Tolnai Népújság, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-02 / 52. szám
TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2007. MÁRCIUS 2., PÉNTEK EGYHÁZI TÜKÖR HÍRSÁV Mayer Mihály Bátán tart lelkigyakorlatot A nagyböjti lelkigyakorlat sorozatban minden vasárnap vendégelőadót hívnak a bátai Szent Vér Kegytemplomba. Nagyböjt második vasárnapján, március 4-én, Mayer Mihály megyéspüspök délelőtt fél tízkor a kiengesztelődés szentségében részesíti a híveket, tíz órától misézik, és ezen belül megtartja nagyböjti elmélkedését. A szentmise után a gyerekekkel és a fiatalokkal közös ebéden vesz részt - tudtuk meg a bátai András atyától, (bk) A purim vidám ünnepe most március elejére esik PURIM EGYNAPOS vidám ünnepe ádár 14. napján van, ebben az évben március 4- én (3-a estétől). Mayer Rezső, a szekszárdi izraelita hitközség elnöke elmondta, a hagyományőrző zsidóság arról emlékezik meg, hogy a perzsa uralom alatt élő zsidó közösség, amelynek kiirtására gonosz terveket szőttek, megmenekült. Ezt a mai, polgári időszámítás kezdete előtt 450. körül történt eseményt Eszter könyve örökíti meg. (gy) Szentmise a dévai árvákért, gyűjtik az adományokat szekszárdon, a Béli téri katolikus templomban, március 4-én, vasárnap all órás szentmisét a dévai Böjté Csaba atya tartja. A szentmisén faládikót helyeznek el, ebbe a dévai árvagyerekeknek szánt adományt tehetik a hívők. Ugyanezen a napon az esti, 6 órás szentmisét Szabó János balatonalmádi plébános tartja, és Boldog Batthyány Strattmann Lászlóról elmélkedik, (mi) HIRDETÉS REFORMÁTUS EGYHÁZ TECHNIKAI SZÁMA: 0066 Az Eötvös Ráczkevi István Duna- szentgyörgyi Református Alapítvány köszönetét mond mindazoknak, akik a 2005. évi jövedelemadójuk 1%-val támogatták a szervezetet A kapott 72 287 forintot alapítványi célokra használtuk fel. Kérjük, és előre is megköszönjük további szíves támogatásukat. Adőszá- munk: 18861879-1-17 Herendi János bátaszéki plébános az első címzetes apátja a romjaiban is szép hajdan volt ciszterci kolostornak Plébános marad az apát életút Herendi János harminchét éve került Bátaszékre Február ötödikén, Pécsen, a székesegyházban, szentmise után, Mayer Mihály püspök címzetes apáti címet adományozott Herendi János bátaszéki plébánosnak. Mauthner Ilona- A kihirdetést követően kaptam egy levelet a püspöktől, melyben a címzetes apáti cím adományozását megerősítette. Ez a cím pluszfeladatokkal nem jár - mondta Herendi János, amikor a részletek felől kérdeztük. A címzetes apáti címet a XVII. század végétől adományozzák.- A bátaszéki plébánosok közül Ön az első, aki ezt a címet megkapta.- Megtisztelő számomra, de maradok, aki voltam: egy plébános, akinek az egyházközössége a legfontosabb.- Mióta él Bátaszéken?- Huszonkilenc évesen, 1970 nyarán, mint beosztott kerültem a bátaszéki plébániára. Az idei a harminchetedik évem. Úgy érzem, sok minden belefért a közel négy évtizedbe, a templom külső-belső restaurálása elkészült, a kálváriát és a kápolnákat is felújítottuk, 1990 óta, minden évben Orbán-na- pon körmenettel megyünk az Orbán-hegyre, ahol a bátaszéki szőlőkre és a termelőkre kérünk áldást. Az ünnepséghez a tűzoltók is csatlakoznak, akik Szent Flóriánt május 4-én ünnepük. Nagy örömömre egyre többen járnak a gyerekek közül hittanra. Olyanok is jelentkeztek, akiknek a szülei nem gyaMAGYARORSZÁG ELSŐ, a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelt ciszterci apátságát 1142-ben alapította II. Géza király Bátaszéken. A monostor- alapítás fettétele az apátság birtokokkal való ellátása volt. II. Gézának köszönhető az első adomány, majd a többi magyar királytól, előkelőktől is kapott az apátság adományokorolták vallásukat. Bátaszéken kívül Alsónyéken, Pörbö- lyön, Várdombon, Alsónánán is tartunk hittanórákat iskolákban, óvodákban. Egyedül nem bírnám a tempót, így nyolc hitoktató segít. A nap a reggeli misével kezdődik, majd jegyeseket fogadok, egyesületi összejöveteleket szervezünk, az öregek otthonát látogatom, temetési időpontokat egyeztetünk.