük már megvan, a hatástanulmány készül. A várhatóan 700-800 milliós projekt hosszú távra megoldja több mint tíz település ellátását egészséges ivóvízzel. Emlékeztetett az igazgató, hogy a rendszerváltás után széthullott a megyei víz- és csatornamű vállalat. Most mintha ellenkező előjelű folyamat indult volna meg - tette hozzá. Adnák és vennék a balatonszepezdi gyermektábort szekszárdi kistérség Kínálat és kereslet is van a balatonszepezdi gyermektábor önkormányzati tulajdonrészeire. Dr. Percsi Elvira, a szekszárdi városháza munkatársa érdeklődésünkre elmondta, hogy a tábornak jelenleg tíz település a tulajdonosa. Ezek közül Báta és Tengelic már 2004-ben felajánlotta megvételre tulajdonrészét a többi önkormányzatnak. Várdomb ezt tavaly tette meg. A három település tulajdonának vételéra bruttó 3,4 millió forint. A szekszárdi közgyűlés idén februárban már döntött arról, hogy a várdombi ajánlatot elfogadja. Bogyiszló polgár- mestere, Tóth István lapunknak azt mondta, hogy ők is vásárolnának tulajdonrészt. A társtulajdonos önkormányzatoknál az esetleges vásárlásról szóló döntéshozatal még folyamatban van. A második legnagyobb tulajdonos, Tolna önkormányzata, úgy tűnik, vétel helyett inkább az eladást fontolgatja. ■ S. ZS. Irodalmi séták az elektronikus könyvtárban szekszárd Töttős Gábor Irodalmi séták Szekszárdon című könyve lesz az első, amely felkerül a nemzeti kulturális örökség elektronikus oktatási könyvtárába. A könyv digitalizálásának költségét a közgyűlés művelődési és oktatási bizottsága saját alapjából fizeti, tájékoztatott Csillagné Szántó Polixéna, a bizottság elnöke. Az áprilisban „megnyíló”elektronikus könyvtár egyre bővülő anyagát az akadémia szakreferens irodája gondozza. A megyei könyvtár további négy, Szekszárdról szóló könyvet ajánlott a sorozatba, amelynek anyagát CD-n is megküldik az iskoláknak. ■ 1.1. Csillagné Szántó Polixéna HIRDETÉS Magyarországon 15 éve működő, osztrák érdekeltségű kft. megvételre keres üzem telepítésére alkalmas 25 000 m2 nagyságú iparterületet, Szekszárdon vagy környékén. Az ajánlatokat rövid leírással, helyszínrajzzal, tulajdonlap-másolattal és ármegjelöléssel 2007. április 20-ig a 9002 Győr, Pf. 590 címre kérjük megküldeni. A közélet most is érdekli munka Sport, politika és kiadványszerkesztés a dolga Takács István A kis pártok a kistelepüléseken is áldozatul estek a nagyok torzsalkodásának. Tolnán az MDF- es Takács István volt az egyetlen önkormányzati képviselő, aki a rendszerváltás kezdete óta mindig bekerült a helyi testületbe. ló év után nem kapott elég voksot. Azért figyelemmel kíséri az önkormányzati munkát a kisvárosban. Szerencséje van, mert leköti idejét másik kedvelt közéleti tevékenysége: a sport. Ő a városi kézilabdaklub elnöke. Valaha nyomdász volt, és még ma is szívesen foglalkozik kiadványszerkesztéssel. A megírástól a tördelésig mindent maga Ciklusokon átnyúló tervekre volna szükség. végez. Meggyőződése, hogy a nyomtatott kiadvány és az internetes jelenlét is sokat segíthet a sportnak, a sportolóknak a mai finanszírozási gondok közepette. Az exképviselő úgy gondolja, hogy nemzeti és önkormányzati minimumcsomagot kellene kidolgozni, hogy a választási ciklusokon átnyúló tervek is születhessenek, amelyeket mindenki tiszteletben tart. Egy ilyen kis ország, egy ilyen kis város - mint mondja - gyenge ahhoz, hogy minden voksolás után homlokegyenest mást kezdjen csinálni, mint az előző négy évben. ■ W. G. á A