Tolnai Népújság, 2007. március (18. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-02 / 52. szám

7 2007. MÁRCIUS 2., PÉNTEK GAZDASÁG A Greenpeace tagjai tegnap a Duna felé Budapesten egy 120 négyzetméteres, „Klímariadó! Zöld energiát!” feliratú óriásmolinót húztak ki egy be nem jelentett akció során. A környezetvédő szervezet aktivistái akciójukkal azt kívánták elérni, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő egy hét múlva Brüsszelben a legszigorúbb uniós klímavédelmi vállalásokat támogassa. A Lánchídon órákra leállt a forgalom, a főváros közlekedése megbénult. A rendőrök eltávolították a transzparenst, majd a lezárt hídra felmászó, és a magukat a korláthoz bilincselő aktivistákat rabszállító autókban vitték el. Kiszűrik a tb-potyautasokat biztosítás Áprilistól ellenőrzik a jogosultságot a háziorvosok Leépítési tervek az egészségügyben, ezrek kerülhetnek ki a szakmából A jövő héten az egészségügyi mi­niszter nyilvánosságra hozza az áprilistól felálló új kórházi struk­túrát - értesült a Világgazdaság. A szaktárca becslései szerint az egészségügyi dolgozók többsé­gére azután is szükség lesz, ám az már most is bizonyosnak lát­szik, hogy többeknek munkahe­lyet kell váltaniuk. Egyes számí­tások szerint több ezer kórházi dolgozó elbocsátása várható, köztük az orvosok száma is meg­haladja majd az ezret. Ez utób­biaknak a 20-25 éves munkavi­szony után fejenként legalább 2-3 millió forint végkielégítés jár. Szakmai szervezetek úgy vé­lik: az elképzelések hibásak. Horváth Ágnes egészségügyi államtitkár szerint az egyes szakmákban fölöslegessé válók­nak lehetővé teszik, hogy átme­netileg más szakterületen foly­tassák a gyógyítást, de vállal­niuk kell az átképzést. Az állam­titkár azt reméli, hogy a száznál több tartósan betölteüen házior­vosi praxisba is lesznek jelent­kezők a kórházakat elhagyó or­vosok közül. A praxisokat nem szükséges megvásárolniuk, pá­lyázniuk kell a települési önkor­mányzatoknál a betöltésükre. ■ Az érdekképviselet szerint lehetetlen az orvosok átképzése. A kiszivárgott tervekre már most össztüzet zúdítottak a szak­mai szervezetek. A Magyar Kór­házszövetség leendő elnöke, Var­ga Ferenc szerint több milliárd forintra tehető az egészségügyi intézményrendszer átalakításá­val összefüggő, az egyes kórhá­zi osztályok megszüntetésével, költöztetésével, a dolgozók mobi­lizálásával kapcsolatos kiadás, amit sem az intézmények, sem a tulajdonosok nem tudnak előte­remteni. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Ka­mara elnöke közölte: az egész­ségügyi szakdolgozók 95 száza­léka nő, családanya, több gyer­mekkel, akiknek nehézkes az egyik régióból a másikba költöz­tetése. Az orvosok átképzése pe­dig szinte lehetetlen feladat. „A magyar orvosok átképzése nehéz, mivel a szakképzettség megszerzése sok évet vesz igénybe” - közölte Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. A kórházak és egészség- ügyi szolgáltatók áprilistól ellenőrzik, hogy a hozzá­juk forduló beteg fizeti-e a tb-járulékot, tehát joga van-e az egészségügyi szolgátatáshoz. Bánky Bea Az áüáthatóbb társadalombizto­sításért az Országos Egészség- biztosítási Pénztár (OEP) április­tól megteremti annak lehetősé­gét, hogy az egészségügyi szol­gáltató ellenőrizhesse a jogosult­ságot az ellátásra - mondta teg­nap a pénztár főigazgatója, Ma­jor Zoltán. A szolgáltatók április 1-jétől kötelesek ellenőrizni az egészségügyi ellátásra való jogo­sultságot; márciustól az OEP tá­jékoztató levelet küld azoknak az állampolgároknak, akiknek - a pénztár adatbázisa szerint 30 napnál régebben - nincs jogvi­szonya - közölte Major Zoltán. A lakosságnak szóló tájékozta­tóban feltüntetik az utolsó jogvi­szony adatait és az ügyfél teen­dőit, és a háziorvosokat is érte­sítik a praxisukhoz tartozó, jog­viszonnyal nem rendelkező la­kosokról. Ha valakinek nem tisztázott a jogviszonya, az év utolsó nap­jáig rendezheti azt a megyei egészségpénztárnál. Arra a kér­désre, hogy annak, aki nem tisztázza év végéig jogviszonyát és ellátást kap, ki kell-e fizetnie annak költségét, a főigazgató azt felelte: „a szankciót a jogal­kotók még nem határozták meg”. Egy héttel ezelőtt Hor­váth Ágnes szakállamtitkár kö­„szamizdat irodalomnak” ne­vezte Mikola István az egész­ségügyi tárcától kiszivárgott kórházlistát, amelyet ebből az okból a hivatalos változat nyilvánosságra kerülése előtt nem kívánt kommentálni ugyanakkor megegyezte: el­képesztő spekulációs terveket lát a kórházbezárások mö­zölte: a tb-potyautasoknak jövő­re már ki kell fizetniük az igénybe vett egészségügyi szol­gáltatás számláját, ami - egy műtét esetén - akár milliós ősz- szeg is lehet. Major Zoltán óva­tosabban fogalmazott: „az ellá­tás költségének kifizettetése az egyik lehetséges megoldás, mint szankció”. Az OEP főigaz­gatója kiemelte: az, hogy valaki­nek van érvényes taj-száma (társadalombiztosítási azonosí­tó jele) nem azonos a jogosult­sággal, nem jelenti egyúttal azt, hogy ő maga vagy a munkálta­gött. Gyanúja szerint „kor­mányközeli újtőkések magán- klinikái” nyílnak majd meg a kórházépületekben, amire ab­ból is következtet, hogy sok, őspark közepén lévő kastély­ban, kúriában lévő egészség- ügyi intézmény szerepel a megszüntetésre várók, elad­hatók elképzelhető listáján. tója fizet utána egészségügyi el­látásra jogosító járulékot. Bokros Lajos volt pénzügymi­niszter egy egészségbiztosítás­ról szóló konferencián tegnap­előtt azt mondta: az egészségügy területén nem lehet a pénzügyi erőforrásokat a szükségletek alapján elosztani, hiszen ha e szerint csoportosítanák át a for­rásokat, a többi nagy ágazattól vonnák el a pénzeket, és rövid úton összeomlana a gazdaság. Mikola István tegnap vitába szállt ezzel a nézettel, mondván, a Fidesz kitart a szükségletalapú ellátás mellett, ami azt jelenti, hogy minden jövedelem után be kell fizetni a járulékokat a közös kalapba. A bajbajutottak ebből a közös kasszából részesülnének rászorultságuktól és betegsé­güktől függően. A most 114 éves társadalom- biztosítás a Fidesz álláspontja szerint közösségi monopólium, a 10 millió állampolgár és az ál­lam közötti nagy társadalmi szerződés, amelyet a hatalom­nak nincs joga egyoldalúan fel­mondani. Harmadszor is a Malév az év légitársasága idegenforgalmi szakembe­rek, üzletemberek, vállalat- vezetők és az utasok szava­zatai alapján a Malév kapta a 2006. Év légitársasága dí­jat. Az elismerést Az Utazó magazin közvélemény-kuta­tása alapján ítélték oda a nemzeti légitársaságnak, akárcsak a tavalyi és a ta­valyelőtti évben. Alacsony banki verseny a háztartási szegmensben alacsony a verseny foka a hazai folyószámla, áruvá­sárlási és személyi hitelek, valamint a látra szóló és a rövid lejáratú hitelek ese­tén, egyedül a hosszú távú betéteknél azonosítható a versenyzői piac - olvasha­tó a MNB legutóbbi tanul­mányában. 