- Kire számíthat, a hitoktatókon kívül?- A plébánián is van egy segítségem, aki a hivatali munkát kát. Az itt élő szerzetesek gazdálkodtak, szőlőt műveltek, borral kereskedtek. a jövedelmüket visszaforgat- ták, birtokokat vettek. 1142 és 1419 között 19 apát teljesített itt szolgálatot. Mátyás király 1470 körül a ciszterci apátságot birtokaival együtt egyesítette a szomszédos bátai bencés apátsággal. vállalta. Mivel a már említett falvakban is misézünk, gyakran az igeliturgiákat a két diakónus végzi. A paphiány országosan jellemző, helyben kell megoldani a problémákat, mert külső segítségre nem számíthatunk. Mióta Bátán van kihelyezett lelkész, kicsit könnyebb a dolgom. Én sem vagyok már fiatal. A Pécsi Egyházmegyében 1965-ben szenteltek pappá, a szentelési sorrendben a huszadik vagyok, vagyis ennyien vannak még előttem, akik a mai napig vezetik a rájuk bízott katolikus közösséget.- Mikor jut idő a pihenésre?- Esténként, meg éjszaka. Nekem öt óra alvás elég ahhoz, hogy kipihenjem magamat. Pár éve kórházba is kerültem szívritmuszavarral, azóta jobban odafigyelek magamra. Évente egyszer, nyaranta egy hétre a Sümegi családdal elutazom a tengerpartra. Csodálatos élmény, nagyon jó kikapcsolódás. A szomszédos Dunaszekcsőről származom, a húgom és a családja most is ott él, őket is gyakran meglátogatom. A ciszterciek gazdálkodtak, birtokaik is voltak Újraválasztották Osztie Zoltánt, a KÉSZ elnökét Tisztújítást tartott a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). A szervezetnek lelkipásztorok és civilek egyaránt tagjai; mintegy nyolcvan KÉSZ-csoport működik országszerte. Az elnök az utóbbi két ciklusban egy budapesti plébános, Osztie Zoltán volt, akit most újraválasztottak a következő öt évre. Bejelentette, hogy szakértői testület hoz létre a szervezeten' belül. Külön felelőse lesz az ifjúsági, a média-, az informatikai, a vagyonkezelési és a jogi ügyeknek. Ez utóbbi szakterület a tolnai KÉSZ-elnökhöz, dr. Saramé Mártához tartozik majd. A megyében egyébként öt csoportja van a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének: Bonyhádon, Pakson, Szekszárdon, Tamásiban és Tolnán. Megválasztását követően Osztie Zoltán hangsúlyozta: kiemelt feladatának tekinti az ifjúság keresztény szellemű nevelését. Sok programot szervez ezért a KÉSZ a fiataloknak az idén, melyek közül kiemelkedik egy erdélyi táboroztatás. ■ W. G. Kisdorogon lesz a hálaadó mise, zarándokokkal A pécsi egyházmegye rendezvényszervező és programirodája két évvel ezelőtt azzal a céllal alakult, hogy a Pécsi Püspökség hívei számára zarán- dokutakat szervezzen - tájékoztatta lapunkat Eckert fózsef- né, a programiroda vezetője. Az elmúlt két évben ellátogathattak a hívek többek között Lourdes:Fatimába, a Szentföldre, Rómába, Erdélybe, Albániába, Párizsba. Minden évben hálaadó szentmisét is szerveznek, ez az idén Kisdorogon lesz, március 11-én, 14 órakor. A misét Giovanni Braschi atya, a Mugnano del Cardinale-i Szent Filoména Szentély igazgatója celebrálja, és megszenteli Petrás Mária Szent Filoménát ábrázoló domborművét. Ezt egy útszéli magánkápolnába helyeznek majd el. Bonyhádon, a Cityliner Kft. jelezte, hogy várják a környékbeli zarándokokat március 11-én, 13 órakor a Völgység Múzeum előtt, akiket ingyen elvisznek Kisdorogra. ■ M. I. A böjt a protestánsoknál is az önvizsgálat ideje készülődés Nehéz megérteni Jézus áldozatvállalását, közelebb kerülni hozzá A nagyböjt az önvizsgálat időszaka. A keresztyén ember elsősorban lelke vizsgálatával és jó cselekedeteivel készül a húsvétra. A keresztyén ember, tekintettel Jézus áldozathozatalára, a nagyböjti időszakban önvizsgálatot tart, és felkészül a húsvétra. Katolikusok és protestánsok között ez ügyben nincs lényegi különbség. Szemerei László református esperes, az őcsényi gyülekezet lelkésze elmondta, a gyakorlati végrehajtásban van különbség. A reformátusok közül sokan kimondottan nagypénteken tartózkodnak a hústól. Vannak, akik más táplálkozási előírásokhoz tartják magukat, péntekenként vagy akár az egész böjti időszakban nem esznek húst, és lemondanak a máskor előszeretettel fogyasztott, a gyomruknak kedves ételekről. A protestánsok húsvé- tig megszámlálják bűneiket, és jó cselekedetekkel igyekeznek ■ Igyekeznek könnyebbé és szebbé tenni felebarátaik életét. könnyebbé és szebbé tenni felebarátaik életét. - Ez elégséges erőt ad, ám a böjt gyakran inkább habitustól függ. Az önvizsgálat nagyon személyes, bensőséges cselekvés. Ezalatt a körülbelül hat hét alatt még inkább törekedni kell, hogy Krisztus jó példáját kövessük. Ha így, feltöltekezve érkezik el a keresztyén ember a feltámadás ünnepéhez, sokkal inkább megérti a nagy isteni áldozatvállalás lényegét. Ha valóban megpróbálja beleképzelni magát abba a kétezer évvel ezelőtti helyzetbe, közelebb kerülhet Jézushoz - mondta Szemerei László, azt is hozzátéve, hogy ez bizony nem könnyű feladat. Nehéz felfognia az egyszerű földi halandónak Krisztus valódi lényegét, egyszerre isteni és emberi lényét, és megérteni feltétel nélküli önfeláldozását. Azt azonban talán köny- nyebb belátni, hogy a jó cselekedet soha sem hiábavaló, és saját áldozataink, önmegtartóztatásunk felekezettől függetlenül szükséges, nemcsak húsvét előtt. Szemerei László református esperes MISEK, ISTENTISZTELETEK KATOLIKUS MISÉK: Bátaszéken vasárnap fél 9 és este 5 órakor, Bonyhádon szombaton este 6 órakor, vasárnap reggel fél 8,9 órakor és este 6 órakor, Dombóváron vasárnap 8 órakor, 10 órakor, 11 és 18 órakor, Dunaföld- váron, a külvárosi templomban: vasárnaponként 7.30-kor és 11 órakor, a belvárosi templomban szombat este 18.30-kor, vasárnap 9 órakor. Gerjenben 11 órakor, Kaj- dacson 9.30-kor, Pakson a belvárosi templomban: szombaton este 6 órakor, vasárnaponként 9 órakor, 18 órakor. A Szentlélek templomban pedig szombat este 7 órakor, vasárnap reggel 7.30-kor. Szekszárdon, a Béla téri belvárosi templomban: szombaton este 6 órakor, vasárnaponként háromnegyed 9,11 órakor és 18 órakor. Az újvárosi templomban: szombaton 17 órakor igeliturgia, vasárnap délelőtt 7.30-kor és 10 órakor, Tamásiban: vasárnaponként 9.30 és 10.30-kor. A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET: Szekszárdon vasárnaponként 10 órakor, Gerjenben, az imaházban 10 órakor, Kajdacson 11 órakor kezdődik. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELET: Zombán vasárnap 8.30-tól, Szekszárdon a hónap első vasárnapján 10 órától kezdődik az isten- tisztelet, úrvacsorával. A hónap második vasárnapján 9.30-tól német áhítat van. A KÖVETKEZŐ TELEPÜLÉSEKEN ISTENTISZTELET CSAK A HÓNAP 1. VASÁRNAPJÁN VAN: 13.30-tÓI Fel- sőnánán, 14.30-tól Kétyen, 16 órától Decsen, 17.30-tól Bátaszéken. « « > i «