55 ezer külföldi kapott munkavállalási engedélyt A Múlt ÉVBEN 54721 enge­délyt adtak ki a munkaügyi központok a külföldi munka- vállalóknak - tájékoztatott a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal. 2007-ben egyidejű­leg legfeljebb 83 ezer külföl­di foglalkoztatható munka- vállalási engedéllyel. Adóreformcsomag a kisvállalkozóknak KOALÍCIÓS EGYEZTETÉS folyik arról, hogy az ingatlant, il­letve a vagyont terhelő adók bevezetése egy adóreform­koncepción belül valósuljon meg, önmagában az egyes részeket nem szeretnék megváltoztatni - mondta Kóka János. Adóváltozások csomagokban @ TOVÁBBI hírek: www.vg.hu Szamizdat a kórházlista Mikola szerint Olcsó alternatív energia kell piEBALGs Az európai biztos szerint megmarad a függőség Átláthatóbb piac a lapkiadók stratégiai célja 2020-ra az energiafogyasztás húsz százalékát alternatív forrá­sokból kellene előteremteni, rá­adásul olyan forrásokból, ame­lyeket az Európai Unió határain belül lehet előállítani - nyilat­kozta Andris Piebalgs, az Euró­pai Bizottság energiaügyekért fe­lelős tagja. A teljes terjedelmé­ben a www.servian.hu interne­tes oldalon látható interjúban a világ egyik legbefolyásosabb gazdasági hetilapja, a brit The Economist által az év „eurokra­tájának” tartott lett politikus ki­emelte: a jelenlegi felhasználás az ellátás biztonságát veszélyez­teti a közösségen belül. Piebalgs elmondta: az energiaimport ter­mészetesen nem szüntethető meg, ám ezen belül 15 százalék­kal növelni kell a Norvégiából ér­kező behozatalt, és erősíteni kell Algéria szerepét is. A biztos támogatja az orosz importot is, felhívta ugyan­akkor a figyelmet: az olajjal szemben a földgáz helyette­síthető, könnyű biomasszá­val, szénnel vagy egyéb fűtő­anyagokkal. Követendő példa­ként kiemelte Svédországot, ahol sokféle forrást felhasznál­nak a fűtéshez, vagy a némete­ket, akiknél a szélenergia egyre fontosabb szerepet játszik. A megújuló energiaforrások terjedéséhez az EU is nyújt forrá­sokat, ám mindehhez a tagorszá­gok támogatása szükséges. ■ Andris Piebalgs jó példákat emleget Elfogadta idei költségvetését a Magyar Lapkiadók Egyesülete. Az elmúlt időszak jól tükrözi, hogy az MLE elérte a két éve ki­tűzött célt, hogy befolyásos, erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező, a kölcsönös érdekek mentén együttműködő taggal egységes szolgáltató szervezetté váljon. Most a feladat: újabb szol­gáltatások felkínálása a tagság­nak, illetve a tagság bővítése, így a kisebb kiadók bevonása az MLE körébe, ami jelentősen hoz­zájárulna, hogy a kiadói piac át­láthatóbb legyen. A közgyűlés Kázmér Juditot, a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. stratégiai ügyvezető igazgatóját választot­ta elnökének. ■ E. Cs. Zártörés és átcímkézés a romlott húsok boltjában .Tovább dagad a romlott hús kö­rüli botrány Kecskeméten. Az előzmények: szerda délután az állategészségügynek szinte egy időben szólt az ÁNTSZ és egy in­formátor arról, hogy gyanús húsok vannak az egyik belvárosi üz­letben. A helyszí­nen több mázsa romlott árut talál­tak. A bolthoz hasonlóan a raktárát is leplombálták azzal az elhatározással, hogy reggel foly­tatják a munkát. Este tíz óra körül az informá­tor figyelmeztette az állategész­ségügyet, hogy éppen most törik fel a raktárban a zárat. A hatóság erre riasztotta a rendőröket, akik a helyszínen három embert tetten értek, amint éppen egy te­herautónyi fagyasztott virslit próbáltak kicsempészni a feltört tárolóból. Mindhármukat őrizet­be vették. A rendőrség tájékozta­tása szerint kettőt közülük már elen­gedtek, ők szabadlá­bon védekezhetnek a vizsgálat alatt, de a harmadiknak az előzetes letar­tóztatását kéri a vizsgálati osz­tály. Információink szerint ő va­lójában a tulajdonos. Az állategészségügy tegnap folytatta a munkát a raktárban, ahol egyébként az átcímkézés minden kellékét megtalálták. ■ ■ Takács Valentina ■ Éjszaka próbál­ták kicsempész­ni a virslit.

Next

/
Thumbnails
Contents